Ma délelõtt dolgom van, de adok pénzt, menj el cipõt venni. Jaj kicsike, felejtsd el ezt a hülyeséget, rád mindig van pénzem, ha másra nem is nagyon. Elfogadtam, mert azt akartam, hogy örüljön. Odaadott pár (pillanat, megnézem) tízezer koronát, és elment. Vettem egy útikönyvet a szálloda ajándékboltjában, és visszaosontam a szobába. Tízpercenként rendeltem a szobapincért. Abszintot vettem, és egy kicsi kék-piros-fehér plüsskutyát. Nem nagyon fogy ez a pénz. Ki kell az utcára mennem. Pont itt egy régiségbolt a szálloda elõtt. Úgy látom, szereti a régi dolgokat. Van nyolcezer koronám. Meg nálam is van vagy ötezer most a táskámban. Pillanat, megnézem nem ért-e vissza a szobába. Igen, én érdeklõdtem az elõbb a gyertyatartó után. Nagyon szép. Van még két óránk vacsoráig, addig megnézem a többi gyertyatartóját is.
A folyóparti étterem újjáálmodott polgári miliõjén érzõdik az olajszag. Sárgaréz, fûzöld, anyagában nyomott bársonyok uralják a terepet. A falon történelmi témájú festmények, étlapot nem hoztak még ki. Viktor egy gyertyát próbál meggyújtani. A nagy, fehér gyertyát, ami eredetileg az asztalon állt "túl világosnak" találta, ezért hozatott a pincérrel egy kisebbet.
- Szépséges Kicsi Rita, annyira meghatódtam a szív alakú knédlisütõs sztorin, nem ne szólj közbe, hogy kibéreltem ezt a kedélyes kis helyet, és rendeltem neked mindenféle válogatott cseh finomságot. Nézd csak, van itt neked ecetes-hagymás disznósajt, milyen finom kocsonyás, csak a te kedvedért hagyták benne a füle bojtját szépségem, sõt, csak a te kedvedért vágták le a disznót, akkor savanyított, pácolt hering, cukrozott savanyú uborka, nézd mennyi mentás-levendulás öntet van rajta, csak a te kedvedért szedték a mezõn, csak a tiedért, rakott camembert olajos pácban, a mamám se csinálna finomabbat, hagymás szafaládé, májashurka... ne mondd, hogy nem tettem ki magamért! Tudod ez az étterem nem ilyen drága, felkapott turistaattrakció, ide igazi emberek járnak, akik igazi kajákat esznek, házias jellegû koszt.
Mi lesz velem? A cseh finomságok a kockás damasztabroszon glédában állva néznek farkasszemet. Viktor a combom simogatta.
- Én ma csak sültkrumplit eszem, sok finom, vörös ketchuppal persze, de te ne szégyelld magad, addig maradunk, amíg kedved tartja, ráérek, mindig ráérek, ha terólad van szó.
Belenéztem a kedves, mosolygós arcába, és az egyik ujjammal végigsimítottam az állát. Az ajkait néztem, hevesen dobogó szívvel, amikor megcsapott az ecetes hering szaga. Elfintorítottam az orrom, és becsuktam a szemem.
- Mi baj kicsi?
- A Bátyámra emlékeztetsz, tudod? Õ szólít mindig kicsinek.
- Nem ismerem a bátyád... De kisebb vagy nála, gondolom azért, és nálam is kisebb vagy.
A keze egyre feljebb ér a combomon.
- Ugye nem nagy gond, hogy hasonlítok a bátyádra? Neki is sárga szeme van, meg fekete haja?
- Nem...
- Sokan mondták már, hogy milyen szép sárga a szemem, és milyen különleges, nem láttam még ilyen színt senki máson!
Elkezdtem csipegetni a hurkát. Lekapartam róla az átlátszó fehér fóliát, és a fehér darabokat különválogatva a feketéspirosaktól két kupacot csináltam a tányéron, bele-belekóstolva egyikbe, másikba.
- ...a nagynénje a fejébe vette, hogy egyengeti a házasságunk, át kellett mennem hozzá kábé háromnaponta, mindig akadt valami munka, amit lusta volt megcsinálni az öreglány, aztán kellemest a hasznossal ugye, takarítottam a kazánt, közben a fogamzásgátlásról beszélt, hogy megmutassa, õ milyen liberális, hogy a fogamzásgátlás ugye szükséges dolog, semmi erkölcstelen nincs benne...
- Ilyen konzervatív vidék volt? Hogy ez már liberális véleménynek számít?
- Hát, templomba járt! Brrr, templom, jobban rettegek tõle, mint a fogorvostól! Vagy amikor a barátnõm is jött, akkor elõkerült a kertészkedés mint téma, na, nem ízlik? Szóval hogy ki milyen virágokat ültetett, mind a ketten mániákus virágkertészek voltak, mániákusok!
- És a fogamzásgátlás?
- Mi van vele?
- Hát, nincs gyereked, nem?
- Nem, nincs. Imádom a gyerekeket, de jobb, ha soha nem lesz nekem. Ugye te se akarsz gyereket?
- Nem, nem, nem. Pista akart mindig gyereket, persze nem tõlem, gondolhatod, hogy nem talált elég háziasnak.
- Hát, nem is vagy az. De nem baj, hiszen csak a mellméret számít!
- Aha... Nem. Nem. De te sem.
- Nem.
- Ami Pistit illeti, állandóan rám akarta erõszakolni az akaratát, azt hiszem, ezért nem szerettem bele.
- Én nem erõszakolok rád semmit, semmit amit nem akarsz! Na, egyél még, ugye finom a hering?
Azt hiszem, befejeztem a vacsorát. Látja, hogy nem eszem többet, sem heringet, sem mást, és felém hajol. Most õ teszi a kezét az én torkomra.
- Ízlett remélem, és ami most jön még jobban fog ízleni. Desszert után menjünk fel a szállodába, de elõtte szopj le a vécében.
- De... desszert után? Vagy most?
- Nem ellenkezem, ha most.
- Ne... mossak fogat?
Tovább simogatja a combom.
- Nem lehetne, hogy izé, megeszem a desszertet (bármi is az, fel vagyok rá készülve) és beszélgetünk közben, és jobban megismerjük egymást, és utána fogunk szexelni?
Húzza a száját.
- Eszel még?
El fogom magam sírni. Jöjjön, aminek jönnie kell. A számhoz akarom emelni a villára tûzött disznósajtkarikát, de a szegény, remegõ kezem cserbenhagyott, és pont a korsónyi sör felett a karika lebukfencezett a mélybe. Pezsegve oldódott fel a kocsonya, kicsiny buborékok ültek a fül- és orrdarabkákon.
- Annyira sajnálom - rebegtem megkönnyebbülve.
Húzza a száját. Fogja az egyik heringet, és beledobja a sörbe. A buborékok lemarják a hal pikkelyét. Én jövök a szafaládéval, majd megint õ egy darab különösen penészes camemberttel. Nevetünk mind a ketten. A sörbõl kénes, ecetes buborékok szállnak fel. Sátáni vigyorral emelem a hurkát, de meghúzom az asztalterítõt, kilöttyentve a poharat, aminek a tartalma Viktor ölében folyik végig. Az arca sápadtfehérbõl törtfehéren át márványfehérré változik. Térdelek elõtte, és bocsánatért esedezve gombolom a nadrágját. Már késõ, nem érez semmit, azt sem, ahogy két markos pincérlegény a hóna alá nyúl és elviszi. Sikoltozok és verem a földet. Hozzák nekem vissza! Hozzák vissza! Na jó, kössünk alkut, megeszem a heringbõl, ami maradt, akkor visszakapom? Megeszem a rakott camembertet is! Megeszem a kolbászt is! Megeszem az egészet! Mindent megeszek, ami ezen az asztalon van, még a gyertyát is! Mindent! Könnyek közt tömöm a számba, amit elérek, egész addig, amíg én is elájulok, és lerogyok a fényes, intarziás parkettára.
