Az 50 legnagyobb magyar: 40-31.
Matula Magazin - A Matula Magazin ötvenedik száma az ötven legnagyobb élő magyar előtt tiszteleg. Van köztük kommunista és fasiszta, tolvaj és milliárdos egyaránt, jellemhibáikat pedig meg sem bírtuk számolni. Mégis ők az az ötven, akik miatt ebben az országban jó élni, akikre büszkék lehetünk, akik nélkül mindennapjaink, múltunk és jövőnk még sokkal reménytelenebb lenne. Ahogy Aretha Franklin énekelte: R-E-S-P-E-C-T.
40
Bozai József
Létezik Magyarországon egy ember, akinek a hangjával több ezerszer találkoztunk már, és mégis, csak kevesen tudják, hogy kiről is van szó. Vajon hányszor hallottad már életedben egy szinkronizált filmben, hogy "a magyar változat a Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdióban készült"? Hát azt, hogy "két évvel később"? Esetleg azt, hogy "vigyázat, mérgező!"? És elgondolkodtál-e valaha azon, hogy mindezt ugyanaz az ember mondja? Mert így van: Bozai József tárgyilagos baritonja, sajátos angol kiejtése, modoros hangsúlyozása egy életre belénk ívódott, és az állandóságot képviseli ebben a rohanó, robotizált világban. Jó húsz éve még a Híradóban is volt bemondó, de az igazi műfaja a hangalámondás. Arról pedig igazán nem ő tehet, ha néha a főcímzenét is végig kell beszélnie. Ha legközelebb hallod a hangján, hogy "Párizs, 1942", akkor eszedbe fog jutni, hogy valójában kiskorod óta te is Bozai József szeretnél lenni, és ezzel nem vagy egyedül.
39
Staller Ilona
Az a helyzet, hogy minden legendával ellentétben nem szopott le soha egyetlen lovat sem. De mindenki azt hiszi róla. Aztán bekerült az olasz parlamentbe. Ennyi elég is az örökkévalósághoz.
38
Szenes Iván
Petőfi Sándor, Fényes Szabolcs és Szenes Iván. Ez a hármas jelenti a magyar szellemi minimumot. Ne is csodálkozzunk, hiszen mindenki tudja, hogy ebben az országban mindent egy ember csinált: egy jó király volt, egy jó főtitkár volt, egy jó költő volt, egy jó slágerszerző volt, egy jó slágerszövegíró volt. Ez utóbbit hívják Szenes Ivánnak, ma is belőle és Fényes Szabolcsból él a fél szórakoztatóipar. Kovács Kati, Koós János, Aradszky László, Hofi Géza, a Neoton, az Apostol zenekar és még sorolhatnánk, de minek, egyszerűen szinte mindenki az ő nótáját fújta. Az, hogy a jó dalokkal tömegszórakoztatásra kiválóan alkalmas valamikori sztárok ráncfelvarrásáról már nem tudott gondoskodni, nem őt minősíti. Ember, ő még az operettel kezdte, a vígjátékokkal folytatta, és csak aztán lett könnyűzenész! Csoda, hogy még él, egy igazi pesti srác, és hogy a Szenes-turnéval nézettségi csúcsot tudott hozni a Magyar Televíziónak. Ez utóbbi azért is szerencsés lépés volt, mert valamennyire jóvátette lánya, Szenes Andrea köztévés ámokfutását.
37
Jancsó Miklós
Annyira nem jó filmrendező, de aki 80 fölött is minden nővel így flörtöl, és hajlott korából fakadó tekintélyét arra használja, hogy sztárzenekart csinál a Belgából, annak még Hajós András szerepeltetését is meg tudjuk bocsátani. Olyan ízesen küldi el a jó kurva anyjába ezt az országot a Kapa-Pepe páros köré szervezett szappanoperájával, hogy elég lesz végigpörgetni ezeket a filmeket kétszáz év múlva a tudósoknak, hogy rekonstruálják napjaink szociokulturális vonulatait. Lehet fanyalogni az eddigi hat rész miatt, de nincs még egy ember, aki így szembeköpi a rendszert, ahelyett, hogy élvezne valami nyugis, összállami leborulást a régi idők emlékére. Szeretnénk mi még pinával, rockkal és politikusokkal ennyit szórakozni 2060-ban! A meztelen lányok és lovak köré szervezett régebbi anyagait is becsüljük persze, de ennél is fontosabb, hogy ő lett a XX. század magyar Casanovája. Saját faszának emlékkönyvét Hernádi Gyula barátjával készítette el, 500 nagy kúrásának történetét dolgozva fel kedélyesen. Ha minden tata így nyomná, akkor Magyarország sokkal élhetőbb hely lenne.
36
Mucsi Zoltán
Gyakorlatilag nincs ma már Magyarországon film Mucsi Zoltán világtól undorodó tekintete nélkül. A zseniális Roncsfilm volt az egyik első a sorban. Melósból lett statiszta, statisztából lett alternatív színházas, alternatív színházasból pedig filmsztár. Az alkoholista, idegbeteg, cigányos férfi-karakter stabil megjelenítője, valószínűleg Badár Sándor is az ő népszerűségének köszönheti főnixként lebonyolított 21. századi feltámadását. A Jancsó Miklós-féle szappanoperában rászabott Kapa szerepe úgy tapad hozzá, mint kisebbik kormányzó párt a koalíciós partnerhez. Nyilván sokat segített ezen, hogy a Ráckertben seggrészegen mindig pontosan ugyanazt a figurát hozta, amit az artmozikat is eltartó közönség elvárt tőle. A kurvára felbaszódott, gecire cinikus alkesz karaktere a világnak ezen a felén olyan alapszerep, mint Hollywoodban a gyorséttermi felszolgálóból hirtelen világsztárrá váló kislány. Nekünk Mucsi a Nemzet Színésze.
35
Ambrus Attila
Távol álljon tőlünk egy morális válság, de az az igazság, hogy kevés olyan ember van az országban, aki - jó és rossz értelemben - vitte valamire, és ehhez nem lopott valamikor legalább egy icipicit. Mindenkit nem lehet börtönbe csukni, ezért aztán csak a kétkezi munkásokat kasztlizzák be. Pedig nem olyan egyszerű egy nem azonnali lebukással járó rablást végrehajtani, nemhogy 27-et, majd megszökni a börtönből, ahogy azt a gyergyószentmiklósi alkalmi melós, újpesti hokis megcsinálta. Ráadásul mindezt whiskyivással megfejelve, a rendszerkritikus nép legnagyobb örömére. Más kérdés, hogy amikor bedobták azt a végül megalapozatlannak bizonyult vádat, hogy az utolsó menetben emberekre is lövöldözött, alábbhagyott a szurkolói lelkesedés. A Viszkis mégsem követett el istentelen bűnt, miközben az elrabolt 160 millió forintnak a nagy részét a biztosítók megtérítették a károsultaknak. Ha minden bűnöző ilyen lenne ebben az országban, most nem itt tartanánk.
34
Zwack Péter
A magyar ember Unicomot iszik, amíg az orvosa meg nem tiltja. Ugyan rossz szemmel nézzük a gyár legújabb, limonádéval tönkretett gagyijait, azt értékelni tudjuk, hogy Zwack Péter volt az első emigráns nagytőkés, aki visszavásárolta családja gyárát. Már 1987-ben hazajött szervezkedni! Mivel az öreg Zwackok az államosításkor hamis receptet adtak a komcsiknak, ezért addig az igazit Olaszországban gyártották. Aztán jó nagy botrányba keveredett, mert felmerült, hogy úgy befolyásolta a törvényhozást, hogy pont a Zwack-likőrök alkoholtartalmához igazítsák az adókat. Más jelentős politikai lépéséről nem tudunk, de hát Szeremley Hubától sem sajnálnánk egy személyére szabott bortörvényt, és talán még Dreher Antalt is elfogadnánk köztársasági elnöknek, ha még élne. Két feleségnek összesen hét gyereket csinált, a legidősebb közülük ezredes lett az amerikai hadseregben. A kilencvenes években igazi playboy-szerű képződményként mosolyogta végig a magyar sajtót az öreg sarmőr, persze ha tényleg akkora farka van, mint amekkorát a szóbeszéd állít, úgy könnyű ekkora királynak lenni.
33
Fábiánné Rozsnyói Katalin
Igazán kár, hogy a bőgatyás csikóst jobban lehet eladni a német turistáknak, mert az igazi magyar közhely az a militarista-pszichopata tornatanár. A műfaj legnagyobbja az edzősködést csak egy elbukott rendőrtiszti felvételi után választó Fábiánné Rozsnyói Katalin, sportújságíróknak és megfélemlített tanítványoknak Kati néni. A szocialista élsport hagyományait a XXI. századba átmentő matróna gyakorlatilag bármelyik huszonéves magyar lányból képes olimpiai bajnok kajakozót faragni, bár a széles váll, a lapáttenyér és a rabszolgaságra való hajlam azért előnyt jelent. Kati néni tanítványai ugyan néha testileg és lelkileg összeomolva választanak inkább más edzőt, és ezzel együtt az örök második helyet a helyükbe lépő tanítványok mögött, viszont ettől még a Dunán motorcsónakjából vezényszavakat ordító asszony ott van a magyar sport edzőlegendái, a Bukovi Mártonok és Ádler Zsiga bácsik mellett.
32
Kovács László és Zsigmond Vilmos
Nem vagyunk mi Steppenwolf-rajongók, de azért az vagány, hogy a Szelíd motorosoknak magyar ember, Kovács László volt az operatőre. Zsigmond Vilmossal ők Hollywood utolsó nagy magyar csillagai, ráadásul olyan romantikus az egész élettörténetük, hogy majd ebből is filmet lehet csinálni egyszer. Filmfőiskolások voltak, amikor jött a forradalom, és ők naphosszat filmezték az eseményeket. A leverés után a filmekkel együtt leléptek, az anyag egy részét eladták a CBS-nek, a másik részéből összevágtak egy dokumentumfilmet, aztán Los Angelesben indult a karrier. Zsigmond Spielberggel (Harmadik típusú találkozások) Kovács Scorsesevel (New York, New York) forgatott például. A mai napig menők, Zsigmondnak van egy Oscar-díja is. Szarvasvadász, Szellemirtók, hogy csak szemezgessünk az életműveikből, amit nem árnyalhat be a Káel Csaba-féle Bánk bán sem. Most megint együtt forgatnak, ezúttal egy dokumentumfilmet 56-ról, az egyik narrátora Henry Kissinger lesz. Van miért leborulniuk így évforduló idején, hiszen a forradalom nélkül talán úgy néznének ki ma, mint Grünwalsky Ferenc. Így viszont sima az arcuk és jó a lelkiismeretük.
31
Fenyő Miklós
Egyszerre röhejes és szomorú, hogy nálunk sokan még mindig abban a hitben élnek, hogy Fenyő Miklós ciki, miközben mondjuk Yonderboi és a Neo lemezeiből álló, silány zenei diétán élnek kamaszkoruktól fogva. Fenyő Miki ugyanis a KIRÁLY, így, csupa nagybetűvel. Nevéhez fűződik az egyik első magyar pszichedelikus poplemez is, de az igazi mesterműve a limbóhintós, jampi Hungária volt, melynek lemezeit hallva egy mai tinédzser joggal hiheti azt, hogy a nyolcvanas évek elején Magyarországon Rongyláb Janik ezrei rázták a Vízparti Twistpartykon. Nem pedig alföldi papucsos, szomorú arcú csövesek lejmoltak le mindenkit egy bélásra. Mellesleg Fenyő hozta be a rapet, a breaktáncot, és segédkezett a fiának is, hogy az Rockandroll Fater címmel írjon dalt a saját papájáról. Könyörgünk, mi ebben mi a ciki? Ébredj fel Rockandrollia!
|