1995-2006, 11. évf. #028 


Évértékelés 2004
Akik matulások akartak lenni tavaly

Matula Magazin - Miután Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is kiteregette a 2004-es év szennyesét, a Matula Magazin is úgy döntött, a tettek helyett inkább a szavakkal dobálózunk. Összeválogattunk egy rakat beküldött cikket, mazsolázás meg minden, bazeg, és ez lett.

Ezúttal a szerkesztõség nem dolgozott, hanem kiválgotott olyan cikkekből párat, amiket azok az olvasóink küldtek be, akik úgy gondolták magukról, hogy olyan jó arcok, hogy közénk valók.

Hát mondanunk sem kell, hogy egy, azaz egyetlen írást sem tudtunk közölni eddig, ez egyrészt azért van, mert a cikkek fele minõsíthetetlenül béna volt, a másik felét meg egyszerûen nem vizsgáltuk kellõ szakszerûséggel.

Ugyanis a beérkezett mûvekben van néhány, ami egyszerûen kibaszott jó, igazi marhulást vitt végbe a szerzõ! Idézzük fel például a Három-buzi féle edzésterv egy mondatát: "a program áthidalja a lehetetlent is, miszerint csökkenjen a poci, de nõjön a cici. Szóval ugyanazt a gyakorlatot végezzük, mint három buzi, és mégis jól nézünk ki." A mû olyan pontosan tárja fel a badibilding-ipar szemfényvesztését mint Szilágyi Sisso Szilvia saját testének rejtett bugyrait.

A középiskolai és egyetemi élet igazi pillanatait rögzítõ tárcák egész garmadáját kaptuk. Ki a faszt érdekelnek az egyetemi lapok novellaírói, amikor egy PSZF-es srác szociográfiát írt a pénzügyi főiskoláról?

"Ülök a kollégiumban a tévé elõtt, körülöttem alkohol szaga és sûrû cigarettafüst terjeng. (...)Azon gondolkozom, mért van az, hogy a mi iskolánkban nincsenek se szakmai, se szabadidõs tevékenységek köré csoportosuló mûhelyek? (...)Ha néha mégis beindul egy kezdeményezés, hamarosan kimúlik, akárcsak a láng a cigarettát meggyújtó gyufán." Magyar Bálint egyáltalán tud errõl?

Vagy itt van a Tisza-parti gyroskínálat feltárása egy írástudatlan, meleg fiatal tollából, de meg kell említenünk a proli bestseller titánjának sorozatregényét egy villanyszerelõrõl, aminek elsõ epizódját publikáljuk. Peter Békés pedig segít eligazítani afelõl, hogy diszkóban ne kúrjunk-e meg borotvált puncikat, vagy alter kocsmákban felszedett szõrös bulákat lefetyeljünk-e inkább.

2005 tehát továbbra is a marhulás éve, dübörög az IZSDb nevû szolgáltatásunk is, egyáltalán nem vagyunk pesszimisták, és ha a mozgalom nem indul magától, legalább csak mi néhányan fogunk meggazdagodni.

Nevessünk hát és csóváljuk a fejünket együtt, micsoda rémálmok gyötörhetik ezeket a lelkes fiatalokat, akik ilyen ROTFLMAO írásokat tudnak produkálni. És, mert nincs 2004-es évértékelés kádárkorszakozás nélkül, hát tudjátok, mit? Pont olyanok vagytok, mint a Kádár-korszak! Kurva anyád, Kádár János! Rohadt, szemét buzi!

Marhuljunk, dilizzünk együtt, jó szórakozást! És ne vegye kedveteket a kiteregetett szennyes, küldözgessétek szorgalmasan a cikkeket a Matulának, hátha éppen rólad derül ki, hogy istentelen jó arc vagy :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD!










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum