Kérdezzen meg az olvasó egy hús-vér zsidót - tele van velük Budapest, tessék keríteni egyet -, hogy mi a véleménye Izraelrõl, és ha nem valami seggfejjel beszél, ugyanazt a választ fogja kapni. Izrael az elején még jó ötletnek tûnt, egy olyan országnak, ahol hosszú szenvedés után végre a zsidók szabadon dolgozhatnak, alkothatnak és önrendelkezhetnek, aztán sajnos valahogy a dolog félrecsúszott, de annyira, hogy ma már minden magára valamit is adó zsidó Budapesttõl New Yorkig kurva cikinek tartja azt a sok militarista, sivatagi bunkót.

A helyzet az SZDSZ-szel pontosan ugyanez, és most itt nem valami szemita Murphy-törvényt akarunk megalkotni arról, hogy amibe a zsidók belekezdenek, az tutira elromlik. A zsidók-Izrael tanmese helyett lehetett volna muszlimok-Irán vagy kommunisták-Szovjetunió is a példa, csak hát az SZDSZ ellen olyan jó érzés kijátszani a dzsúszkártyát, hogy már megint nem bírtunk magunkkal.

Azért kell az SZDSZ-t a lehetõ legsürgõsebben elsöpörni, mert az, ami az elején még jó ötletnek tûnt, ma már annyira ciki, hogy minden értelmes állampolgárnak kutya kötelessége bottal elkergetni. Az elején olyan szervezõdésnek lehetett hinni, amely hosszú szenvedés után végre lehetõvé teszi majd, hogy értelmes állampolgárok szabadon dolgozhassanak, alkothassanak és önrendelkezhessenek. Ehelyett az elviselhetetlenül belterjes, valójában gyáva, minden konfliktusból kivonuló alakulat, és amihez csak hozzányúl, az egybõl el is cseszõdik. Egy érettségit nem lehet rájuk bízni, miközben még mindig azt hiszik, hogy náluk okosabb a földön nincs. Legnagyobb érdemüknek az elmúlt ciklusban Gyurcsány hatalomra segítését látják, ami azért a pufajkás - kémelhárító - KISZ-titkár vonalat szemlélve aligha nevezhetõ fejlõdésnek. Ebben a ritmusban 2010-re eljuthatnának egy volt TSZ-elnök kormányra juttatásáig.

Aki meg kételkedne a Matula szavában, annak tessék, itt az SZDSZ hét fõbûne az utóbbi néhány évbõl. Hát mit mondjunk, tudtunk volna hétszer hetet is. És ne felejtsétek: aki az SZDSZ-re szavaz, a Matula ellen szavaz.

Kevélység|Superbia

A pökhendiségérõl valamint rendkívül rossz mentális- és idegállapotáról hírhedt Demszky Gáborról egyszer még elkészül a Kevélység lovas szobra, amely a saját magáról elnevezett téren fog állni. A csávó egymaga több kárt okozott pártjának, mint mondjuk a Tocsik-ügy összes vádlottja együttvéve.

Utólag már az is kisebbfajta csoda, hogy annak idején, amikor rövid idõre pártelnökké választották, végül sikerült lemondatni. Igaz, a pártelnöki tisztséggel nem járt annyi elõny, mint a fõpolgármesterséggel, amit negyedszerre nem szabadott volna már elvállalnia. Nyílt titok, hogy Demszky évek óta gyógyszerfüggõ, sõt, kedvenc pletykáink drogokról és alkoholról szólnak.

A fõpolgármestert nem olyan fából faragták, hogy valaha is bevallotta volna saját gyengeségét. Minket viszont nem olyan fából faragtak, hogy nagyon aggódjunk Demszky Gábor egészsége miatt, hiszen politikusi teljesítményével is bõven rászolgált megvetésünkre. Õ azonban kérlelhetetlenül nyomul tovább. Félreállítja azt az Atkári Jánost, aki ugyan egy rendkívül sótlan és lehangoló külsejû ember, ennek ellenére mégis elhisszük neki, hogy képes felelõs döntéseket hozni. A lordmajornak azonban eszébe sem jut lemondani, amikor hónapokon keresztül másról sem szól a hazai politika, mint az õ hülyeségeirõl, legyen az gyorshajtás, kedvezményesen bérbevett terepjáró, adriai nyaraló, és még sorolhatnánk.

Ha másért nem, hát Budapest miatt igazán lehetne benne legalább annyi belátás, hogy ideiglenesen visszavonuljon. Nem gondoljuk, hogy a fõvárosban mindenért, ami egyáltalán nem, vagy rosszul mûködik, a fõpolgármester lenne a felelõs. De azért könyörgünk, lassan 16 éve vezeti az az ember, aki a saját terveinek a töredékét sem volt képes megvalósítani ezalatt, és egyébként is baszki, inkább mégis mindent a nyakába varrunk a kátyúktól a buszokon randalírozó nyuggerekig. Igazából bennünket, budapestieket minõsít, máig eltûrjük ennek a Csák Máténak az élõsködését, ahelyett, hogy kiegyenesített kaszával a Lipótig zavartuk volna.

Irigység|Invidia

Bár Kövér László szemszögébõl nézve az SZDSZ egybefolyó sötét massza, az a helyzet, hogy a polipnak nem csak sok karja van, hanem egy rakás különbözõ irányokba hajló törzse meg feje is. Szemben mondjuk a tényleg mindig megdöbbentõen egyszerre lépõ Fidesszel, az SZDSZ két évtizedes története az egymás elleni áskálódások, aljas árulások, hátbaszúrások és félrekúrások története.

A piti belharcokat többnyire szimpla irigység motiválta, erre a legjobb példa Tölgyessy Péter párton belüli felemelkedése és bukása. Amikor az SZDSZ hangsúlyosan antikommunista hagyományait továbbvinni akaró alkotmányjogász 1991-ben pártelnök lett, akkor az MDF ellen már az MSZP-vel is lefeküdni hajlandó ellenoldal egybõl sértõdötten a háttérbe vonult. Petõ, Eörsi, Magyar Bálint és a többiek a fürdõskurva-jellegû hisztizés mellett azonnal puccsot kezdtek tervezni, amit a következõ évben sikerrel végre is hajtottak, és a porba alázott Tölgyessyt a Fideszig kergették. Sárga irigységüknek gyorsan meg is lett az eredménye, az SZDSZ az ország legnépszerûbb pártjából néhány év alatt Horn Gyula samesza lett, végül pedig 2006 áprilisában ki is esnek a parlamentbõl.

A "liberális" pártra oly jellemzõ irigység nem csak a szervezeten belül mutatkozott meg, sõt. Az SZDSZ identitásának legfontosabb meghatározója 1994 óta éppen az egykori ellenségbõl kenyéradó gazdává avanzsált MSZP irányába sugárzó irigység. Megpukkadnak attól, hogy még a buta, zsíros bolsevikok is ügyesebben tudnak politizálni náluk, a már a hetvenes években nyugaton tanuló csúcsértelmiségnél. Az SZDSZ irigysége ráadásul a legrosszabb fajta irigység. Az, amely nem csap át tenni akarásba, hanem örökre megmarad a siránkozás és az elfojtott düh szintjén. Ha Gyurcsány Ferencnek sikerül magát eladnia olyan, a magyar embertõl alapvetõen idegen jelszavakkal, mint munka meg szolidaritás, akkor aztán külön szánalmas, hogy a sokkal jobban marketolható liberalizmussal meg a mindenki-csináljon-azt-amit-akarral ezek a nyári mikulások 12 éve nem tudnak mit kezdeni. Megmaradni öt százalékon, meg most lecsúszni alá, na az megy, meg a hiszti.

Harag|Ira

Vicces adat: Mécs Imre annyira buta, hogy az forrásaink szerint még egykori SZDSZ-es párttársait is zavarta. A csokornyakkendõs hülyét kénytelenek voltak ugyan megtûrni maguk közt, hiszen egyedül védett meg valami trafikot 1956-ban, és nélküle nem lett volna mivel ellensúlyozni a körömletépõ szülõket, szellemi horizontjának alacsonyságával azonban még az ezredfordulós SZDSZ-bõl is képes volt kiríni.

A harag napja akkor jött el, amikor ez a bohóc a sok liberális nagyokos képébe röhögve nem valamiféle körmönfont sunnyogást választott a 2005-ös államfõválasztáskor, hanem szépen és egyenesen megmondta, hogy neki aztán kinyalhatják a seggét, megy a szavazat Szili Katalinra. Ettõl aztán a pártvezetés éktelen haragra gerjedt, ami végül Mécsnél is kiverte a biztosítékot, amikor pedig felszállt a füst, a csávó annak a pártnak az országos listáján kapott elõkelõ helyet, amelynek elõdje éppen ötven évvel ezelõtt akarta õtet kivégezni.

Az SZDSZ ma is elképesztõen dühös Mécsre, no meg persze egy kicsit irigy is, hiszen az milyen már, hogy pont a buta csövinek nem kell aggódnia, kap-e valami zsíros kutatói állást, ha az idén repül a parlamentbõl. Mécs is haragszik, de annyi esze azért csak van neki is, hogy kicsit azért furcsán érezze magát, miközben Kovács Lászlóval együtt emlékezik a kommunizmus áldozataira. Ha minden a tervek szerint megy, a két fél még a pokol legmélyebb bugyrainak valamelyikében sem lesz hajlandó beszélni a másikkal.

Fösvénység|Avaritia

"Addig lopjunk, amíg lehet" - jelentette ki a budapesti legendárium szerint a ciklus valamelyik estéjén egy asztaltársaságban Magyar Bálint. Fene tudja, hogy így volt, vagy sem, de tulajdonképpen mindegy, hiszen szabad szemmel is jól látható, hogy Magyar Bálint és köre szarrá lopta magát az elmúlt négy évben. Márpedig "az anyagiasság, a pénzbálvány imádatának örökké aktuális, ámde visszataszító bûne" a fösvénység.

Szinte nem volt olyan közbeszerzése az oktatási minisztériumnak, ami ne bûzlött volna valamitõl. Az oktatási tárcánál ugyanis - üvegzsebtörvény ide vagy oda - képtelenség felderíteni a több milliárd forintos közbeszerzéseket. Ennek egyrészt az az oka, hogy a közpénzlopásnak egy új formáját sikerült kidolgoznia a jelenlegi kormánynak. Az új trükk a különféle tárcák büdzséjébõl cseresznyézõ kht-k, azaz közhasznú társaságok bevonása a közbeszerzésekbe, és a sláger: a közbeszerzések titkosítása ilyen-olyan ürüggyel. Így történhetett, hogy az a néhány balhé, amit az alulképzett magyar újságíró-társadalom ki tudott robbantani, vagy az oktatási tárcához tartozó Educatio vagy a Sulinet Kht-hoz kötõdik.

És hát rengeteg pénzt lehetett zsákmányolni az elmúlt négy évben. Be kellett drótozni az összes magyar iskolát internettel (Közháló-program, Elender-botrány), az internethez számítógépeket is kellett vásárolni (ingyenes IBM-gépek több tíz millió forintért), a számítógépekhez digitális tananyagot kellett gyártatni (a Sulinetnél ez a folyamatos közpénzherdálás egyik fõ területe), a digitális tananyaghoz meg lejátszó programokat kellett venni (az LMS és más parasztvakító rendszerekre újra és újra, még most is írnak ki pályázatokat).

Ezek a digitális kütyük és eszközök pedig mind olyan természetû dolgok, hogy - aki kicsikét is jobban ért az információtechnológiához, mint Rogán Tóni rendszergazdái, az tudja - észrevétlenül el lehet kérni értük tíz, de akár ötszáz forintot is. Ha valaki lopni akar, az útépítés mellett ez a legideálisabb terep a bûnös és kapzsi gyarapodásra. Mindent összevetve Magyar Bálint miniszterként való létezése egyértelmû jele annak, hogy Isten nincs. Vagy ha mégis, tényleg kifürkészhetetlenek az útjai.

A fösvénység pedig fösvénységet szül. Ugye, mindenki tisztában van azzal, hogyan csinált Kóka Jánosból milliárdost Magyar Bálint? A fösvénység talán az SZDSZ legnagyobb bûne, ami még a nagy MSZP szemét is böki, legalábbis sokan nem értik a kommunisták között, hogyan lehet, hogy miközben a miniszterek aránya a kabinetben 13:4 az MSZP javára, a közpénzlopás aránya ennél sokkal kiegyenlítettebb. És akkor Horn Gáborról még egy büdös szót sem szóltunk.

Jóra való restség|Accidia

A Matula Magazin ne értené, hogy mennyire jó móka az internet? A Matula Magazin ne szeretné azt a politikust, aki vidámparkot épít, és nevetve fotóztatja magát a játékokon? Igazán nem az elfogultság miatt találtatott hát Kovács Kálmán informatikai miniszter és brigádja (Csepeli György!) bûnösnek, hanem jóra való restségük okán. Kovácsék a legjobb játékot szerezték meg, de mintha csak gyöngyöt szórtak volna a disznók elé. Szanaszét szaladt milliárdok hûlt helye maradt a tehetetlenkedõ apparatcsikok és haverjaik után. Van egy intézmény, ami csupa nyalánkságot, színes és mozgó szórakozást nyújthatna, ehelyett még Gyurcsány Ferenc is bezárná jövõre az egész minisztériumot.

Miért van, hogy még a románok is többet interneteznek a magyaroknál? Mert elment minden ideje és energiája a társaságnak arra, hogy megvegye, és eladja, és viszontbérelje a Sulinet Közhálót, és hogy teleházak avatóünnepségeire járjon érdemi munka helyett.

Az értelmetlen és drága baszakodás legszebb példája a Jövõ Háza nevû vidámpark körüli bénázás. Megkapták azt a szép Millenáris Parkot, aztán évekig fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek vele. Cserélgették a drága vezetõket, kineveztek, visszavontak, programot indítottak és leállítottak, hogy végül megoldják a kérdést a Csodák Palotája odaköltöztetésével.

Normális helyeken az emberek nem tolonganak a hivatalokban, hogy idióták pecsétet és csekket követeljenek rajtuk. Itthon amit a hivatallal el lehet intézni monitor elõtt is, azt ki kell nyomtatni és postára kell adni, de ez is csak egy szûk köre az ügymeneteknek. Gyakorlatilag semmit sem fejlõdött az elektronikus ügyintézésnek nevezett izé, viszont meg kellett venni az Irigy Hónaljmirigytõl az ihm.hu domaint, hogy aztán az ihm.gov.hu-t használják inkább mégis. A különbözõ pénzosztások (lovas-terápia a miniszteri hárommilliárdos keretbõl) vagy az óvodai beszerzés igazán csak tejszínhab a bûn kimeríthetetlen kakaósbögréjében. 2005-ben az Állami Számvevõszék a legtöbb követhetetlen ostobaságot épp Kovács minisztériumának számláin találta. A digitális tévét már feltalálták, de az IHM segedelmével még legalább hét évig a földi adásé a jövõ minálunk.

Torkosság|Gula

Nincs az az Isten, amely feloldozná Kóka Jánost, az SZDSZ dinamikus arcát, a torkosság bûne alól. A habzsolás bûvöletében élõ fiatalember nem elégedett meg a hálapénz lehetõségével, amivel a SOTE kecsegtetett, kése alá így senki sem feküdhetett. A sógora cégét eladó, visszavevõ és viszonteladó üzletember olyan nyalánkságon töri a fejét, hogy õ lehet a jövõ Gyurcsány Ference, de legalább Demszky Gábora, ami a politika jól megpakolt asztalánál meglehetõsen vitatható ambíció. Az életet nagykanállal habzsoló politikus ezért még azt is vállalta, hogy 2006-ban (talán egyedüliként az országban) belépjen az SZDSZ-be, és ez bizony olyan, mintha disznózsíros kristálycukrot kanalazna valaki, hogy tartalmasabban kosztoljon.

A sûrûn átadott sztrádaszakaszok kirobbanóan sikeres félistene a Magyar-Indonéz Üzleti Tanács elnökeként ismerhette meg az egzotikus falatkákat. Ugyanakkor a miniszteri felkérés Vietnamban érte, ami szintén nyami hely, cukorsüveg alakú hegyek domborodnak arra. A perverz ínyenc Amszterdamban egyszer a marihuánát is kipróbálta, tisztán tudományos alapon. Gazdagnak lenni zsír, írtuk korábban, és Kóka János szó szerint értette alapvetésünket, tocsog az életörömben. A menõzést vitorlással és helikopterrel aláhúzó ifjú titán a Playboynak azt is megvallotta, hogy régen nagyon nagy volt a feje. A helyzet nem enyhült. Ha nem állítja meg valaki, akkor egy lendületesebb Suchman Tamás szabadul ismét Magyarországra.

Bujaság|Luxuria

Anélkül, hogy a többi politikust szentéletûnek tartanánk (gondoljunk csak Kovács László vagy Deutsch-csakazértsem-Für Tamás zilált magánéletére), ki kell jelentenünk, hogy a rendszerváltás óta a szabaddemokraták hormonjai okozták a legtöbb zûrzavart. Közülük is elsõsorban a Demszky-Magyar páros sejtecskéi.

Elõbbi gyakorlott házasságszédelgõ, valamint az asszony verve jó népi bölcsesség egyik legnagyobb urbánus propagálója. Magyar Bálint pedig még rajta is túltett Mucuskával: a nevéhez fûzõdik az utóbbi évek legröhejesebb politikai botránya, melynek keretében ujja köré csavarta egy mérsékelten csinos román kémnõ. A jegyzõkönyvnek köszönhetõen mi is tanúi lehettünk a miniszter szánalmas hódítási kísérleteinek - a legkevesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy helyette szégyelltük magunkat.

Szatmáriné ráadásul nem az elsõ esete volt annak, hogy az oktatási miniszter nem bírt a nyéllel: a magyar parlamentarizmus történetének egyik legkalandosabb, filmes feldolgozás után kiáltó szerelmi háromszöge is õhozzá fûzõdik, amikor még a rendszerváltás utáni elsõ ciklusban szemet vetett párttársnõjére, Hodosán Rózára. Ezzel önmagában még semmi gond, mi is inkább csajoznánk, mintsem hogy módosító indítványokat olvasgassunk óraszámra. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy Róza már rendelkezett férjjel, aki nem volt más, mint maga Demszky Gábor. Õt azonban annyira lekötötték a fõpolgármesteri teendõk, hogy oda se tudott figyelni, mi történik a parlamentben, így végül kénytelen volt lemondani Rózáról, akivel Bálint élhetett boldogan - egészen addig, míg színre nem lépett Mucuska.

Azt pedig már meg sem merjük említeni, hogy melyik az a párt, amelyet az utóbbi néhány évben kétszer is megcsapott a pedofília szele. Azt majd mesélje el a Kovács Pisti.