A Peszéradacsi Tájvédelmi Körzet egy részét drótkerítéssel választották le még évtizedekkel ezelőtt. Oda élő ember be nem tehette a lábát, és a helyiek körében is csak találgatások mentek, vajon mire is szolgálhat az a lekerített erdőrész?
A kunbaracsi kocsmában például hosszú ideig makacsul tartotta magát a híresztelés, hogy ott bizony atombunkert építettek az elvtársaknak. Ha az amerikaiak ledobják az atomot Pestre, akkor a vezetők egy szuperóvóhelyen vészelik át az első pár napot, majd amikor elfogy a levegő, helikopterrel hozzák őket Adacsra, ahol évekre elegendő élelmiszer, víz és áram is van, száznál is több fő részére. Azt beszélték, hogy a Kaszásék Sanyikája egyszer járt is bent, de annyira megijesztették az őrök, hogy azóta megnémult.
A másik merész híresztelés a szomszédos Kerekegyházán kapott lábra. Ott az a beszéd járta, hogy mongoloid idiótákat, vagy ahogy ők mondták, "félnótásokat" különítettek el ott, akiket az egész országból gyűjtöttek össze.
Így tehát hiába mondott ellen a másiknak a kerekegyházi illetve a baracsi verzió, abban mindkettő hasonlított, hogy elvette a kedvét a falusiaknak a tiltott terület környékén való mászkálástól. Évekig senki sem merészkedett a közelbe, csak egy rémhír terjedt néhány kecskeméti középiskolásról, akik állítólag egy tanulmányi kiránduláson bóklásztak a drótkerítés közelében, és soha többet nem látta őket senki.
Aztán történt, hogy Palágyi Gyuszit felvették a kecskeméti piaristákhoz, és ahogy ez a derék, szorgalmas fiatalember egyre többet forgolódott a piár berkekben, iskolatársai beavatták a vérfagyasztó históriába.
Legendaként terjedt a gimnáziumban egy bizonyos osztálykirándulás története, melyen három srác eltévedt az adacsi erdőben. Rózner atya ugyan a lelkükre kötötte, hogy még sötétedés előtt legyen mindenki a busznál, de amikor a Vénuszpapucsnak csúfolt Sárdy Lali észrevett egy nyaktekercsfészket a bozótban, se láttak, se hallottak. Megfogadták, hogy elkapják a madarat, ha addig élnek is.
Röviddel alkonyat előtt meg is jelent a nyaktekercs mama, és a folyton tudálékoskodó Vénuszpapucs izgatottan kiáltozni kezdett:
"Látjátok? Megmondtam, hogy ez egy nyaktekercs fészek lesz! Nézzétek a csőrét, srácok! Rövid és hegyes, nem megmondtam? A test mintázata a fakéreg mintázatára hasonlít, ami nagyon jó rejtőszín! A fejétől a farka végéig szürke színű, finom sötét és világos foltokkal! Hát ez csakis nyaktekercs lehet!!!" - ordítozott szinte önkívületben a fiú, ám ezzel el is riasztotta a madarat, hiába fogták le a barátai.
Ahogy azonban a nyaktekercs felröppent egy akácfára, Vénuszpapucs kitépte magát a kezükből, és a madár után vetette magát, miközben valami olyasmit kiabált, hogy "látjátok a torkán a sárgás árnyalatú sötét keresztsávokat, srácok?"
A két másik fiú - Nagy Jóska és Kremser Nándi - mi mást tehettek volna, szaladtak a nyaktekercset üldöző osztálytársuk után. Ahogy a szegény madarat hajszolták az erdőben, egyszerre csak megtorpantak: egy kerítés magaslott előttük. Jóska már fordult volna vissza, de Vénuszpapucsot nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen semmiség miatt meghátráljon. Nándi bakot tartott neki, és már uccu, át is ugrott a kerítésen.
Jóska ugyan sejtette, hogy az a kerítés nem véletlenül van ám ott az erdő közepén, de mégiscsak segített átjutni Nándinak is. Aztán amikor ő maga került volna sorra, rémült sikoly hallatszott, és pillanatokkal később Vénuszpapucs nekiugrott a kerítésnek a túloldalról, Jóska meg bezuhant a mogyoróbokorba és elájult.
Arra tért magához, hogy a két barátja vonszolja őt szélsebesen visszafelé, és láthatóan meg vannak rettenve. Miután végre letették egy tisztáson, Vénuszpapucs elmesélte, hogy ahogy átmászott a kerítésen, egy farakásra lett figyelmes, amely mögül váratlanul egy teljesen meztelen férfi bújt elő. Ördögi mosollyal és felajzott hímtaggal közeledett felé, amikor gyors egymásutánban több minden történt.
Először is Nándi nagy zajjal átjutott a kerítésen, ami megzavarta a meztelen férfit. Másodszorra a nyaktekercsnek nyoma veszett, rögtön utána pedig a holdfény még jobban megvilágította a csupasz embert, és Vénuszpapucsból kitört a felismerés: Rózner atya!
Annyira megijedt, hogy sarkon fordult és rohant vissza, ahol összeütközött Jóskával, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy elájult. A meztelen Rózner atya is megijedt, amikor meglátta, hogy Vénuszpapucs nincs egyedül, és visszarohant a farakás mögé. Utána pedig a fiúk csak rohantak és rohantak, Jóskával a hónuk alatt. Még jó másfél órát bolyongtak az időközben koromfeketévé sötétedő erdőben, mire megtalálták a buszt, ahol ki más várta volna őket szigorú arckifejezéssel, mint maga Rózner atya!
"Fiúk. Ha jól emlékszem, nem ezt beszéltük meg" - mondta ellentmondást nem tűrően a nevelő, és terelte volna be őket a buszba, ahol a többiek már tűkön ülve várták engedetlen osztálytársaikat.
"Nem szégyelli magát, Atyám?" - támadt neki Vénuszpapucs. Nándi is helyeselt, csak Jóska hallgatott, ő nem látott semmit.
Rózner atya láthatóan egy szót sem értett az egészből, ám amikor a fiúk elbeszéléséből kirajzolódott előtte, mi is történt velük az erdőben, hirtelen elsápadt és zöldes szín jelent meg az arcán.
"Jézus, most segíts! Tehát igaz" - suttogta alig hallhatóan maga elé. Senkinek nem mondta el, mire gondolt.
***
Idáig tartott a kecskeméti piarista diákok legendája. Azóta a történet szereplői szépen eltűntek a városból. Vénuszpapucs természetesen egyetemre ment Budapestre, Nándiból ügyvéd lett Nagykanizsán, míg Jóska öngyilkos lett a katonaságnál (a tapolcai rakétavetőknél szolgált). Rózner atya nyugdíjba vonult, majd kivándorolt a bátyjához Svájcba. Palágyi Gyuszi mégis úgy gondolta, hogy a titokzatos esemény végére kell járnia.
Amikor hazatért tavaszi szünetre, nem bírt magával, és rögtön a második nap elhívta 13 éves unokahúgát, Katit, akibe reménytelenül szerelmes volt "egy kis erdei sétára". Kati ártalmatlan és unalmas alaknak tartotta Gyuszit, de mivel nem volt jobb dolga, ráállt a délutáni sétafikálásra.
Gyuszi természetesen a kerítés felé tartott, de ezt Kati észre sem vette, mert be nem állt a szája, ahogy a szótlan unokabátyja nyomában kóborolt az erdőben. Amikor azonban hirtelen nekiütköztek a kerítésnek, nagyon megijedt.
"Azonnal forduljunk vissza! Nem hallod? Haza akarok menni!" - sikította és közben toporzékolt is.
Gyuszi bátorságát viszont megkettőzte a védelmére szoruló kislány, és előbb lecsendesítette Katit, majd elmesélte neki a kecskeméti piaristák legendáját. A lány persze még jobban megijedt, de akkor már nem volt visszaút, semmit se utált volna jobban, mint hogy a mamlasz unokatestvére gyávának tartsa, így hősiesen palástolta félelmét.
A fiú előkapta az apja sufnijából ellopott metszőollót, és üggyel-bajjal, de elkezdte átvagdosni a kerítést. Jó negyedóra alatt sikerült akkora lyukat vágnia, hogy átférjenek rajta. A Tiltott területből semmi sem látszott, csak fák, bokrok, illetve távolabb egy magasles. Szótlanul haladtak egy kis ösvényen, még Kati is befogta végre a száját.
Kezdett sötétedni, amikor elérték a magaslest. Gyuszi nekiindult, hogy felmásszon rá, de a második lépcsőfokra érve hirtelen artikulátlan ordítás hallatszott. Riadtan ugrott vissza a földre, de hiába néztek körül, sehol nem láttak semmit. Kati reflexszerűen megragadta unokabátyja kezét, aki fontoskodva ölelte magához a lányt.
Néhány másodperc múlva egy csúnya, ferdeszemű férfi jelent meg, fekete overallban! Rögtön utána még három másik, mindannyiuk kezében géppisztoly. A két kíváncsi fiatal azt hitte, itt a vég, amikor végre feltűnt egy szőke, bajuszos férfi is, magyar egyenruhában, jobbjában egy tábla csokoládéval. "Vajon mégis mit jelenthet ez?" - tűnődött kétségbeesetten Gyuszi.
Na, vajon mit? Hát azt, hogy a kommunistáknak bizony semmi sem volt szent. A Peszéradacsi Tájvédelmi Körzet egy részét ugyanis azért kerítették le, hogy ott mongol terroristákat képezzenek ki, akik a Varsói Szerződés bármikor bevethető, gyors reagálású különleges csoportjának számítottak. Őket nézték a falusiak mongoloid idiótáknak, és az ő kiképzőtisztjük volt egy bizonyos Erdélyi György.
"Ez az ember a Magyar Néphadsereg legjobb szakácsa volt, de amellett egy beteges hajlamú, perverz ember, aki fiatalkorában többször is ült szexuális bűncselekmények miatt" - mondta szomorúan a szőke bajszos tiszt, akinek nem volt szíve bizonytalanságban tartani Gyuszit.
"Erdélyi a hatvanas években Kalocsán dolgozott egy étteremben, és rendre meztelenül mászkált a városban, kihasználva, hogy a megszólalásig hasonlított egy helyi papra" - folytatta a katona.
Szomorú történetek következtek. Katit a sírás környékezte, de Gyuszi is nyelte a könnyeit szaporán, ahogy kiderült, mennyi mindent elnéztek a beteges hajlamú embernek, cserébe egy remek borókás szarvaspörköltért. Rózner atyát viszont többször is felháborodott férjek, apák és testvérek verték véresre, amiért állítólag ocsmányságokat mutogatott lányuknak, fiuknak vagy feleségüknek.
Szerencse, hogy a kiképzőtábor vezetője ismerte Erdélyit, akit aztán magával is vitt tábori szakácsnak, Rózner atyát pedig kérelmére áthelyezték Kecskemétre. Évekkel később a piarista diákokat is ez a furcsa véletlen rémítette meg, Rózner atya pedig érthetően megrettent az újra feltűnő, beteges hajlamú hasonmásától.
"És most mi van vele?" - kérdezte remegő hangon Gyuszi.
"Másfél éve történt, hogy amíg az egyik mongol fiú a mosdóban volt, ez a szörnyeteg anyaszült meztelenül befeküdt az ágyába" - mesélte tovább a tiszt. "Amikor a srác visszajött és meglátta Erdélyit az ágyában, nagyon mérges lett. Fogott egy jégeralsót, és megfojtotta vele a perverz disznót, ahogy azt közelharcból tanítottuk neki. Én is azt tettem volna a helyében" - fejezte be a történetet a bajuszos tiszt.
"Na menjetek szépen haza, de egy szót sem senkinek! Illetve... három hónap múlva úgyis felszámolják a tábort, szóval olyan mindegy" - legyintett, azzal szalutált és visszaindult a tábor felé.
Gyuszi csak ekkor vette észre, hogy Kati még mindig az ő kezét fogja. Hiába a szörnyű história, amit épp az imént hallott, most mégsem volt nála boldogabb ember a Földön.
