Nem szeretném, ha betegesen erotománnak tartanának. Arról van szó, hogy hajlamos lettem elmélázni, fõleg így az õsz közeledtével. Egy olyan õsz köszönt ránk ugyanis, ami természetszerûen a télbe vezet, de mi lesz e nép tavasza? Hát a választások. Egy olyan dermedt, fagyos idõszak következik, ami után a kikelet elemi erõvel tomboló, elemeket megrengetõ lesz, mint egy viharos orgazmus, ahol nem használnak óvszert. De ennyi szól csupán a szexusról, az összes többi mély filozófia lesz. Ugyanis e várakozásteljes vészjóslás közben elgondolkoztam e gigászi küzdelemrõl. Mirõl is van szó? Mi a tét? Mi történik? És így értettem meg, hogy tavasszal násztánc kezdõdik.
Nézzük csak: a világot a férfi és nõi princípium közösen tartja egyensúlyban. Nem, nem buggyantam meg, nem érdekel az ostoba DaVinci kód sem, nem errõl van szó. Hanem arról, hogy a baloldal nõ, a jobboldal pedig férfi. És a kettõ örökös küzdelme a világ természetének lényege. Jing és jang, tûz és víz, föld és ég. Benne van az õsi tudásban.
Nézzük meg: az egyik jelképe egy virág, a másik pedig épp azért szorította háttérbe a narancsot, mert gyümölcsként túl nõies volt tesztoszterontól megduzzadt szelleméhez. Az egyik a nõk, az állatok, a szegények dolgaival jön, a másik a renddel és az erõvel. Az egyik hisztérikus, összeveszõs, a másik egységet erõltet. Az egyik azt mondta utoljára, hogy többet érdemlünk, mint egy fõztje miatt megszólt sértõdött asszony. A másik azt kiáltotta, merjünk nagyok lenni. Az egyiknek bõrrákja volt, a másiknak sportsérülése. Az egyik fél a románoktól, a másik fittyet hány nekik. Az egyik a bátor vállalkozónak ad, a másik az állam szolgáinak. Az egyikben a tekintély tisztelete, a másikban a féltékenység jellemzi a legénységet.
El kell közben helyeznünk a többi pártot is: nos, azok hermafroditák. A népnemzetiek, keresztényszocialisták és a liberálisok képesek ezzel is és azzal is hasonulni, ha körbe nézünk a világ politikai palettáján. Mindkét karakter megvan bennük, és ezért természetellenesek. Az ország egyik legnagyobb hermafroditája (tisztán szellemi értelemben) Pozsgay Imre.
Jól jellemzi az SZDSZ-t a szimbólumválasztás. Madár, ami alapvetõen férfias jegy a politikában (sas, griff, sólyom) de nekik pont valami galamb-szerû izé kellett, egy sematizált kis nyefledék, aminek karma egyáltalán nincs, a csõrével pedig egy babaszemet sem tudna kivájni. Az MDF tulipánja meg ugye virág, de fafaragásra emlékeztetõ sematizmussal, mintha volna bennük parasztos durvaság a tulipánnal szemben.
A kétpártrendszernek ki kell kristályosodnia, és váltaniuk kell egymást folyton, hogy a világ ne menjen el se maszkulin, se feminin irányba túlságosan. Példánkhoz kapcsolódva nézzünk meg néhány érdekességet: Németországban a férfioldalt egy nõ, a nõi oldalt egy férfi vezeti. Ez nem jelent mást, mint a politikai korrektség netovábbját, amire a németek jelenleg a legkényesebbek a világon. Ezt most poroszos határozottsággal megteremtették. A mindent a giccsig túlerõltetõ amerikaiak viszont éppen a választási násztánc eddigi legmusicalesebb változatát készülnek megrendezni. A baloldalon Clintonné Hillary, a túloldalon meg egy John McCain nevû férfi áll majd sorompóba. Nem kell persze a glóbuszt mindenáron megforgatnunk. Nézzük meg: az elképesztõen nõi jegyeket képviselõ Batiz András áll szemben az igazán férfias Kudlik Júliával a tévébõl átvett pártikonok jelképes csatájában. Batiz Párizsban udvarol a cigánylánynak, mint egy nyálas kamasz úgy vigyorog. Kudlik a tudományt, a rációt, a határozottságot képviseli, halántéka õsz. Már Antal Imrével szemben is õ volt a férfias ellenpont, erre építettek a nyolcvanas évek ócska kabarészerzõi mindig, ha közelgett a szilveszter. Értik már? Nem konkrétan gondolok én most a nemiségre, hanem szellemi értelemben. Szellemi ember vagyok, kinek a põre nemiség nem lehet közírás témája. Mars és Vénusz, ennél tovább nem megyek.
Nos, azt kell megvizsgálni, hogy nem akarnak-e átverni minket, nehogy kiderüljön, igazából homoszexuális lesz a kampány, ahol azonos nemûek versengenek egymással. Mert a Fidesz azért hermafroditából nõtt férfivé, ne is tagadjuk. Szerencsére a nõi jegyek most nem túl erõsek benne, a hisztérikusság talán csak az olyan zöldfülûekre jellemzõ, mint Szijjártó Péter, vagy a néha menstruációs görcsbe ránduló Kövér László, de nem alapvetõ a baj. Az MSZP-n gondolkodni sem kell, ott egyetlen apafigura sincs. Ugyan, ki gondolná, hogy képes takarodót hirdetni az úttörõtáborban Hiller István, vagy hogy a tanár-diák meccsen a bíró elsõ ránézésre el tudja dönteni, hogy akkor a Gyurcsány Ferike most melyik csapatban is játszik?
A történelmi bajok akkor kezdõdnek, ha valamelyik oldal hosszú egyeduralomra tör, és megpróbálja átvenni a másik nem sajátosságait. Mint a gyermeküket egyedül nevelõk, identitásuk válságba kerül. Nézzük meg, hogy az orosz baloldal hogyan vált rossz apává, vagy a német jobboldalból miként lett a csiri-csáré csizmák bûvöletébe esõ frusztrált vénlány a harmincas években.
Nézzünk néhány példát még igazunk bizonyítására. Ki a Fidesz legnõiesebb karaktere? Természetesen nem a példás családanya P-né Gáll Ildikó. Hanem Schmitt Pál, a kompromisszumkeresõ, kedves volt fõpolgármester-jelölt. Egy olyan úr, aki motorozik, sportol, igazi playboy. Ki az MSZP (divatos szóval élek, vidéken is tudjuk mi a "dörgés") macsója? Doszpot Péter talán, akinek arany karperece megvillan a tévében? Nem is fõszereplõ már egyébként. Az MSZP-ben még csak ál-férfi sincs, ahogy a Fideszben sincs ál-nõ. Ezek letisztult pártok. Elég arra gondolnunk, hogy ha Orbán Viktor megjelenik az övéi közt, akkor skandálják a nevét, sikítanak az emberek, mintha õ volna a Beatles. A modern kor lovagja ugyanis vitathatatlanul a rocksztár. Ehhez képest hol van az MSZP õsapája? Még Horn Gyula járt legközelebb a feladathoz, de hát belõle csak nagypapi válhatott, legfeljebb egy tata.
Ezért írom, hogy tavasszal, amikor a két nem egymásnak esik, akkor válasszátok a férfit. Hogy a világ örök körforgásának rendje biztosított legyen. Hogy anyu után apuval lehessetek négy évig. Különben Magyarország vulvalizálódik.
Régi barátom, M., most morcosan odavetné nekem: hát nem az a természettõl való, ha mindkét karakter egyszerre kormányoz? Vajon a jó kormányzás titka nem a két pólus folytonos összhangja? Hadd válaszoljak, mintha M. is velünk volna, hiszen tudom, Budapesten sokan gondolkodnak úgy, mint õ. A hatalomban egy erõ létezhet csak, különben a káosz gyõzedelmeskedik a kozmoszon. A kétnemû kormányzás hermafrodita jegyeket vesz fel, és iránymutatás helyett meddõn csapong, mintha öszvérnek kellene aranytojást tojnia. Hol az egyiknek, hol a másiknak kell felül lennie, különben nincs termékenység.
