mise
Nem ajánlotta fel hátsóját párjának
Kocsis atya - Nem hallgattok rám, annyit basztok össze-vissza, mint a kínaiak. Férfi elasztikus ruhában, a feleség magántanítványaival kúró férj és még sok bűnös történet, pokolra való hősök.
A piros dobozba kerültek a bűnök, a kékbe pedig Kocsis atya feloldozása, feltéve ha megkönyörült Isten a bűnösön. A szürke nyíllal kinyílnak a dobozok, basszátok szájba a technika ördögét!
A gyóntatás folyamatos, GYERTEK GYÓNNI, ne a pokolra termeljünk!
Katalina, a szeretet nem minden, nem a középkorban élünk! Ha fáj az anális aktus, akkor úgy viselkedtél, mint akármelyik kisangyal a menny birodalmában! Más kérdés, hogy a férfi, akit annyira szeretsz, hogyan tud majd megbirkózni a csillapíthatatlan gerjedelemmel, de ez legyen az ő bűne!
mindig aszt érzem hogy széjjel ke verni a zöszes búzi újpesti cigányt
zöld fhér az isteni is
Különben mi az isten faszáért díszeleg a legtöbb püspök lilában, barátom? Mondj el 100 Miatyánkot, mert Isten nevét az FTC-vel együtt vetted a szádra!
Nna szóval, viszonylag gyakran lefekszem a magántanítványaimmal, néha a nejem magántanítványával is. Aztán persze jól kidolgozott füllentésekre van szükség, hogy elszámoljak otthon a hiányzó idővel. Ha ez nem elég meggyőző, akkor pedig ocsmányul káromkodni is szoktam ... néha.
Így viszont, Carlo, elveszett bárány, a mennyországból rázza feléd mutatóujját. Több száz imádságra volna szükséged, hogy tisztára mosd magad, de a félrekúrással kéne leállnod. Persze dönthetsz másként is, példának okáért elválhatnátok egymástól. Igaz, akkor oda a magántanítványok fele. Ez ám a dilemma! Tudod, mit? Maradjunk 200 Miatyánkban, kéthónapos bőkezű adakozásban és 50 Üdvözlégyben.
jól szájbabaszott a barátom, többször is és lenyeltem
Viki, ezt már korábban megbeszéltük, de elmondom még egyszer: nem súlyos bűn lenyelni a gecit, csak legyen elég gyerek is hozzá. 2 Miatyánk!
atyám, nem tudom, mi a fasz van velem. van egy édes barátnőm lassan 3 éve, imád, értelmes, szép, kétszer jobban kúr mint bárki akit eddig próbáltam, és mégsem kell. egyrészt már nem nagyon állok vele szóba (de kétszer annyit dugunk mint azelőtt, ez már beteges, napi 3-4 alkalom), másrészt geci vagyok vele folyamatosan, már a barátaim is oltanak emiatt. elmegyek vele egy buliba, és simán hazaküldöm, ha csajozni akarok. ő meg megy magától.
a másik nagy baj, hogy több haverom nője bejön, és nincs bennem semmi visszatartó erő, hogy ne próbáljak be valamit. már történt ilyesmi, akkor a legjobb barátommal vesztem össze. azóta nem nagyon beszélek komolyan senkivel. inkább drogozok meg iszom, de ez nem akkora baj, igaz? imádkozni szoktam néha a magam módján.
Ez a tanítványom ugyanilyen hülye volt, mint te, és még ma is pontosan ilyen. Az ember azt gondolná, az ilyet kinövi az ember, aztán egyszerre három anonim közösségbe kezdd el járni az alkoholistáktól a szexfüggőkig. Nem érzed következményét tetteidnek, ezért távolodsz el másoktól, és leszel egy idő múlva idegroncs. Keress egy jó barátot, nőt vagy férfit, akivel mégiscsak tudsz beszélgetni. Ha nem találsz, fel tudom neked ajánlani Jézus Krisztust. A vele való barátság nem olyan izgalmas, de végszükség esetén bejön. A barátnőddel való rút bánásmódért mondj el 200 Miatyánkot!
többször feküdtem le osztálytásammal anélkül, hogy szerelmes lennék, csak az állatias östönök kiélése végett. A töri tanárom borostáira és a seggére bukok, szretném, ha beráncigálna a töri szertárba. Megcsalom mindekori pasimat/nőmet. Egyszer egy leszbi osztálytársammal smároltam a saját házibulimon, Tahiban. Ezen kívúl német buzi vagyok, ami köztudomású, hogy gusztustalan dolog, a poroszos módszerek miatt
ezen kívűl a svábokra is bukok, ami külön szégyen
Dóra, a nimfomániáddal nem tudok foglalkzni, persze paráználkodni tilos, de ki nem szarja le. Olyan ez a mi Egyházunkban, mint a drogellenes háború az USA-ban. Semmi értelme. Minél többet baszakodunk a paráznaság ellen, már bocsánat, annál többen baszakodnak, már bocsánat. Ha emellett normális emberi kapcsolataid is vannak, ne problémázz, maximum nem te leszel a zsidók Megváltójának anyja, de ezt már rajtad kivül számtalan nő túlélte.
A germanizmushoz való vónzodásod már nem bűn! Eddig pirulni kellett emiatt, hiszen egy szerencsétlen, megalázott lengyel pápánk volt, de Ratzinger doktor fényes személye miatt már egyetlen németnek nem kell szégyenkeznie, nemhogy neked. A történelemtanároddal még nem próbáltál meg erről beszélni?
ennyi semmirekellő, parázna alakot még életemben nem láttam, hogy mernek maguk ilyen olDALT ÜZEMELTETNI,amit bármilyen gyerek elolvashat,milyen példát mutatnak így a fiataloknak? nem szégyellik magukat, mert én nem bírnék tükörbe nézni,tudván, hogy ilyen merényletet követetk el az anyaszentegyház ellen
EGY AGGÓDÓ ÉDESANYA
...akik még ahhoz is ostobák, hogy értékelni tudják a Matula Magazint? He? 500 Miatyánk, de azonnal!
Ittam, berúgtam, és szerelmet vallottam egy arra érdemtelen nőnek, aki kiröhögött. Miért, ó miért nyíltam meg egy rohadt nő előtt, Atyám?
Látod, Faszkalap, miért veszélyes nőkkel kezdeni? Mink is azért nem cicázunk sosem, mert ilyenek. Egy nő nem volt kurva, Szűz Márjának hívták, de már idestova 2000 éve meghalt. Sose lesz hozzá hasonló még egy! Feloldozlak!
Atyám az a vétkem hogy férfi létemre vonzódom a testresimuló ruhákhoz.
Amikor meglátok egy latex vagy gumiruhát ami az egész testre rásimul,beleértve a teljes fejet is,akkor feláll a farkam.
És titkos vágyam hogy valaki az akaratom ellenére rámadjon egy ilye cuccot.
Atyám lehet hogy egy büdös buzi köcsög perverz disznó vagyok?
Összezavarodott hittestvérem! Volt egy tanítványom, aki a neccharisnyákra bukott. Gyáva volt, sosem merte bevállalni magát, azóta is folyton ideges, bunkó mindenkivel, kapcsolatai meglehetősen szétesettek. Isten állatkertje, ahogy ilynekor mondani szoktuk, elég furcsa, sokszínű. Olyan simán férsz bele te is, mint az elasztikus ruhákba! Feloldozlak, de járj el rendszeresen misékre, hogy rajtad tarthassuk vigyázó szemünket!
Mit részletzek?A pasim hogy dugja be és huzza ki?
Csak nem a Casino című film után választottad őt magadnak? Emlékszel, mi lesz szegény nővel a végén? A templomba járás nem érdekel, így is sokan vagyunk, a többség meg úgyis csak feszkózni jár misére, az sem jobb. Néha azért imádkozzál, ha máshogy nem, a magad módján. És találj ki valami értelmes elfoglaltságot. Ha úgy érzed, hogy el kell mondanod, hogy a pasid, hogyan húzza ki, és hogyan tolja be, akkor ne kímélj minket! 50 Miatyánkot azért rád varrok a flegma viselkedésedért!
Szóval állandóan lehülyézem őket,mert hülyébbek nálam és ezt megmondom nekik,mindig kijavitom őket ha helytelen szavakat használnak.
Akkor arra jutottunk, hogy Isten faszát a szádba ne vedd. A te esetedben a következőt tudom tanácsolni. Egyrészt ezt nem kell meggyónnod, elég, ha a szüleiddel megbeszéled. Másrészt, ha okosabb vagy náluk, javítsd ki őket, ők sem fejezték be még az életiskolát, akármennyire is ezt állítják magukról. Feloldozlak!
Néhány hülye idióta osztálytársam anno rávett, hogy szotyizzak velük a suliban. A takarítónők meg mindeg velem rikácsoltak, hogy mégis mi a faszért piszkítom a padlót. HÁ mondtam nekik, hogy basszátok meg, az a dolgotk, hogy takarítsatok, nem pedig a beugatás! Tudom, vétkeztem. NEm tagadom, hirtelen felindultságból tettem.
Na meg a piálási kényszerem. Sajnos már nincs nap, hogy ne igyak. Tudom, a papok is minden áldott nap hörpintenek egy kis misebort, költöttünk is erről egy verset (Kocsis be van állva, misebor van nála. Az anyja meg Sára, alacsony az ára...), de a papoknak ez kötelességük, hogy igyanak. Én meg egy mocsos alkesz lettem, ezért kérlek atyám, közvetítsd Istennek szavaimat és esdekelj nála feloldozásért! Az Úr legyen veled, te áldott jó ember.
Az alkoholizmus betegség, a papság hivatás. A kettő nem üti egymást, és nem feltételezik szükségszerűen egymást. Sok pap iszik, mint a gödény, én csak azért nem iszom, mert narkózom helyette. De sokat imádkozom, és ez erőt ad, hogy ne mindig legyen totál beállva. Az élet kemény fele most kezdődött el számodra. A takarítónáni megalázásáért mondj el 50 Miatyánkot!
Most pedig mondjátok: Teljes szívemből bánom minden bűnömet mert azokkal a JóIstent megbántottam. Erősen fogadom, hogy ezután nem vétkezem, a bűnt és a bűnrevezető alkalmakat elkerülöm és a jóra törekszem, ezért kérek üdvös elégtételt és feloldozást.
Magasztaljuk Istent mert jóságos hozzánk!
Mert örökké szeret minket!
Isten megbocsájtotta bűneidet, menj és ne vétkezz!
Istennek legyen hála. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében! Dícsértessék a Jézus risztus!
Mindörökké! Ámen!
|