Egy nyugodt tavaszi napon kezdõdött minden, amikor szinte semmilyen bejelentés nem érkezett a kapitányságra. N. Karcsi, aki a vagyon elleni bûncselekmények osztályán dolgozott nyomozóként, már régen kitapasztalta, hogy az ilyen csendes napok nem sok jót jelentenek, mindig ezek elõzik meg a súlyos bûncselekményeket.
Ekkor futott be a hír, hogy kirabolták a Takarékszövetkezet helyiségét Kabán. Ez ugyan nem a debreceni rendõrök hatásköre volt, de õket is értesítették a történtekrõl, hiszen az elkövetõk eltûntek a kétmillió forintos zsákmánnyal. Karcsi átfutotta a jelentést, melybõl kiderült, hogy két idõsebb, õsz férfit kell keresni, az egyik bajuszos, a másik szakállas, és mindkettõnek elég hosszú haja volt, továbbá egymást Lacinak és Bélának szólították. Ez utóbbin még el is mosolyodott. "Micsoda amatõrök!" - gondolta. A tanúvallomásokból kiderült, hogy a két rabló rengeteget beszélt, sõt, vitázott egymással, de olyan lehetetlen dolgokról beszélgettek, hogy a Karcsi is csak csóválta a fejét: "Egy büdös szót sem értek az egészbõl!" - mondta a beosztottjának, Villányi Palinak. A Pali csak legyintett, és inkább megkínálta a Karcsit a mazsolás-vaníliás krémtúróból, amit akciósan lehetett venni a Profiban, és a Karcsi a második kanál után el is felejtette az egészet.
Másfél héttel késõbb aztán kénytelen volt újra az emlékezetébe idézni mindent, hiszen ezúttal egy debreceni bankfiókot pakolt ki a Béla és a Laci. A Karcsi felettese (akit szintén Karcsinak hívtak) õrá bízta a nyomozás vezetését, így neki kellett kézbe vennie az ügyet. A tanúvallomások kísértetiesen egyezõek voltak a kabai takarék esetével, viszont ezt a bankfiókot ellátták biztonsági kamerával is - a Karcsi nem titkoltan nagy reményeket fûzött a felvételhez.
Mindenkit, még a Palit is kiküldte az irodából, amikor végre nekiülhetett a kazetta megnézésének... hogy aztán negyedórával késõbb csalódottan invitálja be szomorúan álldogáló kollegáit a folyosóról. Sajnos a felvételhez nem volt hang, és az égvilágon semmi újat nem tudott meg: csak egy õsz, félhosszú hajú, bajuszos, idõsnek tûnõ férfi, és egy kicsit fiatalabb, szintén vállig érõ hajú, szakállas másik szakszerûen kirabolta a bankot, miután pisztollyal a vécébe terelték az ott tartózkodó alkalmazottakat. A Karcsinak járt az agya, miközben a beosztottak is megnézték az anyagot, és szokás szerint ostobaságokat kérdeztek. Mogorván és rosszkedvûen ért haza munka után a Kerekes-telepen levõ lakásba. Vali, a felesége meg is kérdezte, hogy mi baja van, de csak legyintett. Nem az az ember volt a Karcsi, aki hazavitte volna a munkahelyi problémáit, ezért inkább valami kikapcsolódás után nézett. A bárgyú tévémûsorok persze egy percig sem bírták lekötni, ezért feltett egy lemezt, méghozzá Tolcsvay László: Fehér zaj címû albumát.
Ekkor futott át az agyán elõször a gondolat, de gyorsan elhessegette magától. Ám aztán újra és újra megrohanták ezek a furcsa sejtések, és a lemez végére már csodálkozott, miért nem jutott eszébe mindez hamarabb. Szóval a két bankrabló kísértetiesen hasonlított a két Tolcsvayra!
Ezt persze még mindig nem vette komolyan - a Karcsi mélyérzésû, tisztességes magyar ember volt, aki sokra becsülte a két Tolcsvay munkásságát. Az idõsebb Bélát azért tisztelte, mert sokat tett a magyart hagyományvilág mérhetetlen gazdagságának közvetítéséért, míg Lászlót remek zeneszerzõnek és ... hirtelen eszébe villant, amire eddig nem akart gondolni: Béla és Laci. A két bankrabló neve!
Ha azt mondjuk, hogy volt nagy párnagyúrás az éjszaka, akkor nem túlozunk. Szegény Karcsi egy percet sem aludt, annyira viaskodott benne a meggyõzõdés és a kötelességtudat. Másnap karikás szemekkel, kialvatlanul jelent meg a kapitányságon, és két nap szabadságot kért. Úgy döntött ugyanis, hogy egyedül, "civilben" fog a dolog végére járni. Még mindig bízott benne, hogy csak véletlen egybeesésrõl van szó. Felettesének - akit Kommunista Karcsinak neveztek a háta mögött - ennyi is bõven elég lett volna, hogy köztiszteletben álló embereket zaklasson alaptalanul, ezt azonban Karcsi (hívjuk Egyenes Karcsinak) nem engedhette meg magának.
Korán reggel indult, és déltájban gördült be Opeljével a kis Fejér megyei faluba, Pázmándra. Egy segítõkész atyafi rögtön eligazította, merre keresse a Tolcsvay Béla házát. Béla maga nyitott ajtót, és gyanakvás nélkül beengedte Karcsit, aki nem árulta el, mi járatban van, inkább csak egyszerû rajongóként mutatkozott be. "Én itt Béla vagyok mindenkinek" - büszkélkedett a népszerû zenész. Megmutatta azt a kemencét, ahol kenyeret szokott sütni, és meg is kínálta Karcsit a friss ropogós cipóból. Az nem gyõzött hálálkodni. Hát még amikor a házipálinkát és az ínycsiklandozó mangalicakolbászt is meg kellett kóstolnia! "Ez az ember nem lehet bankrabló!" - bizonygatta magának. Késõbb komolyabb dolgok is szóba kerültek - mûvészi hitvallás, emberség, magyarság. "Én vagyok az utolsó igric" - mondta szomorúan Béla, amikor a mûvészetérõl beszélt. "Sajnos, egyre kevesebben gondolják úgy, hogy fontos hagyományaink ápolása - de nekem nincs harag a szívemben senki iránt." Aztán még eldicsekedett a Magyar mise nemzetközi fogadtatásával is, és kicsit emlegette a régi idõket - Illéséket, Koncz Zsuzsát, és persze Tolcsvayékat meg a Triót. A kapuig kísérte ki vendégét, és adott az útra abból a mangalicakolbászból is, mert látta, mennyire ízlik a Karcsinak.
A Karcsi egy fogadóban éjszakázott, aztán másnap ment Tahiba, Tolcsvay Lászlóhoz. Õ is szívélyes volt, bár nem volt annyira példamutató vendéglátó, mint a bátyja. "Lehet, hogy ez azért van, mert jó barátságban van Müller Péter Sziámival?" - kérdezte magától a Karcsi, de aztán elszégyellte magát. Laci is sokat mesélt a régi idõkrõl, a Fonográfról, és a Madách Színházról. Meg arról a sokszor elmesélt élményérõl, amikor zöld hajú punkok énekelték Az elsõ villamos szövegét vele együtt a Pepsi Szigeten. "Azt hiszem, hálás lehetek a sorsnak, sok mindent elértem" - büszkélkedett Laci, és eldicsekedett kitüntetéseivel is. A Karcsi egyrészt az élmények hatása alatt volt, másrészt viszont szégyellte a feltételezését, és örült, hogy ezt senki másnak nem mondta el.
Ettõl függetlenül a bankrablások elkövetõi csak nem akartak elõkerülni, és pár nappal késõbb újból jelentkeztek: ezúttal egy hajdúszoboszlói bankból hoztak el néhány milliót. Csakhogy, ezúttal hanganyag is érkezett a kamera felvételeihez, és a Karcsira majdnem rászakadt a plafon.
Mert mi is történt? A szokásos koreográfia szerint zajló bankrablás közben a rablók beszélgettek. "Hát Lacikám, nem vagy valami gyors!" - sürgette Béla a másikat, aki a bankjegyeket pakolta egy zsákba. "Elhiheted, Béluskám, Az elsõ villamos megírása könnyebben ment, mint a bankrablás" - vágott vissza Laci. Aztán a régi értékek ritkulásáról beszéltek, miközben megkötözték a pénztárosnõt. "Én vagyok az utolsó igric" - mondta a Béla, és a bajusza is ugyanolyan szomorúan konyult le, mint a pázmándi parasztház pitvarában. "Én a humánum oldalán állok!" - válaszolta Laci, és a Karcsinak rögtön beugrott, hogy ezt Tahiban is hallotta. "Az igazi boldogság, ha az ember békében, harmóniában él önmagával és a világgal" - folytatta a szakállas bankrabló, és a bajszos bólogatott: "Falun még élnek a hagyományok. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy hagyjuk meg az eredeti környezetet és ne bántsuk azt, ami szép. Igazam van, Lacikám?" - és így tovább.
Most már nem csak az Egyenes Karcsinak tûnt fel a hasonlóság, és másnap a Kommunista Karcsi utasította: adjon ki körözést a két Tolcsvay ellen. "Karcsi, ne haragudj, de ezzel nem értek egyet. De ha már ezt akarod: ne verjük nagydobra" - mondta az Egyenes Karcsi, és rettenetes görcsbe szorult a gyomra. "A kurva életbe, már megint szarakodsz, Karcsikám?" - kérdezett vissza a Kommunista Karcsi, aki városszerte híres volt a mocskos szájáról. Egyenes Karcsi ekkor szó nélkül kirohant a szobából, és meg sem állt a Nagytemplomig. Ott töprengett a hûvösben, majd lehiggadva visszament a kapitányságra, ahol azzal fogadták, hogy a Kommunista Karcsi fegyelmi vizsgálatot indított ellene. Õ azonban nem törõdött ezzel - ha ez a tisztesség ára, akkor legyen.
Az undok Jankovics százados adta ki így a körözést a két mûvész ellen, akik nem is tanúsítottak ellenállást, és Debrecenbe jöttek, hogy tisztázzák magukat. Egyenes Karcsi nem vett részt a kihallgatásokon, és ennek köszönhetõen õ tudta meg elõször a hírt: Bélát és Lacit, a két bankrablót tetten érték és letartóztatták Berettyóújfalun. Mondani sem kell, hogy elsõ útja munka után újra a Nagytemplomba vezetett.
Kommunista Karcsi nem gyõzött elnézést kérni a Tolcsvay fivérektõl, miközben már kihallgatásra hozták a pórul járt bankrablókat. Persze az igazi nevük Lajos és Józsi volt, és korábban fodrászként dolgoztak. Készségesen elmesélték, milyen ördögi tervet eszeltek ki álcázásukra: minden egyes interjút, lemezcímet, dalszöveget bemagoltak, és a megszólalásig hasonlóra maszkírozták magukat a két Tolcsvayhoz. Ha az Egyenes Karcsi nem hiúsítja meg a sajtóközlemény kiadását a mûvész testvérpár õrizetbe vételérõl, akkor bizony már nem Berettyóújfalura, hanem a bolgár tengerpartra utaztak volna.
A fegyelmi vizsgálat persze elmaradt, Kommunista Karcsi pedig kénytelen volt más indokot keresni, hogy kirúgathassa az Egyenes Karcsit három hónappal késõbb.
