1995-2006, 11. évf. #040 

hazád
Az év magyar bûnügyei

Matula Magazin - Felhívtuk Lamperth Mónikát, mit gondol az év bûnügyeirõl, de úgy elment az idõ a karácsonyi csacsogásban, hogy végül a Matula Magazin saját gyûjtését teszi közzé. Vigyázat, durva zsidózás a végén!

Az év péniszellenes támadása

A díjat az a Békés megyei nõ kapja, aki egy vitatkozásba torkolló júniusi részegeskedés után félig leharapta élettársa heréit, bár a farokra utazott. A balhé persze nem tinédzserek között esett meg, hiszen ilyen komplikált ügyekhez elengedhetetlen a 20-25 éves italozó életmód, amit a két negyvenes annak elõtte folytatott. A nõ ösztönös zsenialitásával és az iszákos családok élettapasztalatával jól tudta, hogy egy szabadfogású családi verekedésben nem gyõzhet, ezért megvárta, amíg a féltékenykedésébõl támadt vita után lecsillapodik a hangulat, majd szopást javasolt emberének. A férfi kapva kapott az alkalmon, és nagy vehemenciával felfedte péniszét, amit a nõ szájába vett. "Leharapom a faszodat, Pistám!" - így képzeljük el azt a fenyegetõ mondatot, amit a tettes a sértettel közölt szájában egy herével, mindenestre a pillanat magáért beszél. A némbernek végül csak a heréket sikerült leharapnia, amit a férfi visszavarratott, de súlyos testi sértés miatt eljárás indult ellene.

Az év cigánybûnözõje

Sokat gondolkodtunk azon, hogy ki legyen az év cigánybûnözõje: a legkézenfekvõbb megoldásnak Mortimer tûnt, aki hatalmas kardját a kötözködõ Józsikába mélyesztette a budapesti 21-es buszon még nyáron. Aztán ahogy a rendvédelmi szervek göngyölték fel az ügyet, és kiderült, hogy Józsika is jól bánik a szúró- és vágófegyverekkel (két évvel korábban ilyen módszerrel szerzett tulajdonjogot egy bicikli felett), már-már Józsikára szavaztunk. Aztán még nagyobb lett a felhajtás az ügyben, mire a nácik és az antifasiszták is elvették a kedvünket attól, hogy a két cigány között így tegyünk igazságot. Az év cigánybûnözõjének, vagy inkább bandájának ezért a miskolci Trabant-tolvajokat választottuk: a tinédzserek fantasztikus teljesítménnyel egy tucat kétütemût lovasítottak meg Borsodban decemberi lebukásukig. Reméljük, a bíróság értékelni fogja a profikra jellemzõ igényességet, amit a fiúk a márkahûség és a társadalmi helyismeret terén nyújtottak, valamint hogy mindössze nyolc ezer magyar forintért adtak túl a kocsikon. Hát micsoda éleslátás már Borsodban Trabantokat lopkodni?

Az év traktorbalesete

Egy olyan agrárországban, mint Magyarország mindennaposak a traktoros balesetek, hol kisebb a keletkezett kár, hol egyenesen halálos, amikor a traktoros együtt megy a túlvilágra kedvenc mezõgazdasági jármûvével. Idén mégsem egy traktorával ittasan balesetet szenvedõ, kövér, pulóveres kulák kapja az elismerést, hanem az az edei óvodás, aki három társát gázolta el a Komárom-Esztergom megyei óvoda udvarán felejtett traktorral, amiben gazdája bent hagyta a slusszkulcsot. A sértett ovisok különféle törésekkel, de megúszták a kalandot. Arról nem tudunk, hogy a vétkes sofõr kiheverte-e az esetet, vagy élete végéig álmatlan éjszakákkal, esetleg tömeggyilkos pszichével kell szembenéznie, mindenesetre az eset után valamelyik bulvárlapnak boldogan nyilatkozta, hogy még mindig traktoros szeretne lenni.

Az év ittas vezetõje

Az év ittas vezetõje díjat annak a békéscsabai Kiss Ernõnek ítéltük, akinek idén júliusban vonták be véglegesen a jogosítványát, miután több tízezer kilométert tett meg ittasan. Az ötvenéves férfit 47-szer kaptak ittas vezetésen, ami nem rossz, ha tudjuk, hogy 17 éves kora óta vezet, hol jogosítvánnyal, hol anélkül, attól függõen, hogy éppen bevonták-e, vagy sem. Állítása szerint még börtönben is ült kettõs szenvedélye miatt, mert egyszerûen nem bír gázpedál és pohár nélkül élni. Mint azt a Blikknek bevallotta, naponta legurít 20-25 háromcentes körtepálinkát, meg 15-20 üveg sört, amely mennyiségnek még a harmada is elismerést váltana ki belõlünk, fõleg ha tudjuk, milyen szorzóval kamuznak a bulvárlapok. Kiss doktor ráadásul sosem okozott balesetet, mert nála mindig alapszabály volt, hogy ittasan, csak nagyon lassan, nagyon óvatosan szabad vezetni.

Az év mocskos zsidója

Geszti Pétert választotta a Matula Magazin az év mocskos zsidójának. Hogy ne homályosodjon az ünnep fénye, most nem menne bele a szerkesztõség egy részletes indoklásba, csak emlékezzünk vissza a Magyarország címû megaslágerre, és a hülye poénokra, amiket az utóbbi években megint egyre gyakrabban sütöget el. Pedig azt hittük a Rapülõk és a Jazz+Az leáldozásával vége lesz ennek a korszaknak, és tessék: januárban már jön is a Rapülõk! Természetesen nem lenne annyira izgató az egész jelenség, ha Geszti Péter csak a saját rajongótáborát hülyítené, de újabban egyre befolyásosabb ez a rajongótábor, és emiatt hatványozottan hülyülnek egyre többen. Végezetül a Subbacultcha idevágó mottója 2005-bõl: "Elég Geszti Péter Magyarországából!"










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum