1995-2006, 11. évf. #035 


Mixtape tévére

Magyari Péter - Mindig is akartam mixtape-kritikát írni, de sohasem csináltam magamnak válogatáskazettát, legfeljebb ajándékba másnak. Ezért a tévére fanyalodva próbálom teljesíteni a feladatot. Amíg nézem, addig írok. Hat perc múlva délután négy lesz. Rengeteg csatorna és hétköznap van.

1 M1 A kép itt nagyon rosszul jön be, innen a tetőantenna ad. Ez a cigányos csaj a 12+ című műsorban Marliyn Mansont ajánlja a kis nézők figyelmébe. A jó tanuló strébernél is rosszabb túlartikulált idétlenség. A Tizen Túliak Társasága és az összes további gyerekműsor igazán súlyos. Gyerekkoromban féltékeny voltam a szereplőkre, mert ők szerepelhetnek és talán még szebbek is, a lányok nyilván nem beszélgetnének velem, kiverni rájuk ezért különösen ciki. Érettebb fejjel pedig elviselhetetlenek a bugyutaságukkal és ál-lazaságukkal. Ráadásul a magyar közszolgálati televíziózásban az a szörnyű, hogy csupa okos, kicsit cserfes és elkényeztetett gyerek kerül képernyőre, mert a budai zsidó szerkesztők csak a saját és haveri családban néznek körbe castingkor. Ezek a jóltáplált műsorvezető gyerekek a maguk koraérettségével és az infantilis öntudatukkal rosszabbak, mint Jónás Ritának csápoló társaik. Viszont ebben a műsorban amolyan nagykamasznak álcázott félfelnőttek jópofiznak, és ez annyival rosszabb a zsúrfiú/lány vonalnál, hogy még csak nem is perverz, hanem csak unalmas. Közben vége a műsornak, reklám, váltok, úgysincs kép.

2 HBO Rögtön az jut eszembe, amit a minap mondtak rólam. Olyan vagyok, mint az HBO, érdekes-érdekes, de valahogy egy idő után mindig ugyanazt a filmet játsszák. Az HBO annyival rosszabb, hogy általában kevésbé érdekes, mint én. Egészen halvány a remény, hogy pont kezdődjön egy film, amikor odakapcsol az ember, és az eléggé jó is legyen. Ez most egy kicsit jó. "Mikrohullámú sugárzás miatt a bolygó szó szerint megfő." Ezt mondták, öltönyösök fekete irodában tanácskoznak, lazák, de csak mérsékelten sportosak. Fekete pulóver majdnem mindegyiken, vannak vállaposak is, ők azt mondják, hogy "nem ismerjük a lehetetlen szót". A pozitív tudós Cserhalmi György fiatalkorára emlékeztet. Talán nem is lenne ez rossz, csak már most látni az egész konfliktust végig. Ezt a felelőtlen ember vs. világkatasztrófa mesét nem lehet jobban bonyolítani, mint a Rómeó és Júliát, és már az is dögunalmas.

3 Duna TV Mike-nál egy új gumiülés válik be. Vitorlázós dokumentumfilm, fölémondásos szinkron, tényleg kurva nehéz lehet valami kibaszott északi tengeren nagy hullámok között vitorlázni. És még mindig az ülések kényelme a téma!

4 M2 Nancy Goodman Brinker, a brekegő volt amerikai nagykövet beszél a mellrákról. Illetve nem is, egy kamerával háttal ülő faszi beszél róla és Brinkert méltatja. A csávó angolul beszél, de magyar kiejtéssel, és élőben fordítja a piros ruhás szemben ülő. Hihetetlen, angolul beszélnek, és utána magukat fordítják. Igen, igen most felismertem a háttal ülőt: Aczél Endre az. És most magát fordítja angolról magyarra. Egy giccses tájkép alatt egy olyan közegben, mint egy harmadik világbeli három csillagos szálloda hallja. Aczél most azt mondja, hogy Brinker a lányát elvesztette mellrákban, de a piros ruhás tolmács beleszól: sister, azaz nővér. Aczél angol-leckéje kicsit görcsös, beszélgetésnek nézni pedig nehézkesebb, mintha egy monoszkópot kellene egy darab fekete ceruzával kiszínezni. A piros tolmács pont úgy néz ki, mint Gyurcsány Ferencné. Elbizonytalanodtam, hogy ő-e az. De közben László Boglárra is hasonlít. Ezek az újbalos rövid hajú pinák valahogy mind egyformák, és tele vannak velük az irodaházak is.

5 Ismét M1, csak itt kábelről és tisztán jön. A túlvilágított szereplők alapján már egy szappanopera megy. Úgy tűnik, hogy félárva kislány egy csajt fűz az apjának, és az egész dél-amerikainak tűnik. Nos igen, a papa Paulo. Nem, nem új anyát keres a gyerek, hanem kiderült, hogy ez az igazi neki, csak élete első 13 évében nem ismerte. Ezek a sorozatok több elcserélt gyerekről szólnak, mint az Ószövetség.

6 Itt nincs adás

7 Terézvárosi képújság laza jazzes izére. Ez egyébként Ferencváros, de a Terézváros képújságját is szokták nyomni, hátha valaki felül a villamosra. A zene egészen olyan most, mint a legnyálasabb Marcus Miller számok. Nem kizárt. Az Üdvhadsereg háromezerért 7 hónapig tanít angolul a Terézvárosban. Lehet, hogy érdemes lenne ilyeneket nézni, csak csúnyák a háttérszínek, és túl sokáig mutatnak egy oldalt.

8 Nickelodeon A Hé Arnold itt kurva jó, van benne egy Pataki Helga nevű csaj, aki mindig fel van baszódva. És pont ez kezdődik! Ja nem, pont vége van. Több mesébe még nem tudtam itt beleélni magamat, de lehet, hogy csak keveset kísérleteztem. Ez például horrornak tűnik most. Villámlás, ódon szoba, izgalmasnak ígérkezik. Áhh, ez viszont már gagyi, a saját szemét dobálja egy szőrös seggről mintázott lény. Na ezért nem nézem tovább, túl buzis.

9 Romantica Apa temetése, itt is családi dráma, mert valamit adott Daniela, ami összezavarta az apa halálával kapcsolatos érzéseket a fiúban. Megint egy elcserélt gyerek?

10 Discovery Hátrafordított baseball sapkás melós lemezt vág egy műhelyben. Apu útban van, ezek szerint itt még nem halt meg, "menj arrébb Apa". Bezzeg ha meghal és kiderül, hogy el vagy cserélve, bánni fogod örökre hogy nem együtt buheráltatok, épp akkor, amikor a tévések is kimentek. Veszekszenek a garázsban a felnőttek. Megvan, motort szerelnek. Ezt élőben sem bírom nézni. Most az a vicces rész, hogy az egyik szereplő kajánul azt mondja, hogy "benzintartály nélkül tudomásom szerint nem megy a gép..." Nevetnek egy nagyot. Bárcsak volna inkább egy Szeszélyes Évszakok!

11 RTL Klub Annyira zúg, hogy muszáj tovább kapcsolni

12 Club A múltkor este itt ragadtam. Két félmeztelen ötvenes nő simogatott korahúszas tangás pasikat, és egy igazi faszt is mutattak nekik, két függöny között belógatva, amitől beindultak. Ez a csatorna a negyvenes-ötvenes nudisták és swinger-klubtagok adója. A laza nyugati proletariátusé, szerintem itthon még szűk ez a réteg. Most egy bőrbetegségben szenvedő nő beszél fájdalmairól. Óvatosan perverz. Főleg az éneklő, lágy, paposan lassú és kimért utószinkron. Megoldás: kesztyűben kertészkedjünk, "mert a hólyagzás eléggé intenzív". Csak annyival jobb, mint a motorosok, hogy itt mutatnak sebeket is.

13 JetX Esküszöm, nem is emlékeztem, hogy ilyen csatorna is van. Egy speed feliratú pólót viselő rajzfilmfiú a suliban búcsúzik egy tanártól. Ez elég viccesnek tűnik. És ráadásul egy idős hölgy most hallucinációra panaszkodik. Egy hosszú szempillájú nyuszi is feltűnik, pedig eddig realista volt a stílus. Ez valószínűleg az alvilág, ahol a nyuszik vannak, és van a speed-pólós felső világ vagy fordítva, világszintek találkozása, mint egy jó kis ősi mítoszban. Nem, mégsem. Mert jött egy kék sárkányszerűség is, és a hosszú szempillás nyuszi is a jelenben van, elkezdtek keveredni a lények. Ettől uncsivá vált, főleg a giccses nyuszi óta.

14 Eurosport Nem tudom még mi ez, motorversenyt reklámoznak angolul. Eurosport. A magyar kommentátorok bevetése egészen viccessé tette: mondják, hogy jön a reklám, de az már angolul van. Sosem értettem a kereskedelmi értékét a legközelebb Ausztriában megrendelhető lemezválogatások reklámjainak itt. Ráadásul folyton ilyen Classic Rock válogatásokat reklámoznak ezen az adón, legalábbis a kábeltévével való 1991-es első találkozóm óta. Most már a lengyelek is rendelhetnek. Öt perce ugyanaz a reklám megy, Byrdstől Joe Cockerig, muszáj váltani.

15 Travel Itt dolgozni szeretnék, az nem érdekel, hogy mit idétlenkedik egy köcsög valami kurva jó helyen.

16 National Geographic Öreg mérnök beszél, archív felvételek, nem tudom, hogy mit találtak fel, de repülőről hordót dobálnak a tengerbe, ami pattog a vízen. Szerintem ez is a D-Day-re fog kifutni és nem Hitlerre. Ez a kettő szokott menni ezen a csatornán. Feldolgozhatnák végre, és lehetne szó egy másik háborúról is néha.

17 PAX Klasszikus gitáron jazz-szerűséget játszik egy rossz pulóverbe bújt kicsit pattanásos fiatalember. Nyilván ezek vallásosak, de ez csak a csatorna logójából látszik, van már közben dobos és basszusgitáros is. Mintha egy teaházban próbálnának hülyegyerekek nyitás előtt.

18 Fix.Tv Az egyik kedvenc tévéműsorom megy! Komolyan. Vendi számítógépes tanácsokat ad. Gyakorlatilag sohasem értem se a kérdéseket, se a rá adott válaszokat, de egyszerűen zseniális a műsor. Főleg akkor, amikor valaki a gép elől élőben telefonál, és Vendi nem tudja megoldani a problémát. Ahogy a problémák nagy részét általában nem tudja megoldani, olyan mintha az ELMÜ-nek vagy a Matávnak telefonálnál. De mégis szórakoztató. Vendi egy izzadós, kövér, piercinges csávó, aki kurva jól nyomja, mindig oldalra nézve a szeme sarkából unottan beszél, de próbál közben kedves is lenni. És ha néha eszébe jut valami megoldásféle, akkor őszintén belelkesedik. Hirtelen gyorsan elkezd beszélni, és amikor érzi, hogy túlpörgött, akkor újra kinéz oldalra. Különösen vicces, amikor tipikusan pornószájtokról származó problémák kiirtására kérdeznek rá, megfelelően ködösítve a témát, például mit csináljak ha egy szájt kitörölhetetlenül megjelenik az Explorer beindításakor, öcsém haverja játszott a géppel, én igazán nem tudom. Most valami alaplapról van szó, Vendi szerint a kérdésnek nincs értelme, és a válasz mindegy, de ha muszáj dönteni, akkor tegyen úgy a néző, ahogy azt eredetileg gondolta, végül is nem olyan rossz, csak lehet, hogy nem fog működni.

19 RTL Klub Balázs-show éppen. Azt nagyon bírtam, amikor a Kísértésben Balázs mint egy gonosz törpe maga előtt az ujjait összenyomta egy háromszögszerűséget formálva a kezeiből. Orbán Viktor is csinálta már, és talán a jedik is szokták a tanácsban. Most Bobby és Sanyi, a két cigány rapper arról beszél, hogy az elmúlt nyolc hét alatt tíz fölötti csajjal kúrtak, és most egy hétre barátnőt cserélnének. Miss Beauty pólóban átlátszik a 19 éves Móni melltartója. "Egy hónap után ezt már komolyan lehetne venni" - mondja Móni kiborulva, tök érdekes a műsor. Ezt most nézem egy kicsit. Móni könnyezik és egy kis tapasz mögé rejtett egy mára megérett pattanást. Szakított Bobby és Móni a kamerák előtt. "Mi van Sanyi? Gyere Évi." Szerintem ők ki fognak békülni. Sanyi készen van. Móni lenyalta a könnyét a szája széléről, odáig csorgott neki, nyilván sós. Még mindig átlátszik a melltartója, minden csipke egy újabb árnyalata a műsornak. Sanyi közben udvarol Évinek, de lazán nyomja. Ja, a végén kiderül, hogy az utolsó hetekben már csak sajnálatból kúrta az Évit. Első kifütyülés. Ők is szakítanak, rosszul tippeltem, Balázs nagyon örül.

20 TV2 Reklám, úgyhogy váltok.

21 Hallmark A belassult amerikai filmek csatornája. Egyszer laktam egy lakásban rövid ideig, ahol ez az egy csatorna jött be normálisan valami miatt. Itt még a pisztolyos jelenetek is lassúak és lelkileg terheltek. Most egy tolókocsis csávó lábon lőtt egy másikat, miközben egy koszos-véres arcú negyvenes nő sír. "Shane, miért nincs úgy, ahogy szeretnénk?"

22 Animal Planet lengyel szinkronnal (???) egy New York-i rendőr egy pincében lévő kutyát simogat.

23 Sport 2 Ennek nem tudok megbocsátani, mert nemrég itt még az MTV2 jött be, metál meg gitárzenekarok, rengeteg szar, de néha jó volt. A francia bajnokság sokkal unalmasabb, pedig a focit szívesen nézem, de inkább néznék magyar harmadosztályt, akkor legalább lenne kötődésem és ellenszenvem. Így az MTV2 helyén a Lyon játékosának fogadkozása kifejezetten lehangoló.

24 MTV Base A cigánynótás MTV. Ócska rap és soul, a legkegyetlenebb támadások egyike a jó ízlés ellen.

25 MTV Hits Olyan, mint az élet. Néha jó, néha elviselhetetlen, ritkán lelkesítő. Most éppen tök gáz.

26 Abmotours Francia szöveggel autóverseny, a leggyengébb csatorna talán itthon. Viszont éjfél után Private Gold ugyanitt. Amit viszont az internet bevezetése óta nem nézek. A 26-os ezért csak ballaszt. Mondjuk az Animal Planetnél azért fontosabb maradt.

27 VH1 Classic Ez az egyik kedvencem. Rengeteg a fos itt is, de az is vicces szokott lenni. Főleg az esti Rock Classicnál érzem úgy magamat, mint Gidófalvy Attila unokaöccse a bácsi kölcsönnyaralójában.

28 MTV Reklám, nem látszik a csatorna. Ja, ez a sima MTV lesz, mert izraeli reklám megy. Ezt csak ott lehet látni. Meg volt már szlovák és magyar is, hehe, épp egy szlovák kezdődik. Hihetetlen, ahogy ezek az agresszív kisnépek hogyan akarnak bizonyítani Európa gyermekei előtt. Vagy már csak ők néznek MTV-t?

29 Mezzo Sajnos az operát nem bírom, a klasszikus zenét unom, és bármilyen koncertet tévéből elviselhetetlennek tartok.

30 TV5 Nem tudok franciául, a modern szobrász munkásságát meg hiába mutatják be nekem, ez egy Duna Tv egy idegen nyelven.

31 Sky News Ez a hülyéknek való tévécsatorna. Tízpercenként a fontos híreket angolul a teljes képernyőn öklömnyi betűkkel összefoglalják, és percekig kint tartják. Olyan, mint a metróban a híradó, csak itt nem veszik el váratlanul a képet, hogy figyelmeztessenek, lépjek hátrébb. Szerintem a középkezdő nyelvtanfolyamra járóknak önbizalombomba ez a csatorna, ha most kezdenék angolul tanulni, akkor ezzel nyugtatnám magam.

32 Viasat 3 Kezdődik a Baywatch. De nem vagyunk a Jóbarátokban, hogy lelkesedjünk most ezért az ötletért.

33 Pro7 Reklám valami németen, Pro7 talán. Soha életemben nem néztem még ezt a csatornát, pedig minden magyarországi csomag megingathatatlan alapköve.

34 VOX Nagyon rosszul jön be, amerikai dokumentumfilm megy németül.

35 BBC World Itt könnyű leragadni. Éppen ketrecben daruval szedik le a zsidókat valami ház tetejéről, és szenvtelenül nyugodt hang magyaráz türelmesen, szép brit kiejtéssel. Tök jó, csak azért a híradónézésnek is van határa.

36 Discovery Science Egy pulóveres kopasz beszél UFO-król. Ez a műfaj már negyven éve működik, ez az újságcikk bevágós, home-videós, lassú megdöbbentés, kicsit misztikus sötét hátterekkel. 13 éves korig fiúknak tökéletes. Azért furcsa erre építeni egy műsorfolyamot.

37 Travel and Living Ezt a csatornát sem láttam még. Öreg amerikai faszik búvárkodást gyakorolnak. 36 kilós sziklával futnak a víz alatt edzésből. Nem bánom, de nem is tudok örülni velük.

38 Discovery Civilisation Itt egyszer végignéztem egy egyiptomi sír feltárását. Most ókori hullát rekonstruálnak gipszből. Az a baj, hogy legtöbb itteni film kurva lassú és rengeteg ismétlés van benne, egy mondatot ötször elmondanak, amióta itt vagyok még mindig ugyanaz a koponya-rekonstrukció megy, elsőre is értettem. Jó, a paleobotanikus szóra nem számítottam.

39 Film Hamutartók mennek maguktól egy folyósón. Pumukli? Ja nem, kamerás robotok magukat hamutartónak álcázva. A tányérsapka alapján német krimi. A rendőr faszi nem érti, hogy mi mozog, és hatalmas bajsza van. A kukák mozognak te hülye! Egy furgonból távirányítják őket. Lehet, hogy mégis amerikai, csak a fehér tányérsapka megtévesztett. Semmi németes nincs ebben az ébredező csávóban most.

40 Cartoon Network Agresszív sárga majom magyaráz. Itt elég bénák szoktak lenni a rajzok, kevés mozgás, sok állókép, éppen hogy csak a fogai mozognak ennek a majomnak is.

41 ERTsat Híradó görgül. Nem vagyunk Beloianniszban, váltok.

42 1. Orosz csatorna Sokszor van rajta jó film, csak nem értem.

43 CCTV4 Örülök, hogy van kínai csatorna itthon. Azzal a tudattal tölt el, hogy világpolgár vagyok. Más értelmét még nem láttam, de ez azért jóval több, mint amit egy csomó előző csatorna valaha is adni fog.

44 TVE A spanyol Duna Tv.

45 Euronews Itt többször van kommentár nélküli kép valami hülyeségről, mint a Hír Tv-n, pedig ott erre egy komplett műsor épül, ha jól emlékszem. Most viszont reklám.

46 ProTv A román adó perverzióból jó. Bekukkantani az ellenség táborába, hogy megy az ott, és lesni a nyomor jeleit. Most éppen egy vidám, Parabola-szerű összeállítás beharangozója megy, olyan viccek vannak, hogy egy pópa letérdel imádkozni, de pont egy nyitott csatorna van alatta, ahol bugyog a szennyvíz, és most így kell leborulnia. Majd vissza a vetélkedőre. Tök fain a háttér, minden oké, csak a játékos névtáblája úgy csillog, hogy nem tudom elolvasni, hogy hívják. Végre a tetten ért gagyi. És most egy kövér román énekel zene nélkül, valószínűleg feladatból, bár neki nincs névtáblája. Mindegy, mert úgyse látszódna. A műsorvezető a pólója alatt inget hord, mint egy amerikai öt évvel ezelőtt.

47 Minimax Az értékteremtő gyerektévé, csupa édes kis mese, most éppen kert körüli munkának örülnek a maci-kutya-mókus tengelyre húzható szereplők. Sajnos négy éves kor fölött emészthetetlennek tűnik.

48 ATV Kaszkadőrös dokumentumfilm megy. Elképesztő, hogy mennyi dokumentumfilm van a világon. És mindegyik annyira belassult.

49 ORF Osztrák csatornán reklám megy (onnan tudom, hogy bécsi rendszáma van az autónak a reklámban), ORF lehet, de nagyon zúg, nincs átállítva a hangnorma SC2-re, mert sosem nézem.

50 3sat A német Duna tv. Éppen főz egy német.

51 Európa Feliratos orosz film tinilányokról, egy lepattant lakásban. Úgy tűnik, hogy a csajhoz nem jött a csávója, pedig ígérte, és a barátnői most vigasztalják. Olyan családi kör-szerűnek tűnik Oroszországból. Feltűnt egy Jánosi Györgyhöz megtévesztésig hasonló filmszínész. Most egy mikrobusz előtt állnak többen, valószínűleg ők képviselik a szülők generációját, mert a nők kiskosztümben a férfiak pedig öltönyben vannak, és az egyik pasi valamiért nem akar beszállni a mikrobuszba, pedig Jánosi György nagyon győzködi. A kettő közül az egyik Kolja.

52 Sport1 Dekoltázs valami kosárlabda-lelátón. Már a pályát mutatják, de éppen szünet van. Vezetünk öttel a svédek ellen, de még csak a meccs elején tartunk, és mint megtudtam még Izraelt is le kell győzni a kijutáshoz majd. A svédek között van egy néger és egy Larson is, tisztára, mint a fociban.

53 ? Reklám magyarul, nem tudom, hogy mi lehet ez.

54 HálózatTv Valami képzést kínál a csatorna.

55 Spektrum Párosodó oroszlánok. Nem áll föl.

56 Cooltv Egy olyan sorozatot ajánlanak, amiben olyan csúnyán beszélnek, hogy az eredeti szöveg ki van sípolva, a felirat pedig ki van pontozva, például f.szt vagy éppen p.csába. K.rva jó, csak most nem várom meg, amíg az előzetesek után jön valami műsor is.

57 HírTv Közlekedési előrejelzés. Nem vagyok egy Lorencz Pálma.

58 Viva A magyar klipek mindig is érdekeltek, most is ilyen megy, csak nehéz őket végignézni, mert végig ugyanazt mutatják. Úgy kéne ezeket sugározni, mint annak idején a Magyar Televízióban a Klipmixet, ahol minden klipből másfél percet adtak le. A November Raint például mindig csak addig, hogy Slash kiáll a templom elé szólózni.

59 Fashion TV Divatbemutató éjjel-nappal. Sajnos ez értelmetlenebbnek tűnik a lengyelül beszélő Animal Planetnél is.

Nincs több csatorna. Jól szórakoztam, elment vele másfél óra.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum