Új intézkedéseket vezettek be az Egyesült Államok repterein, ezentúl ujjlenyomatot és fényképet készítenek a beutazóktól. Úgy hírlik, hamarosan számmal és színkóddal is megjelölik az utasokat, attól függõen, mekkora veszélyt jelenthetnek a nemzetbiztonságra. Ezért rettentõ aktuális a kép, foglalkoznunk kell vele.

Egy arab bevándorló kielégít egy fehér amerikai rendõrt a repülõtér raktárhelyiségében, méghozzá szolgálati idõben. Akik ismerik a buzipornó-felhozatalt, tudják, hogy a mûvek között nem ritka az arab, dél-közép ázsiai szereplõk felbukkanása, az amatõr, olcsó és többnyire hitvány minõségû fotóké, ahol már maga a képbeállítás is a szakértelem teljes hiányáról árulkodik. Annyi van belõlük, mint a szemét, vagy mint moldáv, ukrán román amatõr lányok képeibõl. E kép alkotója mindenesetre igényes munkára törekedett, de a kérdés nyugodtan feltehetõ: Csak nem az arab hím válik a nyugati világ meleg szexrabszolgaságának legújabb fogyasztási cikkévé?

Leglelõször a nyers férfierõ az, ami lenyûgözi a befogadót. Kockás has, edzett kar, sziklából faragott arcél: mintha valamelyik tekintélyelvû párt propagandája lenne az ihletõje képünknek úgy a harmincas évekbõl. Nyers, elnyomó erõ árad a rendõrbõl, kopasz feje, vékony, nyúlánkabb alakja éles ellentétben áll az arab mackós alkatával, tömött izmaival, együgyû mohóságával, amint rákap a rend falloszára.

Az iszlám kultúra - akár tetszik, akár nem - harcban áll a nyugatival, és ha nem a fegyverek dübörögnek, a fényképezõgépek kattognak: az ábrázolás célja az uralkodás kifejezése kell, hogy legyen. A gyõztes kultúra térdre kényszeríti vesztesét. "Borulj elém, nyald meg a kardom. Én gyõztem!" A beállítás annyira egyértelmû, hogy emiatt a kép didaktikusnak és túlpolitizáltnak tûnik. Nem lehet nem észrevenni a globalizáció-ellenes mozgalmak bárgyú sematizálását: fehér szopat arabot, bakancs és elnyomás. Ám véleményünk szerint nem ilyen egyszerû a megoldás, a kép ennél tovább tartja fogva a nézõt. Hiszen a háború harc, a harc háború, ezt a képet mégis inkább valami nyugodt, bejáratott munkahelyi légkör lengi be.

Figyeljük csak meg a rendõr jobb kezét, amint átfogja az arab férfi tarkóját! Semmi erõszak, gyengéd mozdulat ez. A jelenetbõl teljességgel hiányzik a Kulturkampf dinamikája. Hová lett a Harapd le, ha kirekeszt? hozzállása? Háború utáni állapot ez, megmerevedett társadalmi viszonyok, ahol a póráz sem feszül, nem üvölt a rab. A térdeplõ férfi olyan alázatos, mint a néhai Tamás bátyja, holott testileg vagy kétszer akkora, mint fehér kizsákmányolója. Szerepe a nõ szerepe: zsákmányállat, szopógép.

Emiatt a kiszolgáltatottság feloldhatatlannak tûnõ szenvtelen egyszerûsége uralkodik a képen, amely a rabszolgaság tompa rutinjának nyomasztó képét vetíti elénk. Az elnyomott feladta harcát, míg az elnyomó unottan élvez.