1995-2006, 11. évf. #041 

portré
Kocsis atya

Lindner András - Horváth Zoltán - A Matula Magazin házi lelkipásztorával készült beszélgetéssel folytatódik méltán népszerű rovatunk, a vállalatvezetőknek ajánlott Portré.

Kocsis atya
Katolikus pap
"Kamaszkoromban, ahogy más kortársaim a bõrszerkóhoz, a szakadt farmerhez, én a rongyos csuhához ragaszkodtam, azt találtam «menõnek», és mindenáron ferences rendi szerzetes akartam lenni" - teszi egyértelmûvé a katolikus papoknál szokatlanul durva hangnemével hírnevet kiváltó Kocsis atya, hogy a krisztusi útról már az elején sem szándékozott letérni. A saját nemzetségét az ókorig visszavezetõ falusi pap életében azonban már a kezdet is szokatlan: Dunántúlon lelki szolgálatot teljesítõ édesapját sosem látta, mivel "közös megegyezésbõl" édesanyja még állapotosan Gyöngyösre költözött. "Több nevelõapám is volt, mégis inkább egy sem: apámnak az Úristent tekintettem, testvéremnek Jézus Krisztust. Ezt a családot nem kellett szégyellnem" - tudatja a mocskos szájú lelkipásztor, nem sokáig okozott frusztrációt számára a csonka család. Míg édesanyja bolti eladóként az aprópénz mellett a férfiakat váltogatta, a kis Kocsis 16 évesen elszegõdik a ferencesek mátraverebélyi rendházába, ahol érettségizik. "Jó közösség volt, bár egy idõ után elegem lett a buzulásból, éreztem, váltanom kell" - ad számot arról, hogyan iratkozik be az Egri Hittudományi Fõiskolára, ahol majdnem egy évtizedig koptatja az iskolapadot és az imazsámolyt. Elméleti síkon kevésbé sikeresen birkózik meg a teológiával, de a gyakorlat a kisujjában van: "Már akkor is nagyon szerettem prédikálni, pedig a papszentelésig a Bibliát sem olvastam ki végig." 1982-ben pappá szentelik, és segédpapnak áll, 1987-ig rázza a tömjént, és olvassa a szent szövegeket a gyöngyösi plébánián, amikor saját templomot kap egy Bükkben fekvõ faluban, aminek nevérõl szemérmesen hallgat. "Ha a krisztusi útról nem is tértem le, a Magyar Püspöki Karral rossz a viszonyom. Talán a hierarchiát nem bírom, de azért nem kell Luther Mártonnal összehasonlítani. Én római katolikus vagyok, és az is maradok!" - tájékoztat búcsúzóul Isten renitens szolgája, a falusi közösségben állítása szerint elismert pap, akit nem egyszer maga Isten küldött missziókra a világ különböző pontjaira.
- Amikor beléptünk a sekrestyéjébe, önmagához hűen így fogadott: Dicsértessék, szájbabaszott hülye magyarok, híveim! Ezt a névjegyévé vált köszöntést szó szerint kell érteni, vagy pedig van egy titkos jelentése is, mint a példabeszédeknek?
- A példabeszédeknek, fiam, nincs "titkos jelentésük", az értelem, a kereszténység értelme egyszerű balfácánok számára is kiolvasható. A hívek megérdemlik az esetenként durva beszédet, abból nem lesz megváltás, hogy verébhangon csiripelünk egymásnak.
- Hát nem köntörfalaz, az biztos. De ha már a kereszténységnél tartunk, ugorjunk vissza a gyökerekhez. Őseinek megtérése közismert történet. Már csak azt nem értjük, hogy egy ennyire ősi papi vérvonal hogyan maradhatott fenn évszázadokon keresztül a cölibátus ellenére?
- Csoda. De hát ez mindennapos dolog közöttünk, papok között. Nem egyet ismertem, akinek a szomszédságában lévő fiatalasszonyt megáldotta a Szentlélek.
- Ha maga mondja, biztosan így is van. De miért kellett édesanyjának gyakorlatilag elmenekülnie?
- A kommunizmusban egy-egy csodaszámba menő születést nem igazán díjaztak volna. Igazi heródesi kor volt, anyám elköltözött apám egyházmegyéjéből, sőt még a Dunántúlról is, amikor világra jöttem. Féltek az üldözéstől, a hitetlenkedők seregétől. Maguk elhitték volna, hogy az édesanyámat a Jóisten ejtette teherbe, nem a helyi pap? Ugye, nem? Még az evangéliumban is sokan kételkednek...
- Őskeresztény Kocsisok ide vagy oda, úgy tudjuk, hogy édesapja más pályára szánta.
- Ezt csak anyámtól hallottam, de tényleg nem akarta. Amikor színt vallottam, anyám nagyon kétségbeesett, mert hallotta apámtól, hogy hiába erőlködik, úgyis pap lesz belőlem. Belőle is úgy lett az, egyik napról a másikra, teljesen magától, akárcsak több száz felmenőnkből.
- Nem is részesült vallásos nevelésben?
Nem. Anyám amúgy is szétszórt életet élt, finoman fogalmazva nem az önmegtartóztatást választotta. Démoni nő volt, korábban ismerkedtem meg a főbűnökkel, mint a tízparancsolattal. De mindehhez jött a lelkiismeret-furdalás, a bűntudat, szóval nem volt egyszerű...
- Így már érthető, miért gyakorol szabadabb elvárásokat híveivel szemben. De nem hagy minket nyugodni a kérdés, hogyan lesz egy kicsapongó pénztáros fiából pap?
- Magamtól ébredtem rá a papi hivatásra, egy belső hang is közrejátszott, meg egy hétig tartó jelenés az üdvtörténet összes főszereplőjével. Ha akartam volna, sem tudtam volna, mondjuk, vízvezeték-szerelő lenni.
- A mostoha gyerekkor után ki kellett bekkelnie az egyház számára oly sötét nyolcvanas éveket is. Esetleg önt is megpróbálták beszervezni a Kádár-diktatúra titkosszolgálati tisztjei?
- 1982-ben lettem kispap, és már tudtam egyet s mást a rendszerről. Akkoriban azt mondták a fejesek, a váci püspök és az egri érsek konkrétan, hogy ilyen szinten nem kell beszarnom, nem akarnak tőlem semmit. Buzi sem, pedofil sem voltam, nem volt mivel beszervezniük. Én azért szemmel tartottam a templomba járó embereket, mert rájöttem, a kommunizmus ugyanarra kíváncsi, mint az egyház: az emberek ragaszkodnak-e az értékekhez, jól, tartalmasan élik-e az életüket. Tehát kisemberek kis bűneiről jelentettem Isten és a belügy felé is, de tényleg csak a lelkiismeretem megnyugtatása végett.
- Ritkaságszámba menő őszinteség, köszönjük, hiszen ügynökmúltjával meglehetősen felületesen számolt el a magyar püspöki kar. Felbátorodván elő is vennénk még egy sikamlós témát: viszonylag közismert, hogy a papi szemináriumok a homoszexualitás melegágyai. Ön tapasztalt-e ebből valamit, netán önnek is volt kalandja másik kispappal?
- Persze, kipróbáltunk mindent. Ennyi férfi között, nem is lehet másként. De nem vagyok homoszexuális, ráadásul kétszer annyit kell imádkozni minden eltévedelyés után, a ferenceseknél még korbács is járt érte. És képzeljék, voltak, akik ezt a részét még külön élvezték!
- Mit gondol, előbb-utóbb hazánkat is eléri a nyugaton már lezajlott megtisztulás, tehát hogy napvilágra bukkannak a kisfiúkkal fajtalankodó papok történetei, vagy Isten szolgái nálunk ügyesebben őrzik titkaikat? Vagy nem is történt ilyesmi Magyarországon?
- Nehéz kérdés. Rengeteg pedofil pap van Magyarországon is, de szerencsére a hívek sokkal birkábbak mifelénk, mint nyugaton. A legtöbb ministránst talán a saját apja is megkóstolja, és amíg ez a téma ennyire alul van kezelve a családok szintjén is, nem hiszem, hogy tartanunk kellene a botrányoktól. Bár az tény, hogy most megint mindenkit a rejszolásra buzdítanak az egyházon belül, mint az átkosban, vagyis összezártunk.
- Látjuk, nem riad meg a hatalomhoz való kis dörgölőzéstől. Gyulay Endre és Seregély István püspökök nyugdíjba vonulásával akár lila süveget is viselhetne. Megfordult a fejében, hogy karriert épít? Nem unja a vidéki plébániát?
- Seregély az érsek, de tök mindegy. Amúgy egyáltalán nem, szarok a lila süvegbe őszintén szólva. Nekem ott van a saját gyülekezetem, sajnos velük is nehéz zöldágra vergődnöm, még egy elveszett bárány is sok tud lenni. Esélyem sem volna egyébként bekerülni, ez már politika, ahol a magamfajtákat nem viselik. Pápa viszont lennék.
- Hogyan látja az egyház szerepét a közelgő országgyűlési választásokon? Ha arra szólítják fel, hajlandó lesz valamelyik politikai pártot támogatni a szószékről?
- A pártokat csak szidni lehet, negatív kampányt természetesen folytatok is ellenük. Ha az a kérdés, hogy a szószéken a kereszténydemokraták megszavazására buzdítok, hát a nagy lófaszt! Talán világos, hogy miért: egyszerűen ki nem állhatom az álszenteskedést.
- Népszerű vállalkozása az elektronikus gyóntatószéke. Nem tart attól, hogy sokan csak azért olvassák, hogy kéjelegjenek az ott leírtakon? Ezzel a bűn felé fordíthat másokat is!
- Nagy teher ez számomra is, de a bűnből tanul az ember, és ez erősebb érv, mint az, hogy egyesek esetleg bűnös gondolatok kielégítésének lehetőségét látják benne. Hiszen az ilyen ember nem itt találja meg a bűnt, magával viszi mindenhová.
- Evezzünk külpolitikai vizekre. A terrorizmus, a közel-keleti helyzet és az iráni atombomba sokakat arra a következtetésre juttatott, hogy közeleg az apokalipszis. Kocsis atya, valóban közel a világvége? És hogyan készülhetünk rá, ha igen?
- Imádkozással természetesen. Ha ez önök számára nem tűnik túl erős fegyvernek, gondoljanak csak bele, mióta az emberek imádkoznak,vagyis szánnak arra néhány percet, hogy Istennel beszéljenek, még egyszer sem fordult elő világvége. Miként az is ritka esemény, hogy néhány zsidó lemészárlása miatt megnyílt volna az égbolt.
- Mit tesz Kocsis atya az ökumenéért? Keresi-e a kapcsolatot a falu más felekezetű lakóival? Jóban van egyáltalán a református lekésszel? Összejárnak?
- Nekem édes mindegy, kivel hoz össze a sors, ha helyén van az esze, meg a szíve, és nem veti meg a jó szeszt, még egy anarchistával is végigmulatom az éjszakát, ha másnap felakasztják, meg is gyóntatom!
- Kocsis atya, evezzünk teológiai vizekre! Tud-e Isten akkora követ teremteni, amekkorát még maga sem tud felemelni?
- Igen.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum