Tisztelt Matula!
Homoki-Szabó Attila vagyok, nyugalmazott szekszárdi révész. "Mondották, hogy kompország vagyunk, mégse nincs szükségünk a kompra."
A felütést egy jó barátomtól kölcsönöztem, aki körorvosként mûködik a megnevezni nem kívánatos településünkön. Az idén felépült a szekszárdi híd, és én ezzel elvesztettem évtizedes foglalatosságom esszenciáját. Így rokkantnyugdíjba mentem. Elhatároztam, hogy egy csipetnyi tréfával igazságot szolgáltatok, és borsot török a hídnak örvendezõk orra alá, mert én úgy éreztem akkor, hogy az én ellehetetlenülésemet és drága pénzen vett rokkantsági leszázalékoltságomat ünneplik.
Elmentem hát a hídavatóra, arra készülve, hogy öcsémuram gerléit nekieresztve égi pottyanós ajándékokkal lepem meg az ünnepelõ potentátot. Jött Csillag István miniszter. Kiszállt az autóból, izgultak az emberek. Kezdte a beszédét, én meg mondtam a gerléknek, huss-huss, szarjatok a fejére! Sajnos ezt meghallották, és seggbe rúgtak vagy tízen.
Akkor sajnáltam sajgó ülepem leginkább, amikor kiderült, hogy nem ez volt a rendes ünnepély. Néhány nap múlva jött Orbán Viktor, hogy átadja a hidat. Õhozzája a tömegen át nem férhettem, de nem is az Orbán Viktor személyes megbüntetése volt a célom. Sokkal inkább az ünneplõk lelkesedése keserített el. Többüket még hetente, naponta szállítottam anno. Most meg ott örömködtek nekem. Fogtam hát a ganét, mert annak nem kell mondani, hogy huss-huss, és elkezdtem szórni a nép közé. Jött erre valaki, hogy ott a szaros komcsi, és seggbe rúgtak vagy húszan.
Akkor sajnáltam sajgó ülepem leginkább, amikor kiderült, hogy nem ez volt a rendes ünnepély. Néhány nap múlva jött Medgyessy Péter, hogy átadja a hidat. Gondoltam, ezzel a nagy tivornyával vagy engem akarnak még jobban felbosszantani, vagy pedig az Úr adott még egy lehetõséget, hogy kimutassam utálatomat a híddal szemben. Láttam, galambokkal nem megyek semmire, de az se jó, ha szórom a trágyát. Így hát megettem hat tál babot, két székelykáposztát, és mentem az ünnepelõk táborába sunyiba fingani. Amikor a miniszterelnök ott tartott, hogy milyen ebédet adnak majd az óvodásoknak, hát bizony eszembe jutott a saját ebédem, és öblösen elfingottam magam. Erre odajöttek a kormányõrök vagy harmincan, és jól seggbe rúgtak mind, hogy befostam a gatyámba.
Azóta keveset járok ki. Most karácsonykor gondoltam valaki meghatódik (egy jótét lélek) a sorsomon és rám is gondol, amikor kikakálja a bejglit. Csak azt szerettem volna üzenni, hogy aki karácsonykor szart lát, az gondoljon rám néhány pillanatig.
Boldog ünnepet kíván:
Homoki-Szabó Attila ny. révész
