"Lacikám, ne emészd magadat. Meglesz kint az az állás."
"Látnád csak a Lévai Katit. Huszonéves fiúkák csapatostul mennek utána egész nap. Mindegyik meg akarja neki mutatni a Pisilõ Kisfiút."
"Te meg flamand gyakornoklányokat szeretnél, mi? Nézd meg a Gábort, õ tényleg vesztett, már le is kellett mondania."
Laci bácsi hamuzott és ekkor túl hirtelen hajolt elõre. A nõ abbahagyta a masszírozást. A társasház szomszédos lakásából áthallatszott a Klub Rádió szignálja.
Erzsébet konyhájában éppen a szomszéddal közös fal mellett állt a kisrádió. Erzsébet uborkát gyalult és belülrõl remegett. Hallgatta a betelefonálókat. Indulatok feszítették. "Teljesen igaza van." - gondolta, amikor egy mély nõi hang elmondta markáns véleményét. Most egy férfi volt a vonalban és újabb szempontokkal támasztotta alá. Aztán megint egy nõ jött, valami érthetetlenül agyonbonyolított okfejtéssel, õ is egyetértett az elõtte szólókkal, de belezavarodott a mondandójába, mindenáron az 1945-ös választásokra akart kilyukadni. Erzsi emlékezett rá, hogy errõl õ olvasott valamit, de a mûsorvezetõ sem tudta pontosan az adatokat. Erzsike már négy éve egyedül élt 13 éves fiával. Másfél éve szeretne betelefonáló lenni. Tulajdonképpen nem lenne olyan nagy ügy. Csak nem akar olyan lenni, mint az a nõ, aki most elmondja ugyanazt, amit elõtte már vagy hatan, és a mûsorvezetõ illedelmesen, de határozottan elbúcsúzik tõle. Talán hülyeség ez az egész, ez csak egy mûsor, ahol kiéli magát a sok futóbolond. Persze vannak értelmesek és szimpatikusak is, vannak, akiknek könnyen megy, hogy csak mondják a magukét. Mindig akkor jutottak Erzsébet eszébe a legjobb gondolatok, a legötletesebb kommentárok, amikor már más volt a téma, és csak nevetségessé tette volna magát, ha akkor tárcsáz. Egyszer elhatározta, hogy legközelebb mindenképpen telefonál, ha nagyon jó jut eszébe. Csak sohasem tudta eldönteni, hogy akkor most ez már tényleg nagyon jó-e. Egyszer meg éppen akkor csöngetett a gázóra-leolvasó.
Laci bácsi rágyújtott egy második szálra is. Tele volt a feje turbinákkal meg fosszilis hordozókkal. Ráadásul kiderült, hogy fölöslegesen. Ideges volt. Ki kellene kapcsolódni, gondolta, és bekapcsolta a rádiót. Éppen betelefonáltak. József volt az, a XV. kerületbõl. Lassan haza kéne menni, gondolta magában Laci bácsi, de nem akaródzott elhagynia a titkon látogatott angyalföldi társasházat. Élvezte az inkognitót.
Erzsébet megunta a gyalulást. Most csak a rádiót figyelte és az embereket a ház elõtt. Valaki nehezen parkolt.
Laci bácsi elnyomta a második szálat és majdnem elindult hazafelé. Elbúcsúzott a nõtõl.
Erzsike hallotta, ahogy Piroska kiviszi a szemetet a lépcsõházba. Nagyot csapódott az ajtó, és hallotta, ahogy visszaszól az urának, hogy "ne hagyd hogy becsapódjon, mert kizárom magam, legalább az ajtót tartsad, ha ezt is nekem kell csinálnom". Erzsike régen pörölt férfival, hiányzott is neki meg nem is. Hallotta, hogy Piroska hangja furcsán szólt odakintrõl. "Jó napot kívánok Kovács úr! Minden jót!" Szóval megint itt van a szomszédban. Néha hetekig nem látta színét sem, de volt olyan hét, hogy kétszer is találkoztak a liftben. Egyszer együtt jöttek fel az emeletre, egyszer pedig éppen akkor szállt ki, amikor õ beszállt. Tartotta neki az ajtót, Erzsébet meg zavartan elõre akarta engedni, aminek semmi értelme sem volt, hiszen ha õ beszáll, akkor Erzsike nem tudott volna kijönni. Végül majdnem egymásnak mentek és õ láthatóan ingerült volt, de mosolyt erõltetett az arcára. Mindig izgatott lett, amikor tudta, hogy õ a szomszédban van. Egyszer-kétszer még egy pohárral hallgatózott is. Ezt nagyon szégyellte, ezért leszokott róla, és inkább felhangosította a tévét, ha tudta, hogy ott van. Mostanában ritkán jött, de ezek szerint itt van. Még azt is hallotta, hogy mond valamit, nem értette pontosan, nyilván köszönt. Neki is szokott köszönni.
Laci bácsi elkedvetlenedett. Megvárta, hogy az a nõ visszaérjen a szemétledobóból, addig a liftben álldogált. Amikor hallotta becsukódni az ajtót, visszament és halkan bekopogott. "Itt hagytam a könyvet." "Hiszen az már úgysem kell neked." "Nincs kedvem elmenni. Maradok még." "Hát akkor maradjál." - mondta engedékenyen a nõ. Általában engedékeny volt, már több mint tíz éve. Laci bácsi visszaült a szobába és hallgatta a rádiót, ami bekapcsolva maradt. Kedvetlen volt, nem nagyon érdekelte az európai ÁFA-rendszer, pedig a Szájer mosolyogva mutatta neki a reptéren, hogy már készül érdekes kérdésekkel valami fûzött kiadványból. A rádióban róla volt szó.
Erzsike belsõ remegése kezdett tûrhetetlen mértékû lenni. Érezte, hogy elpirul. A Barroso-bizottság lett a téma, egy férfi arról beszélt, hogy szerinte Kovács áldozatává vált az olasz újfasisztáknak. Eljött az idõ. Nem szabad várni, most. Bement a telefonért. A számot kiírta egy cetlire még a múlt hónapban. Hirtelen nem találta a cetlit, mert rákerült valahogy a duguláselhárító szórólapja és Misike is itthagyta szanaszét az ellenõrzõjét a telefonos kisasztalon. Gyorsan szemüveg. Nem kell szemüveg, tudja fejbõl is a számot, jajistenem. Addig vacakol, amíg másról lesz szó. Tényleg, mirõl van szó? Ugyanerrõl. Valaki azt mondja, hogy Kovács maradása a bizottságban azt jelenti, hogy Európának szüksége van a magyar külügyminiszter tapasztalataira, és a Fidesz jobban tenné, ha nem járatná le saját honfitársát. Ebbõl is látszik, hogy a Fidesz nem a magyarok, hanem a saját pecsenyéjét sütögeti csak. Erzsébet már tárcsázik is. Várni kell. Zene szól. Jajistenem. Egy nõ szól bele, nem a mûsorvezetõ. "Igen, a Kovács témában" - mondja Erzsike.
Laci bácsi elmosolyodott. Igaza van a betelefonálónak, kicsit még el is mosolyodott ezen a Fidesz és a honfitársak dolgon. Most egy nõ került az adásba. "Õ.. én vagyok már?" "Igen, asszonyom, kíváncsian várjuk a véleményét." Furcsa csönd támadt.
Erzsike halálra vált. Majdnem lecsapta a telefont. Rájött, hogy nincs is véleménye. Megrémült, hogy az emberek, akikkel össze akart kötõdni a rádión keresztül, ki fogják nevetni, megvetik majd, haragudni fognak rá, mert feltartja az érdekes mûsort. Rosszabb volt ez mindennél, miért is telefonált, jajistenem.
Laci bácsi elégedetten rágyújtott még egy cigarettára. Jó hogy visszafordultam végül, gondolta magáról elégedetten. "Hallgatjuk, asszonyom. Itt van még?" - mondta a mûsorvezetõ. "Igen, igen, igen, bocsánat. Hát, én tulajdonképpen csak azt akartam elmondani, hogy éppen most.. szóval a Kovács László, most hallottam a lépcsõházunkban, éppen ment el és köszönt valakinek a házból, nagyon udvariasan." Laci bácsi felköhögte a füstöt.
"Személyesen ismeri Kovács Lászlót?" - kérdezte a mûsorvezetõ. "Igen. Azazhogy dehogy, csak néha itt szokott lenni a házunkban." "Értem. Ezt szerette volna elmondani?" "Tulajdonképpen igen, azazhogy csak annyit ehhez kapcsolódóan, hogy ha jól értettem éppen róla volt szó, nagyon szeretem ezt a mûsort, ha csak tehetem hallgatom, és most éppen a Kovács úrról volt szó." "Igen, valóban róla volt szó. Szeretne még valamit ezzel kapcsolatban elmondani?" "Csak annyit, hogy épp most hallottam, ahogy köszönt valakinek a lépcsõházban és én is nagyon kedvelem õt, és mindig nagyon udvarias, én egy nagyon korrekt embernek tartom." "Köszönöm szépen. Viszonthallásra."
Laci bácsi maga elé meredt. Hamuzott.
Erzsike kezében maradt egy kicsit a kagyló, a szaggatott sípolástól nem hallotta, hogy már új betelefonáló van. Az egész csak másfél, maximum két percig tarthatott. "Minek csináltam hülyét magamból, jajistenem, csak a Piroska ne hallotta volna, remélem, hogy nem hallotta."
Laci bácsinak megint mehetnékje támadt. Hát már sehol sincs biztonságban, hát midig õt találják meg. Elbúcsúzott megint a nõtõl.
Erzsike nem bírta elviselni, hogy Piroska esetleg hallotta, hogy õ hallgatózott és ezt a rádióba is bemondta. Nem bírta tovább, meg kellett gyõzõdnie, hogy Piroska tudja-e, hogy mi történt. Nem bírt volna úgy beszélni vele, hogy nem tudja, hogy tudja-e. Hangtalanul kiment a lépcsõházba. Szemben laktak Piroskáék. Ha megy náluk a rádió, akkor kihallatszik, mert Piroska ura nagyot hall. Úgy lépkedett, mint egy macska. Odatapasztotta a fülét Pirokáék kémlelõnyílása alá. Ha kinéznek véletlenségbõl, nem látnak itt senkit.
Laci bácsi hallgatózott, mielõtt kiment volna a lépcsõházba. Nem akart még egy ilyen kellemetlenséget. Semmilyen kellemetlenséget nem akart már az idén. Csönd volt. Óvatosan kilépett.
Erzsike fülelt, és megnyugodott. Az RTL Klub reklámszignálja szûrõdött ki Piroskák lakásából. Nem hallgatták tehát a rádiómûsort. Visszafordult. És ott állt elõtte. Egy gyors nyivákolást hallatott Erzsike, majd becsapta maga mögött a saját ajtaját. Zokogni kezdett és közben hallotta, hogy megy a rádió a szomszédban. Tehát õ mégsem ment el és mindent hallott. Az egymásra tapadt uborkakörökre csöpögtek a könnyei.
Laci bácsi beült az autójába. Arra gondolt, hogy jó lenne sírni egyet.
