Ahogy az lenni szokott, erre bizony sokan voltak kíváncsiak, és közéjük tartozott egy derék orosházi postatiszt, Legéndi Antal is, akinek a Karcsi fiát éppen akkor avatták kiscserkésszé, és így ott volt Gödöllõn is. Legéndi nejével és Ilonka lányával együtt felkerekedett, hogy megnézzék, nem hoz-e szégyent a fejükre ez a Karcsi gyerek.
Sok mindent láttak, remekül érezték magukat a jamboree-n, és büszkék voltak az igyekvõ és tisztességtudó Karcsira is. Éppen uzsonnájukat fogyasztották az Erzsébet parkban, amikor egyszer csak az Ilonka azt érezte, hogy nézi valaki. Ami nem volt csoda, hiszen szemrevaló leánynak teremtette ám a Jóisten. El is pirult, máshová fordította a tekintetét, de aztán lopva mégis visszapillantott. Az a snájdig cserkészsegédtiszt csak nem tágított, és még mindig õt nézte meredten. Senkinek nem tûnt fel, ahogy azt az Ilonka megállapította, mint ahogy az sem, hogy lopva megközelítette a békésen piknikezõ Legéndi családot. Ravaszul úgy tett, mintha a kezében levõ Hudson-számlálóval bajlódna, és lehajtott fejjel, mint aki nem néz a lába elé, megindult egyenesen az Ilonkáék felé! Õ persze szörnyû zavarba jött, de mint akit a földre szegeztek, képtelen volt felkelni. A cserkészsegédtiszt meg ahogy azt kell, belé is botlott, majd leejtette a Hudson-számlálót. Amíg a segítõkész Legéndi úr az alkatrészeket kutatta a fûben, addig váltottak egy pár szót egymással - németül. Kiderült, a fiú Németalföldrõl, Rotterdamból érkezett, és Gertnek hívják.
Gert a következõ nyáron kiverekedte, hogy Magyarországra jöhessen egy cserkész mozgótábor résztvevõjeként. Ilonkával vadul leveleztek, és meg is beszéltek egy találkozót, ahol el is jegyezték egymást, hiszen nem volt értelme tovább párt keresni. Mindketten tudták: vagy a másik lesz társuk jóban-rosszban, vagy senki!
Újabb egy évvel késõbb megtartották a lagzit is, és Gert beköltözött a Legéndi-házba. Nászútra pedig hová máshová is indultak volna, mint a csodaszép Békés vármegye felderítésére. Csak az indulás elõestéjén esett pánikba az Ilonka: hisz õ szabni-varrni, fuszeklit stoppolni remekül tud, de idegenvezetõként bizony nem állja meg a helyét. Most mi lesz? - kérdezte öccsétõl, Karcsitól, aki már nem kiscserkész, hanem rendes cserkész volt. A Karcsi fiú kapásból mondta a cserkésztörvény 3. pontját: A cserkész ahol tud, segít. Azzal fogta magát, és szaladt az apjához. "Édesapám, sürgönyöznöm kell! Engedj be a hivatalba, kérlek szépen!" Idõsebb Legéndi csak ráncolta a homlokát, nem értette, mit akar a fia ilyen késõn, de jól tudta, hogy a cserkész egyeneslelkû és feltétlenül igazat mond (1. pont), és nem kérdezõsködött, odaadta a kulcsot a Karcsinak.
Az Ilonkának fogalma sem volt, hová szaladt az öccse, csak ült a kredenc mellett, és a kezeit tördelte. Nemsokára visszatért a Karcsi, és titokzatosan mosolygott, de minden kérdésre csak ennyit válaszolt: a cserkész híven teljesíti kötelességét (2. pont), te meg nyugodtan indulj el holnap, kedves nõvérem, minden rendben lesz. Hitt neki az Ilonka, hogyne hitt volna, de azért csak egyre szabódott, hogy még az útra készülõdõ Gertnek is feltûnt.
Másnap reggel sápadtan ült be Gert mellé az automobil elsõ ülésére. Békéscsaba felé indultak, szépen sütött a kora õszi nap, és a csodálatos békési tájak láttán még Ilonka is elfelejtette aggodalmát. Ez az állapot egészen Békéscsaba határáig tartott, ahol Ilonka azt se tudta megmondani, merre menjenek. Végül szerencsére a segítõkész helybeliek megmutatták az utat a fõtér fele. Ahogyan álltak a Kossuth szobor elõtt, hirtelen hangokat hallottak. Egy cserkésztiszt érkezett, két 8 év körüli farkaskölyökkel a nyomában.
- Herr Meyssen? - kérdezte Gerttõl kifogástalan németséggel. A holland fiú meglepetten mondott igent, mire a cserkésztiszt gyorsan elhadarta a 4. pontot (a cserkész minden cserkészt testvérének tekint), és engedélyt kért tõlük, hogy megmutassa nekik a várost. Elõször a fõtéren néztek meg mindent - a városházát, a vigadót, a színház és a Kaszinó épületeit. Gert nem gyõzött csodálkozni ("Sehr schön!" - mondogatta), amikor pedig az evangélikus gimnázium falában levõ Gyóni Géza emléktáblát is megmutatták neki, elszomorodott a szerencsétlen sorsú költõ történetét hallva. Ilonka hálával gondolt Karcsi öccsére, és selyemcukorral kínálta a két farkaskölyköt, akik ragaszkodtak hozzá, hogy a nászutasok nézzék meg a méntelepet is. Megnézték hát a méntelepet, és nagyon boldogok voltak. Az élményektõl még kissé kábán köszönték meg a cserkésztiszt és két apró segítõje szolgálatait, majd újra kocsiba ültek, és Gyula városa felé indultak.
Ott már meg sem lepõdtek, hogy a híres gyulai vár bejárata elõtt egy másik, fekete bajszú cserkésztiszt várta õket. Kötelességtudóan megmutatta a várat, majd végigkalauzolta õket a város nevezetességein is - de csak egy remek, igazi magyar ebéd után. Amikor Gert borral kínálta a bajuszos fiatalembert, õ megrázta a fejét: a cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú (5. pont), mondta, és csak vizet ivott. Gert és Ilonka jóllaktak, délután pedig a gyulai nevezetességekkel is mind tisztában voltak. Az éjszakát is ott töltötték, egy barátságos fogadóban, miután a bajuszos cserkésztiszt elköszönt tõlük.
Az ízes gyulai kolbászt is magába foglaló reggeli után folytatták útjukat Békés városa felé. Ott egy cserkészsegédtiszt várta õket, és sétára hívta a párt egy búzamezõre. Mindannyian remekül érezték magukat, és még õzeket is láttak az erdõ szélén. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket (6. pont) - mondta csak úgy maga elé a segédtiszt, miközben ribizlivel kínálta az ijedtségét leküzdõ õzgidát. A házaspár megköszönte a sétát, szívesen maradtak volna még, de Gert annyira kíváncsi volt Mezõberényre, hogy indulniuk kellett.
Ott az egyik gõzmalom mellett várta õket egy fekete automobil. Ahogy közeledtek, egyszer csak egy idõs, méltóságteljes, pápaszemes úriember lépett ki belõle, díszes cserkészegyenruhában. "De hiszen ez a fõcserkész!" - döbbent meg Ilonka, aki még emlékezett rá Gödöllõrõl. Bizony, gróf Teleki Pál volt az! Mialatt földbe gyökerezett lábbal álltak a malombejáratnál, a fõcserkész csak annyit mondott: a cserkész vidám és meggondolt (8. pont), és nagyot kacagva invitálta Gertet és Ilonkát a malom udvarában roskadásig megrakott asztalhoz. A nászutasok bizony éhesek voltak, és hálásan falatozni kezdtek.
- A betyárját, az autóban felejtettem a térképemet! - ugrott fel Teleki gróf, de Gert megelõzte. Szaladt az autóhoz, és már hozta is a térképet, amit a 7. pont elszavalása közben adott át a fõcserkésznek (a cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik). Innentõl kezdve már világos volt, hogy remek viszonyban lesznek egymással. Mint kiderült, ez a Karcsi fiú egyenesen a fõcserkésznek sürgönyözött akkor este, és Teleki grófnak ugyan másnap dolga volt, mégis megszervezte a kíséretet a házaspárnak, és ma már itt tudott lenni velük. Másnap együtt nézték meg a híres gyomai Kner nyomdát, majd Szarvason is együtt ebédeltek, a drága étterem helyett viszont inkább csak uzsonnáztak egyet a Körös-parton (a cserkész takarékos - idézte mosolyogva a 9. pontot a gróf). Erre már Ilonka se volt rest: a cserkész testben-lélekben tiszta! (10. pont) - kiáltotta, és jól lefröcskölte folyóvízzel a fõcserkészt és a férjét, akik mindketten nevettek, hisz a jó tréfát egyikük sem utasította vissza.
Életük legszebb emléke maradt ez a nászút Békésben, mely után nem sokkal Ilonka bejelentette: anyai örömök elé néz. Gert tehetséges élelmiszeripari mérnök lett, és népszerû ember Orosházán. Még két gyerekük született Ilonkával, és boldogan éltek, míg meg nem haltak a kommunista terror következtében.
