Ha keletkezésének idejét akarjuk meghatározni, igen nehéz dolgunk van. Az alak háta mögött leomló drapéria, (figyeljünk a tudatos díszlet-hatásra, amely a beállítottság tényére hívja fel a figyelmet!) a kelet-európai régió ócska vonatain az ablak elsötétítésére szolgáló mûszálas függönyre emlékekeztet, ornamentikája pedig feltûnõen hasonlít hozzá. Az alak hajviselete és rúzsának egyszerû színe alapján megállapítható: a mûvész a kelet-európai idõtlenségbe burkolózó munkás-naturalizmust, ezen belül a nyugat-európai pornóipar legaljának egyik szexmunkását örökítette meg. A sinistra-körzet bennszülöttje a hetvenes évektõl a kilencvenes évek végéig, sõt akár napjainkban is elhelyezhetõ.

A kompozíció rendkívül egyszerû. A kép közepén álló alak szimmetriáját megbontja azonban a tréfás mozdulattal fellendülõ kéz. Ha jobban megfigyeljük, az alkotó a törzs enyhe dõlésével mégis visszaállítja a szimmetriát, játékos és feszült, komoly kompozíciót kölcsönözve a képnek (Talán nem alaptalan a vámos Rousseau Önarcképére asszociálnunk.). A proletárnaturalizmus zolai sokkeroticizmusa különös kontextusba kerül, amikor a kompozíció játékosságára terelõdik figyelmünk.

Egyértelmû azonban, hogy a mûvész a portré alanyát a portréfestészet burzsoá keretideológiáján belül dekonstruálja: a pornóipar termelõeszközét a városi fényképészet technikájával ábrázolja. Marxista paródia? Nem lehetetlen. A pucér munkástest megkérdõjelezi, és pillanatokon belül a visszájára fordítja a polgári ideológiát igazoló portrét.

A vagina ábrázolásának hiánya itt válik szükségszerûvé: a polgári kapitalizmus mûeszménye, a tõke ekvivalenciája az esztétikummal (a szép, mint eldologiasodott eszme) itt és most válik a tautologikus dilettantizmus paradox rémálmává. Az ideológia kritikájának (egyben dekonstrukciójának) dialektikája megszüli az alkotás narratíváját: "bármit tettem - kurva lettem".

A mû mélyrétegeinek vizsgálata azonban a jelentésnek újabb textúráját nyitja meg, túl az eszmék csataterén. Az alak idõsebb hölgy. Az asszonyiság, sõt anyaiság szexualizálásának felismerésével freudiánus utakra érkezünk. Szó volt már a genitália hiányáról. Elkerülve most a feminista recepcióesztétika túlkapásait (melynek kritikájára most nem térhetünk ki), a mû kulcspontjának nem a köldököt (mint a vagina transzformációját) tekintjük.

A nõalak - kihangsúlyozottságát növelendõ - homogén háttér elõtt áll, testének amorf anyagszerûsége, és egyáltalán alakjának egésze erõsen fallikus. Bõrszínû, felfelé meredõ (kissé balra hajló!) tömege és asszonyisága, lógó mellei egyaránt meghívja az a priori anya és fallosz jungi õsképét. Az imígyen felfejtett két kép metamorfózisa, egymásba játszása teszi a mûvet vibrálóvá, és egyaránt eszünkbe juttatja anyánkat és péniszünket (a geintáliát). A pénisz gyermekes vidámsága az anya arcán jelenik meg teljessé téve a skizoid állapotot. Így hát az önsanyargatás (maszturbáció) és a bûntudat (anyád a lepedõt mossa) szinkróniája tekinthetõ a kép esztétikai erejének, a pillanat, amikor anyáddal maszturbálsz.