Az újszásziak közül az idősebbek még a mai napig emlékeznek az 1940-es évre, amikor nemcsak, hogy kiöntött a Zagyva, de a régi tornyos iskola épülete is úgy megrongálódott az árvízben, hogy a következő évben össze is omlott. Történt azonban 1941-ben más is, amit a hivatalos krónikák nem tartanak számon.
Május végén egy gazda jelentette, hogy egy éjszaka alatt egyszerre három tehene is eltűnt, az istálló falát pedig úgy lerombolták a tolvajok, hogy egy kisebb hadseregre gyanakodott. Valamivel megfélemlíthették a komondorait is, ugyanis azok még másnap reggel is nyüszítve menekültek az óljukba, amikor a gazda felfedezte a rablást.
Faragó őrmester kicsit furcsának találta az ügyet, de hiába vakarta a fejét, semmi értelmes nem jutott az eszébe. Talán egy új rablóbanda? Vándorcigányok? Később jutott eszébe, hogy mégis, hogy a frászba nem hallotta a gazda azt a fűrészelést-kopácsolást, amivel az istálló falának kidöntése szükségszerűen járhatott? Vissza is ment még a délután, és még egyszer szemügyre vette a romokat, majd arra a következtetésre jutott, hogy ezt egy, nagyerejű ütéssel dönthették ki.
"Faltörő kost használtak?" - vakarta ismét a fejét az őrmester, de választ nem kapott. Visszaballagott az őrsre, megírta a jegyzőkönyvet, aztán már vége is volt aznapra a szolgálatnak. A gyors észjárású Faragó őrmester amúgy is csak az este tizenegy órát várta, hiszen akkorra hívta a szemrevaló Pusztai Marcsi egy kis éjszakai fürdőzésre.
Bizony, az őrmester jóvágású férfi volt, kackiás bajusza és csendőr egyenruhája nem egy asszonyra gyakorolt komoly hatást Újszászon. Nem tudott neki ellenállni a Pusztaiék kisebbik lánya sem, pedig az őrmester korábban a nővérének csapta a szelet. Abból a kalandból azonban nem lett semmi, és időközben Faragó is rájött, hogy neki a fiatalabb Marcsi tetszik jobban. Ez volt az első közös estéjük, és nagy izgalommal fényesítette a csizmáját. Bár az őrmester mindig pontos volt, most mégis tizenegy után néhány perccel ért a Zagyva-part tisztására. Marcsit se látta sehol, így hát leheveredett a bokrok tövébe, amikor furcsa hangot hallott. Nem tudta eldönteni, hogy a lány szórakozik-e, mert olyan öblös és mély torokhang volt, amilyen még neki is nehezére esett volna, pedig aztán az ő orgánumával szarvast lehetett volna hágatni. Úgy döntött tehát, hogy nem fedi fel rejtekhelyét, és a hang felé fordította a fejét. A sötétben valami nehezen kivehető, hatalmas, amorf tömeget látott a vízben, ami villámgyorsan közeledett a part felé. Elkerekedett szemmel bámult a jelenségre: világosan látta, hogy egy jó háromméteres, sárkányszerű lény emelkedik ki a vízből, orrfacsaró bűzt árasztva. Dermedten ült a földön, amikor végre felfogta, hogy a szörnyeteg egyenesen felé tart!
Több se kellett az őrmesternek, felpattant, és rohant volna vissza a falu felé, amikor elhaló hangot hallott a közelből: Marcsi volt az! Épp akkor érkezett, de a szörny láttán elájult, és leesett a biciklijéről. Faragó őrmester hirtelen ötlettel fogta a kerékpárt, és belevágta azt a szörnyeteg méteresre tátott pofájába, majd a karjai közé kapta a lányt, és futott, ahogy a lába bírta. Egészen a község első házaiig szaladt anélkül, hogy hátranézett volna. Pillanatokon belül egész Újszász tudta már a nagy hírt: szörnyeteg van a Zagyvában! (A kerékpár roncsait a szolnoki csendőrök találták meg két nappal később, odáig sodorta magával a folyó. Iszonyú erővel szétroppantott darabjain furcsa, hártyaszerű anyag csillogott.)
Két nappal később illusztris társaság gyülekezett az újszászi Orczy-kastély különtermében: a megyei csendőrkapitány, Kerekes ezredes és Orczy Lőrinc báró, a környék nagybirtokosa mellett Rhédey gróf, Bárdossy miniszterelnök különmegbízottja is ott ült a faragott, nehéz asztal körül. Utóbbi szemmel láthatólag nemigen hitt a szörny létezésében, ennek ellenére nyomatékosan arra kérte a csendőröket és Orczy bárót, hogy akadályozzák meg a rémhír elterjedését Újszászon kívül.
"Remélem megértik az urak: ebben a nemzetközi helyzetben egy ilyen szörnymesére és a hozzá kapcsolódó pánikra van a legkevésbé szükségünk!" - mondta, azzal hátradőlt a székében és az este hátralevő részében meg sem szólalt.
Kerekes ezredes nem az a fajta ember volt, akinek bármit is kétszer kellett mondani, azon nyomban elrendelte a teljes hírzárlatot. Másnap két század csendőr alaposan végigkutatta a Zagyva újszászi partszakaszát, de nem találtak semmit. A szörny amúgy sem jelentkezett a Faragó őrmester elleni támadása óta, de mielőtt bárki is kételkedni kezdett volna a létezésében, hajnalban iszonyú vonítást hallottak a kastély kertjében elszállásolt csendőrök. Az éjszakára őrt álló szakasz tagjai semmit nem láttak a sötétben, végül pirkadatkor rátaláltak az út menti árokban egy kóbor kutya felismerhetetlenségig szétmarcangolt tetemére.
Erre egy újabb szakasz csendőrt vezényeltek át Szolnokról Újszászra (ezt hivatalosan árvízveszéllyel indokolták). Ahogy derekasan kerékpároztak Zagyvarékast elhagyva Újszász felé a szolnokiak, rajtuk ütött a feldühödött szörnyeteg, és két csendőrt is elkapott, mielőtt a heves puskatűz elől visszamenekült volna a folyóba.
Innentől kezdve két héten keresztül játszott bújócskát a rém a csendőrökkel. Ezalatt négy ember - két csendőr és két újszászi gyermek - tűnt el titokzatos körülmények között, és Kerekes ezredes bizony nem állt a helyzet magaslatán. Főleg, amikor újra megjelent Rhédey gróf, aki a kormányzó személyes üzenetét hozva nyomatékosan arra kérte a hatóságokat, hogy a lehetőségek szerint próbálják a problémát hírverés nélkül rendezni. Szegény Kerekes tehát a saját embereire volt utalva, és a szigorú titoktartásra kért újszásziakon kívül senki másra nem számíthatott. Összetörten ült a kastély vendégszobájában, amikor Faragó őrmester jelentkezett nála egy új ötlettel. Az ezredes eleinte hallani sem akart a dologról, végül mégis megadta magát.
A terv szerint a csendőrök, kiegészülve a falu hadrafogható lakosságával elrejtőztek a folyóparti bozótban, míg az őrmester fel és alá kerékpározott a parton. Amikor már negyedszerre érte el a szivornyát, kezdett elfogyni az emberek türelme. A falusiak hangosan, a csendőrök halkabban zúgolódtak, amiért ostobaságokkal telik a drága idejük. Az őrmester szóváltásba is keveredett az egyik, fűzfa mögött hasaló atyafival, amikor az egyik váratlanul felkiáltott: "Kálmán, vigyázz!"
Bizony, mintha csak megérezte volna a szörnyeteg, hogy az emberek egymással vitatkoznak, csendesen megközelítette a partot, és váratlanul kivágódótt a vízből, Faragó őrmester kerékpárja felé kapva hatalmas állkapcsával. Az altiszt a földre esett ugyan, de aztán felugrott és nekiesett a szörnynek, mire ordítva csatlakoztak hozzá bajtársai és a falusiak. A szörny három támadót ugyan felborított, de annyit kapott a csendőrök puskatusaiból, hogy összerogyott, mire a csendőrök, meg a kapával-kaszával támadó helybeliek percek alatt agyonverték, tetemét pedig nem sokkal később máglyán égették el.
"Tudtam én, hogy a kerékpárokat nem szereti a nyavalyás!" - mondta diadalittasan Faragó őrmester már később, a vacsoránál. Bizony, ő és a csendőrök voltak a falu hősei, ekkor próbáltak volna hazudozni a kommunisták arról, hogy a kakastoll látványától rettegett a fél ország! Még egy darabig téma volt a szörnyeteg a faluban, de másnap bejelentették a Szovjet-Oroszország elleni magyar hadüzenetet, és onnantól kezdve már más foglalkoztatta az embereket...
...Nyolc évvel később már érezhető nosztalgiával gondoltak vissza az újszásziak a szörnyre. Ne feledjük, ez a padlássöprések és a kolhozosítás időszaka, meg persze a kuláküldözéseké. A feloszlatott csendőrségből hadnagyként leszerelő Faragó Kálmán is Újszász hőséből a nép ellenségévé vált. Hetek óta a szolnoki fogda pinchelyiségében raboskodott, amikor néhány nap szünet után újra kihallgatásra vitték fogvatartói.
"Nem írok alá semmit! Maguk tudják a legjobban, hogy hazugság!" - kiáltotta a kihallgatást vezető ávós százados dagadt, himlőhelyes arcába.
A százados szó nélkül hozzávágta a halomba gyűrt ruháit, és csak annyit vetett oda Faragónak, hogy öltözzön és ne szövegeljen annyit. Sőt, még teával is megkínálták a foglyot, aki az elmúlt hetek embertelen bánásmódja után sejtette, hogy valami különleges ok késztette smasszereit a váltásra. Úgy is lett. Gyorsan egy katonai teherautóba ültették, és már indultak is. Amikor Újszászhoz értek, nem a község központja felé tartottak, hanem a Zagyva-part felé, és Faragó már tudta, csakis a szörny egy testvére jelenhetett meg újra.
Egy tatáros képű hadnagyocska pár szóban elmesélte neki, hogy az elmúlt két hétben gyanús dolgok történtek a parton. Azt is hozzátette, hogy ha Faragó segít az ávósoknak élve elfogni a szörnyet, megúszhatja a neki szánt súlyos büntetést. Faragó Kálmán bólintott, de belül borzasztó gyanúja támadt. Egyrészt már régen megtanulta, hogy nem szabad bízni a kommunistákban, másrészt pedig nagyon is jól tudhatta, miért kell nekik élve a szörny - hogy a hozzá hasonló ártatlanok ellen használják fel, mi másra?
"Hadnagy elvtárs! Csak egy kerékpárt kérek!" - válaszolta szolgálatkészen. Az ávósok levették róla a bilincset, és felültették a biciklire. Most elég volt csak egyszer végiggurulnia a parton, máris megjelent a szörny. Ha lehet, még az előzőnél is nagyobb volt és rémisztőbb. Hatalmasra tátotta ki rettentő száját, és bekapta a szelíden tűrő Faragót. A megrémült ávósok reflexszerűen lövöldözni kezdtek, rádobták a szörnyre a hálókat, köteleket, de hiába, az mindent széttépett maga körül.
Tudjuk, hogy a kommunisták képtelenek voltak bármit is rendesen megoldani, így a szörnyet sem kapták el élve, természetesen a nagy zűrzavarban megölték szegény párát. Faragó Kálmán már régen halott volt, mire kiszedték a szörny pofájából, arcán a hősök átszellemült kifejezése ült. Emlékét 1988 óta utca és emléktábla őrzi Újszászon.
