(Kár, hogy nem idén történt, de a kedvencünk a kategóriában - szigorúan a csernobili robbanás után - az az eset, amikor egy ukrán katona eldobott cigarettája az õrzésére bízott objektum lángra lobbantásával az ország lõszertartalékjának kb. a harmadát a levegõbe röpítette.)
A ciprusi Helios légitársaság gépének augusztusi katasztrófája mégsem csak a világkatasztrófák irányába elõremutató mediterrán nemtörõdömségével és imbecilizmusával, hanem a részletek izgalmával vívta ki magazinunk elismerését. Ha film készül az esetbõl, minden megvan ahhoz, hogy egy izgalmas, de minden tekintetben rosszul végzõdõ katasztrófafilm legyen belõle.
A történet röviden: Ciprusról száll föl az elsõ ciprusi légitársaság, a Helios négy gépébõl az egyik. A fedélzeten, amint a gép eléri a repülési magasságot, mindenki elájul az oxigénhiánytól, mivel a fedélzeti nyomásszabályozás kézi vezérlésre volt állítva, a német pilóta pedig legalább négy alkalommal feledkezik meg arról, hogy automatára állítsa. A cégre jellemzõ egyébként, hogy ugyanez a gép, ugyanezen probléma miatt, már három utasát elaltatta 2004-ben, de nagyobb baj nem történt.
A hirtelen fellépõ oxigénhiány és az ezzel együtt járó gondolkodási képesség hiánya miatt a problémát már nem tudja orvosolni a pilóta, amibe nyilván az is belejátszik - újabb csavarként a történetben -, hogy nem egy angol nyelvet beszél ciprusi kollégáival. Vagyis komplett idióták uralják a gépet.
Ezek után az intelligens, de mégiscsak érzéketlen robotpilóta veszi át az irányítást, és a félhalottakkal teli gépet jó tempóban Athén felé fordítja. Ha lenne esze, azonnal süllyedne, de parancsokat teljesít - logikusan, de nem észszerûen.
A földön sokáig nem tûnik fel senkinek semmi, egy órába telik, mire kapcsol a görög légiirányítás, további egy óra, mire a görög vadászgépek beérik a gépet. A légikatasztrófákra egyébként jellemzõ, hogy ilyenkor már minden mindegy: a vadászpilóták vagy integetnek, vagy egy rakétával kilövik a gépet.
Az élet mégis visszatér a fedélzetre, amikor a repülõ süllyedni kezd, egy civilben utazó stewardess magához tér, és oxigénmaszkkal a fején, némi kisgépvezetési tapasztalattal átveszi a botkormányt. Ennél a pontnál válik világossá, hogy Hollywood álomgyár, a valóságban a kiélezett helyzetekbõl igen ritkán van visszaút: az oxigénhiánytól koki utaskísérõ vészjelzést ad le, de rossz hullámhosszra, majd kormányozgat egy kicsit, talán még az is eszébe jut, micsoda ünneplés lesz, ha sikerül 120 embert - némi agykárosodást leszámítva - épségben megmentenie, de nem. A gép üzemanyaga elfogy, és lezuhan.
A történet itt még nem ér véget, hiszen kiderül, hogy a Helios légitársaságot az utóbbi hónapokban egyáltalán nem fenyegette az a veszély, hogy a ciprusi hatóságok a körmükre nézzenek, pedig jó ideje egy borsodi fuvarozó öreg IFA-jának technikai felkészültségével repkedtek a világban. Bár ne feledjük, az a népség, amelyik képes magára viasszal tollakat ragasztani, majd a semmibe vetni magát, nyilván ebbõl sem csinál gondot.
A vizsgálatok még nem zárultak le, az inspekció alaposságára mindenesetre jellemzõ lehet az az áldozatok családtagjai által hangoztatott tény, hogy az ügyészi nyomozógárda fõként jogászokból álló tagjainak egyike már a Helios alkalmazásában áll, mint biztonsági szakértõ.
