Andrassew Iván - Nem jó érzés írni a Matula Magazinnak. Már reggel erős hátfájással ébredtem, és miután elvitte Milost a mamája, nekiálltam írni. De mondom, nem valami jó érzéssel. Mintha meghengergőznék valami mocsadékban. Bácsfi Diána infantilis tanítványainak felkérését végül azért vállaltam el, hogy példát mutassak. Tamara és Borz Miki egyetértettek velem. Meg akartam mutatni, hogy a civil kurázsi jelenthet valamit. Ha megbíznak bennem a fiúk, akkor az már egy lépés. Egy tétova első lépés, ami elvezethet a felismeréshez, talán még a beismeréshez is. Lehet, hogy semmi sem lesz belőle, és akkor fölöslegesen dolgoztam. Mint amikor a kertkapu kilincsét javítottam meg, de másnapra leszakadt az egész. Hiába volt hólyagos a tenyerem az egész napi munkától.

Pokolgép, május 20., Petőfi Csarnok

Kemény zene. A lázadó fiatalok mindig valahogy ott voltak a szívemben. Igornak is hosszú haja van, és a csápoló tinik látványától elszorul az én torkom is. Amikor Paul McCartney Budapesten járt, még el is sírtam magam. A Pokolgépen nem sírni szokás, hanem üvölteni, rugdosódni. Ez még nem baj, jobb, ha egy koncerten tombolnak a fiatalok, mintha az utcán randalíroznának. A dühöngő ezért volt jó ötlet a régi játszótereken. A panelból csak lementek a srácok, aztán rúghatták a bőrt és egymást. Milosnak remélem azért majd megteszi a kertünk is. Sajnálom viszont, hogy Pataky Attila is fellép ezen a koncerten. Nagyon ártalmasnak tartom, ahogy politikai demagógiával hülyíti a fiatalokat. A rock nem Orbán Viktor hozsannázásáról szól. A lázadás valami egészen mást jelent.

Wickeda, május 22., Süss fel nap

Bolgár ska-punk. Akármit jelentsen ez, én örülök a bolgár EU-csatlakozásnak. És a románnak is. És ezt le merem írni a Matula Magazinra. Ha kell, akkor román is vagyok.

Joe Cocker, május 24., Papp László Budapest Sportaréna

Jó, hogy vannak ilyen koncertek is. Még nem tudom, hogy ott lehetek-e, mert a koncert kedden van, és szerdán valamikor dél körül be kell majd mennem a szerkesztőségbe. Már tegnap is úgy aludtam el, hogy rádőltem a gépre. Amióta rám bízták a rovat vezetését, sokszor érzem azt, hogy kipurcanok estére. Még jó, hogy ma tudtam egy kicsit Milossal játszani, és a többi gyerek mamájával is beszéltem telefonon. Az egyik mamájával hallgattunk sokat Cockert. Úgy tudom, hogy benzinkutas volt. Igazán engedhetne tiszteletére a MOL újabb két forintot az üzemanyag árából.

Herbie Hancock, május 26., Budapest Kongresszusi Központ

Ez az ember nagyon tud zongorázni. Caramelnek pedig nagyon drukkolok, hogy jól sikerüljön az új lemeze. Ez onnan jutott eszembe, hogy az a fiú is zongorán kíséri magát. Itt volt az ideje, hogy egy roma végre megmutassa az országnak, hogy a tehetség nem szín kérdése. Csak a színvonalé, legfeljebb. (Talán hogy ezt most idefirkantottam a Matula oldalára, az jóvá tesz valamit azokért a hibákért, amiket a Magazin szerzői eddig elkövettek. Talán tényleg nem volt értelmetlen elvállalnom ezt a különmunkát, pedig már jó késő van, és az ujjaimat mintha ólomsúlyok húznák lefelé.) Herbienek is meg kellett küzdenie a színével, pedig ő csak a billentyűkkel akart. Nagyon szép volt, amikor ezekről a billentyűkről átvitt értelemben is énekelt Caramel és Palcsó Tamás. Aki hallotta, az tudja, hogy mire gondolok!

Prodigy, Rammstein, Hives, Turbonegro, május 26., Wiener Neustadt

Ausztriában én leginkább túrázni szeretek. Felkapom Milost a nyakamba, és csak megyünk a szikrázó havas bérceken. Erdélyben is szeretek túrázni persze. Ezt a sok zenekart én kevéssé ismerem. Röstelkedem is, az viszont egyértelműen tetszik, hogy Európa sok országából összejönnek muzsikálni ezek a bandák. Lesznek svédek, norvégok, angolok. Ez jó. A zene olyan, mint a lélek: nem ismer országhatárokat.

Meshuggah, Since By Man, Subscribe, Neck Sprain, május 31., A38

Borz Mikiék szerint igazán csudajóhely ez az A38 hajó. Ott parkol a Petőfi-híd lábánál. Arra való, hogy az emberek beszélgessenek egy kicsit, zenét hallgassanak és közben egyenek-igyanak. Ma Milos mamája nagyon jó ebédet csinált, házi bodzaszörppel koccintottunk rá. Utána elénekeltük Milossal a Micimackót, már egész jól tudja a refrént, hull a hó és hózik-zik-zik. Az A38 hajóval szemben sajnos ott a Nemzeti Színház. Éktelenkedő butaság Budapest arcán. Miközben a kultúráért aggódó barátainknak egy hajó jutott, addig oda tódulhattak az állami milliárdok. Mint az Orbán-bányák mélyébe.