1995-2006, 11. évf. #027 


A gyöngyösi feltaláló végzete

Inkei Bence - Könyörtelen tempóban járjuk az országot, ám az Istennek sem sikerül eljutni a Dunához, még mindig csak Heves megyében vagyunk. Azért - ahogy egri edzõsködése idején Csank János is megmondta - megyünk mint a távirat!

Krizsán Petra meg volt róla gyõzõdve, hogy a papájával nagyon nem stimmel valami. Ismerte az osztálytársai szüleit, és azok mind normális emberek voltak: reggel elmentek dolgozni, délután bevásároltak, majd hazamentek, este tévét néztek, hétvégén pedig kertészkedtek, kirándultak vagy vendégeket hívtak. Az õ apja viszont más volt. Sokszor éjszakáig bent maradt a laboratóriumban, magában beszélt, és hétvégén is bezárkózott a kamrába, amit a saját kis birodalmának alakított ki.

Anya már régen lemondott arról, hogy nevelni próbálja a papát, inkább csendesen beletörõdött a sorsukba. Petra mindent megkapott tõle, de azért a nyolcéves agyával is felfogta, hogy valami nem stimmel. Pedig a papa nagyon is kedves volt hozzá, sokkal inkább, mint anyához, és mégis... Most is õ volt az utolsó a napköziben, mert anyának ma Egerbe kellett mennie orvoshoz, és ezért a papa volt kijelölve, hogy hazavigye a suliból. Ehhez képest már fél hét is elmúlt, és Piri néni, a nyugdíjas napközis tanítónõ kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Az egész iskola kiürült már, még a félárva Punyi Pistáért is el tudott jönni az alkoholista papája, csak Petráért nem jött senki. Hét elõtt öt perccel Piri néni cselekvésre szánta el magát: miután kitöltötte a keresztrejtvényt, felállt, és szó nélkül ráadta a kabátot Petrára. Kézen fogta és elindultak a suli kapuja felé. Sanyi bácsi, a gondnok fejcsóválva engedte ki õket, sosem fért a fejébe, hogy lehetnek egyes szülõk ilyen gondatlanok, biztos volt benne, hogy ez csakis valami modern dolog lehet.

Ahogy Piri néni és Petra kiléptek az utcára, egy Trabant fékezett mellettük, és egy szakállas, hajlott hátú ember szállt ki belõle, kitérdesedett kordnadrágban és csúnya, bolyhos pulóverben. Petra megörült a papának, és mi tagadás, Piri néninek is nagy kõ esett le a szívérõl.

Amikor apa és lánya hazaértek, egy kézzel írott cetli várta õket az ajtóra celluxozva, amelyen a szomszéd Vargáék tudatták Krizsánné telefonos üzenetét, miszerint éjszakára bent kell maradnia az egri kórházban (nekik még nem volt ugyanis telefonjuk). Krizsán János kelletlenül nekilátott, hogy összeüssön egy rántottát a lányának (mást nem tudott fõzni ugyanis), míg Petra a garázsajtóra felszerelt kosárra dobált egy kopottas labdát. Anya baltimore-i rokonai küldték ajándékba még tavaly a kosarat és a labdát is, Petra pedig egész megszerette a játékot, ráadásul egyedüli gyerekként nem sok jobb szórakozása akadt.

"Ezt hogy csináltad?" - hallotta a háta mögött váratlanul a papa hangját.

"Mit?" - kérdezett vissza csodálkozva Petra, hiszen õ is tudta, hogy azért nem akkora kunszt bedobni a labdát a jó másfél méter magasra felszerelt kosárba.

"Hát hogy... hogy hozzá sem ért a széléhez?" - kérdezte hüledezve az apja. Azzal felszedte a földrõl a labdát és õ is megpróbálta bedobni, persze sikertelenül, noha a vállával volt a kosár egy magasságban. Másodszorra aztán sikerült, a labda a gyûrû szélérõl szédelgett be a kosárba.

"Látod? A kosárlabdában szerzett pontok nagy része ilyen! Mennyivel értékesebb az, ahogyan te csináltad, drága kislányom! Piff, kapásból behullott, hozzá se ért a széléhez!" - lelkendezett a papa, azzal tett még egy kísérletet, de megint csak kisebb a gyûrû segítette be a labdát. Petra csodálkozva nézte, ahogy a papa ráncolja egy darabig a homlokát, majd visszamegy a konyhába, hogy levegye a tûzrõl a szénné égett rántottát.

Anya másnap is telefonált, és kiderült, hogy további vizsgálatok szükségesek, ezért a hét végéig bent tartják a kórházban, mert berobbant a körme. A papa most már figyelt rá, hogy Petrát idõben hazahozza a suliból, de attól rettegett, hogy a hétvégét is kettesben kell tölteniük. Így aztán szombat reggel hirtelen ötlettel bepakolta Petrát a Trabantba, és elindultak Egerbe megkeresni a mamát.

Meg is találták a megyei kórházat, de csak négytõl volt látogatás, így maradt még jópár fölös órájuk. A városban sétálva egy plakátott vett észre Krizsán apuka, amely az egri kosárcsapat meccsét hirdette délután háromra. Egybõl a csarnok felé vették az irányt, ahol még jó másfél óra volt hátra a mérkõzés kezdetéig. Petra sejtette, hogy a papa forral valamit a fejében, mert úgy húzta maga után, hogy nem gyõzte követni. Ahogy az üres csarnokban mászkáltak, szembejött velük egy õszes hajú funkcionárius, akivel Krizsán szóba is elegyedett. Nem sokkal késõbb magával rángatta a parkettre, kért egy labdát és megkérte a funkcionáriust, dobjon egy kosarat. Nem tudhatta, hogy az nem értett a sporthoz semmit, hiszen kommunista volt, aki "ejtõernyõsként" került a kosárklubhoz, ezért inkább szólt az egyik ifijátékosnak, Grabanc Palinak, hogy ugyan, Palikám, dobj már egy kosarat a kedvünkért. A Pali nem kérette magát, és szép pontosan bedobta a büntetõt, a labda hozzá sem ért a gyûrûhöz.

"Hát ez... ez fantasztikus! Éppen errõl beszéltem!" - kiabált erre Krizsán, és izgatottan elmagyarázta, milyen újításon töri a fejét. Hogy az így szerzett kosár sokkal, de sokkal értékesebb, mintha a labda csakúgy betáncol a gyûrû szélérõl a kosárba. Ezért az ilyen kosarakért is három pontot kéne adni!

A funkcionárius csak legyintett, és azt mondta, hogy kérem, kis ország vagyunk, kevés a pénzünk, az ilyesmit mi nem tudjuk elintézni.

"Dehogynem!" - erõsködött Krizsán. "Majd én szabadalmaztatom! Úgyis több találmányom is volt már, ezzel pedig világhírûvé is válhatnék! Az így elért hárompontost a világ minden kosárpályáján úgy hívnák, ahogyan engem: Krizsán János!" - kiáltotta színpadiasan.

A funkcionárius azonban nemcsak buta, de süket is volt, és nem értette.

"Mi? Krizsán Fáros? Hát ennek, kedves elvtársam, semmi értelme! Én azt javaslom, hogy ne rabolja az idejét ilyesmivel, gondolom magának is van ezer más baja, mindenki csinálja inkább azt, ami a dolga, nekem ez a véleményem, kérem."

Krizsán elbátortalanodott és teljesen elvesztette a hitét, pedig már napok óta gondolkodott az ötletén.

"De uram, nem lehetne akkor csak bemondani, hogy Krizsán János? Bár nekem a Fáros is megfelelne..." - tett még egy utolsó kísérletet, ám hiába.

Végül belátta: ha ez a funkcionárius, aki biztosan ért a dologhoz, szóval õ azt mondja, hogy nem, hát akkor õ nem fog feleslegesen beadványokat írni. Pedig milyen szép lett volna...

Hirtelen Petra zavarta meg az álmodozást: "Ott van anya!"

Bizony, ott ült Krizsánné a nézõtéren, bizalmas kettesben egy õszes hajú, tekintélyt parancsoló külsejû férfiúval. Amint észrevette férjét és kislányát, felpattant, de a vele levõ férfi, visszanyomta a székébe: öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Kínos, kellemetlen percek következtek mindannyiuk számára. Krizsánné fõorvosa, egy jó kiállású özvegyember kapásból kijelentette, hogy vállal mindent, és szeretné feleségül venni Katalint. Krizsán csak csóválta a fejét, még az elõzõ sokkot se heverte ki, ez egyszerûen túl sok volt neki. Megtántorodott, mivel egy szúrást érzett a bal vállában, és csak a kórházban tért magához. Az elsõ, akit meglátott, a fõorvos volt.

A válóperben Petrát mamájának ítélte a bíróság, de a kislány egyre biztosabb volt benne, hogy õ szeretne Gyöngyösön maradni a papával. Mégsem lehetett így, viszont amikor csak tehette, hazabuszozott a leszázalékolt Krizsánhoz. Ilyenkor a papa mindig kitakarított, megborotválkozott és fõzött, hiszen szabadidejében betanult néhány receptet.

Petra a papa kedvéért jelentkezett az egri kosárklubba, játszott is az ificsapatokban, de 18 éves korában abbahagyta, hiszen sajnos nem volt elég tehetséges. Visszaköltözött Gyöngyösre, hogy többet lehessen a papával, aki sokat betegeskedett, még a pasijával is szakított, de nem bánta, hisz az csak egy nagydarab állat volt, és mindenkit összevert, aki nem szerette a Cypress Hillt.

Néhány hónappal késõbb azonban újra Petrára mosolygott a szerencse, egy Pesten tanuló norvég egyetemista képében, és még abban az évben össze is házasodtak, majd késõbb kiköltöztek Oslóba. Petra kérésére magukkal vitték az öreg Krizsánt is, akinek vettek egy kis lakást a szomszéd utcában. Az öreg már elsõ este felfedezte a kábeltévét, ami otthon, Gyöngyösön nem volt neki, és onnantól kezdve minden éjjel fennmaradt, hogy nézze az NBA meccseit. És amikor Jordan, Barkley vagy valamelyik másik klasszis olyan pontot dobott, hogy a labda a gyûrû érintése nélkül hullott a kosárba, félhangosan megjegyezte, csakúgy magának: "Krizsán Fáros."










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum