1995-2006, 11. évf. #051 


Hírügynökségi jelentések

Matula Magazin - Homoki-Szabó eltűnt, a lakosság segítségét kérjük; Bottal kergette el Gyurcsányt a Matula szerkesztősége; Jogerős halálbüntetés Jézusnak; Bevezetik a konvergencia-szombatot.

HOMOKI-SZABÓ ELTŰNT, A MATULA MAGAZIN A LAKOSSÁG SEGÍTSÉGÉT KÉRI

DÖRGICSE/BUDAPEST (2006. október 25.) - Eltűnt balatonfelvidéki otthonából Homoki-Szabó Attila. A Matula Magazinban is publikáló közíró felesége jelezte, hogy november 7-én, a kora hajnali órákban telefonhívása érkezett, amely után izgatottan, szinte köszönés nélkül távozott. Az egyébként visszahúzódó életet élő Homoki-Szabó azóta nem adott életjelt magáról. Amióta a Matula Magazin előző számában publikálta „Energiamezők Magyarországon” című cikkét, azóta számos megkeresés érte, ő azonban nem kívánt a nyilvánosság elé lépni. A TV2 Mokka című műsorának felkérését is elutasította, mondván, nem akar többet hozzátenni a megjelent cikkhez. „Inkább kételkedjenek sokan a cikk hitelességében, minthogy néhány embert bajba sodorjak.” – fogalmazott. Homoki-Szabó nyugalmazott olajmérnök, a 80-as években a tengizi beruházáson dolgozott. Négy éve vonult vissza Veszprém megyébe, azóta az írásnak és a borászatnak szentelte életét. Aggódó felesége és a Matula Magazin szerkesztősége ezúttal a lakosság segítségét kéri: aki tud hollétéről, sürgősen jelentkezzen.

BOTTAL KERGETTE EL GYURCSÁNYT A MATULA MAGAZIN

BUDAPEST (2006 november 26.) - Majdnem agyonverte Magyarország miniszterelnökét a Matula Magazin szerkesztősége, amikor Puskás Öcsi halálát követően Gyurcsány Ferenc azzal jelentkezett a népszerű honlapnál, hogy az 50 legnagyobb élő magyar listáján történt üresedés után szeretné az őt megillető helyet megkapni. Gyurcsány előbb e-mailben jelezte a Magazinnak, hogy „Öcsi bácsi kiesésével szeretném, ha az én nevemmel tennék ismét egésszé a csonka listát”.

Az első megkeresés után néhány nappal a miniszterelnök Gál J. Zoltán kíséretében megjelent a Matula aktuális szerkesztőségi ülésén, és ismét magát ajánlotta a szerkesztőség figyelmébe. A fiatal zsenik közelében rendszeresen haverkodó hangot megütő Gyurcsány azzal érvelt, hogy „ha az első helyet nem is adjátok ide srácok, azért a Nagy Feró elé csak berakhatnátok”. A honlap munkatársai először nem hittek a fülüknek, majd néhány másodperces csönd után minden kezük ügyébe eső tárggyal, botokkal, mobiltelefonokkal és székekkel kezdték el ütlegelni a miniszterelnököt és munkatársát. Gyurcsány életét a kiérkező NBH-osztag mentette meg, ám a Magazin szerkesztőségének valamennyi tagja ekkorra már elhagyta a helyszínt.

JOGERŐSEN IS HALÁLRA ÍTÉLTÉK JÉZUS KRISZTUST

TEL-AVIV (2006. november 23.) - Az izraeli Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta azt a Jeruzsálemben kétezer évvel ezelőtt született halálos ítéletet, ami alapján Jézus Krisztust halálra ítélte a Római Birodalomhoz tartozó provincia helyi bírósága. A bíróság indoklásában bizonyítottnak látta Jézus bűnösségét, amit a bíró szerint azóta a „történelem is igazolt”. A bíróság csupán a keresztre feszítést találta túlzónak, ezért háromszázezer sékeles (14 millió forintos) kártalanítást ítélt meg a bűnös családjának. Mivel azonban nincs Józsefnek és Máriának örököse, az összeg a zsidó államot illeti meg. A perújrafelvételt egyébként a Vatikán kérte Izraeltől tavaly májusban, ám a zsidó állam csak hosszas jogi huzavona után adott helyt a pápa fellebbezésének. Az ítélet ezzel jogerőre emelkedett, fellebbezésnek helye nincs. Lapzártánkig nem érkezett hír arról, hogy a Vatikán elfogadta-e a döntést.

BEVEZETIK A KONVERGENCIA-SZOMBATOT

BUDAPEST (2006. november 18.) - Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság vezetője szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: jövő év január hónaptól bevezetik a konvergencia-szombatok intézményét. „Az állami szférában dolgozóknak ezentúl minden hónap utolsó szombatján fel kell venniük a munkát. Ilyenkor nyitva lesznek a hivatalok, lesz tanítás az iskolákban és a kormányzati intézményekben is dolgozni kell majd.. A versenyszférában már rég megszokott, hogy bizonyos esetekben rugalmasan kell kezelni a munkaidőt. Itt az idő, hogy ezt a hatékonysági faktort átültessük a közszférába is.” Arra az újságírói kérdésre, hogy a konvergencia-szombat nem hasonlít-e a hatvanas évek kommunista szombatjaira, Draskovics határozott cáfolattal élt: „A kettőnek semmi köze egymáshoz.”










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum