Én nagyon szeretem az amerikaiakat. A bostoni V-nyakú pulcsisokat, a New York-i zsidó hipstereket, az öregedő kaliforniai hippiket, sőt, még a texasi pszichopata teleevangelistákat meg a dagadt trailer-trasht is egyenesen Kentuckyból. Mit kerteljek: én a New Orleans-környéki mocsárlakó négereket és a floridai latino gangeket is a keblemre ölelném bármikor. Sok mindenért szeretem én az amerikaiakat, de leginkább mégis csak két dologért: a végtelen egyszerűségükért és a határtalan őszinteségükért. Az elsőt gondolom magyaráznom sem kell, a másodikról meg csak annyit, hogy mikor válaszolná egy magyar arra a kérdésre, hogy tetszik-e az a csaj azt, hogy oh no, I'm totally gay? Vagy egy francia? Vagy egy húdelaza holland? Ez a jó az amerikaiakban. Ami a szívükön, az aztán a szájukon, kivéve mondjuk ha a kérdés az, hogy szeretik-e a szomszéd négereket, de most ebbe ne menjünk bele, étteremkritikát olvasunk.
A Szabadság téri (papíron Zoltán utcai), egy amerikai-magyar vegyespáros által üzemeltetett Farger Caféban én éppen ezt az amerikai egyszerűséget és őszinteséget szeretem. A pont az MTV székháza mellett, az úgynevezett pénzügyi és kormányzati negyed kellős közepén elhelyezkedő műintézmény azt az amerikaiul no-frills, no-thrillsnek nevezett amerikai üzletpolitikát hozta el Budapestre, amely oly sajnálatosan távol áll az általános magyar vendéglátóipari gyakorlattól.
A Fargerban az ég világon semmi extra nincs. A berendezés egyszerű, a hátsó szoba közepére berakott hatalmas kanapénak köszönhetően mégis emlékezetes. Állítólag a kávéjuk teljesen korrekt, ám mivel Mr. Black a koffeint még csak-csak, a kávé visszataszító illatát és ízét viszont egyáltalán nem hajlandó elviselni, ezért most kénytelenek lesz a sok kedves olvasóm közvetett forrásoknak hinni. Italfronton egyébként nagyon erősek, talán a város legváltozatosabb shake-jeit itt rakják össze, van tejesből és tejnélküliből is egy rakás.
Ha azt mondom, hogy a Farger nyáron az igazi, azzal még nem vagyunk sokkal beljebb, a világon majdnem minden a nyáron az igazi. Az már jobban hangzik, hogy a Farger, azért nyáron az igazi, mert akkor ki lehet ülni a Szabadság térre kipakolt székeikre, bámulni a szemben idegesítő amerikai nagykövetséget, meg olyan érdekességeket megfigyelni a jövő-menő tévésekkel kapcsolatban, hogy minden bizonnyal Baló György az egyetlen ember Magyarországon, aki kombi Subaruval közlekedik.
Az étlap a Fargerban kellőképpen rövid ahhoz, hogy a többnyire ebédszünetét töltő vendégkörnek ne kelljen túl sok időt a választásra pazarolni, a francnak kell az, hogy azért nézzen az emberre szemrehányón a recepciós csaj az irodába visszamászáskor, mert plusz tíz percet töltött el lapozgatással. Rendes ételek, úgyismint hús és köret egyébként sincsenek itt, a szelekció salátákra, szendvicsekre, meg ilyen vegyestálakra szorítkozik, amikben van minden a kis darab sült csirkéktől a nyers zöldségekig. És ez az a pont, ahol kijön, hogy miért annyira imádnivaló az amerikaiak egyszerűsége és őszintesége.
Ki más prezentálna szépen felvágott és egymás mellé fektetett nyers répaszeleteket meg paprikacsíkokat, hozzájuk meg tunknak kétféle mártást a csak gyorsan valamit bekapni vágyó közönségnek? A világ ilyen leegyszerűsítése nem feltétlenül hasznos, ha az ember közel-keleti országok belpolitikai viszonyait próbálja leegyszerűsíteni, viszont ideális, ha olyan embereket akarunk kiszolgálni, akiknek ez a harminc-negyven perc jelenti a nap csúcspontját. A Farger pontosan tudja, mi kell a kilenctől-ötigelőknek, Budapest egyik legimpresszívebb, többnyelvű magazinkínálatát is ők tartják, nincs jobb, mint egy idióta mítingekkel teli délelőtt után beletemetkezni a múlt heti Economist nekrológ-rovatába. Aki meg ilyenkor sem bír elszakadni a monitorától, annak ott röpköd a levegőben a tömérdek wifi.
Még azt is elnézem nekik, hogy a Cézár-salátájukon gyanúsan sok és gyanúsan majonézes a szósz. Csak az nem követ el hibákat, aki nem dolgozik, és egyébként is, egy ekkora ország nem figyelhet mindenre, a lényeg az, hogy mélységesen igazuk legyen. Akárcsak Irakban, hülye hippik!
Farger Budapest Kávé
V., Zoltán utca 18.
373-00-28
www.fargerkave.com
A Matula Magazinban megjelenő étteremkritikák tárgyául szolgáló ételeket a szerző a saját, esetleg a közvetlen környezete pénzével kifizeti, nem pedig a kiadó állja a cehhet. A minősített vendéglátóipari egységet legalább háromszor keressük fel (kivéve, ha már elsőre felfordul a gyomrunk). Meggyőződésünk, hogy e két tényező együttállása jobb, szebb és valósabb kritikák megszületéséhez járul hozzá.
