1995-2006, 11. évf. #036 

hazád
Örökké 1997

Bede Márton - Jövőre a Fidesz nyer a választásokon, és egy béna európai csapat kihasználva a hazai pálya előnyét megnyeri a focivébét. 2005 nem hogy nagyon hasonlít 1997-re, hanem konkrétan 2005 teljesen ugyanaz, mint 1997. Nyolc éve semmi nem történt Budapesten.

Magyarországon az idő megállásának fantasztikus hagyományai vannak. Ott van például mindjárt a film Pierre-el meg a kólával, aztán a szenilis vénember Ferencjóska, meg persze a büdös kommunisták negyven éve. Tradíciónk nekünk a történelem kerekének ékkel megállítása és az idő lassan rozsdásodó vasfogának csendes szemlélgetése. Mivel az Árpád-ház vége óta - néhány igazán említésre sem méltó évet leszámítva - mindig valami nálunk erősebben baszó kutya erőszakolta meg először nyugatról majd később keletről az egyre kisebb hazánkat, legalább volt kire ráfogni, hogy miért toporgunk évtizedekig ugyanott. Mert a rohadék idegeneknek ez az érdekük. Hogy tétován poshadjon meg a magyar, a padláson elporladjon a kiegyenesített kasza és végleg beragadjanak legjobbjaink agyában a fogaskerekek. Erőszakkal szögezik oda lábunkat a fejlődés útjának startvonalához, nehogy a fejükre nőjünk, és elfoglalhassuk helyünket a világ királyait megillető aranytrónuson. Aztán amikor 1989-ben - természetesen csakis saját erőből! - elzavartuk a büdös kommunistákat, végre elkezdhettünk kedvünkre fejlődni.

És hát atyaisten, micsoda fejlődésnek is indultunk egyből. Szinte hónapok alatt eljutottunk odáig, hogy lehetett vibrátorboltot nyitni közvetlenül a Blahánál, sőt, akár amerikai bombázódzsekit is rendelhettünk a tévémagazinból. Meg megszűntek ezek a bazi nagy gyárak, a szegények úgy szaporodtak, mintha valaki direkt gyártaná őket, de ez a fejlődés szempontjából lényegtelen volt. A kilencvenes években még tényleg mindenki élvezte, hogy azt csinál, amit akar, mindenféle rendőrségi zaklatás nélkül lehetett bárki náci skinhead, ukrán maffiózó, drogos tinédzser, felvonuló buzi, az újdonság varázsa sokkal fontosabb volt a gazdasági fejlődésnél, naná, majd nem fogunk a Cserehát cigányfalvai miatt aggódni, amikor tömegesen megjelentek az országban az amfetaminszármazékok.

A kilencvenes évek közepén elkezdtek lelassulni a dolgok. Aki nem csúszott le reménytelenül és végérvényesen, annak már sikerült megkapaszkodnia, dagadó hasunkon mindannyian lazítottunk egy kicsit az övön. Rendszerváltás megvolt, egyszerűen amibe mi belekezdünk, az el van intézve, mentálisan és fizikailag egyaránt képtelenek vagyunk a nem-elintézésre. 1997-ben már érződött, hogy egyre lassulunk, a rohadék népnyúzó Bokrost is túléltük, naná, majd pont egy ilyen bajszos állat fog minket megtörni, a magyar ember minden bajszost túlél és legyőz Ferencjóskától Sztálinig. 1997 nyarán-őszén mindannyian hátraléptünk egy kicsit, büszkén végigmértük a nyolc év alatt felépített művet, arra gondoltunk, hogy mindjárt bent vagyunk a NATO-ban meg az EU-ban, és mielőtt eldobtuk volna a klaviatúrát meg a kaszát, még pontosan két dolgot csináltunk.

Először is eldöntöttük, hogy Magyarországon inkább ne legyen semminek se következménye, a következmény ugyanis zsidó találmány, a magyar ember cselekedetei ne vonzzanak semmiféle reakciót, negatívat meg pláne ne. A közvagyon ellopása, feketekereskedelmi partnereink belvárosi felrobbantása, focicsapatok elsikkasztása, médiamágnások kivégzése, az adócsalás, a túlszámlázás, a szórakozók kidobóemberekkel megveretése, az illegális szemétlerakás, a rokkantmatrica-hamisítás, az árkartell, az újságokban és tévében hazudozás, az öntelt faszfejség meg úgy általában semmi ne járjon következményekkel, a következmények mindig pénzbe kerülnek, azt meg nem azért kerestük meg, hogy odaadjuk másnak. Amikor ezügyben sikerült megállapodni, és hát mit ad isten, az ellentábor nem nagyon mert pattogni, ünnepélyesen bekapcsoltuk a két kereskedelmi tévénket, és leültünk pihenni.

A mai napig az utolsó fontos dolog Magyarország történelmében az RTL Klub és a Tv2 beindulása volt. Azóta semmi nem változtatta meg ennyire alapvetően az életünket, és ebbe beleértem az euroatlanti csatlakozást és a terrorellenes háborút is. A legnagyobb magyar cégek vezérigazgatói sincsenek akkora befolyással az ország dolgainak alakulására, mint akármelyik középvezető valamelyik kereskedelmi csatorna kreatív osztályán. No business like showbusiness, és Magyarországon a showbusinessnek csak ez a tévés ága fejlődött ki, nincsen nekünk se lemez-, se filmipari álomgyárunk. Az RTL és a TV2 nem csak hatalmas és félelmetes, hanem mára eljutottak oda, hogy a saját műsoraik más, szintén saját műsoraikról szólnak, és gyakorlatilag a teljes magyar média a Blikktől az Indexig mást sem csinál, mint velük foglalkozik. Hát csoda, hogy '97 óta az ország jelentős része csak vécére ment ki a tévé elől, de oda is csak úgy, hogy a nyitott ajtónak és valami ügyes tükörkombinációnak köszönhetően onnét is bámulhassa az eseményeket?

Az utóbbi nyolc évben egész egyszerűen nem csináltunk semmit. Kisorsolok most három, a világ jobb helyein tipikusan gyorsan fejlődő témát, és együtt megvizsgáljuk, mi merre tudtunk lépni, ha egyáltalán léptünk ezekben, na, meg is van, első az építészet, második a nightlife, harmadik az újságírás, hála istennek, az még úgysem kapott eleget itt a Matulán

Tehát akkor először is találjunk egy 1997- és 2005 között felhúzott budapesti épületet, ami jó. Izé, végül is van az a volt KISZ vagy mi épület a Dózsa György úton vagy még kijjebb, amit az a holland csávó csinált. Járt már arra valaki, és látta a saját két szemével? Ja, senki, gondoltam. Arra a vidékre szigonypuska nélkül én sem mennék. Mondok is inkább helyette egy viccet: Lehel-piac. Meg még egyet: Kálvin téri üres irodaház. Ezeken legalább röhögni lehet, viszont az A38-ról nyíló pesti Duna-part panorámáját tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom. Ha nem fogna el a rombolásra vágyó vak düh, ezt a szakaszt tulajdonképpen skanzenként konzerváltatnám, ennél szebb leképezését a magyar hatalom ezredforduló-környéki gusztustalanságának én nem ismerem. A Boráros tértől indulva először a Demján Sándor által emelt MSZP-barát lakóházak irdatlan tömege látható, ezután a FIDESZ pszichedelikus cigányvajda-színháza jön, majd közvetlenül a Lágymányosi-híd lábánál az SZDSZ-kompatibilis kartondoboz zárja le a katasztrófát. Még egy olyan lerobbant, évtizedeken át éjszakai utcai harcok színhelyeként funkcionáló város is, mint Bilbao, képes volt a kilencvenes években rájönni, hogy egyetlen emblematikus épület felhúzásával egy pillanat alatt Európa egyik legmenőbb városává válhat. Nekünk viszont csak annyi eszünk volt, hogy a Belváros utolsó nagy, szabad területét ingatlanspekulánsok és politikusok martalékává tettük. Atyaég, annyira elkeseredtem, építészetileg konkrétan jobban állnánk, ha még mindig 1997 lenne, hozzon valaki egy bulldózert.

Az éjszakai élet legalább olyasmi, hogy senki sem bánja, ha sötét alakok kezébe kerül, sőt, az éjszakai élet csak akkor tud az igazi lenni, ha sötét alakok kezében van. Ezt még mi, magyarok is képesek voltunk elintézni, és talán éppen ez volt a baj: olyan gyorsan adtunk oda minden szórakozóhelyet a bűnözőknek, hogy ez a világon mindenhol újításra törekvő és izgága bagázs nálunk kifejezetten konzervatív és tutyimutyi lett. Milyen bűnöző például az, aki nem képes elintézni az önkormányzatnál, hogy Liszt Ferenc téri vagy Ráday utcai szórakozóhelye addig legyen nyitva, ameddig ő és úri közönsége úgy akarja? Hogy egy maroknyi nyugdíjas lakó diktálja neki a feltételeket? Hogy a Hajógyári szigetre kelljen költöznie, ha hajnalig tartó bulikat akar? Ciki! Amióta a kilencvenes évek közepén Budapesten is megjelent a modern kor egyik legjobb közösségi tere, a drogdiszkó, semmi újat nem voltunk képesek kitalálni. A Bed, a Dokk meg az összes többi whiteparty-hely csupán az egykori Speed diszkó kicsit apdételt verziója - hol vannak a menő klubok, hol van a budapesti éjszakákból a normális könnyűzene, hol vannak a kívánatosan felöltözött fiatalok? Az évről-évre egy gangos házzal arrébb újranyitó romkocsmákról meg hadd ne szóljak egy szót se, tudom, tiszta Berlin 1990 az egész, de azért amikor nyolcadik éve hallom ugyanezt, akkor már kipróbálnék legalább egy Berlin 2000-et is.

A magyar média szervilitásával és műveletlenségével most nem fogunk foglalkozni, ezeken már túlestünk közösen máskor, meg egyébként is, a tények makacs dolgok és úriember biztosra nem fogad. Nyissunk ki helyette inkább egy tetszőleges újságot, és figyeljünk a mondanivalóra meg a hozzá használt nyelvre. Ez bizony még mindig ugyanaz a politikailag korrekt, pedáns cucc, ami már nyolc éve is ciki volt. Nem azt kérem én, hogy most hirtelen dolgozza itt fel minden hírlapíró, hogy mi minden jelentős történt 1997 óta a világsajtóban a Guardian iróniájától a Vice partikurvaságáig, de azért a Magyar Narancsnál meg az Indexnél már illene valami modernebbet kitalálni. Jó, persze, itt van a Matula, tényleg baromi jók vagyunk, de tízmillió embert mi nem fogunk meggyőzni, se időnk, se energiánk nincs rá.

Ezt a három témát ragadtam ki, de lehetett volna bármi mást. Fociban például hova fejlődtünk 1997 óta? Mit tud felmutatni az utóbbi nyolc évben a magyar szakácsművészet? Mi a kurva istenért nem tud körgyűrűje lenni Budapestnek? A magyar fiatalok miért ragadtak le 1997-ben? Miért van az, hogy a ma 28 évesek tök ugyanazt csinálják, mint amit tíz éve? És a ma 18 évesek miért nem tudnak már valami új világtrendet lenyúlni? Miért hordanak egészségesnek látszó fiatal férfiak Stüssy bézbólsapkát? Hogy képes akár több ezer tizen- és huszonéves elmenni Budapesten olyan breakbeat dídzsék fellépéseire, akik a legtöbb nyugati városban száz embert sem vonzanának? Miért a legröhejesebb, utoljára 1997-ben releváns szubkultúrák virulnak nálunk a mai napig a dancehalltól goáig (jó, most nagyvonalú voltam, ezek mindig is cikik voltak)? És miért nem tudott azóta semmi gyökeret verni azok közül, amik viszont nyugaton felfutottak az indierocktól az elektropunkig? Ha összevetünk egy 2005-ös magyar fiatalt egy 1997-essel, tulajdonképpen csak egyetlen egy releváns különbséget találunk: az utóbbi még nem borotválta le pedánsan a tökét/cuneszát védő szőrt.

Ebben a nyolc évben azért nem történt semmi, mert mindenki a lé hajtásával volt elfoglalva. Hülye lúzerek, nyolc évig pénzt keresni az idő legstílustalanabb elbaszása. Ennél még filmet rendezni, zenét szerezni, képet festeni, színházban játszani, balettozni, főzni, verset költeni, sőt, talán még blogot írni is jobb, okosabb és hasznosabb tevékenység. Szóval izé, most azonnal mindenki emelje fel a seggét, és csináljon valamit, mert az egy dolog, hogy jövőre a németek vébét nyernek, és Orbán Viktor ismét király lesz, de ne rohadjunk már így 2013-ig, mi éreznénk magunkat rosszul, ha a következő nyolc évben is csakis a Matula történne.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum