Jellemzõen három célra csináltam mixkazettákat, amikor még csináltam (az utolsót 2002-ben), mégis gondban voltam a választással, mert a szalagokból mára csak alig néhány maradt meg. Voltak a szakítós kazik a volt csajaimnak, azok ugye egyrészt nincsenek nálam, másrészt a visszaszerzésük minden szempontból kizárt. Voltak a saját magamnak gyártott válogatások, de azokban többnyire semmi koncepció nincs, inkább a nálam sokkal több és frissebb zenével bíró barátok és haverok lerablásának termékei voltak, amikor még britpopos voltam. És voltak a nevelõ célzattal készített kazetták, amik mások zenei horizontjának tágítását voltak hivatottak elõsegíteni, persze valójában arról szóltak, mekkora király arc vagyok, hogy ilyen zenéket ismerek. Végül a lakás többszöri feltúrása után ez utóbbiból találtam meg egy ékes példányt, aminek még koncepciója is volt: egy kizárólag gitárzenét hallgató barátomnak készítettem egy áttekintõ válogatást "intelligens" elektronikus zenékbõl, méghozzá a kilencvenes évek eleji hõskorszakból, mintegy ütõs érvként a techno mellett. A kazettát végül nem küldtem el, így itt marad rám, közepesen kínos emlékeztetõül abból az idõbõl, amikor még azt hittem, az elektronikus zenének jól áll, ha okos. Most, hogy végighallgattam a kazettát (pedig nem kellett volna, mert minden szám megvan a fejemben, de a szabály az szabály), hogy a kilencvenes évek elején volt ez elektronikus zene "progresszív rock"-korszaka, és hogy ez még így is százszor jobb volt, mint ami ezután jött: triphop, downtempo, lounge, drum'n'bass.
A oldal
1. The Future Sound Of London - Cascade Part 1
Nekem a FSOL Lifeforms címû '93-as lemeze jelenti az ambientet a szó szoros értelmében: processzált természeti hangok és számomra felfoghatatlan módon elõállított géphangok együtt, szerves egységben, amitõl az egész hatása olyan, mintha a létezõ/nem létezõ közötti határvonalról szólna. És pont azért nem hallgatom már, mert ilyen borzalmas mondatok jutnak róla az eszembe.
2. The Aphex Twin - Schottkey 7th Path
A kedvenc számom a Selected Ambient Works 85-92-rõl, amit csak a hivatalos megjelenés után sok-sok évvel késõbb szereztem be, amikor már Aphex Twin nem tudott lázba hozni. A spártai minimalizmust tökélyre vivõ ezen lemez viszont igen. Ez a szám pedig azért maradt meg bennem, mert rengeteget ment az MTV Party Zone-on, ami akkoriban a Bibliám volt. A klipjére már nem emlékszem, mert valahogy mindig az a kép ugrik be lelki szemeim elõtt, amikor elsõs gimisként, elsõ (és utolsó) alkalommal ülök egy Krisna-gyûlésen, ahová a legjobb barátom csábított el, és alig bírom visszatartani a röhögést.
3. The KLF - What Time Is Love?
Az Isten tudja, ez melyik a kismillió változatból, azt hiszem az a klipverzió, amikor egy autót látunk nagyon messzirõl közeledni, majd eltávolodni a bazi nagy amerikai országúton a sivatagban, az út szélén a KLF által totemállattá tett birkákkal... Itt egy kicsit elakadtam, mert a KLF munkássága meghatározó volt a számomra, és nem tudom, mit emelnék ki. Bárt azt hiszem, leginkább azt szeretném tudni, valójában milyen érzés volt egymillió fontot elégetni.
4. The Shamen - Progen (Land of Oz)
Ez tulajdonképpen a Move Any Mountain elsõ változata '90-bõl és csak sznobságból került ide ez a verzió, holott Mr C. cockney rapjével az egész sokkal de sokkal jobb. Érdekes, hogy ezeknek az elektronikus zenei formációknak a nevei is milyen sokszor "The"-vel kezdõdnek...
5. Renegade Soundwave - Women Respond To Bass
Ezt a számot az RSW dupla besztofjáról másoltam ki, amit ajánlok minden kedves technokedvelõ fiatalnak. Õket igazából az utolsó sorlemezük idején ismertem meg, ami már hozzájuk képest nagyon popos volt, így náluk a visszafejtés esete forgott fent, de megérte megismerni a munkásságukat, mert az a sötét, dubos electro, amit csináltak, a mai napig megállja a helyét.
6. 808 State - Pacific State 202
Az 808 State ugye egy Roland dobgéprõl lett elnevezve, ronda angol férfiak alkották, szóval õk a tipikus "studio boffin"-ok. Szerintem illik rájuk a kilencvenes évek Kraftwerkje megjelölés, minden szempontból, az egyenruhát kivéve. Az utóbbi években már egyre elborultabb, kibogozhatatlan kortárs elektronika felé hajló zenét csinálnak, én speciel '96 óta nem is hallgatom õket, de ez egy õs-rave szám '89-bõl, bármikor jöhet.
7. The Grid - Figure of 8
Õk csinálták azt a bendzsós techno számot, na így megvan? A Griddel is úgy voltam, mint az 808 State-tel: hasra estem attól, hogy Sun Rával, Robert Frippel meg hasonlókkal dolgoztak együtt, közben meg azok a számaik tetszettek, amik semmi cicó nélkül döngöltek. Ez a Figure of 8 is sokat ment '92-ben az MTV-n, vicces szám. A Szigeten találkoztam Dave Ballal a Soft Cell koncert elõtt, aki egy egyszerû de nagyon jó fej, és a Gridrõl is beszélgettünk. Ha valakit ez érdekel rajtam kívül, lesz új lemez, bár én is inkább csak kíváncsi vagyok rá. A másik Grid-tag, Richard Norris csinálja a God Made Me Hardcore electroclash-kiadót és õ van a Droyds mögött is, akik feldolgozták a Beat On The Bratet euródiszkóban, nagyon üt.
8. Ultramarine - Kingdom
Ez a barátom kedvéért került fel, mert tudtam, hogy szereti az angol kelta folkzenét és gondoltam, hogy meg lesz lepve, ha hallja ezt a számot. Acid techno tekerõlantra, énekel Robert Wyatt, az egyik legelismertebb angol folktrubadúr, hú, nem tudom, valamiért nekem ez még ma is bejön, lehet hogy azért, mert ez is '93-as és nekem abban az évben esett le, hogy vannak otthon hallgatós elektronikus zenék is?
B oldal
1. Moby - Go (Subliminal Mix)
Fogadjunk, köcsögök, hogy már vártátok? De hát persze hogy egy ilyen válogatáson van Moby! Ne hülyéskedjetek, aki a kilencvenes évek elektronikus zenéibõl kompilál, az õt nem hagyhatja ki. Most õszintén bevallom, a rave-es cuccai meg az Everything Is Wrong a mai napig a szívemhez közel állnak, és még ez az "új Moby" is el tud kapni egy-egy pillanatra. Oké, mehetünk tovább? Van egy egész cédém rajta a Go összes mixével, de ezt a változatot a Volume címû CD-magazinból ismertem, ami nagyon jó sorozat volt, legalábbis annak, aki élt-halt a kilencvenes évek elején az angolszász indie és elektronikus zenéért, mint én.
2. Orbital - Chime
Egy ismert képregényrajzoló barátom nemrég azon élcelõdött, hogy ami a britpoppereknek az Oasis, az nekem az Orbital volt. Bassza meg, igaza van! Ez bizony a britrock vagy dadrock elektronikus megfelelõje, hatásos és hatásvadász, kezeket a magasba stadion-techno. Vagyis olyan zene, amit nem kéne szeretni, és hivatalból ez így is van, mert egyáltalán nem trendi meg ilyenek, közben azért titokban nagyon is bejön. A fejre szerelhetõ lámpa, amit a Hartnoll fivérek a koncertjeiken használnak, pedig kibaszottul menõ, akárki akármit mond.
3. Rhythim Is Rhythim - The Dance
Egy ilyen válogatásról Detroit sem maradhat le, még akkor sem, ha a színtiszta technót igazán sosem szerettem, elvégre én is popzenén nõttem fel, meg matekból sem voltam jó. És Derrick May eme projektjétõl is sokkal jobban bírtam a zongorás Strings of Life-ot, de az éppen nem volt meg.
4. Spooky - Don't Panic
Ezt megint kifejezetten a gitárzene-rajongó barátom kedvéért raktam rá, hogy kiszúrja-e a hangmintát. Mondjuk nehéz lenne nem felismerni, még ha fel is van gyorsítva: a Pixies Broken Face-ébõl a címet is tartalmazó sor. A Spooky megint az a formáció volt (az act-re mondjon valaki egy jó fordítást, most!), amelyik számomra nyerõ módon ötvözte a technós ritmusokat a fülbemászó dallamokkal. Talán már nem meglepõ módon, ez is '93-as. Nemrég fellépett a duóból az egyik tag, össze is keverték DJ Spooky-val.
5. Opus III - I Talk To The Wind
Azért sem az It's a Fine Day-t raktam rá, haha! Ettõl persze még erõsen vitatható a választás, fõleg, hogy ez egy King Crimson-feldolgozás (ezt még rá tudom kenni a prog-rock prog-dzsessz rajongó faterra). Viszont a mai napig bele vagyok zúgva Kirsty Hawkshaw-ba, aki énekel, mindenestõl.
6. Meat Beat Manifesto - Mindstream
Jack Dangers (milyen fantasztikus név) kikerülhetetlen azoknak, akiket érdekelnek a breakbeat-alapú zenék. Radio Babylon címû száma a mûfaj egyik megteremtõje, a Prodigy komplett elsõ albuma azon alapszik. Mondjuk a lemezei túl vannak politizálva és így természetesen didaktikusak is, de nagyon ért a nyomasztó breakbeatekhez.
7. Underworld - Cowgirl
A W-s kezdõbetûjû rockzenei újságban, aminek még nem volt szám a neve végén, írtam az Underworldrõl, hogy "Darren Emerson, Lake & Palmer", ami azon túl, hogy halált érdemlõen rossz szóvicc, igazságtalan is. Persze, progresszív techno, de õk soha sem mentek el a faszverésig zeneileg, arról nem beszélve, hogy a frontemberük egy neurotikus alkoholista, aki kábé a világon a legjobb dadaista szövegeket találja ki angol nyelven. Everythingeverythingeverythingeverything...
8. The Orb - Blue Room
Ambient a végére. Mondjuk az alapok miatt ambient house-ként vonult be az idióta stílusok nagykönyvébe. Az eredeti verzió ideje 38:58, ami '92-ben két másodperccel volt kevesebb a megengedhetõ maximális kislemezhossznál Nagy-Britanniában. Pont ezt bírtam az Orbban, hogy nem vették komolyan magukat, és iszonyú vicces hangmintákat tudtak elõásni, mint a mese a meztelen csigáról, vagy az a telefonbetyár, aki Haile Selassiéként jelentkezett be és Babylonnal kapcsolatban kereste az illetékest. Ma már õk is hallgathatatlan zenét csinálnak, mert elszállt belõlük a humor.
Mindenki készített már válogatáskazettát vagy -cédét. Vagy legalább kapott valakitõl. Aki úgy érzi, hogy szívesen alázná meg tinédzser önmagát azzal, hogy megosztja a Matula olvasóival akkori ízlését, az írjon egy olyat, mint a fenti, és küldje el nekünk.
