14 éven felülieknek nem ajánlott - virít a szembetűnő felirat a GM49 egyetlen megjelent nagylemezén, a Digitális Majálison, így az MHV ügyesen el is lehetetlenítette a zenekart, a nagy kegynek számító lemezszerződés ellenére. Való igaz, infantilis a zene és a szövegek, de jobb helyeken ugyanezt senki sem kérte számon olyan remek zenekaroktól, mint a Madness vagy a Devo. Nem véletlen a két példa: a Galla Miklós vezette zenekar a nyolcvanas évek elején egyik első meghonosítója volt az akkor menő skának, majd az évtized közepére átváltottak idétlen szintipopra, és az említett nagylemezt már ez a stílus is uralja. Mivel kislemezeik jelenhettek meg, korán rajtuk ragadt a "hivatalos új hullám" megbélyegzés, pedig a GM49 semmivel sem volt rosszabb, mint a legtöbb "elnyomott", csak éppen nem legendát akartak gyártani, hanem popzenét. Legjobb számuk talán a Start! válogatáslemezen szereplő Bélát itt ne keressék, de az albumon is több jó dal található, néha megelőlegezve Galla későbbi humorista-pályafutását is.

Ha 1971-ben az Ifjúsági Parkban buliztunk volna, biztos simán feljebb kerülnek. A Kex volt a magyar hatvanas évek csúcspontja és egyben kissé túlfutott, utolsó képviselője. Baksa-Soós János 1972-es nyugatra menekülése olyasmi volt a magyar popzenének, mint a Rolling Stones ´69-es altamonti koncertje a nemzetközinek: vége lett a lelkes virágosztogatásnak és a naiv gyermekkornak. A Kexet tulajdonképpen utálnunk kéne, hiszen bennük testesült meg minden, ami gyűlöletes a hippikben, és most tekintsünk el a ruháiktól meg a hajuktól. 15 perces színpadi improvizációk. József Attila-feldolgozások (Hobóról konkrétan ők tehetnek). Frontember messiási komplexussal, ma Január Herceg néven. A fennmaradt, borzalmas minőségű koncertfelvételekből meg a néhány, még Baksa-Soóssal felvett számból mégis az jön le, hogy amikor a Kexnek összejött, akkor hibátlanok voltak. Az Elszállt egy hajó a szélben szürrealista bluesrockjának semmit nincs szégyellnie a korszak nyugati kiválóságai előtt, talán még maga Captain Beefheart is elismerőleg bólintott volna.

Bár Cseh Tamás annyira sajátosan a Kádár-rendszer terméke, mint a Röltex vagy Bajor Nagy Ernő, ennek ellenére mégis komolyan lehet venni, sőt. Ebben szerepet játszhat, hogy a dalai ma már kordokumentumok: kiderül belőlük, miért is nem volt egyáltalán nagy generáció a Nagy Generáció. Ez persze a ma is tartó népszerűségre önmagában nem lehet magyarázat, kevesen ülnek le azzal a szándékkal zenét hallgatni, hogy vajon hogyan éltek itt az emberek harminc évvel ezelőtt. A kulcs a partnerek mellett (Bereményi Géza, Másik János) a tehetség lehet, semmi más. A dalok ma is rendben vannak, és annak ellenére, hogy egyesek váltig állítják, hogy ez művészet, Cseh Tamás igenis popzene, de annyira sajátosan közép-kelet-európai, hogy talán neki a legnehezebb párhuzamot találni. ő nem a magyar Dylan, ő Cseh Tamás.

Ritka az olyan zenekar, amely több, mint tíz évvel a megalakulása után, egy nosztalgiahullám keretében fut be igazán. Az 1980-as Hungáriában már csak Fenyő Miklós maradt a kezdeti felállásból: az az együttes az akkori beatszíntér középmezőnyéhez tartozott, majd csendben eltűnt pár évre. Fenyő azonban nem adta fel, és amikor a rockzene leginkább az új hullámról szólt a világ más tájain, nálunk bombasiker lehetett egy klasszikus rock and rollt, twistet meg ki tudja még mit játszó csapat, és nem csak az idősebbek körében. A Hungária népszerűsége a mai napig töretlen, nincs olyan szalagavató vagy céges buli, ahol ne indulnának be a kis pöcsök is a Limbó Hintóra. Ez alapján lehetne a Hungária nagyon ciki is, de mégsem lehet őket utálni. Az általuk felépített sosemvolt álomvilág a jampikkal, Rongyláb Janival, az angyalföldi pálmafákkal és a multimilliomos dzsesszdobossal legalább annyira vicces és szürreális, amennyire gagyi. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Szikora Robi és Fenyő személyében két, az átlagnál tehetségesebb dudás is volt a csárdában (nem is bírták egymás mellett sokáig). És akkor Szaxi Maxiról még nem is szóltunk.

A magyar nyelv és a könnyűzene eszköztára számtalan dologra alkalmatlan, így például a három perces, munkás, paraszt és értelmiségi által egyaránt üvölthető szövegekkel rendelkező rockszámokra is. A legjobbat ebben a műfajban kétségtelenül az a Tankcsapda produkálta, amely Lukács főnök és énekes vezetésével 15 éve hozza a megbízható minőséget a klasszikus dob-gitár-basszus felállásban. Mióta az első évek punkosabb próbálkozásai után visszamentek a hagyományos rock and rollhoz, zeneileg semmit nem változtattak a Motörheadet lenyúló formulán, és az idő nekik adott igazat. Lukács szövegei viszont ha őszinte kőkeménységben nem is, agyban simán verik Lemmyt. Emellett pedig sok lemezt adnak el, és az évek múlásával szép lassan mindenki kénytelen volt beismerni, hogy amit ők csinálnak, az jó. Akinek a Mennyország Tourist meg az Üljenek a fiúk ölébe a lányok nem tetszik, az menthetetlen.

Klasszikus, jó kis zenekar-szerű dolog. Zenei iparosok? Mesterfokon, kedves barátaink! Színvonal! Örömzene! Csináltak egy csomó örökzöld számot, egytől egyig vállalható ma is. Van itt a lassú, lírai balladától, kék asszonytól és álomarcú lánytól kezdve a gyors rock and roll bugin keresztül (Gyere, gyere ki a hegyoldalba) egészen a dögös, laza vartyogós gitáros számig minden. Tárháza ez a telibe talált rockzenei fordulatoknak, amelyeket nagy természetességgel alkalmaznak is. Örüljünk, mikor meghalljuk a rádióban, mert a nóta nyelvét felsőfokon beszélték, kisujjukban volt. Ha meghallgatjuk a BUMMM lemezt, el se hisszük, hogy 1973-ban ilyen klassz zenét csináltak nálunk. Egyik nagy nóta a másik után: mindet fújjuk már betéve, mert pont olyanok, hogy jóízűen betéve fújjuk őket. Bemozdulunk a flott basszustól; szétlazulunk a wahgitártól; kedveljük a fender-zongorát. És a szöveg sem olyan ciki, ki is jön a rím, meg minden, és még el is lehet hinni, amilyen energikusan bömbölnek vagy dünnyögnek. Az értelmét azért persze nem kell keresni. És: magyaros. Kezdetben még fiatal is volt és hosszú hajú, és népszerű volt a lengyeleknél.

Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki hajlandó negyven évesnél frissebb magyar slágereket is szeretni. Szikora Robi munkásságának pedig végképp nincs mit szégyellnie az oldschool dúdolható magyar dalok olyan szerzői előtt, mint Szenes Iván vagy G. Dénes "Zsüti" György. A Hungáriának, az R-GO-nak meg a Dolly Rollnak írt számai alapján ott van a helye a klasszikusok közt. Szikora már a nyolcvanas években úgy kente-vágta a popipart, hogy szegény Kozsó a mai napig nem tudott felnőni a feladathoz. Az R-GO fellépései és klipjei mindig tökéletesek voltak, a szafariegyenruhás gidáktól a dobos Barile Pasqualéig. És hogy a parafakalapoknál maradjunk: az R-GO-t nem szeretni kicsit olyan, mint tudomást sem venni Rejtő Jenőről. A rockzenét sajnos nem mi találtuk fel, de a csikidámot legalább igen.

A Trabantnak nincs lemeze. Ez most jó vagy rossz? Mindenesetre normális emberek otthon számokat csináltak négysávos magnón, és a barátaiknak osztogatták a kazettákat. Kötöttségektől mentesen, zenélni nem tudva, de zenei érzékkel megáldva, jókedvükben fabrikálták a szobában ezeket a furcsa dolgokat. Presszó dobgép 1982-ben, Casio szintetizátor, mindenféle csengettyű, vokál, és közben a legmélyebb, lesújtó szöveget éneklik (tulajdonképpen két szólamban elmondják), végül elröhögik. Személyes, és nem kommersz, szelíd, béna és leginkább amatőr. Az 1980 körül alakult Lukin Gábor, Vető János, Méhes Marietta, Menyhárt Jenő, Másik János és Víg Mihály közreműködésével. A Trabant tulajdonképpen a felsorolt zenészek közös produkciója volt. Eme lagymatag és már-már ütődötten álmodozó, jólesően ernyedt dalokon átüt a készítés jókedve, a kísérletezés szabadsága: egy olyan kótyagos valami, amin röhögni kell.

A Balaton pedig ugyanezt csinálta a nyolcvanas évek elején, de kicsit később, csak éppen már nem a szobában, hanem élőben. Az egyszerűség kedvéért összemostuk ugyan őket, de a két zenekar tényleg kettő! Kiemelnénk még, hogy a Balaton vezetője, Víg Mihály az egyik autentikus magyar dalszerző-előadó a nagyon kevésből, mégpedig a lírikus fajtából, ami nagy szó! Az állandó tag, Víg Mihály mellett, meghatározó volt Hunyady Károly is. A nyolcvanas évek közepén ennél a zenekarnál is az Európa Kiadó tagjai működtek közre. Ma is érdemes ellátogatni Balaton koncertre, mivel az egyetlen szinte tökéletesen konzervált magyar újhullámos zenekart hallhatjuk, kivéve akkor, amikor Víg Misi hisztizik, és nem akar játszani.

A Bizottság mellett csak a Bëlgának sikerült a magyar könnyűzene történetében rájönnie, hogy bármiféle komoly hozzáállás csak siralmas erőlködéshez vezethet. Húszas listánkon ők a legújabb produkció, és ezért behozhatatlan előnnyel indulnak: nem volt még idejük a zseniális első lemezükön kívül bármivel hülyét csinálni magukból. A Bëlgának mára sikerült elképesztően széles körben befutnia, ők a hivatalosan vicces magyar rap. Ez azonban nem így van, mert a Bëlga egyáltalán nem hiphop, hanem három ütemesen beszélő egészséges magyar fiatalember, akik sokkal többet tanultak Hofitól mint a Grandmaster Flashtől. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy a BKV meg az Ovi-rap első meghallgatása több ezer embernek okozott katartikusan felhőtlen jókedvet. Azt ugyan nem értjük, miért kellett a Majd megszokodot a korábbi demónál bénábbra keverni, de az a lemez így is ott van minden idők tíz legjobb magyar albuma közt.

A húszas listánkon egyetlen annyira szar zenét játszó együttes sincs, mint Pozsonyi Bucó Ádám akármilyen néven futó aktuális produkciója. A saját magát a nemzeti avantgarde géniuszaként meghatározó zenész és fanziníró munkássága azonban annyira alapvető a magyar popkultúra szempontjából, hogy nem lehetett innét kihagyni. Karriereket tudnánk összetörni azzal, ha most nyilvánosságra hoznánk, hogy kik tartják őt életük és munkásságuk egyik meghatározó tényezőjének, főszerkesztőktől a kortárs költőkig. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy Bucó a metszően geci szövegeivel lassan húsz éve tud stabilan csillogni a magyar nonkomformizmus egén, a szíve pedig mindig a helyén van, akár a Genyó Szívó Disztrolyba ír, akár a Demokratába, akár valamelyik zenekarának. A "Vér, vér, vér / Kovács Kinga menstruál / Bárcsak háború lenne már!" soroktól a Holokauszt kassza című számig az életmű pályaíve egyenes és töretlen, minden kispolgárnak kötelező hallgatnivaló.