1995-2006, 11. évf. #050 


Az 50 legnagyobb magyar: 30-21.

Matula Magazin - A Matula Magazin ötvenedik száma az ötven legnagyobb élő magyar előtt tiszteleg. Van köztük kommunista és fasiszta, tolvaj és milliárdos egyaránt, jellemhibáikat pedig meg sem bírtuk számolni. Mégis ők az az ötven, akik miatt ebben az országban jó élni, akikre büszkék lehetünk, akik nélkül mindennapjaink, múltunk és jövőnk még sokkal reménytelenebb lenne. Ahogy Aretha Franklin énekelte: R-E-S-P-E-C-T.

50–41. | 40–31. | 30–21. | 20–11. | 10–1. | Statisztika

30

Tamás Gáspár Miklós

Na, hány bohóc létezik a világon, aki minden obskurus német szellemtörténész valamennyi művét elolvasta? Egyetlen egy, és ő bizony magyar (illetve zsidó román, de ez most mindegy). Néhány éve még kétséges volt, hogy TGM (eleve milyen menő, ha az ember hárombetűs filozófus, ilyen csak a franciáknak van), szóval TGM esetleg komolyan gondolja a nagy műgonddal összehordott marhaságait. Mára azonban teljesen világos, hogy az egykor a parlamentben ezüstfejű sétapálcával parádézó szakállkirály csak viccel, amikor a vasipari szakszervezet menzájáról ír homoerotikus, marxista ódákat. Aki elképesztő műveltséggel ír elképesztő hülyeségeket, viszont mindig igaza van, az a Matula Magazin szerzője lehet, aki meg csak az első két kritériumot teljesíti, az lehet a 30. legnagyobb magyar.
29

Galla Miklós

Igen, jól tudjuk, hogy Galla Miklós egy undok és hisztis fasz, aki az Eagles-ért és a Yesért rajong, ráadásul pedig fanatikus MTK-drukker. Viszont, mint sokan mások, ő is idejekorán rakott annyit a másik serpenyőbe, hogy kénytelenek vagyunk elnézni neki e botlásait. Kezdésnek mindjárt ott volt a GM49, a magyar ska, majd szinti-pop egyik megteremtője, és egy felülmúlhatatlanul infantilis nagylemez is fűződik a nevéhez. Kár, hogy a "magyar underground" végül a Víg Misi-féle pátosz és önsajnálat mentén fejlődött ki, mert ez az irány sokkal érdekesebb lett volna. Amíg össze nem vesztek Laárral, addig együtt csinálták a legviccesebb dolgaikat, még ha ezt ma már nem vallanák be, akkor is. Galla aztán behozta nekünk a Monty Pythont, a legjobb pedig az, hogy igazából még mindig nem lehet eldönteni, hogy tényleg ilyen hülye fahangon kér-e egy kiló kenyeret is a boltban, vagy ez csak felvett stílus.
28

Psota Irén

"Tibi, te bitang, ó, Tibi, te bitang, ó" - így szól Psota Irén egyik legemlékezetesebb hozzájárulása a magyar kultúrtörténethez, és talán kicsit részrehajlás tőlünk, de mi csak a Tibi tangó alapján is beválasztottuk volna Psotát. Pedig ő tud ennél többet is. Szintén nem tett rosszat az esélyeinek, hogy ő volt Vilma hangja a Frédi és Béniben, és azt is kár lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a művésznő maga a két lábon járó 1937. Vagy legalábbis olyan, mintha egy idős, kissé hibbant primadonnát játszana valami rossz magyar közönségfilmben, azzal a különbséggel, hogy ő tényleg ilyen, éppen ezért kincs. Fejkendőjével és elképesztő mélységű hangjával ő a legkúlabb asszony Magyarországon.
27

Böjte Csaba

Böjte atya tizennégy éve leverte a lakatot egy elhagyott rendházról, és hiába jöttek a román zsandárok, az önkényesen betelepített árvái ott maradtak. Mára több száz magyar, cigány és román nyomorult kis- és fiatalkorút istápol. A seggtörlés elsajátításától a diploma utáni elhelyezkedésig tart e szentéletű ember pedagógiai programja. Senki ne jöjjön azzal, hogy a politizáló papokat meg kell feszíteni! Naná, hogy ír levelet a hazugságról, ha Gyurcsány belekeveredik, pláne, hogy több száz fős gyermekfaluját a pesti jobboldal szponzorálja. Teréz anya erdélyi elvtársa a bizonyíték arra, hogy a Sátán még nem győzött. Gondoljunk arra, hogy karácsonykor szent örömkönnyek csillanhatnak ártatlan szemek sarkában, és örvendezzünk, hogy a Jó és a Rossz harcában Csaba testvér az isteni oldal atombombája. Nem beszélve arról, hogy e pedofíliával bőven megáldott szakma becsületét is milyen szépen polírozza. Joggal ereszkedhetünk térdre tehát a pap előtt, aki Kocsis atya mellett a másik nagy kedvencünk a klérusból.
26

Lázár Ervin

A legjobb meséket ő írta magyarul, még ha Mikkamakkából és Dömdödömből olyan közhelyeket is csináltak az évnyitó ünnepségeken, mint az undorító Kishercegből. A felnőtteknek szóló novelláit képtelenek rangjukon kezelni az okoskodók, mert Lázár sosem járt a menőző szemüveges társaságokba, ráadásul folyton azt hangoztatta, hogy büszke paraszt. A magyar irodalmat a levágott fejű tündérrel és a szerelmes Dzsonival megajándékozó szerző akkor is olvasandó, ha elmúltunk 12 évesek és undorodunk a batikolt pólóktól. Egyetlen regénye, az 1971-es Fehér tigris úgy szopatja a vidéki nagyfejű elvtársakat, hogy érthetetlen, miért felejtették el betiltani, talán azt hitték, hogy ez is valami meseregény. Azt nem tudjuk, hogy a hatalomról mostanában mit gondol, utoljára 2002-ben láttuk Orbán Viktor háta mögött csendben ücsörögni a Kossuth téren. Mindenesetre bíztató, hogy nem minden író gondolja magáról, hogy folyamatosan politikai nyilatkozatokat kell fingania, nyílt leveleket aláírogatnia, mert annyira fontos ember ő.
25

Gábor Zsazsa

Ezt talán meg sem kell indokolni. Az egyik legismertebb magyar a világon, kilencszer ment férjhez, és most éppen egy német herceg felesége. Paris Hilton csak szeretne olyan lenni, mint ő, de sosem sikerülhet neki, mert pont az a magyaros rafináltság/pofátlanság hiányzik belőle, amivel Gábor ZsaZsa milliókat perelt össze Amerika szinte valamennyi gazdag férfijától. És különben is, elmondhatja-e még bárki is a világon, hogy maga Kemal Atatürk vette el a szüzességét? Vagy hogy Horthy Miklós Magyarországának szépe volt? Mindemellett millió filmben szerepelt, a legmenőbb arcokkal bulizott, és még börtönben is ült, amiért felpofozott egy rendőrt - három emberöltő kevésnek tűnik mindehhez, de neki sikerült. Igazi talpraesett, belevaló menyecske, akinek láthatóan semmi kedve meghalni. A szlovákoknak mikor lesz valaha is ilyenjük?
24

Bicskei Titusz

Ahogy azt a Matula már megénekelte, Magyarország utolsó jó éve 1997 volt. Azóta helyben járunk és a tökünket lóbáljuk a szélben. Az utolsó jó éveknek pedig DJ Titusz, minden idők legjobb magyar lemezlovasa volt a hőse. Játszott az utolsó jó bulikon, az FMK-ban, a Frankhegyeken és a Lovastanyákon, ha egy szórólapra ki volt írva, hogy X-Lab, az garancia volt a másnap délig tartó eszement drogozásra, táncra és mulatságra. Magyarország, a sírva vigadás szülőhazája soha nem az önfeledt hedonizmusról volt híres, Titusz - és egykori partnere, Tadeusz - viszont mégis el tudták kapni azt a néhány évet, amikor már szabad volt és futotta rá, viszont még nem lett az egész unalmas, lejárt lemez. Titusz soha nem lett Palotai, soha nem beszélt hülyeségeket a Népszabadságban, és soha nem hitte azt, hogy mindig az a zene a jó, ami a múlt héten jött ki Londonban. Pszichedelikus rockban és acid house-ban egyaránt otthon van, valamint ő írta a rendszerváltás utáni talán legjobb magyar lemez, az első Belga-album zenéjét, sőt, eleve magát az együttest is ő rakta össze. De a lényeg, ismételjük, a partikirályság.
23

Hajdú B. István

Egy magára adó generációnak kell egy sportriporter. Az ember fiának egész egyszerűen elemi igénye, hogy ugyanaz a megszokott, szakértő hang közvetítsen minden meccset a tévében, mint ahogy mindig ugyanabban a fotelben kell ülni, mindig ugyanazt a sört kell inni, és mindig ugyanazokat a káromkodásokat kell végigordítani. Hajdú B. István a mi sportriporterünk, és nagyon jól jártunk vele: ő minden idők legjobb magyar szpíkere. Jobb a kommunista besúgó, nyálas Szepesinél, az elviselhetetlen Vitraynál és a rögeszmés Knézynél egyaránt. Ért hozzá, van humora, lelkes, jó az orgánuma, nem is csoda, hogy több időt töltünk vele, mint a barátainkkal - ő a jobb arc.
22

Fábry Sándor

Magyarország legviccesebb embere Fábry Sándor. Ebben az országban nincs rajta kívül senki más, aki képes lenne egy színpadra kiállva adott időn át embereket megnevettetni. Senki. Gálvölgyi talán, de ő alapvetően parodizál, másból élni meg sokkal könnyebb, mint ontani a hülyeséget. Fábryt már csak azért is szeretni kell, mert kiváló humora mellett, követve valamennyi nagy nevettető példáját, pontosan szembe megy az establishmenttel. Például fideszes, ami egy magyar kereskedelmi tévénél lényegesen bátrabb tett, mint pedofil buzinak lenni. A Heti Hetesbe emlékeink szerint soha be nem tette a lábát, pedig egy csatornánál van azokkal a rohadékokkal. Ami pedig még ennél is fontosabb, következetesen politikailag inkorrekt, pinázik és cigányozik, ahogy a csövön kifér, ha kell, bunkó, ha meg nem, akkor is. Nem az ő hibája, hogy a magyar "liberális" "értelmiség" még nem ért fel az ő szintjére.
21

Nepp József
és Ternovszky Béla

Nem mintha egyenként nem fértek volna fel a listára, de nevük annyira összeforrt a Macskafogóban, hogy nem volt szívünk őket különválasztani. A magyar rajzfilm két élő legendájának ajnározásába szinte fölösleges belemenni: aki látta a Gusztávot, a Kérem a következőt!, a Lúdas Matyit, a Hófehért, a Szaffit az úgyis tudja mi a dörgés, aki pedig nem, biztosan nem magyar ember. Azt leszámítva, hogy soha nem kap pénzt és évek alatt készül el egy alkotás, szerencsés ember a rajzfilmes: egész nap a papírlap fölé görnyed és firkál, a nagy agy- és kézmunkában pedig folyton kreatív rohamok gyötrik. Így volt ez Neppel és Ternovszkyval is, és amíg legalább az államnak szabad volt túlköltekeznie, nem is volt akkora baj. Sajnos ahhoz már kevés volt a magyar kultúra túlélési ösztöne, hogy annak a néhány embernek, akik valóban jó dolgokra képesek, a rendszerváltás után is munkát szerezzen. Ezért kell még mindig várni minden idők egyik legjobb rajzfilmjének, a Macskafogó második részének az elkészültére. Aki a részletekre kíváncsi, és arra, hogy ők is tudják, sokkal több film már nem fér bele az életükbe, itt művelődhet.

50–41. | 40–31. | 30–21. | 20–11. | 10–1. | Statisztika










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum