1995-2006, 11. évf. #051 

olvasói levelek
EXTRA!

Matula Magazin - Az Energiamezők Magyarországon c. cikkre annyi levél jött, mintha meghirdettük volna, hogy minden hetedik garantáltan nyer. A TV2-ős levélváltás vontakozik mindenkire, aki forrásokat és bizonyítékokat követel. Miheztartás végett kezdjük ezzel.

Tisztelt szerkesztő!

Nagy érdeklődéssel olvastuk az "Energiamezők Magyarországon" című írását a matula.hu-n. Szeretnénk meghívni Önt egy beszélgetésre a TV2 Mokka című műsorába. Amennyiben elfogadja meghívásunkat, és szívesen megosztaná a történetet a Mokka nézőivel kérem jelezze felénk. Ha nem, akkor is szeretnék egy visszajelzést.

Köszönöm.
Zsolnai Ferenc

TV2 Mokka
06 20/ XXX XXXX

Tisztelt Zsolnai Ferenc Úr!

Köszönöm igen megtisztelő érdeklődését. Bede Márton Úr, akivel tudomásom szerint már kapcsolatban áll, szintén jelezte felém érdeklődésüket.

Az utóbbi napokban számos megkeresés érkezett cikkem kapcsán. E megkeresésekben bizony sok indulat van. Tudom, hogy cikkemmel kiengedtem egy szellemet egy palackból. A cikk trágár mivolta a „matulás fiúk" sajátos szerkesztési elvéből fakad, de a lényeget változatlanul hagyták, úgy, ahogy én azt átküldtem nekik. Csak a stílust modernizálták, néha talán túlságosan is egyszerűsítettek, de én ezt rájuk hagyom. Ezt azért kell, hogy hangsúlyozzam most, mert ők kezelik az olvasói és újságírói megkereséseket is. Jómagam aligha bírnék el ennyi mocskolódást, de a sok bátorítás is zavarba ejt. Ők továbbküldenek nekem mindent ugyan, de én személyesen most először válaszolok. Ugyanis nem szívesen keresem a nyilvánosságot.

A cikkem állításait természetesen fenntartom. Az információknak részben véletlenül jutottam birtokába, de hitelességükről meggyőződhettem. Évtizedekig dolgoztam az energetikai szektorban, így fejlesztő mérnökként a tengizi beruházásnál is. Számos akkori kapcsolatom máig tartott barátsággá érlelődött. Sokan sérelmezik – joggal – hogy forrásaimat eltitkoltam. Erre nagyon jó okom van. Sajnos azt kell mondanom, hogy informátoraimra még utalni sem tudok, még a televízió nyilvánossága előtt sem. Igazából jobb, ha sokan kételkednek a cikk állításaiban, mintha bajba sodrok egyeseket.

Ezért fontosnak tartom megjegyezni, hogy a cikk állításainál többet aligha tudnék elmondani a televízióban. A Balaton északi partjától néhány kilométerre élek, és egy néhány perces reggeli nyilatkozat kedvéért nem szívesen indulnék el hajnalban, annak tudatában, hogy a cikkem állításaihoz aligha tudnék hozzáadni. Legfeljebb a trágár kitételekért és néhány pongyolaságért kérhetnék bocsánatot, de ez nem is az én saram. Így tették az írást „matulássá".

Megtisztel tehát érdeklődésük, de azt javasolnám, hogy vagy csak olvassanak be cikkemből részleteket, vagy faggassák Bede urat. Konkrét kérdéseire – ha módomban áll - írásban szívesen válaszolok.

Kiváló tisztelettel:

Homoki-Szabó Attila

Tisztelt Homoki-Szabó Attila Úr!

Mindenek előtt köszönöm, hogy válaszolt a megkeresésemre. Továbbá természetesen megértem az álláspontját és tisztelettel elfogadom. Azonban azt gondolom, hogy a téma mindenképp érdekes és arra érdemes, hogy beszéljünk róla. Ezért mi Bede Mártont meghívjuk egy beszélgetésre a Mokka stúdiójába.
Nagy örömünkre szolgálna, és a hiteleség kedvéjért arra kérném, hogy Bede Márton és a műsorvezető beszélgetése alatt legyen velünk telefonon és így készíthessünk egy rövid interjút önnel.

Kérem jelezze felém, hogy hajlandó lenne-e egy élő telefoninterjúra?

Üdvözlettel,

Zsolnai Ferenc
TV2 Mokka

Tisztelt Zsolnai Úr!

Köszönöm, hogy megértette sajátos szempontjaimat.

Természetesen azt tudom vállalni, hogy telefon közelbe legyek az interjú idején. A számot, amelyen az aktuális időpontban elérhető leszek, Bede Márton tudni fogja.

Üdvözlettel:

Homoki-Szabó Attila

Amikor az Index megpróbálta NBH-s utasításra megpróbálta lejáratni cikkünket, akkor a TV2 elállt a meghívástól.

Homoki-Szabó ennél több levélre nem kívánt válaszolni, ráadásul november 7-én hajnalban eltűnt. A továbbiakra a szerkesztőség központilag válaszolt:

Kedves Attila!

Nagy érdeklődéssel olvastam az energiamezős írását. Szét is küldtem
sok ismerősöknek, még az államokba is elküldtem. Több helyről jött
érdeklődés az információk forrása után. Erről lehet-e bővebbet tudni.

Üdvözlettel:

Benedek Attila


Kedves Attila!

Köszi, hogy segíted a terjesztést. Vigyázz, mert az USA-ba irányuló leveleket a CIA figyeli. Szerintünk költözz el otthonról, mert nagy szarban vagy. Bővebbet ne is akarj tudni ezért.

Üdv,
Matula

Tisztelt Homoki Úr!

Engedje meg, hogy néhány észerevétel tegyek írásához, amit érdeklődéssel és élvezettel olvastam.

Először is kár a vulgáris stílusért, azt elég lett volna meghagyni hazánk ideiglenes miniszterelnökének, nekünk nem szabad ide lealacsonyodni!

Hogy állításai és feltételezései mennyire helyénvalóak, nem tudom eldönteni, de valóban lehet benne valami.

Egyet azonban azonnal cáfolok:

Orbán Viktort csak az önkormányzati választások után avatták be a
> részletekbe, bár a beruházásról nagy vonalakban azért tudott. Amikor
> október 4-én este 100 üzletemberrel tárgyalt hivatalos megfogalmazás
> szerint, akkor mondták el neki, hogy hagyja békén a kormányt, amíg az
> építkezés meg nem kezdődik.

Október 4-én Orbán Viktor a Széll Kálmán Közgazdasági Társaság ülésén vett részt - ennek én is tagja vagyok, és ott is voltam.
Nem 100, hanem jóval több üzletember volt ott, és még csak véletlenül sem volt szó erről a beruházásról.
Az estet Csák János vezette, és a téma: "A magyar gazdaság helyzete a politikai fejlemények tükrében".
Orbán elnök úr remekbe szabott előadást tartott, rendkívül nyugodt és higgadt stílusban, reális képet festve helyzetünkről.

Két további észrevétel:

Gyurcsány Ferenc ominózus őszödinek titulált és nyilvánosságra került beszédét nagy valószínűséggel nem Őszödön vették fel a szoci képviselők jelenlétében - ugyanis ha meghallgatja bárki, akkor azon semmiféle háttérzaj nincs. Ez 191 képviselő jelenlétében elképzelhetetlen. Érdemes összevetni Lampert Mónika és Szekeres Imre beszédeivel, azokon szék és ajtó nyikorgás mellett köhögés stb is jól hallatszik.
A Szabadság téri TV ostrom feltehetően a jól koreografált színjáték második felvonása lehetett (az első a beszéd nyilvánosságra hozatala). Állítólag itt az volt a cél, hogy akkora balhét kell létrehozni provokatőrökkel, hogy be lehessen vezetni egy átmeneti szükségállapotot és ezzel el lehessen halasztani az önkormányzati választásokat nyugodtabb időkre, melynek elvesztésétől tényleg féltek. Itt azután a globalizáció urai valószínűleg beleszólhattak, hogy na azért ennyire tán nem kéne!!

Másik:
Technikailag szamárság a gáztározó és a nukleáris erőmű összehozatala, semmi értelme nincs. Ez rontja az egész teória hihetőségét!

Takács Gábor

Kedves Takács Gábor!

Az Orbán-beszédről készült hangfelvételed felkeltette érdeklődésünket. Megértettük a levedben lévő kódolt üzenetet. Úgy érezzük, hogy meg fogunk egyezni.

Üdv,
Matula

Végre valaki látja a lényeget!

Annyi talán elkerülte a figyelmeteket hogy a 4-es metro ürügye alatt ez a beruházás már zajlik is a fővárosan.
Folytassátok a nyomozást!

B. ügynök

Kedves B. ügynök!

Persze, hogy folytatjuk! Leszállunk a mélybe, felmegyünk a felhők közé, ha kell! És azon már gondolkoztál, hogy a Városháza melletti új parkban mi célt szolgálnak azok a kis füvesített dombok?

Üdv,
Matula

Tisztelt Matula!

Tegnap kaptam egy kor e-mailt es nagyon osszeeskuves elmelet szaga volt.
Megkerdeztem hat hozza erto ember velemenyet, akinek ez a munkaja.
Rozsa Akos
Jópofa történet, egyetlen probléma van vele - ti. az alapötlet. Én elhiszem, hogy itt akarnak ilyen tárolót építeni - na és akkor mi van? Az esetleges iráni lépés - Hormuzi-szoros lezárása - az orosz szállításokat nem befolyásolja, vagyis nem zavarja. Egy ilyen tárolóban teszem fel 90 napi készlet van. De az arab olaj dönto célpontja Amerika. Földgáz meg nem jön onnan. Az meg marhaság, hogy rá építenek egy atomreaktort. Ekkora baromságot elképzelni sem lehet. Tetszetos elmélet, de alapvetoen marhaság. A Bush nem azért jött júniusban, mert gáztároló-ügyben tárgyalni kellett. Az író kolléga telefonokról még nem hallott? Ahhoz nem kell ide röpködni, hogy errol megállapodjanak. Amúgy meg az ügy nagy hibája, hogy túl sokan tudnának róla - régen kiszivárgott volna. A Kapolyi árammmal üzletel, a Gyurcsány meg belebukott volna, ha kihagyják a Puchot (ha megbukik a bizalmi szvazáson, akkor új miniszterelnök van, akivel újra kell tárgyalni, ergo ígyis-úgyis fizetni kellett a Puchnak).
Anapszerelmese

Kedves Anapszerelmese!

A Hormuzi-szoros lezárását azért nem kellene ennyire félvállról vennetek. Az ilyen hozzátok hasonló hebrencsek szoktak Baumag részvényeket venni!

Üdv,
Matula

Attila papa,

Igen érdekes cikkecske !!

Gondolkodom, hogy a mostani ruszkihonban zajló gyilkossákok -
Politovskaya, meg bankigazgatók -, netán ugyancsak az ex-kommunisták
meg a neo-kommunisták közötti harc eredménye.

Csóka családnak

János

Kedves János!

Te mondád. Homoki-Szabó sajnálatos eltűnése óta ennél többet nem mondhatunk. Remélem megérted.

Üdv,
Matula

Tisztelt Barátom (Kollégám? Uram?)!

Örülök, hogy baráti szálakon hozzájuthattam írásodhoz (-ához?). Gratulálok. Csak azt sajnálom, hogy a forrásokat nem tudtam meg. Nem mintha vitatkozni vágynék. Ennyire logikus írással akkor is csak ritkán van értelme, ha esetleg nem volna igaz. Sajnos – a hírek egy részéből kiszorultan is – nagyon emlékeztet arra a szerény feltételezésemre, hogy itt olyan dolgok esnek egybe, amik jócskán gyanúsak lehetnek minden egyes diktatúrát megismert ember számára.
Megköszönném, ha küldenél (-dene?) forrásanyagot, hogy az öregségtől csökkenő vérnyomásomat szinten tudjam tartani. Hála Istennek, a kormány sokat tesz egyes tüneteim kompenzálásáért, de szeretném ezt a dolgot jobban átgondolni. Ha írnék valamit (alig valószínű), természetesen közölném a forrásokat, és ha idézek, az idézet pontos helyét.

A többihez gratulálok, és kérlek (-em?), ne vedd (-gye?) vállonveregetésnek: gratulálok, kiváló írás.
Nagyobb publicitást kívánva,
baráti üdvözlettel:
Szitányi György

Tisztelt Szitányi György!
Ilyenkor sajnáljuk igazán, hogy Homoki-Szabó eltűnt, és magával vitte titkait. Őszintén megmondjuk, hogy nekünk azért annyira nem hiányzik kicsit hónaljszagú okoskodása, meg örökös elégedetlensége a gázsi miatt. Viszont Ön megérdemelné, hogy többet megtudjon tőle.

Üdv,
Matula

Gyerekek!

Ezt tényleg komolyan gondoltátok?
Vagyis ez a mi kis pócegér Gyurcsányunk
ilyen nagy fába vágta volna a fejszéjét?

Ezt a Gazprom-os bulit az a másik kancsi
patkány Kóka is hangoztatta már, de nem
bírt akkor valahogyan ilyen nagy jelentő-
séggel...

Egyébként ha ez igaz, akkor miért hallgatnak vele?
Gyurcsányból nemzeti hőst kéne avatni.

Szerintem ő csak a sápot akarja és ez az országnak
közvetlenül nem hoz sok pénzt a konyhára, legfeljebb
annyit, hogy az elkövetkezendő 20 évben is lesz
gázunk, nem kell beszarni, nem lesznek leállások.
Egyébként meg rohadjanak meg ezek a pápaszemes
pócegerek.

Tisztelettel
Gyéresi Zoltán
életművész

Tisztelt Gyéresi Zoltán!
A pócegerek itt höncölögnek, hogy a kurva isten baszná szájba azt a vékonyfarkú cincogó fajtáját. Sajnos nem tehetünk ellene semmit.

Üdv,
Matula

Halihó !

Jó a cikk ( Energiamező Mo-on ) , de talán arról is kéne egy kicsit tudni , hogy mi is ez a létesítmény ami itt készül . Ha lehet egy kicsit pontossabban .
Előre is köszönöm .

Üdv

Hargitai Zoltán


Tisztelt Hargitai Zoltán!

Igen, Önnek igaza van, nagyon jó lenne tisztábban látni. Sajnos Homoki-Szabó eltűnt. Azt javasoljuk, hogy szervezzen aláírásgyűjtést, írjon kérvényt, ha kell tüntessen, és mindezt folytassa addig, amíg a Miniszterelnöki Hivatal nem képes érdemben válaszolni!

Üdv,
Matula

Szervusz Attila!

Az őszintét megszólva én nem tudom, hogy ki fia, ki borja vagy, de nagyon örültem a cikkednek, mert ennek valóságszaga van. Legalább mostmár meg tudom magyarázni az ismerőseimnek, hogy miért nem járok választásokra, miért nem csápolok egyik pártnak sem. Egyszerűen azért nem, mert sosem az az igazság, ami be van a népnek harangozva, hanem a háttérben mindig a különböző érdekek mozgatnak mindent. Olyanok, amikre a hétköznapi ember nem is gondolna. Azok meg pláne nem, akik azt hiszik, hogy az utcán (téren) majd hatalmas igazságos történelmet csinálnak hangadásukkal. Nem veszik észre, hogy csak be vannak ugratva valamire, hogy mások érdekeit szolgálják. Számomra ezek igen szánalmassá válnak.

Csak kíváncsiság, hogy Te honnan tudsz ennyi infót összeszedni és miért vagy biztos benne, hogy azok igazak is? Persze én úgy gondolom, hogy ez tényleg igaz, ennek van logikája is.

Köszönöm és gratulálok a cikkhez.

Bata Péter

Kedves Bata Péter!
Ami logikus, az igaz. Ami igaz, az igaz. Aki az utcán, az nem otthon. Aki szavaz, az nem tudja. Aki érti, az nem mondja.

Üdv,
Matula

Kérlek, hogy add meg a forrást az atomerőműről, mert nagyon fontos, hogy erre is bizonyítékod legyen!

Küldök egy cikket, hogy lásd mi (MAG) mit csinálunk!

Isten áldjon!

Géczy Gábor 20/XXX-XXXX

Kedves Géczy Gábor!

Ebben a világban mit ér a bizonyíték? Ahol Princz Gábort felmentik, de a békésen sétálgatót leültetik, ott, óh mondd, mit ér? Hinned kell. És ha hited elég erős, akkor megnyílik a szíved, és megérted a világ leglényegét. Az Isten áldjon Téged is, testvér!

Üdv,
Matula

Tiszelt szerkesztőség

gondoltam irok önöknek néhány sort én is.
Rólam annyit, hogy újságiró vagyok itt az Egysült Államokban
Köszönöm
Tisztelett
Tóth Tibor Albert

Kedves Tóth Tibor Albert!

Cikkedet sajnos helyhiány miatt nem tudjuk közölni. Úgy tudtuk viszont, hogy Amerika a lehetőségek hazája! Csak sikerül publikálnod valahol.

Üdv,
Matula

Tisztelt Matula Úr!

Véletlenül, kivőáncsiságból kerültem a honlapjára.
Többet nem teszem. Szerintem Ön, egy kapuzárás
előtti pánikban lévő pasi, aki már normális körülmények
között - ahogy a természet azt elrendelte - nem tud élvezni.
További kellemes magömlést a hülye blogjainak szerkesztése
közben!
buma

Kedves buma Úr!

Köszi! És azt képzeld el, hogy nem csak a blog-szerkesztés közben élvezek már, hanem az anyád is le szokott szopni! És megbeszéltük, hogy egyszer jól lekötözünk, ő megdádáz mint kiskorodban, és utána én meg seggbebaszlak. Sajnos amióta van ez a fránya kapuzárási pánik, tényleg csak így megy.

Üdv,
Matula

Kedves Attila,

ez tök jó, hogy mostmár nagyjából tudjuk is, amit eddig csak sejtettünk,
hogy valami nagyobb dolog miatt, minden mást felrúghatunk, és megint egy
terepasztal csak kicsi országunk.... amin, akik körbeállják, jót
játszanak...

teljesen elkeserítő, nem ?

... hát, így jártunk.

üdv.
Szilvia

Kedves Szilvia!

Mi is teljesen készen vagyunk. Nem dugunk a terepasztalon egy utolsót az apokalipszis előtt?

Üdv,
Matula

Minden jó?Minden szép?

Igazából nem értem miért írok.
Csak azon tűnődtem el, mikor megkaptam e-mail-ben a magyarországi "összeesküvés elméletedet", hogy ezt rajtad kívül hányan vágják,milyen tényekre tudod ezeket alapozni és miért olyan a hangnem , amit a cikkekben használsz, amilyen.
Csak azért, mert ha nem érted, hogy miért reagálnak így az emberek, akkor sajnos nem tudunk segíteni.

Talán az összetartást kéne erősítened neked is nem pedig az intelliges szétfikázók táborát és még sokra vihetnéd.

Jó a hozzáállásod a dolgohoz,de ha van egy ilyen eszköz a kezedben, miért nem használod jó célokra?

Maximális tisztelettel: Mercs Milán

Kedves Mercs Milán!

Igazából mi sem értjük, hogy miért írsz. Erősítsed inkább az összetartást, jó?

Üdv,
Matula

Szia Attila!

Érdekes a cikked!

Sok sikert,

Nagy Vajda Zsuzsa
Újságíró, szerkesztő

Kedves Nagy Vajda Zsuzsa!

Köszi! Mi is nagyon bírjuk a cikkeidet az mfor-on! Egyszer majd összedughatjuk amink van, azt kirakjuk az origora! Puszi neked addig is.

Üdv,
Matula

Ok a cikk.

Mit lehet tudni az új atomerőműről?

Üdv.

MG.

Kedves MG!

Sugárzik majd.

Üdv,
Matula

Tisztelt Homoki-Szabó Attila!

Olvastam az Energiamezők MAgyarországon c. cikkét, de egyelőre "nem merem" elhinni, és az lenne a kérdésem, hogy vajon honnan ilyen jól informált, ha mindez a legnagyobb titokban történt, rejtve a nép szeme elől?

üdvözlettel:
K.Rita

Kedves K.Rita!

Mi is alig akartuk elhinni. De amikor Homoki-Szabó eltűnt, hát kurvára bepánikoltunk. Lehet, hogy jobban jársz, ha te is elfelejted az egészet.

Üdv,
Matula

elolvastam a cikkét.
ha most hülyül, akkor jó sok energiát fektetett bele.
ha nem az gáz

Üdv:
Józsi

Kedves Józsi!

Elolvastuk a leveledet. Nem fektettél bele túl sok energiát. Elég gáz.

Üdv,
Matula

SZia!


Nagyon érdekes a cikked. Meg tudsz jelölni valami
"hitelesíthető" forrást, amitől "igazivá" válik a híred?

köszi
Tryer

Kedves Tryer!

Persze! Anyád valagából bányásztunk ki egy titkos feljegyzést, amit Putyin, Bush és Gyurcsány írtak alá. Mi is nagyon meglepődtünk.

Üdv,
Matula

Ez most egy vicc, ugye?
Nagyon ügyes és logikusan felépített.
Majdnem elhittem, mert egyértelműbb lenne minden.
De ha igaz lenne, a média már harsogná. A HirTV biztosan...
Üdv,
Kovács György

Kedves Kovács György!

Ha a HírTV azt mondja, hogy ugorj a kútba, akkor beleugrasz? Egyébként ezt harsogta az Inforadio, az Index, a Heti Válasz és még sok-sok egyéb médium.

Üdv,
Matula

Kedves Homoki-Szabó Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy honnan szerezte az üggyel kapcsolatos információit? Én ezt kicsit hitetlenkedve fogadtam, nem tudom, mennyi belőle az igazság. Ha mindez így van, akkor eléggé kilátástalan a jövő. Pedig én még fiatal vagyok és itt Magyarországon szeretném leélni az életemet!!!
Üdvözlettel: Tóth Réka

Kedves Tóth Réka!

Nagyon szeretnénk segíteni, de őszintén nem tudunk többet mondani annál, mint amit már a költő is megénekelt: „Áldjon vagy verjen Sors keze, itt élned halnod kell!”

Üdv,
Matula

Tisztel szerkesztőség!

Nagyon érdekesnek találom Homoki-Szabó Attila Energiamezők Magyarországon
című írását. Szeretném megosztani barátaimmal, akik internettel nem
rendelkeznek, de sajnos nem engedi nyomtatni a cikket. Kérem, ha módjukba
áll küldjék el nekem egy olyan formátumban, ami nyomtatható.
Köszönettel: Giovannini Mónika

Kedves Giovanni Mónika!

Komoly problémára hívtad fel a figyelmet! A cikk ugyanis eredetileg nyomtatható volt. Direkt olyanra írtuk meg, épp azért, hogy azokhoz is eljuthasson, akiknek vagy nincs internetük, vagy nem szeretnek képernyőről olvasni, mert bántja a szemüket a vibrálás. Aztán valamiért ez a nyomtathatóság elveszett! Először nem értettük magunk sem. Végül a rendszergazdánk fejtette meg, hogy egy orosz szerverről egy úgynevezett print-blocker férget, vagyis nyomtatásgátlót szabadítottak rá az oldalunkra. A féreg elhárításán jelenleg is dolgozunk. Addig is kérünk, hogy írd le kézzel a cikket annyi példányban, amennyiben ez csak lehetséges. Köszi.

Üdv,
Matula

Tisztelt Homoki Úr!

Ajánlom szíves figyelmébe, ha valamely szakterülethez nagyon hülye (szándékosan írok ilyen szavakat, hisz ön is hasonlókat szerepeltet cikkében, pl. kurva nagy), akkor ne írjon róla cikket. Semmilyen formában.
Első lépésként tájékozódjon, próbálja meg megérteni, felfogni az alapfogalmak jelentését. Tisztában vagyok vele, ez okozhat némi nehézséget, viszont elkerülhető vele, hogy nevetségessé, komolytalanná tegye magát és az ön írását megjelenteő website-ot.
Összekeverni, összemosni egymással köszönő viszonyban sem lévő fogalmakat hiba. Kőolaj és gáz elosztó logisztikai állomást bármely formában egy lapon említeni atomreaktorral értelmezhetetlen zagyvaság. Atomreaktor, mint energiatároló (?!!!). Ezen mit kell érteni?

Első lépésként ajánlanék figyelmébe néhány website-ot, bár általános iskolai végzettség ezek megértéséhez is szükségeltetik: www.atomenergia.lap.hu , www.npp.hu , www.bme.hu , www. elte.hu , www.kfki.hu , www.haea.org . www.iaea.org .

Bazi nagy, sőt tovább megyek, kurva nagy érdeklődéssel várom válaszát.

Tisztelettel: Tóth Gábor

ui.: Amennyiben ön azonos személy bizonyos Szalacsi Sándorral, levelemet kérem tekintse tárgytalannak.

Kedves Tóth Gábor!

Ez a pökhendi okoskodás arra enged következtetni, hogy Tannenbergről magyarosítottál, 1994-ben beszoptad, hogy az MSZP szakértő kormányt alakít és az ilyen levelek írogatásáért az NBH fizeti a kombinált bérleted.

Üdv,
Matula

Azt hiszem, hogy ezt normális ésszel nem lehet felfogni. Ehhez pont olyan bomlott agy kellene mint amilyen ezeknek az országrablóknak van. Bocsánat de megfulladok a felháborodástól. Ha ez tényleg igaz akkor már nincs remény arra, hogy normális ország lesz egyszer végre Magyarország. A reményemet is elveszítettem, pedig hittem benne, hogy egyszer még nyugodtan élhetek egy JOBB Magyarországon. 60 éves elmúltam.
Hubáné Lakatos Éva

Kedves Hubáné Lakatos Éva!

Egyrészt: „Ha fiatal vagy nincs esélyed, / minek várnád meg az öregséget. / Ha öreg vagy, kaphatsz alamizsnát, / várnak téged a népkonyhák.” Ugyanakkor: „Balsors akit régen tép / Hozz rá víg esztendőt”

Üdv,
Matula

Üdvözlöm

Szeretném megkérdezni, hogy milyen dokumentációk alapján irta meg a cikket?
Mert ha van alapja akkor érdekel a téma,sőt tovább megyek el tudom juttatni külföldi újságokhoz az Ön tanulmányát.
Nyilván ha nem igaz akkor viszont szembe kell nézzen,azzal a ténnyel,hogy a (kommunisták volt KISZEsek beperelhetik,vagy )rosszabb esetben sulyosabb ellenállásba ütközhet,főleg ha olyan dolgokat piszkál,ami nem áll a mai Magyar kormány érdekében ,hogy nyilvánosságra jusson.
Ebben a világban nincs akadálya semminek,itt mindent megengednek a politikusok,főleg ha az MSZP re gondolunk.
Ha az Ön email cime nem üres szemétláda,akkor gratulálok mert bátor tettnek tartom,hogy ilyen témával foglalkozni mer.
Várom szíves válaszát

Üdvözlettel
Kovács Borbála

Kedves Kovács Borbála!

Mindent nagyon köszönünk. Kérjük, ha módjában áll segítsen a cikk külföldre mentésében. A dokumentációkat személyesen adnánk át. Találkozzunk Öcsi bácsi ravatalánál, ott nem leszünk feltűnőek. Nekem sötét szemem és hajam van, 178 cm vagyok, kb. 77 kg, de addigra igyekszem leadni legalább 2 kg-ot. Nagyon figyeljük egymást, a dokumentumok a bal kezemben egy CBA-s zacskóban lesznek.

Üdv,
Matula

Tisztelt Szerkesztő!

Ma küldték átnekem az Ön által írt cikket.
Ha valóban ilyen beruházásra készülnek, hogyhogy eddig nem
szivárgott ki a híre?
Tudom, hogy ma Magyarországon - a demokrácia ellenére - nincs
szabad sajtó, de nem lehetne ezt a hírt oly módon publikálni, hogy
eljusson a "tömegehez" is? Mit szólnának ehhez a környezetvédők, és
a többi illetékes? Nem lehet ezt valahogy megvétózni?
Lehetséges, hogy tudtunk- és beleegyezésünk nélkül létrehozzanak
egy ilyen energiatározót Magyarországon?

Válaszát előre is köszönöm!


Üdvözlettel:

fightingcat

Kedves fightingcat!

Ezek bármire képesek! Hát megkérdezte a tömegeket bárki is, hogy akarunk-e sztrádamatricát? Hogy ki akarunk-e kapni Máltán? Hogy a sarkon a közlekedési lámpa hány percenként váltson zöldre? Hát van itt bárkinek bármekkora szava?

Üdv,
Matula

Tisztelt Uram!

Megdöbbenéssel olvastam sorait a weboldalon, de nem derült ki számomra a
cikkből, hogy mindez fikció, vagy bizonyítékokra alapozott oknyomozó riport.
Elküldtem a linket barátaimnak, akik szintén ugyanezt a kérdést vetették fel
a cikk kapcsán. A kérdésem arra irányul, hogy mennyire vehető a leírt cikk
komolyan, hiszen ha logikai összefüggéseket vizsgálom, akkor következetesnek
tűnik, de a mai magyar valóságban már alapvetően szkeptikus vagyok...

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm,

Kása Ferenc

Tisztelt Kása Ferenc!

Az igazság csarnokában minden oszlop csak hajlékony nyírfa.

Üdv,
Matula

Rámozdultam a nestlé magyarországi csomagolt ivóvizére, aztán valóst
kiderült se forrás, se cédrus. Pedig aszonták náluk van a legfrankóbb
minőségbiztosítás. Vagy ha lesz gáz-olaj-atom reaktor, akkor ide jó az
uránosvíz??

love-matula
Selyem Anikó

Kedves Anikó!

Mi is szeretünk téged! Mi lenne, ha viccelődés helyett, adnál nekünk egy nagy csattanós puszit?

Üdv,
Matula

Kaptam egy levelet amerikai ismerőseimtől, Szabó Attila:Energiamezők Magyarországon cimmel. sajnos valamilyen módon a levél tele lett krix-kraxokkal, igy borzasztóan nehéz elolvalni. kérem ha tudja küldje el cimemre hátha ez a példány épségben megérkezik.

Köszönettel:Szécsényi Gábor

Kedves Szécsényi Gábor!

A cikket sajnos az orosz titkosszolgálat megsemmisítette! Szerettük volna még időben lementeni, de minden egy pillanat alatt csupa krix-krax lett. Nagyon el vagyunk keseredve mi is. Talán Amerikában még van valahol egy ép példány. Ha tud segíteni a felkutatásában, kérjük rögvest értesítsen! Köszönjük.

Üdv,
Matula

A cikk az energiatárolókról mennyi igazságot tartalmaz? Mennyire publikus ez? Miért nem mondják meg az embereknek egyenesen, hogymit akarnak? Jó ez nekünk?
És még egy csomó kérdés.
Lev

Kedves Lev!

A kérdés az út a tudáshoz. A válasz a sorompó az úton.

Üdv,
Matula

Homoki-Szabó Attila!

Amit írsz, nagyon érdekes lenne, és el is hinném, ha nem lennék meggyőződve
arról, hogy a neved alatt futó írás Gyurcsányék újabb trükkje. Ugyanis
konzervatív magyar ember nem ír ilyen undorító, trágár Gyurcsány-féle stílusban.
Így csak egy vérbeli posztkommunista képes írni.

Ferenc

Kedves Ferenc!

A kurva életbe, hát már a baszdmeget is kisajátították a kommunisták? Köszi, hogy időben szóltál.

Üdv,
Matula

Az írásban egyedül azt nem tudom hova tenni, hogy a nyilatkozatok elvileg arról szóltak, hogy az öszödi felvételt felajánlották ugyan a Fidesz-nek (jó pénzért), de nem kellett nekik. Most akkor mégis megvették? Meg a sajtóhoz is eljutott? Hmmm…

Üdv;
Blahó

Kedves Blahó!

A Matulának konkrétan 12 millióért ajánlották.

Üdv,
Matula

Szia Attila!
Gratulálok a cikkhez. Csak az nem derült ki belőle, hogy mi is a cucc, amit ide akarnak telepiteni. Lehet erről tudni többet?
Üdv: Jóska

Kedves Jóska!

Jobban alszunk, amíg nem tudjuk egészen pontosan. Te se akard tudni.

Üdv,
Matula

Gratulálok a cikkhez!

Blogomban: "Nyakunkon az Olajcsúcs - Vissza a Jövőbe"
http://olajcsucs.blogspot.com/ írom róla:

A csörgősipka előjoga - „Energiamezők Magyarországon”

Most, hogy már sokadik ismerősömtől, barátomtól kapom meg a Matula
„Energiamezők Magyarországon” c. kis remekét, ráadásul olyan kommentárral,
amelyből kiderül, hogy nem is naívnak ismert emberek halálkomolyan veszik,
úgy tűnik, a téma megér egy misét (azazhogy egy rövid bejegyzést a blogba).

Tehát először is, a Matula egy szatirikus netmagazin, elég ocsmány,
mosdatlanszájú, pimasz, de párszor elég jókat röhögtem már rajta én is.
Pedig nem vagyok baloldali, amelynek politikusait mintha inkább csak
alibiből gúnyolnák időnként. Az „Energiamezők...” természetesen szintén
csak tréfa, méghozzá az összeesküvéselmélet-paródia műfajban.

A híreket , eseményeket összekombináló szerzőnek azonban igen jók a
képességei és nem kizárt, hogy a jó tréfa közben úgy 90%-ban eltalálta
szarva közt a tőgyét. Bizonyos elemek garantáltan igazak. Hogy Putyin
komoly gázvezetékeket és elosztótározót tervez M.o-ra az nyilvános
sajtóhír. Hogy Orbán nem akar kormányozni, pedig az ölébe hullana, ha
akarná, azt látjuk, stb. stb. Ami a polit
ika cirkusz jellegét és háttérből
megrendezettségét illeti a málészájú "nép" számára, az egyre kevésbé tűnik
tréfának. Az energia stratégiai fontosságát és egyre inkább döntő
mozgatórugó szerepét a napi világpolitikai, európai és magyar eseményekben
is egész jól kapizsgálja a szerző, miközben a „fősodratú” hazai médiában ez
a kérdés teljesen elsikkad, elképesztően agyon van hallgatva.

Lehet, hogy a Matula komolyabb hírforrás, mint az MTI, vagy a Népszabadság!

Ez pedig nem véletlen. A múltban, legalábbis a legenda szerint a király
udvarában csak a bolondnak volt szabad megmondania az igazságot. Ezt teszi
most a Matula, szerintem nem tudatosan, csak ösztönösen. Egy bolond
világban a „bolondnak” van a legtöbb esze!

Üdv,

Bobkó Csaba


Kedves Bobkó Csaba!

Egy bolond százat csinál!

Üdv,
Matula

Tisztelt Szerző Úr!

Ez már-már közelíti Jókait az Aranyember kapcsán.

Annak a regénynek is volt némi valóságalapja (Vaskapu, Komárom, hárem, meg Ali Csorbadzsi).

Nem kell nagy képzelőerő, hogy a cikkben hivatkozott konkrét események köré, egy ezzel teljesen ellentétes sztorit is lehet kreálni.

Ez megint csak írói fantázia kérdése.

Az viszont kétségtelen, hogy ha ezt egy átlagember elolvassa, akkor kb. olyat mond, mint az egyszeri székely ember a Csillagok háborúja megtekintése után:

"Én ezt nem hiszem el"


Én ezt el tudom képzelni (nem azért, mert nem átagember vagyok), bár valószínűleg a teljes igazság és a cikkben leírt dolgok egyezősége nem biztos, hogy 100%.

Ugye ezt Ön is elismeri?!

Egyébként gratulálok a cikkhez!

Üdvözlettel:

Tóth Mihály
rendszerszervező

Kedves Tóth Mihály!

Olyat mondunk, mint az egyszerű bozgor az oláhnak: nem néznéd meg, hogy nem vagyok-e kint a kertben?

Üdv,
Matula

Találkozhatnánk? Van neked egy sztorim. Nem vagyok titkosügynök, de attól még érdekelni fog. Én itt nem csinálhatom meg. Nem tudom, mi igaz abból amit írsz de nagyra becsülöm az erősfeszítésed, mert én is oknyomozni szeretek, vagyis szeretnék. Ha gondolod és van egy órád üljünk le.

Polgár Géza
szerkesztő-riporter
TV2-AKTÍV/MAGELLÁN
vezető szerkesztő
TV2-LAKTÉRÍTŐ

Kedves Polgár Géza!

Akkor találkozzunk veled is Öcsi bácsi temetésén! Ott leszek a Kovács Borival.

Üdv,
Matula

Kedves Matula!

Az „Energiamezők Magyarországon” című cikk valósággal depresszióba taszított! Elolvasva annyira nyilvánvalóvá válnak a dolgok, hogy az ember a homlokára csapva ámuldozik, hogy lehetett ennyire vak?! Abszolút összepasszolnak a részletek! És sajnos a Magyar emberekre jellemző naivsággal elhisszük, hogy értünk bármit is képesek csinálni, az úgynevezett „honatyák”! Eddig sem bíztam abban, hogy ők értünk vannak, de most már teljesen meg vagyok győzve, hogy csak bábok vagyunk „ebben a nyüves országban”! És sajnos el kell menni innen mert lassan a himnusz szövegét is módosítani kell: áldjon és verjen sors keze, itt élned nem , de halnod kell! Szomorú! Üdvözlettel:Mónika

Kedves Mónika!

És még azt talán nem is tudtad, hogy eldugult nálunk a WC. Kijött egy ember, levett tízezer forintra, számla nélkül persze, azután este újra feljött a szar.

Üdv,
Matula

Kedves jobbos ismeroseim az alabbi korlevellel meg jobban megrohogtettek, mint maga a nevezetes cikk.
Koszonet mindkettoert! :)
Udv!
Beno Jeno (Wales-bol)

Kedves Mindenki!
Bár hivatlanul kopogok az ajtótokon, szeretném jelezni, hogy most már tuti biztos, hogy ez az egész kommunista dezinformáció!!! Ne dőljetek be neki! A Matula a Tilos rádió homoszexuális csapata, akik 2002 karácsonyán azt az ominózus kijelentést tették a keresztényekre, amiből nagy botrány volt, hogy minden keresztényt kinyírnának!!! Ez az egész gáz-story csak arra van kitalálva, hogy lehessen antiszemitizmust szítani (lásd a cikkből), hogy lehessen az ország rossz hírét kelteni, lehessen Orbánt szídni és lehessen büntetlenül ártatlan embereket ütni, verni, megtámadni, bebörtönözni, nyomorékká tenni. Ez úgy ahogy van egy kommunikációs stratégia!
Vigyázzatok! Ne dőljünk be!
A gázgyűjtőn hogyan lehet atomreaktort építeni?
Üdv: Dóri

Kedves Beno Jeno!

Ez a Dóri valami jó kis nagyszájú siksze lehet. Nincs róla fotód?

Üdv,
Matula

T.Szerkesztők!
Szokásos "baráti" üziben kaptam meg az -Energiamezők
Magyarországon" c.cikket, és lesett az állam. Mivel nem ismerem a
lapjukat,de a forrásig eljöttem, szeretném megkérdezni, ez egy jól
kitalált lehetőség, hogy ez is történhetetett volna pl., vagy van valódi
alapja? (Mert akkor még rosszabbul vagyok!)Sajnos a dolog nagyon
hihető,de ha csak fikció,súlyos dolog ezzel játszani.
Köszönet a válaszért!
Vné Györgyi
T.Szerk.!
Sikerült végigolvasnom az oldalaitokat.
Már nem is kérek választ.
Ennyi.
Vné Györgyi

Kedves Vné Gyöngyi!

Ha nem, hát nem.

Üdv,
Matula

Kedves Matula. Az mno fórumra beírt gázos összeesküvés-elméletemet faszán továbbfejlesztette ez a Homoki gyerek. Kissé persze elkúrta, mert így egyből látszik, hogy hülyeség. Nem vádolnám plagizálással, ha nem tudnám, hogy a matula szeret idegen tollakkal ékeskedni.
Egyébként a fórumos eredeti hozzászólásom ( összesküvés elméletem, így szólt):
“#2658 vegett elôzmény: #2643 2006-10-07 15:37
Nem. Arról tárgyalt, hogy átjátsza a ruszkiknak a magyar gázellátás stratégiai pontjait, ha kihúzzák a költségvetési szarból. Még az EU-t is szembeköpte, mondván” felesleges az EU ellenállása”. Putyin diszkréten visszautasította, majd kiutazott Merkelhez és Chirachoz és megnyugtatta őket, hogy Oroszországnak (vagy a GAZPROMNAK) nincsenek ilyen szándékai. Lehet, hogy azért tette, mert tudta, hogy Orbán Brüsszelben beszámolt arról, milyen ügyben látogatott ki hozzá Gyurcsány.
Tehát Gyurcsány világpolitikai szart kavart, és szerintem az MTV székházat kellett felgyújtatnia kínjában, hogy valamiről ezzel elterelje a figyelmet.
Sikerült is.
Remélem, hogy amíg az anyagok titkosítgatásával próbálják nehezíteni a tájékozódást, mindennemű összesküvéselméletemet nehéz lesz cáfolni 
Stroszmayer

Kedves Stroszmayer!

Annyira egyértelmű ez az egész, mint az egyszer egy. Most mit vered a nyálad arra, hogy te is tudod, amit mindenki tud? Tudálékos köcsög.

Üdv,
Matula

Tisztelt Homoki Úr!

Mint sokan már ebben az országban, én is olvastam Gyurcsánnyal és az elmúlt 2 évvel kapcsolatos cikkét, és jót nevettem rajta:), de azért nem zárom ki, hogy van igazságalapja, ugyanis apolitika tényleg hasonló mechanizmusok alapján működik..
Kérem, amennyiben teheti, vázolja föl nekem, hogy mire alapozza állításait, ugyanis az összefüggések valóban megdöbbentőek.

Gondolom, nem én vagyok az első, aki ír Önnek, de kérem, amennyiben teheti, válaszoljon.

Minden jót!

Mohay Gergely

Kedves Mohay Gergely!

Sajnos a Homoki-Szabó eltűnt, ezért nem teheti. Kárpótlásul küldünk egy verset: Gomba,gomba, gomba / Nincsen semmi gondja / Ha zivatar zuhog rája / Nagyra nő a karimája / Az esőt csak neveti / Van kalapja: teheti!

Üdv,
Matula

Azér ez zseniális húzás volt a KGB részéről, hogy miután elkezdtek
kiszivárogni hírek a készülő atomtározóról, lefizették ezeket az aljas
Bedééket, hogy írják csak meg ők elsőnek az egészet, aztán néhány
készségesen ostoba szélsőjobbos portálon keresztül terjedjen csak el
lánclevél formájában, és amikor már mindenki felkapta a fejét, akkor
meg derüljön csak ki, hogy ugyan már haha de hisz ez is csak egy álhír
a Matuláról. Közben persze meg nem is! Mindenki meglássa a
Matulának még falból lesz egy-két száma, hogy ne lógjon ki annyira a
lóláb, de igazából ők az orosz a magyar és az izraeli és még ki tudja
melyik titkosszolgálatoktól kapott vagyonból már Szumátrán üdülnek
kobrapálinkát szürcsölve és tinédzserkurvákat paskolgatva.
Ha még sem tűnik el a Matula, az se tévesszen meg senkit, csak azt
jelenti, hogy ezek annyira perverz, beteglelkű sátánok, hogy még
bűnös árulásuk jutalmának élvezetei közben sem tudnak és akarnak
lemondani sötét lélekromboló mocskolódó tevékenységükről!

Sajnálom fiúk! Megmondtam, ha nem osztozunk kitálalok! Most már
baszhatjátok!

Iván Dandov

Kedves Iván Dandov!

A lányodat seggbe, na azt tényleg baszhatjuk.

Üdv,
Matula

Kedves Attila!


Benedek Attila autós-szakújságíró vagyok és szeretnék gratulálni a energia
mezős cikkhez. Jó kis realitás növelő volt az átlag embernek, hogy
hogyan, miként működnek a dolgok.

Kiküldtem a cikket egy Amerikában élő ismerősnek és neki is teccet.
Egy érdeklődő kérdésem lenne, lehet hogy szőke pasis lesz. A
forrásokról, lehet-e tudni valamit. Kb. honnan származnak az
információk.

További sok sikert!

Üdvözlettel:

Benedek Attila

Kedves Benedek Attila!

Egy szőke nőre bízták a Miniszterelnöki Hivatal folyosóján, és amikor mondták neki, hogy tegye a polcra, akkor bevitte a Polcz Alaine-nek az elfekvőbe. Ő ezt felolvasta egy agyrákos betegnek, aki izgalmából visszanyerte öntudatát, és bediktálta az egészet telefonon a Homokinak.

Üdv,
Matula










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum