1995-2006, 11. évf. #024 

a kibaszott világ
Afganisztán

Kovács Gábor - Afganisztánban az utóbbi néhány évben annyi izgalmas dolog történt, tisztára mintha a CNN-nek találták volna ki az egész országot. Ezért a Matulában olyat teszünk, amit más magyar médium nem: olyan ember mondja el, mi ott a pálya, aki tényleg betette a lábát Kabulba.

népesség: 28 513 677 fő; GDP: 700 dollár/fő; internethasználók: 1000 fő; forrás: CIA Factbook
Spirálban száll le az Azeri Airlines kabuli járata, mellettem meg két amerikai testõr szuszog. A kövérebb a relativitás elméletrõl olvas könyvet, és alkalmanként elereszt egy mondatot az idõsebbnek. "Listen buddy, this Einstein guy is hilarious." "Yeah, I can imagine, like these Soviet machines." A TU-154-es gépnek tényleg van valami bája, annak ellenére, hogy az egész kabin rohad. Égett zsírszag marad a báránysült után, az izzadságszagú biztonsági személyzet egyfolytában le-föl járkál és bajszos stewardessek osztják a csájt.

Kabulba csak lassan körözve lehet beszállni, mert a távolabbi, ellenõrizhetetlen hegyekbõl rakéták repülhetnek az arra szálló gépek felé. Nézem a város közeledõ vályogviskóit, ráz a gép, csörögnek a poharak a konyhában, majd földet érünk akkora robajjal, hogy esnek ki a táskák a fejem fölül. A nemzetközi reptéren egyszerûen kivágják a poggyászokat a repülõgép gyomrából összeszedegetésre, és lehet is menni vízumot ellenõriztetni. A VIP váróban kell aztán elütni az idõt, mert a regisztráció a kamera miatt húzódik. Nagy nehezen összesereglik a csoportom és elhajtunk egy páncélozott autóban a szállásra. Dirtnek, az állig felfegyverzett testõrnek az elsõ kérése hozzánk, hogy lehetõleg ne nagyon lövöldözzünk ki a kocsiból, ha útközben megtámadnak, mert a kocsiból nem fog kimenni a golyó.

Dirt a legtürelmesebb ember, akivel valaha találkoztam. Jött utánam, ha forgattam, elhajtotta a gyerekseregeket, akik levakarhatatlanok voltak, és amikor mindezt megköszöntem neki, akkor echte Vin Dieseles hangjával csak annyit mondott, hogy I understaaaand. Dirt testõr haverja, Cannon Ball az elvártnál szintén simább modorú csávó. Alapvetõen már egy éve teng Afganisztánban és õ a kabuli terminátor. Osztja az igazságot az utcán. Cannon Illinoisbõl jött és egész életében ilyesmivel foglalkozott. Anyukája mûvész, és belõle is festõt akart faragni, amihez az elsõ lökést igyekezett megadni ezzel az elképesztõ névvel. Arra viszont nem gondolt, hogy Cannon Ballként más szakmában is hamar elõrejuthat az ember. Kovi például rögtön leszerzõdtetné.

"Cannon Illinoisbõl jött és egész életében ilyesmivel foglalkozott."

A teljes testõrgárda lelkiismeretesen követett és védett, riogatott a veszélyekkel, egészen addig, amíg a második nap után mindenki rájött, hogy a lehetõ legnagyobb faszság füldugós-napszemüveges-gránátokkal megrakott emberekkel várost nézni. Akkor tutira valami kis TR csoport rajtunk fog ütni, és lekaszabol. TR = Taliban Remnants, helyi bürokrata nyelven. Az amerikaiak ugyanis még a franciáknál is jobban szeretnek újbeszélül kommunikálni. Egy köpésre vannak csak attól, hogy a State Department bikkfanyelvébe bevezessék a duplapluszjó kifejezést. Az NGO még elmegy, de amikor egy mondatban elhangzik ezzel együtt még a PRT (Provincial Reconstruction Team), ANA (Afghan National Army), MFA (Ministry of Foreign Affaires) és a DDR (Disarmement, Demobilization, Reintegration), az elég idegesítõ.

A kószáló európait megteáztatja a szõnyegárus fõleg, ha vesz is valamit. Ha viszont egy rakás izompacsirta követi, akkor inkább csak bambul és kussol. Hamed a Chicken Streeten például elmesélte, hogyan csajozott a Balatonon, 82 nyarán, és ódákat zengett egy bizonyos Kláriról, akit lekúrt volna, de végül nem jött össze. Ilyet nem lehet elkapni frusztrált testõrökkel és hajcsárkodó information officerekkel. Ráadásul a csoportturistáskodás a legkiakasztóbb dolog a világon, még egy ilyen országban is. Annál nyomorékabb érzés nincsen, mint amikor egy komplett csapatot visznek körbe, pisiszünettel, fényképezéssel, skanzennel és minden egyéb, osztálykirándulásról ismerõs baromsággal. Skanzen mondjuk hála istennek nincs Afganisztánban, de eljön az idõ, amikor még a Gonosz Tengelyében is felállítják ezeket a csapdákat.

"Kabulba csak lassan körözve lehet beszállni, mert a távolabbi, ellenõrizhetetlen hegyekbõl rakéták repülhetnek az arra szálló gépek felé"

Taxizni Afganisztánban király dolog és kevésbé valószínû, hogy Molotov-koktélok repülnek a kocsi felé. Más a helyzet viszont, ha páncélozott Toyota busszal dudálva száguldozunk a kabuli földutakon, és minden ötödik elénk kerülõ biciklistán átgázolunk. A taxisokkal meg lehet vitatni a napi politikát, megspékelve szaftos sztorikkal az amerikaiakról. Salim a hûséges taxis mesélt például azokról a maszek fejvadászokról, akik összefogdostak pár afgánt, és addig ütötték õket, amíg bevallották, hogy tálibok, majd szép summáért átadták õket az amerikai katonáknak. Egy bizonyos Donald Rumsfeldre hivatkoztak, mint megbízó, aki ezt természetesen tagadta. Szerencsétlenek a mai napig afgán börtönben csücsülnek.

Afganisztánban legalább 20 féle népcsoport megfordul és a taxisok ebben is a legjobb háttérinformációt tudják adni. Balukokról és ajmákokról még életemben nem halottam, de ezek marginális népcsoportok a pastukhoz, a tádzsikokhoz, az üzbégekhez, a türkménekhez vagy a hazarákhoz képest. Az meg már egyenesen félelmetes, hogy a turbánkötésbõl megállapítható, hogy kit honnan szalasztottak és mi a foglalkozása. A legfurcsább emberekkel a meshrano jirgán, a vének tanácsán lehet talákozni. Ide sereglik össze az összes vénember az ország minden tájáról, hogy elmondják gondjaikat, bajaikat. A legérdekesebb társaság Kína és India közötti csücsökbõl érkezett a gyûlésre. Arrafelé mindenkinek rikító kék szeme van és rozsdavörös haja, és meg van gyõzõdve, hogy õ a 2500 éve arra portyázó Nagy Sándor leszármazottja. Szóval ülnek körbe ezek a vénemberek, amerikai testõrök stírölnek jobbra-balra, hogy nincs-e valami gyanús elem a környéken és fekete ruhás emberek osztogatnak zöld teát és cukorkákat. Idõnként félrevonul egy-egy csoport imádkozni, majd visszaülnek a többiek közé. Hamid Karzai pedig középen trónol és hallgatja a dicsérõ szavakat.

"Arrafelé mindenkinek rikító kék szeme van és rozsdavörös haja, és meg van győződve, hogy ő a 2500 éve arra portyázó Nagy Sándor leszármazottja"

A meshano jirga az itteni szenátus, melyben minden népcsoport demonstratívan jelen van. A többségben lévõ pastuk alapvetõen zsidók, legalábbis egy messzire elvándorolt zsidó törzstõl eredeztetik magukat. A tálibok is pastuk, és Hamid Karzai is pastu. Azelõtt azt gondoltam, hogy ez a tézis csak egyszerû überjudaizmus. De nem - a tálibok és a zsidók unokatestvérek. és kész Ebbõl egyenesen következik az is, hogy Omár molla és az egykori Meir Kahane rabbi ugyanaz a bagázs, ami tulajdonképpen nem is hangzik képtelenségnek. Politikai hitvallásuk az államról, a szakállról, a nõkrõl, az istentelenekrõl teljesen azonos. Megítélésbeli különbségek persze vannak. A sárkányeregetés, vagy a zene például bûnnek számított a tálibok szerint, míg a zsidónáci Kach mozgalom ezekre a részletekre nem tért ki.

Az országban szolgáló amerikaiak teljes erõbõl próbálnak képben lenni az afgán lélek és kultúra nüanszaival kapcsolatban. Nagyon igyekeznek, hogy értsék ezt a világot, nem sok sikerrel. Az amerikai nagykövetség egy város a városban, konténerekbõl összerakva. Hatalmas területet foglal el, itt élnek és dolgoznak a State Department karrierbürokratái és az egész slepp ami körbeveszi õket. Arra készülnek, hogy kabuli küldetésük után igazán májerek lesznek és lépkedhetnek tovább a ranglétrán. Különös ismertetõjegyük, hogy köpik-vágják az adatokat a csempészetrõl, az adóbefizetésekrõl, és az amerikai befektetésekrõl. Jóformán elzárva élnek Budweiserrel és kocogással. Egy másik érdekes tulajdonságuk, hogy rühellik a civil szervezeteket. Ez amolyan csinovnyik allûr. Nem mintha a katonák szeretnék õket, de õk mások. Katonáknak csak szösz a levesben mindenfajta NGO-s hõsködés. Ezek viszont állandóan legyintenek és fintorognak, ha például az Orvosok Határok Nélkül nevûre vagy más szervezetre terelõdik a szó.

A legviccesebb bennük az, hogy bármit is mondanak, hozzáteszik, hogy ami elhangzik az "on the record" vagy "off the record". Off the record: ne merd leírni, mert kicsinállak, de ha jó vagy nálam és kussolsz, akkor megsúgom. A máktermesztés, mint jelenség például off the record téma. Bizalmas. Úgy tesznek, mintha ismertetnék azt az aktát, amiben megtudhatjuk, hogy Brezsnyev valójában szeretett hernyózni és ezért vonult be Afganisztánba.

Szóval a mák, ami erre örökzöld téma. Nagyon ügyesen a tálibok bukása után az angolok nyúlták le a mákos feladatokat. A brit belügyminisztérium alkalmazottai járják az országot és megpróbálják rábeszélni a 40 éve mákot termesztõ parasztokat, hogy ezentúl termeljenek inkább búzát, mert az sokkal jobb. Hálás feladat. Itthon se nagyon lehetne rávenni a gazdákat, hogy tevét vágjanak, és ne disznót. Igaz, korábban az angolok három háborúba is belementek, épp az ópiumra hajtva, de ezt ma már nem nagyon illik elõttük emlegetni.

"Egy kiló ópium 7 ezer dollárt ér Afganisztánban, ugyanennyit Amerikában 280 ezerért lehet tovább passzolni"

A boldog hatvanas és hetvenes években Kabulban az összes itt ragadt hippi még kedvére szívhatott és ópiumozhatott fillérekért. A kommunizmus alatt az ópiumot a rothadó nyugatnak szánta a szovjet csatlós Babrak Karmal, akárcsak az ellene harcoló mudzsahedek is. A tálibok alatt viszonylag kevés mákföldet lehetett látni, ám azzal azért õk is tisztában voltak, hogy ez a biznisz még az olajnál is jövedelmezõbb, így azért õk is benne voltak nyakig. Egy kiló ópium 7 ezer dollárt ér Afganisztánban, ugyanennyit Amerikában 280 ezerért lehet tovább passzolni. Az ópiumból élnek a hadurak és környezetük, a nincstelen parasztok, az állami hivatalnokok, a csempészek, a terroristák, a katonák, szóval Afganisztán szõröstül-bõröstül.

Az új helytartó, az afgán származású amerikai nagykövet, Zalmay Khalilzad viszont tûzzel-vassal üldözi az máktermesztõket. Szerencsétlenek kénytelenek búzát termelni ott, ahol 25 éve aszály van. Khalilzad és Karzai pedig jól megértik egymást, hiszen haverok. Évtizedekig együtt adtak tanácsot az egyik legnagyobb amerikai olajcégnek. Khalizad fejérõl senki meg nem mondaná, hogy közvetlenül Bushnak jelent, inkább szórakozott politológia tanárnak néz ki és off the record elmondták róla, hogy szereti megcsöcsörészni a State Department stréber kiscsajait, valamint botlábú is.

A követségi élet arrafele nem lehet könnyû. Belterjes a társaság, sokan vannak, hajtani kell, hogy jók legyenek a nagykövet úrnál és a helyettesénél, aki valószínûleg teljesen hibbant. Sean Riley szerint belõle olyan energia sugárzik, ami optimistává teszi az afgánokat. Legutóbb például a leszereltetett magánhadseregek tisztjeit állítólag a személyébõl áradó nyugalommal vette rá arra, hogy Japánba menjenek mesterséget tanulni. Zord tekintetûekbõl, boldog és nyitott emberekké váltak. Ezt teljesen komolyan mondta, és a fényképezõgépén mutogatott képeket, hogy nézzem meg a fegyvereiktõl megfosztott harcosoknak az ambiciózus tekintetét.

"Az ország lakosságának ötven százaléka 15 éven aluli úgy, hogy a gyerekek egynegyede nem éli meg az ötödik életévét"

Az nem vicc, hogy a mudzsahedeket Japánba viszik, 3 hónapos agymosásra, és lakatosinasként, ácsként, vagy kõmûvesként térhetnek haza. Ezt sütötték ki a japánok, miután kiderült, hogy a készpénz fegyverért program kurvára nem mûködik. Az emberek a kalasnyikovokért kapott 150 dollárból, 120-ért vettek másikat a piacon és még 30 dollárt kerestek is rajta.

Az afgán nõkrõl még nem esett szó, pedig õket lehetne a leginkább dicsérni. Magasak, vékonyak, zöld szemûek, és fekete hajúak. Sajnos többnyire burkában vannak, de néha azért sikerül elcsípni egyet-egyet pucér fejjel. Ez persze a 14 éves állapot. Utána férjhez adják õket, szülnek 10 gyereket és vége. Az átlagéletkor Afganisztánban 42 év, harmincs felett mindenki öregnek számít.

A nõhelyzetrõl kikérdeztem magyar katonáinkat is, de mint mondták, reménytelen a helyzet. "Bazdmeg el tudod képzelni azt a kínai kurvát, aki ide átjön strihelni, hogy megéljen?" "Féléve csak recskázok, nem lehet itt nõzni. Egyébként is 70%-os alkohollal mosok kezet, ha hozzámér bárki is ebben a városban." Én ugyan mutogattam a tenyeres-talpas holland és amerikai katonalányokra, hogy azokat talán bevállalhatnák. "Faszt! Azok férfiak. Nem birkózni akarok, hanem dugni bazdmeg"

"Az afgán nõkrõl még nem esett szó, pedig õket lehetne a leginkább dicsérni. Magasak, vékonyak, zöld szemûek, és fekete hajúak"

Afganisztán a világ legszegényebb országa, hivatalosan 25, valójában 2500 éve folyamatosan háburú dúl. Az ország lakosságának ötven százaléka 15 éven aluli úgy, hogy a gyerekek egynegyede nem éli meg az ötödik életévét. A férfiak általában kézen fogva sétálnak az utcán, fogják egymás kezét és andalognak, beszélgetnek, nézelõdnek. Nem buzulnak, de tény hogy az intimitás hatványozott fokozatán barátkoznak. Mi mást tehetnének, ha mellettük van egy szülõgép, aki potyogtatja magából a gyerekeket, elhasználódik, és még dugdosni is kell mások elõl. Szar ügy, de ez nem fog itt megváltozni. Más se nagyon.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum