"Új. Élet váááár. Felejts el mindent." Kalamár Tamásnak köszönhetjük, hogy ezt a bugyuta dallamot Magyarországon a csecsszopótól a nyugdíjas otthonok szenior lakóiig mindenki felismeri. A Barátok közt producere kitermelte a magyar közízlés legnagyobb közös nevezőjét. Külföldi licensz, közepesnél gyengébb színészek, és mégis, ma az egyetlen magyar gyártású szórakoztató tévéműsor, ami már a kilencvenes években is létezett. Nyolc éve megy naponta, és ma már a közepesen híres köcsögök rangját az adja meg, hogy egy-egy epizódban kaptak-e lehetőséget, hogy eljátsszák önmagukat. Ennyi embert ennyi ideig még nem szórakoztattak Magyarországon egy produkcióval. Ezért Kalamárnak akkor is itt van a helye, ha a nagy társadalmi problémákat ciklikus rendszerben feldolgozó, bújtatott oktatófilmnek is beillő műve néha egész egyszerűen agyzsibbasztó.

Ő volt Gábor Gábor, a Szomszédok nagyképű, csetlő-botló, mindig kavaró ügyeskedője. Most musical-színész és kicsit képzőművész, de ez minket nem érdekel. Ahogy az sem, hogy a sorozat befejezése utáni években többször láttuk magában káromkodva dülöngélni a Síp utcában, hazafele erőszakolva acetonos leheletét. Nekünk a vékony szivarkájával, frappánsnak szánt tételmondataival, belülről csíkos, felhajtható ujjú zakóival kell, hiszen akkor ő volt az Arkangyal. A magyar polgárosodás reménye, a feltehetően zsici kisiparos, aki ha kell esküvőn videóz, kozmetikummal seftel, folyton panaszkodik, de mindig van valahonnan pénze. Bárcsak mindannyian ilyen szép kisvállalkozással bírtunk volna az elszegényedés gyötrelmes éveiben! És most, amikor zakatolunk a szakadék szélére, és ismét ránk köszönt a nemzeti csőd, újra elő akarjuk venni a remény ikonját, Gábor Gábort. Kívánjuk neki, hogy részesüljön a Nemzeti Fejlesztési Terv II. áldásaiból, és el tudja dönteni, hogy Eva vagy Ekho, és önerőből fejlessze mikrovállalkozását kis- és középpé.

A Pufajkásról igazából régóta tudunk mindent: karhatalmistaként indult, karrierista komcsiként folytatta, és alkoholistaként végzi majd be. A Páneurópai Piknikben játszott szerepét hajlamosak vagyunk annak tulajdonítani, hogy jókor volt jó helyen, azóta viszont egyértelműen pozitív a mérleg. Először is a rendszerváltás utáni korszak legszórakoztatóbb miniszterelnöke volt, élmény volt minden egyes nyilatkozata, akár a magyar nyelvvel folytatott hiábavaló küzdelme, akár a borozókban is megsüvegelendő velős beszólásai hívták magukra a figyelmet. Viszont mégiscsak az ő kormánya volt az utolsó, amelyik komolyan hozzá mert nyúlni az országhoz. Az utóbbi 16 év legnagyobb kritikája bizony nem az, hogy mennyit hazudik a soros miniszterelnök, hanem az, hogy az összes politikus közül egyedül ez a suttyó proli, ez a kis geci fér csak be ide.

Fáy Miklósról elsősorban azt kell tudni, hogy bevallottan dilettáns zenekedvelőként kezdett zenekritikákat írni, ami önmagában nem nagy szám, hiszen mi itt a Matulánál sem tudunk kottát olvasni, de ő mindezt a komolyzenei színtéren játszotta meg. A műfaj ugyan bennünket hidegen hagy, de ha egy kritikával a teljes magyar komolyzenei, önimádó "szakmai elitet" magára tudta háborítani, akkor valamit biztosan tud. Főleg, hogy csak azt tudták felhozni ellene, amit készséggel elismert, nevezetesen a zenei képzettség hiányát. Emellett ő volt az egyik Wittmann-fiú, így komoly szerepe volt a magyar étteremkritika megteremtésében is. Fáy tényleg jó kritikusi vénával bír, ezért is volt érthetetlen, hogy miért ült be ezek után egy olyan béna műsorba, mint amilyen a Gang volt. Ez a hibája és a Népszabadsággal való szimbiózisa majdnem a listás helyébe került - legközelebb már nem leszünk ilyen engedékenyek.

Mindenképpen szerepeltetni akartunk két fiatal színésznőt a listában, hogy az olvasók megvegyék a lapot, és végül Ónodi Eszter mellett döntöttünk. Majdnem Schell Judit került be, de hát ő egyrészt nem eléggé fiatal, másrészt meg eltaktikázta magát, amikor jó lábai ellenére szerepet vállalt Horváth Népbutító Ádám Életképek című Szomszédok-utánérzésében. Ezzel szemben Ónodi Eszter rengeteg alacsony színvonalú magyar mozifilmben szerepelt, de hát ez Magyarország, ahol még a kiváló adottságokkal rendelkező tehetségek sem viszik semmire, mert a többi lúzer bénázásaihoz kell asszisztálniuk. Remek példa erre Ónodi karrierje, akit még Kamondi Barátaimnak Készítek Filmet Zoltán dobott be a mélyvízbe, majd annyi vígjátékban lett főszereplő, hogy mostanában embargós a stáblistákon, és - hogy Ónodi nagyságát megérthessük - azóta Oroszlán Szonja tölti be szerepkörét a mozikban. A bizalmunk iránta mégis töretlen, hiszen ilyen gömbölyded, tűzről pattant menyecskét Turay Ida óta nem látott magyar kamera.

Ahogy az közismert, aki akár egyetlen másodpercre is képernyőre kerül bármelyik magyar kereskedelmi vagy közszolgálati televízióban, az azonnal degenerált idiótává válik. A kivételeket egy fűrésztelepen dolgozó Contergan-bébi kezén is meg lehet számolni. Vágó István még a kivételek között is kivétel, mivel ő a magyar média talán legértékesebb embere. Bármihez nyúl, arannyá és nézettségé válik, és mindezek ellenére nem hülye. Valószínűleg több magyar számára az Okos Ember ő, mint bárki más. Nyilván azért, mert minden kérdésre tudja a választ. Kevesen vannak ebben az országban, akik egy évtizedek alatt, gondosan felépített imidzs tetején csücsülhetnek, de Vágó ezek közt a kivételek közt is ott van. Amikor az RTL frufrut vágott neki, egy egész ország hördült fel. A szakállához azonban még ezek a mindenre képes kapitalisták sem voltak hajlandóak nyúlni, sőt, ő az egyetlen ember az irodaházukban, aki szabadon dohányozhat a szobájában.

E lista szereplői közül Laár András osztotta meg talán leginkább a szerkesztőséget, ami érthető, hiszen az az ezoterikus-buddhista tündérvilág, amiben üdvözült mosollyal létezik manapság, még a nálunk jóval toleránsabbaknál is kicsapná a biztosítékot. Nehéz nem észrevenni, hogy listánk szereplői közül szinte mindenki, aki fiatalon menő volt és le is tett valamit az asztalra, annak öregkorára így vagy úgy, de csúszni kezdett a kuplungja. Laár sem kivétel, ezért inkább azzal foglalkozzunk, hogy mi volt előtte. Először ugye a KFT, amely sokkal több és jobb volt az Afrikánál vagy a Balatoni nyárnál, sőt, korai lemezeik teljesen vállalhatók ma is, ami az utóbbi 25 év kevés magyar zenekaráról mondható el. Aztán jött a L'art Pour L'art Társulat, amelyben kiderülhetett, hogy Laárnak nemcsak a vicces dalszövegekhez van tehetsége, hanem simán kenterbe veri a legtöbb magyar főállású humoristát. Laár ugyan manapság főként a reinkarnációról beszél, de mi emlékezzünk inkább a sültparaszt Besenyő Pista bácsira, rajta évekig lehetett röhögni.

Először is a kevés szép magyar színésznő egyike. Másodszor is jó mellei vannak. Harmadszor pedig talán jó színésznő is, de erről inkább csak az győződhetett meg, aki pazarolta idejét színházi előadásokra vagy következtetéseket tudott levonni első filmjéből, a Rám csaj még nem volt ilyen hatássalból. Sajnos adottságaihoz képest keveset látni magyar vásznon, hiszen akárcsak Szabics Imre, eladta magát Németországba. A német film meg legalább annyira lenyűgöző és progresszív, mint a német foci. Inkább örüljünk annak, hogy van a tarsolyban egy olyan színésznőnk is, aki külföldön dolgozik, és nem teljesen buta, mint Dobó Kata, Osvárt Andrea vagy Gryllus Dorka. És ki tudja, hátha egyszer teljesül régi vágya, és David Lynch egyik filmjében szerepelhet. Hát nem tiszta Audrey, a Twin Peaksből?

Kőrösi Csoma Sándor! Kittenberrger Kálmán! Julianus barát! A magyar ember kalandra termett! Ennek ellenére ma már csak két igazi hősünk van, a sajnos vállalhatatlanul rossz arc Farkas Bertalan, és az a Fa Nándor, aki kitalálta magának, hogy körbehajózza a földet, majd egészen konkrétan körbe is hajózta. 1985 és 1987 között először a méltatlanul elfeledett Gál Józseffel a saját építésű hajójukon, majd később még néhányszor, már egyedül, de továbbra is a két kezével tervezett és összerakott járművön. Ráadásul mindezt a büdös kommunisták alatt kezdte, amikor még egy egész, maximum Jugóba eljutó ország szíve dobbant vele együtt a Jóreménység fokánál meg mindenféle egzotikus kikötőkben. Vajon hányszor kellett bátorításként azt hallania, hogy ne félj, a Fa nem süllyed el?

Igen, a hír igaz: Szűcs Judith valóban Fenék Tibi kifejezett kérésére került be a kiválasztottak közé, de igazság szerint nem is tudtunk mit felhozni ellene. Rossz arc lenne? Nem. Rossz énekesnő lenne? Nem. Rosszul néz ki? Nem. Hát akkor? Ő volt a mi diszkókirálynőnk, és volt időszak, amikor a fél KGST az ő lemezborítóit nézegette masztizás előtt. Egyébként meg hallgassuk meg a régi lemezeit, teljesen korrekt diszkózene, sokkal jobb, mint szinte bármi, amit a rendszerváltás óta slágerként megpróbáltak ránk erőltetni. Meg izé… ha korrektek és jólneveltek lennénk, azt is írnánk, hogy tiszteletreméltó, ahogy egyedül neveli a lányát, erős asszony és igazi példakép. De hát mindenki tudja, hogy nem ezért van itt, hanem mert még mindig szívesen beraknánk a papucsunkat az ágya alá.