Budapest ilyen szempontból eleve elcseszett hely, hiszen tulajdonképpen csak két etnikum éri el a kívánt szintet. Elsõsorban a cigányok, akik itt most nem részletezendõ szocio-ekonomikális okokból kifolyólag nem képesek jó éttermeket mûködtetni. Másrészt ott vannak a kínaiak, akiknek a vendéglátáshoz fûzõdõ viszonyuk meglehetõsen bonyolult, hajlamosak például buddhista nyugalommal lemondani saját felsõbbrendû kulináris kultúrájukról, és nagyot nyelve azt rakni a befogadó ország lakosságának asztalára, amihez a gyomruk meg az ízlelõbimbóik már hozzá vannak szokva.
Ilyen elõzményekkel tulajdonképpen le is mondhatnánk arról, hogy Budapesten az orjalevesnél meg a slambucnál egzotikusabb ételt együnk. Szerencsénkre van néhány - és tényleg csak néhány, tíznél biztosan kevesebb - olyan éttermünk, ahol távoli népek távoli ízeit tömhetjük a pofánkba anélkül, hogy Damoklész kardjaként a fejünk felett lebegne a nyugati orvostudomány számára ismeretlen bélférgek és gyomorrákok siserehada.
Budapest legjobb indiai étterme - sõt, talán legjobb etnikailag elkötelezett értelme, sõt, az egyik legjobb overall étterme - a Shalimar. A Dob utcai üzlethelység mindent megtesz, hogy ezen minõségét a lehetõ legjobban eldugja, eleve egy pincében van valami szétesõ bérház aljában. A berendezés legendásan rohadt, de annyira, hogy minden egyes suttyó részlet felfedezéséhez érdemes ide hosszú éveken át lejárni. A Shalimar igazi rajongói például nem csak az asztalok mûanyag lábát ismerik, hanem a pozdorjából készült asztallapokat is, amelyek teljes lepukkantságát csak akkor tudjuk szemügyre venni, ha egy óvatlan pillanatban felhajtjuk a terítõt. A vakolat mállik és ezt néhány kétes autenticitású Síva-szobor sem tudja feledtetni.
Az ételekben viszont egyszerûen lehetetlen csalódni. Egzotikus tematikájú éttermekre fokozottan igaz, hogy érdemes minimum három esélyt adni nekik, amíg sikerül minimálisan kiismerni az étlapot. A Shalimarban evés elsõ számú szabálya például, hogy bármit is eszünk, köretként csakis a sokféle lepény, a naan vagy a paratha valamelyik verzióját szabad kérni. A Király utcai Al-Amirral versenyezve itt adják a város legjobb lepényét, hagyjuk csak meg a rizst a kínaiaknak.
Mivel én többször ettem a Shalimarban, mint a Matula Magazin bármelyik olvasója, hadd állítsam össze a menüt egy négyfõs társaságnak. Hogy senki ne haljon éhen, a pincértõl elsõ körben kérjünk az italokkal együtt három adag papadamot, kemény, vékony, a tulaj által sem meghatározott módon ízesített tésztát, amihez jár joghurt-alapú csípõs szósz is. Elõételre semmi szükség, ha mindenáron enni akarunk valamit az étlap elõétel-szekciójából, hozassuk csak nyugodtan egyszerre a fõételekkel. Ezekbõl annyit kérjünk, ahányan ülnek az asztalnál, a már említett lepényekbõl viszont valamivel többet, különben csak köretnek elég, és nem lesz mivel a végén kitunkolni a sok fûszeres szószt
Egy bárányból készült ételt muszáj lesz rendelni, legyen ez a kókuszos goa vindaloo, ami ugyan nagyjából a legdrágább item az étlapon, viszont egyúttal a legjobb is. Legyen egy csirke is, itt szabad a választás a spenótos típus illetve a murg bhurta, a csípõs paradicsomos cucc között. Miután kiviccelõdtük magunkat azon, hogy miért van marhahús egy indiai étteremben, jusson eszünkbe a százmillió feletti szenttehén-zabáló muszlim kisebbségük, és rendeljünk egy marha curry-t. Végül pedig hogy igazán autentikus hippinek érezzük magunkat, legyen valami vegetáriánus is, mondjuk a shalimar lencse. Ha mindezt sikerült elfogyasztani - és itt nem csak a húsdarabok kipiszkálásáról van szó, hanem a szósz kitunkolásáról is - desszertnek jöhet még a mango lassi, ami egyszerûen mangós joghurtot takar, viszont egyáltalán nincs dobozos Danone-íze.
Itt kellene belemenni a Shalimar speciális fûszerkeverékeibe, de ez szakértelem híján most elmarad. Fogalmam nincs, mit tesznek az ételekbe. Aki ilyesmire kíváncsi, az nézze a Paprika tévét, vagy vegye meg a "Fûszerek nagy könyve" címû szépen illusztrált mûvet. Aki meg nem, az elégedjen meg azzal, hogy van egy olyan étterem Budapesten, ahol minden egyes látogatáskor nem csak kulináris élményeknek néz elébe - hiszen ilyesmit a jobb henteseknél is lehet szerezni - hanem legalább két óráig azt is érezheti, hogy egy igazi világvárosban él.
Vannak persze a Shalimarnak is gyenge pontjai. Ki lehet fogni olyan napot, amikor egyszerûen nincs bárányhús a konyhán, a pincérek általában hihetetlenül lassúak, és maga a konyha is sokat pöcsöl, elsõsorban a kemencéjük véges kapacitásából kifolyólag. Jelen esetben azonban aki szereti a hasát nem fog ilyen hülyeségekkel foglalkozni.
Shalimar Indiai Étterem
Budapest VII., Dob utca 50.
352-03-05
