"Szombathelynek az a legfőbb baja, hogy nincs, és sosem volt erős focicsapata. Sem a háború előtt, sem utána nem volt egy valamirevaló eredménye sem a szombathelyi Haladásnak. Most meg végképp eltűnt minden. Nick Hornby óta tudjuk, hogy a foci nagyon is összefügg a szurkolók életével. Én például 42 éves Haladás-szurkoló vagyok, és nincs állásom, nem keresek jól, és soha nem is fogok, most pedig hiába is keresnék munkát. Családom sincs. Nézzük meg életem kilenc legfontosabb évét, melyből kiderül, hogy nem mondok hülyeséget."
1963
"Ekkor születtem. Természetesen sok emlékem erről az időszakról nincs, viszont a Haladás ebben az évben megnyerte az NB II Nyugati Csoportját, és újra feljutott az élvonalba. Ez szerintem már kapásból nem lehet véletlen!"
1968
"Nehéz év volt, tüszős mandulagyulladás, kétoldali hallójárat-gyulladás és mindennek tetejébe berobbant a köldököm. Ez utóbbi betegség volt a legszörnyűbb, máig emlékszem rá. Nagyon fájt, annyira, hogy végül be kellett vinni az ügyeletre, ahol kaptam rá rókaport, és az végül is megmentett. Annyi hátránnyal járt mindez a jövőre nézve, hogy a rókapor lemoshatatlan nyomot hagyott a köldökömön, amely azóta is cinóberpiros színű. Azóta vagyok szégyellős, ha le kell vetkőznöm idegenek előtt."
"Utólag megnéztem, hogy amikor a legfájdalmasabban lüktetett a köldököm, azon a napon indult az új bajnokság. Akkoriban átálltak a tavasz-ősz rendszerre, és február végén kezdődött az idény. Mondanom sem kell, hogy a Haladás súlyos, 5-0-ás vereséggel indította az évet a Dózsa ellen. És mindezt az én köldököm bánta. Hát nem őrület?"
1972
"Engem soha nem vertek a szüleim. Előbb száradt volna le édesapám keze, mint hogy megüssön engem. Ezért ért hihetetlen sokk, amikor technikatanárunk, Sugár Vili bácsi hasba vágott a fejes vonalzóval. Pedig csak satuba fogtam a tolltartómat, ez akkora bűn? Vili bácsi viszont nem kérdezett semmit, hanem ütött. Nagyon fájt, és az különösen, hogy pont a köldökömet találta el. Még ma is belém hasít az az éles fájdalom, ha eszembe jut..."
"Kisírt szemmel mentem haza, hogy aztán másnap, a bajnokság záró mérkőzésén kikapjunk 2-1-re a Tatabányától, és utolsóként kiessünk. Akkor már szurkoló voltam, mi sem volt természetesebb, hogy megint sírtam. Akkoriban mindent összevetve rengeteget sírtam."
1977
"Hát a lányok. Na igen, ez akár egy külön fejezet is lehetne az életemben. Mindenesetre tizennégy éves múltam, amikor egyszer csak érdekes dolgok kezdtek velem történni. Pár hónap alatt szépen megnyúltam, és egyre többször fordultak utánam a lányok a suliban. Egyikük aztán oda is jött hozzám (!) az egyik szünetben, és megszólított. Meseszép volt. A lányt Rékának hívták, és rávett, hogy járjunk. Mit mondjak, nem sokat kellett győzködnie. A fiúk másnap irigykedve néztek rám, és azt hiszem, kijelenthetem, hogy boldog voltam. Olyan boldogság volt ez, amit se előtte, se utána nem tapasztaltam."
"És amíg a felhők fölött lebegtem, az alatt a Hali is csodákat művelt. A klub történetének legjobb idényét produkálta a csapat: ötödik lett! A vidék legjobbja! Fantasztikus meccseket játszottak, és még ma is kívülről fújom az összeállítást: Szarka - Kovács, Horváth Á., Kereki, Kiss - Halmosi, Király, Kulcsár - Sebestyén, Farkas, Hauzer. Minden idők legjobb Haladása volt, büszke vagyok, hogy láthattam őket a saját szememmel. Halmosi Zolitól még aláírásom is volt! Rékának is mutattam, de ő nem értette, hogy mi ebben a nagy szám. Nyáron aztán elköltöztek Sárvárra, és soha többet nem láttam. Tényleg, mi lehet most vele?"
1979
"Gépipari technikumba jártam, és utáltam. Az osztálytársaim valamiért kipécéztek maguknak, és Rütyinek hívtak. Apám kapott egy infarktust. Nagymamám meghalt agyvérzésben. A sok stressz miatt pszichés alapon megint berobbant a köldököm, és valami alkoholos löttyel kellett kenegetnem egy hónapig. A KISZ klubban összeverekedtem egy lány miatt, és kitiltottak. Soroljam még? Szörnyű év volt."
"A Haladás meg, mit szépítsük, kizúgott az első osztályból. Hol volt már a két évvel korábbi nagycsapat? Szégyen, nem szégyen, én bizony sírva fakadtam, amikor június 16-án, a Dózsától kapott ötössel (már megint!!) biztossá vált a búcsúnk az élvonaltól. Jöhetett a másodosztály..."
1983
"Érettségi után egyből elvittek katonának, és lehet, hogy furcsán hangzik, de ez életem újabb vidám epizódja volt. Szerettem a sereget, utász voltam. Végre egy új közeg, ahol bizonyíthattam, hogy nem vagyok teljesen hülye, jól tudok célba lőni és senki sem hívott Rütyinek. Pedig amikor bevonultam, a doki azt mondta, hogy akár E kategóriát is kaphatok a köldököm miatt, de csak legyintettem rá. Utólag kiderült, hogy jól tettem. Testileg-lelkileg megerősödve, optimistán szereltem le, és sokat vártam magamtól."
"Mindezek alatt a Hali nagy nehezen végre visszajutott az NB I-be, és akkoriban megint egész jó kis csapat állt össze. Én ritkán láthattam őket, de amikor kimenőt kaptam, vagy eü szabit a köldököm miatt, akkor siettem a Rohonci útra. Ma már ezek a nevek is nagynak számítanak: Hegedűs - Horváth I., Király, Vörös, Preszeller - Fitos, Nagy J., Kulcsár - Hegyi, Szabó F., Garics. Ugyan mutasson már nekem valaki ma egy olyan balhátvédet, mint a Preszi volt! Vagy egy olyan középpályást, mint a Fitos Józsi, nem csoda, hogy őt el is vitte a Honvéd. (Katonacsapat, értik az összefüggést, ugye?) Szóval lehetett bízni benne, hogy megint lesz egy olyan csapatunk, mint a Halmosi, Kereki-féle társaság volt."
1986
"Technikusként helyezkedtem el, és akkoriban még megbecsülték a szakképzett munkaerőt, úgyhogy lehetőségem nyílt arra, amire korábban még sohasem: utazhattam! Három hónap Líbiában, négy hónap Vietnamban, őrület, nem? Ilyen fiatalon már többet láttam, mint a szüleim egész életükben... Bár Vietnamban összeszedtem egy jó kis hepatitist, de még az sem zavart, akkor sem, amikor ráhúzódott a köldökömre. Ha lehetne, akkor most fényképeket is mutogatnék, olyan jó látni a huszonéves önmagamat, ahogy mindenféle gyönyörű helyeken pózolok... Aztán, mint minden jónak az életben, ennek is vége lett, a brigád hazajött, itthon volt ránk szükség."
"Külföldről nem olyan könnyű ám figyelemmel kísérni a kedvenc csapatunkat, akkoriban nem is ment könnyen. Ha otthonról küldtek valakinek újságot, rögtön elkértem és megnéztem a hátsó oldalt. Nem voltunk rosszak, de különösebben jók sem - igazi harcos, küzdős csapatunk volt. És ami a legjobb: Nagy Józsi személyében volt egy játékosunk a mexikói világbajnokságon is! (Érzik a párhuzamot, ugye?) Sajnos nem játszott egy percet sem, de azóta is őrizgetem azt a francia sportújságot, amelynek volt egy Mondial ´86 melléklete, és ott van benne, meg lehet nézni: 21 Jozsef Nagy (Haladas VSE). Hihetetlen még ma is!"
1992
"Hát nekem a rendszerváltás sok jót nem hozott. A vállalatot privatizálták (magyarán szétlopták), és rövid idő után az utcára is kerültünk néhányan. Akkor már volt egy lány, akivel jegyben jártunk, de sajnos az utolsó pillanatban lemondta az esküvőt. Pedig már a meghívókat is kiküldtük, és erre bejelentette, hogy inkább még gondolkodik a dolgon... Akkor még nem tudtam, hogy egy ragyásképű mezőgazdasági mérnök áll a dolog mögött. Teljesen padlóra kerültem: se állás, se család. Mi lesz veled, Gyula? - kérdezgettem magamtól akkoriban."
"Kilenc év után megint kiestünk, pont a híres rendszerváltás évében. Aztán visszajutott a csapat, de csak azért, hogy összetörjék a szívem. Az 1991-92-es idényben osztályozót játszottunk a Nyíregyházával. Az első meccset 1-0-ra elveszítettük. Tízezer ember volt kint a visszavágón, Szombathelyen, köztük jómagam. Akkor még úgy tudtam, hogy esküvőm lesz. Tízezren örültünk, amikor Illés Béla gólt lőtt, és kiegyenlítette a hátrányt. Sajnos, több gólt nem sikerült lőni, jöhetett a hosszabbítás, majd utána a tizenegyesek. Persze, hogy elveszítettük... Amikor Malisenko, a Nyíregyháza ukrán csatára belőtte a mindent eldöntő büntetőt, valami görcsös fájdalom hasított a köldökömbe - újra berobbant! Sose felejtem el a dátumot: június 27. volt. És akik miatt mindezt elszenvedtem: Kutasi - Szekér, Mikos, Görög - Marton, Somfalvi (Neudl), Jagodics, Illés, Tóth Gy. (Vidóczi) - Schäffer, Halmosi. Fiúk, ha ezt olvassátok esetleg, akkor tudjátok, hogy jöttök nekem egy ép köldökkel!"
2004
"Ahogy azt sejteni lehetett, pár hónapot szenvedtem még a berobbant köldökömmel, végül leszázalékoltak. Eladtam a takaros kis panellakásomat, és visszaköltöztem a szüleimhez, segítettem anyámnak ápolni apát, amíg el nem ment szegény. Utána ott maradtam kettesben anyámmal. Segédkeztem a ház körüli munkában, és a szomszédoknak is megjavítottam ezt-azt, megbütyköltem az autójukat, cserébe szereztek nekem egy-két melót, amit így, betegesen is el tudtam végezni. Így teltek, múltak az évek, amikor 2004-ben anyám szélütést kapott, és négy napra rá meghalt. Össze voltam törve, pedig az igazi pofon csak ezután jött: végrendeletében a házat az Utolsó Szentek Egyházára hagyta - ebbe a közösségbe járt élete utolsó éveiben. Nekem meg jutott a kötelesrész, képzelhetik, hogy sokra nem mentem vele. Most van egy kis vityillóm a Perint partjától nem messze. Ócska kis lyuk, de van minden, ami kell: tévé, hideg-meleg víz, angol vécé. A köldököm hol jobb, hol rosszabb... mostanság éppen jobb, de nem kiabálok el semmit. Pecázgatok, bütykölgetek, ahogyan eddig is. "
"A Hali meg össze-vissza liftezett az első és a másodosztály között. Anyagi gondok is voltak, de aztán jött egy Bíró Péter nevű üzletember, aki beszállt a klubba, így lettünk Lombard FC Haladás. Valamiért nagyon bíztam ebben az emberben. Aztán jött a hideg zuhany: 2004 nyarán, nem sokkal anyám halála után azonban cserbenhagyta a csapatot, és az NB I-es indulás jogát elvitte Pápára. Bennünk, szurkolókban egy világ dőlt össze. Most a másodosztályban alakulgat egy fiatal, ütőképes kis csapat..."
"Hát, ez az én kis történetem. Remélem, tetszett. És ha kell valamit szerelgetni, bütykölni a ház körül, csak szóljanak, már van mobiltelefonom is: Hermann Gyula 06-20 777 0985"
