Tisztán emlékszem, hogy mielőtt először betettem a lábam a Menzába, teljes erőből utálni akartam, hiszen annyi minden szólt ellene. Először is ugye maga a lokáció, a rohadt Liszt Ferenc tér Buenavistástul-Karmástul-Cafévianostul, elég valószínűtlennek tűnt, hogy ide valaki olyan helyet nyisson, ahol normális ételek vannak, nem pedig fehérnadrágos seggfejeknek Caipirinha higított alkohollal. Aztán hogy a Menza egy retró hely, és ahogy az örök bölcsesség mondja, a retróhoz mindig azok nyúlnak, akiknek se fogalmuk, se ízlésük, és ezért inkább valami harminc évvel ezelőtti langymelegbe menekülnek.
A Menzának viszont teljesen meglepően a retró is jól áll, a belső tér talán a legjobban lett kitalálva az egész városban. Akkora, mint egy istálló, mégis a hihetetlenül rikító színű vécéket leszámítva barátságos és meleg, apró szőrös állatokat kéne még rakni az asztalokra, hogy azokat simogatva totális belső harmónia szálljon minden vendégbe.
Vendégből egyébként is nagyon sokféle kijut a Menzának, szegény embereken kívül szinte a társadalom összes szegmensével lehet itt találkozni. Hétköznap délben a környék nem kétkezi munkásemberei tolják be megállás nélkül a menüt a pénzéhes pofájukba. Szombaton és vasárnap délben komplett családok nagymamától az unokáig eszik végig az étlapot, halálba idegesítve a háromkor ebédelni érkező, borzalmasan másnapos normális embereket, akik mind a nagyon fiatal, mind a nagyon agg korosztály jelenlétét személyes sértésként fogják fel. Hétvégi estéken meg vastag fekete szemüvegkeretes kreatív lányok és fiúk maradnak sokáig vacsora után koktélokat inni, hiszen az ilyesmi nagyon kozmopolita dolog, de komolyan, tisztára Berlin meg London, hogy vágna már valaki egy kézigránátot közéjük.
Muszáj lenne utálni tehát a Menzát, de egyszerűen lehetetlen. Beleköthetnék még én mindenbe a béna háttérzenéiktől a pincérek idegesítő Tiszacipő-egyenruháig mindenbe, egy étterem színvonalának nyolcvanöt százalékát akkor az étel adja, és az a Menzában általában jó, sőt, nagyon jó. A húslevesük a kancsóban kihozott lével egyszerűen tökéletes, egy centit sem változtattak rajta a nyitás óta, ami nagyon helyes, ilyesmivel tilos kísérletezni.
Aki már kettőnél többször volt a Menzában, az egyébként is tudja, hogy a húslevehez hasonlóan vannak az étlapjuknak állandó klasszikusai, a ruccolás bélszíntől a salátákig, ezekben szinte lehetetlen csalódni. Ráadásul ha angolosan kérjük a bélszínt akkor szemben a budapesti éttermek túlnyomó többségével megértik, hogy tényleg azt szeretnénk, hogy tocsogjon a vérben a cucc.
A gondok akkor kezdődnek, amikor a vendég különösen vad hangulatban érkezik, és elkezdi az étlap rejtettebb zugait kirendelni, most vizualizálja mindenki, hogy milyen az, amikor valaki egy zugot rendel, haha, beszarás, azt nem is lehet. Ilyen alkalmakkor is fantasztikus dolgokkal találkozhatunk, arra például már nem emlékszem, hogy a legutóbbi libamáj pontosan hogy volt elkészítve, arra viszont igen, hogy egész egyszerűen szétfolyt minden falat a számban, szinte ittam a foie gras-t, XIV. Lajos rendezett orgiát a számban, vizualizáljon megint mindenki, ez kész bazmeg, kész.
A múltkor viszont az oktogoni Mekiből hozták a sültkrumplit a borjúbécsi alá. A sokktól még azt is elfelejtettem utólag megnézni, hogy ez az étlapon milyen néven szerepelt, mindenesetre egészen biztosan ugyanaz a köret volt, mint amit most a McMenübe lehet kérni, "házias burgonya" néven. Én leszek az utolsó, aki valaha is rossz szót szól egy amerikai gyorsétteremre, de ebben az esetben az egyébként tényleg előírásszerűen lapos és széles bécsihez inkább ettem volna a klasszikus majonézes krumplisalátát.
Na, szó szót követ, jó hely, csak néha rosszul főznek.
Menza Étterem és Kávézó
Liszt Ferenc tér 1.
413-14-82
A Matula Magazinban megjelenő étteremkritikák tárgyául szolgáló ételeket a szerző a saját, esetleg a közvetlen környezete pénzével kifizeti, nem pedig a kiadó állja a cehhet. A minősített vendéglátóipari egységet legalább háromszor keressük fel. Meggyőződésünk, hogy e két tényező együttállása jobb, szebb és valósabb kritikák megszületéséhez járul hozzá.
