Szókratész: És most, hogy a fuvolás lányok is végeztek dalaikkal, arra kérlek kedves Alkibiadész, mondd el nekünk a szépséges Heléna történetét. Figyelmezzetek, tanulságos lesz, mert elmagyarázza nekünk, hogy miért helytelen asszonyok után sóvárogni a férfinak, ha köz ügyeinek irányítására adja fejét. Jer Alkibiadész, ne kéresd magad, ifjúságod oly mulandó szépség, hogy kár volna e tûnõ káprázatot a szendeség balga áldozatául vetni. No, fiam, hisz vállad domborulása mögött a nõi keblek irigykedve bújnak megereszkedésbe, zengõ hangod pedig muzsika a fehérnép kárálása után. Ülj csak ide mellém, és ha bátorság kell, hát szorítsd jól meg a kezem. A falanxban is így indulnak bátran szembenézni a halállal harcosaink.
Alkibiadész: Mesterem, szavaid után tán még inkább pironkodom, mint az elébb, mikor csak a feszélyezettségemet kellett legyõznöm, most viszont igaztalanul keltett hírnevemmel is birokra kell kelnem.
Periklész: Ej, Szókratész, a te nyelved olyan, mint a kígyóé: mindig két éle van. Kit magasztalsz, azt a szégyen pírja önti el, és kit bántóan lehordasz, annak a végén a keble dagad.
Szókratész: Jó Periklészem, most aztán feladtad a leckét, mert mit mondjak, hogy meg ne sértselek. Ha azt mondanám, hogy szavaid szellemesek, akkor logikád alapján azt hinnéd, hogy ostobának tartalak. Ha viszont ledurungollak, akkor még perbe vinnél, mint a város legtekintélyesebb férfiújának ellenségét, tán még számûzne is a nép, mely téged úgy imád. Úgyhogy elengedem szavaid fülem mellett, és hallgassuk inkább Alkibiadészt! Az istenekre kérlek, fogjál bele, nehogy vén fejemmel bürököt itasson velem a törvényszék e beszélgetés miatt.
Alkibiadész: Úgy látom, nincs más választásom. A történet igen kusza, hát nézzétek el nekem, ha megfájdulna tõle a fejetek.
Kreón: Inkább a bortól fájdul, ha nem öntöd fel vízzel rögtön.
Szókratész: Hadd igya ezt most meg így, szebb lesz a hangja. Lám, hogy kipirult, mint a vérzõ alkony Szalamisznál!
Periklész: Szókratész, legalább a szerelmi vallomásaidban ne idézd a csatát, ha már fegyvert forgatni rest vagy.
Alkibiadész: Történt egyszer, hogy a spártai király elhatározta, hogy kifürkészi az athéniak akaratát. Tudta jól, hogy Attika urainak mi a gyengéje, és oly féltékenyek egymásra, hogy míg magának elkötelezi az egyiket, addig átkot szór rá a másik. Így hát Lakedaimón királya cselhez folyamodott, és színe elé hivatta a szépséges Helénát. És rábírta, hogy csábítsa el Athén legtekintélyesebb polgárait.
Helénára hamar szemet vetett Valentinosz, ez a szikár, magas férfi, akit a népgyûlés sok magas tisztséggel ajándékozott meg. Valentinosz Helénát meglátva vak szerelemre gyulladt, és a Gümnaszion oszlopai mögé hívta. Valentinoszra bízta azonban a város az ifjakat, hogy eddzék testüket és pallérozzák szellemüket felügyelete alatt. És míg Valentinosz Helénának pengette lantját, és édes énekével kápráztatta, addig az attikai ifjak ünnepi tornája káoszba fulladt. Az áldozatnak szánt ökrök húsa megrohadt a napon, az ifjak pedig keservesen sírtak látva az igazságtalanságot. A torna bírái úgy döntöttek, hogy meg kell ismételni a játékokat, és ilyen szégyen nem érte a várost a perzsa háborúk óta. Valentinosz azonban nem figyelmezett rájuk, csak énekelt Helénának, kit a spártai király fondorlata vezetett hatalmas oszlopához, és így becézte õt, hogy Múcusz.
Szókratész: Valentinosz tán jobban tette volna, ha a reá bízott ifjak nevelését köti össze kedvtelésivel.
Periklész: Szókratészem, míg te a csinos tanítványaidról nem tudod levenni szemed, bizony vannak, kik az asszony ölének csábítását magasztalják, és tartják inkább érdemesnek a dicsõítésre.
Szókretész: Ez hozta Trója romlását is. Folytasd hát Alkibiadész.
Alkibiadész: Heléna, kit Múcusznak hívtak immár, könnyen megtudta, hogy az athéni sztratégoszok mit terveznek. Mosolyával kicsalta a titkokat, és továbbállt. Elment megfürdeni egy tóhoz, oda, ahol az athéni mesteremberek szószólója, Sztephanosz éppen vadászni volt. Sztephanosz meglátta a habok közt Múcuszt, és feszülõ íját az üldözött vadtól elfordította. A lányt ölbe kapta, és lovával vad vágtába fogva a Hillerion csarnokába vitte. Ott dalolt neki, kényét lelte benne, és a mámortól elgyengülvén oly szavakat súgott, miket titokként bíztak rá Athén urai. Ám ekkor, a féltékeny Vaszileusz, e kövér nagyúr, ki az arisztokraták híres szónoka volt, szörnyû haragra gerjedt. Vaszileusz ugyanis jól megfizette a Hillerion csarnok szolgálóit, hogy jelentsék neki, mi történik a palotában. Összeszedte szövetségeseit, a gazdag földbirtokosokat, az eleuszisziakat, és Athén árulói ellen fordult. A népgyûlés elé vitte a dolgot, hogy számûzzék a néppártiak két tekintélyes vezetõjét, Valentinoszt és Sztephanoszt, mert gerjedelmükkel az állam elárulására ragadtatták magukat.
Ekkor a spártaiak ravasz királya ismét elküldte Helénát, hogy Vaszileusz táborában is megjelenjék. Ahol pedig megjelent, ott a harcosok, apák és fiaiak mind szépségét csodálták, és Múcusznak becézték ismét. És a sértett néppártiak úgy tartották, hogy az arisztokraták is elcsábultak, és Antalinosz, Máriusz és társaik épp úgy kedvét lelték a szépséges Helénában, mint tették ezt õk. Ekkor hát a néppárti és az arisztokrata urak mind-mind Heléna kegyeiért versengtek, és Spárta királya jót mulatott a viszályon.
És szörnyûséges háború pusztított ezután. Az athéniak fegyvert fogtak, a néppárt és az arisztokraták emberei egymást kaszabolták az utcákon. Így hozott Heléna romlást a dicsõ városra. Pestist hozó patkányok lepték el Athént, az utcán vér folyt és éhínség tizedelte a polgárokat. Ekkor Athén hadakozó urai közös táborba szálltak. Elõhívták Helénát, és Dionüszosz tiszteletére áldozatot tettek. Valentinosz éktelen haragjában teste buzogányával feszítette szét Antalinoszt, míg Sztephanosz egy szõke rabszolgalány panaszáradatát akasztotta meg vesszejével. Vaszileusz és Demetriusz egymást boldogították, míg a bátor Máriusz megcsonkított fiatal fiúk magatehetetlen testeivel kelt birokra. Majd együtt fordultak a megkötözött Helénához, magvaikat szórva mindenfelé a hetérára. És bort hozattak, a Hellészpontosz közelébõl való jó erõset, és áldozati tüzet gyújtottak, és Helénát az isteneknek ajánlották, sült tagjainak javát pedig befalták.
Kreón: Ejnye, nincs sok kellem a történetben immár.
Szókratész: A jó mese ha a tanulságos, akkor nem a gyomrod kényét lesi, hanem szívedre és eszedre hat. Figyelj, most jön a lecke vége, elég lesz a következtetést levonnod.
Alkibiadész: Ettõl kezdve békében éltek az athéniak, mert a népgyûlés törvényt hozott, hogy míg a tekintélyes polgárok hivatalt vállalnak, addig csak férfiakkal csillapíthassák gerjedelmeiket.
Szókratész: Szépen meséltél Alkibiadész, és bizony ennyi kéjt és kínt hallván úgy érzem nem térhetünk még nyugovóra. Ülj az ölembe fiam, hadd feledjük e sok szörnyûséget!
Periklész: Úgy van, hol vannak a fuvolás lányok, térjenek vissza mind!
Kreón: Õ lesz az én Helénám ma este, e trákiai szende szépség!
Szókratész: Ej, hát csak nem tudtok megszabadulni az asszonyi bûbájtól.
Periklész: Szókratészem, ha majd politikus leszek, lesz idõm buzerálni a fiúkat, most mással van gondom.
Szókratész: Hogy házadban mit teszel, nem az én dolgom. De hogy a köz ügyeit hogyan viszed, az épp úgy rám tartozik, mint Kreónra, Alkibiadészre, és az istállómesteremre, sarukészítõdre vagy az evezõsökre. Így hát aki politikára adja fejét, tartsa be az õsi törvényt, és ha teste vigaszt keres, férfit ölelni ne legyen rest, de az asszonyoktól jó távol tartsa magát.
