1995-2006, 11. évf. #032 


A zsidók bocsánatot kértek a Matulától
Sajtószemle

Matula Magazin - Meglehetősen tartalmas két hetet hagytunk magunk mögött, az IZsDb szolgáltatásunk keltette társadalmi vita lövöldözésbe, öncsonkításba, aljas puccskísérletbe torkollott. Végül aztán a zsidók bocsánatot kértek mindenért.

budapest, május 8.
Felfegyverzett rabbik lövöldöztek a Matula munkatársaira

Három felfegyverzett, fekete ruhába öltözött rabbi nyitott tüzet arra a Boráros téri McDonald'sra, ahol a Matula Magazin szerkesztősége rendszeresen találkozik egy epres shake-re. A támadásban senki sem sérült meg, bár több vendég rosszullétre panaszkodott az incidens után, értesült a Matula Press.

A békés hangulatú találkozót csütörtök este zavarta meg fegyverropogás, a szerkesztőség munkatársai ezért kénytelenek voltak az asztalok alá bukni. A Haller utca felül ugyanis három rabbi közelített, kettőnél maroklőfegyver volt, egyikük egy ismétlőkarabélyt tartott a kezében. Mikor lőtávolságon belülre értek, zárótüzet nyitottak az épületre, aminek következtében kitörtek az ablakok, a kertben üldögélő Ronald figurának pedig lerepült a feje.

A zsidó férfiak a szerkesztőség elmondása szerint akciójuk alatt egy szót sem szóltak, nem közölték, hogy mi a célja a csetepaténak. A lövöldözés öt percig tartott, vélhetően a karabélyos rabbi, akinél egy adóvevő is volt, utasítást kapott, hogy vonuljanak vissza.

"Egyszerűen érthetetlen ez az egész. Még most is összepisálom magam, ha arra gondolok, hogy vallásos emberek majdnem kilyuggatták a bőrömet" - nyilatkozta a Matula Pressnek a szerkesztőség egyik névtelenséget kérő munkatársa, aki az interjú ideje alatt valóban összepisálta magát.

Az ügyben szerettük volna elérni a Mazsihisz elnökét, a Moszadot és Kozsót, ám próbálkozásaink nem jártak sikerrel. A rendőrség ugyanakkor közölte, hogy nem akar beleavatkozni az ügybe, amit különben is lezártnak tekint.

"Azt hiszem, ha kivonultunk volna, se a rabbik, se a Matula szerkesztősége nem maradt volna életben" - közölte a Matula Pressszel Kozák Sándor, a BRFK szovivője.

budapest, május 10.
Ezrek tüntettek Isten ellen

A pattanásig feszült hangulatban és felkorbácsolt indulatoktól terhesen zajlott le vasárnap délelőtt a különféle, keresztény, zsidó és más kisebb vallási szervezetek által meghirdetett tüntetés, amin Isten ellen tüntettek a budapesti belvárosban.

A több ezer felvonuló többek között "Isten, elég volt a szenvedésekből!", "Ha szeretsz, ne basztass!", "Miért teremtettél minket, te szadista állat?!" feliratú transzparensekkel vonult a Kálvin téri református templom elől a Dohány utcai zsinagógához, majd a Szent István téri bazilikához, ahol színpadi műsor várta a megjelenteket.

A színpadon Soltész Rezső mondott köszöntőt. A zenész hangsúlyozta, hogy Isten nem csak a szerencsétlenekkel babrált ki, de a sztárokat sem hagyja békén. "Hajós András nem tud igazán befutni, Détár Enikő és Rékasi Károly szétválnak, és most már zsidóadatbázisunk is van!" - hangoztatta a művész.

A szervezők ezután Dawn-kóros gyerekeket, halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat, továbbá AIDS-eseket, rákosokat, motorbaleseteseket vonultattak fel. A szerencsétlenek némán ácsorogtak, miközben a tömeg üvöltve tapsolt, majd huhogott és pfújolt az ég felé fordulva, miközben "Veletek vagyunk! Veletek vagyunk!" skandálással lelkesítette a bátor nyomoroncokat.

A sors vagy a teremtés iróniája egyébként, hogy végül Istennek volt köszönhető, hogy a tüntetés nem fajult a tettlegességig, értesült a Matula Press.

A Magyar Püspöki Kar nevében ugyanis Veres András Szent Gellértet megszégyenítő bátorsággal állt ki a bazilika kapujába, és a Vatikán által nyilván tartott csodákat kezdte el felsorolni. A feldühödött emberek erre "Hazugság! Hazugság!" kiáltásokkal rohanták meg a püspököt, aki előtt azonban hirtelen ketté vált a tömeg, és békesség szállta meg.

"Na, ugye!" - jelentette ki a magabiztosságtól eltorzult arccal Veres András, és röhögve baszta be maga után a bazilika kapuját.

budapest, május 12.
Szégyenében metszette le péniszét az ostoba keresztény

Önkezével vágott véget péniszén egy keresztény fiatalember a VII. kerületi Szimpla nevű szórakozóhely vécéjében szonmbat késő este. A 22 éves fiút súlyos, maradandó sérülésekkel szállították kórházba.

A fiatalember a Matula Pressnek a Honvéd kórházban elmondta, hogy szégyenében cselekedett, mert mióta az IZsDb adatbázisa megjelent az interneten, nem tudott a tipikusan a Szimplába járó zsidó barátainak a szemébe nézni.

"Szörnyű érzés volt, már napok óta nem tudtam aludni a tudattól, hogy valakik ilyenekkel szórakoznak. Máté, Dávid, Ádám és Marci barátaim nyugtattak ugyan, pedig hát ők azok. Nagyon bátor emberek" - mondta el könnyeivel küszködve a Matula Pressnek Gábor, akinek hatalmas kötésén még két nappal az eset után is átütött a vér.

A kommunikációt hallgató diák elmondása szerint pénteken már annyira kínozta a bűntudat, hogy több emailben is arra kérte a Matula Magazin szerkesztőségét, vegyék fel az IZsDb-listára. "Nem is válaszoltak. Nem ismerem őket, de szégyen, amit csinálnak" - nyávogott Gábor az ágyon, miközben az ágyékán lévő kötésen a vérfolt egyre terjedt.

"Akkor aztán kitaláltam, ha a szép szó nem elég, akkor tüntetőleg végrehajtom magamon a körülmetélést" - mesélte Gábor, aki elmagyarázta, miért döntött a cirkumcízió mellett. Az önégetést azért nem akarta, mert egyrészt "nem hülye", másrészt attól félt, hogy az égő csipkebokor szimbólumát csak az esztétika- és a teológiaszakos hallgatók értették volna meg.

"Egyszerű, a Blikk számára is eladható üzentre volt szükségem" - mondta el Gábor, miközben kipirosodott amúgy betegesen sápadt arca. A fiartalember ezután elmesélte, hogy barátait kihívta a vécébe, és egy pikkelyező késsel nekiesett saját gyíkjának. "A barátaim besokkoltak. Talán nem értették. A véres darabot pedig egyszerűen lehúztam a vécén" - számolt be széles vigyorral Gábor.

A keresztény fiatalembernek akkor váltott halottfehérre az arca, amikor a Matula Press azt tudakolta tőle, ha ilyen jól kigondolta tervét, akkor miért vágta le péniszének egész makkját, ahelyett, hogy csupán az előbőrtől szabadult volna meg, hiszen a körülmetélés valójában erről szól.

"Hazudsz!" - üvöltötte tudósítónknak a percekig hebegő Gábor, és akkor sem nyugodott meg, amikor az éppen vizitáló orvos elmondta neki, a százszázalékos nemi életről és a maszturbálásról úgy általában lemondhat, de vizelni minden nehézség nélkül fog tudni egy összehajtható, átlátszó tölcsér segítségével.

budapest, május 13.
Államcsínyt hiúsított meg a jóérzés

Egy izraeli katonai megszállás és egy felülről irányított hatalomátvétel is szerepelt azok között a tervek között, amiket a Matula Press birtokába került "szigorúan bizalmas", illetve a "jobboldali sajtónak kiszivárogtatni tilos" pecsétekkel ellátott dokumentum tartalmazott.

Az iratok keletkezéséről csak annyit tudni, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH) láttak napivlágot, és a végén egy kézzel írt jegyzetben szó szerint "leokézza a tervet" egy ismeretlen, akinek aláírásában két betű, a "gy" és az "f" vehető ki.

A Matula Press által megkérdezett írásszakértő szerint ez takarhatja Gyurcsány Ferencet, de hasonlít az aliválgban csak Gyufaként ismert államcsíny-szakértőre, akinek kiléte a rendőrség számára nem ismert.

A dokumentum szerzője előbb azt a kényes szituációt elemzi, hogy a Matula Magazin pont akkor dobta piacra hiánypotló szolgáltatását, az IZsDb-t, hogy a világ a hatvan évvel ezelőtti második világégés elhurcolt áldozataira emlékezik. Az írás szerint ezért még az ENSZ-ből is "kibaszhatják az országot a szentkoronával együtt".

"A kellemtlen helyzetből kovácsolás módszerével teremtsünk erényt" - tér aztán a tárgyra a fakabátnyelven fogalmazó írás. A szerző szerint izraeli csapatokat lehetne az országba hívni, amellyel egyrészt a magyar kormány egy egyértelmű, elkötelezett választ adhatna az IZsDb keltette botrányra a világ felé, másrészt ez lehetőséget teremtene arra, hogy végrehajtsák a K57 elnevezésű tervet is.

Bár a K57-terv nincs igazán részletezve, az mégis kiderül, hogy államcsínyről van szó, amely az 1956-os forradalom eseményeit veszi alapul. Kádár János szerepét Gyurcsány Ferenc tölthetné be, aki a puccsot követő évtizedekben az egyik kezével ügyesen sanyargatná az országot, a másikkal pedig "hanyag mozdulatok elvégzésével" kispolgári luxust szórna a magyarok lába elé. Ez egészen addig menne, amíg elfogynának a külföldi hitelek, és Gyurcsány Ferenc meg nem halna csíkos pizsamában egy kórházi ágyon.

A misszióban "akasztással történő halálokozás során" vesztené életét a reakciós ideálpolitikusként jellemzett Hiller István, akit Szili Katalin részesítene kivételes, államfői halálbüntetésben. Az MSZP jelenlegi elnökét Romániában, titokban intéznék el.
A parlamenti pártok nevei csak kérdőjellel szerepelnek a dokumentumban, amikhez ceruzával annyit írtak, hogy "szalámi".

Ami azonban feltűnt a Matula Pressnek, hogy a terv végrehajtásának már május 9-én el kellett volna kezdődnie. A határőrség szóvivője, Kovács Iván arról tájékoztatta a Matula Presst, hogy nemhogy harckocsik, de még az "ószeres galíciaiak" sem lépték át mostanában a magyar határt.

Hírügynökségünk ezért a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordult, ahol ugyan sem Gyufát, sem Gyurcsány Ferencet nem iskerült személyesen megszólaltatnunk, de László Boglár kormányszóvivő arról tájékoztatott bennünket, hogy a kormányfő "jóérzésből, szívére hallgatva állt el ördögi tervétől". Hogy ki lehet Gyufa, azóta sem sikerült megtudnunk.

budapest, május 15.
Elnézést kértek a zsidók a Matula Magazintól.

Tegnap este egy szociológus, egy esztéta, egy rabbi, egy parlamenti képviselő valamint egy ószeres könyörgött hosszadalmasan bocsánatért a Matula Magazin szerkesztőségének, akik egyöntetűleg, és teli szájjal röhögtek percekig a történéseken. A delegáció szóvivőjeként a szociológus elmondta, szeretnének elnézést kérni a világ legjobb internetes honlapjától azért, mert hónapok óta névtelen olvasói levelekkel basztatják őket, valamint mediális kapcsolataikat kihasználva mindenféle nyomorék reggeli műsorokban siránkoznak az IZSDB-vel kapcsolatban.

A bocsánatkérést a Matula Magazin nem fogadta el. Ahogy a Matula Presshez eljuttatott közleményükben fogalmaznak: "Nyalják ki a seggünket. Hónapok óta rettegünk, hogy mikor töri ránk egyesített erővel az ajtót a Moszad és Kern András, erre meg most közlik, hogy nem is gondolták az egészet komolyan? Na ne csináljunk már Krisztusból bohócot, vagy ki az istenben is hisznek ezek. Ha pénzt akarnak adni, azt köszönjük szépen, ledughatják a torkunkon, csak a hülye szövegekre nem vagyunk kíváncsiak."










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum