1995-2006, 11. évf. #021 

olvasói levelek

Matula Magazin - Mi az istennek kell ennyit lovagolni azon a rohadt dídzsés cikken? Azt már nagyjából mindenki belátta, hogy igazunk volt, akkor meg minek lefutni az újabb és újabb köröket. Hülyék. Ugyanakkor kezdjük észrevenni, hogy van remény, egyre gyakoriabbak a csontig benyaló levelek. Elégedetten csettintünk ilyenkor, hiszen nem dolgozunk hiába.

"Amit a legjobban szeretek benne, hogy soha nem találkozhatok egy mekdonaldzban feministákkal, ideologista punkokkal, sXe köcsögökkel, hungaristákkal és egyéb aljanéppel."

Ez a mondat nagyon nem tetszett a szép nevű Bodnár Alex egyébként kiváló cikkében, tárgyi tévedés is van benne. Meg kell cáfolom, mert én például feminista vagyok, ráadásul még vegetáriánus is, és mégis tök sokszor szoktam McDonalds-ban enni. (Kedvenceim a spenótos táska, a csokis shake és a karamellás fagyi.) Sőt, még olyankor is bemegyek, ha nem is eszem, csak mondjuk pisilni kell.

Üdvözlettel
Nagymáté Orsi

Kedves Orsi!

Te aztán nem lehetsz semmi csaj! :DDDDDDDDDDD Képzeld, én néha lejárok a Mekibe, csak hogy a csirkés burgerem mögül meglessek néhány hamvas kis csibécskét :DDDDD Néha annyira beindul a Tibi bácsi fantáziája, hogy egyből ki kell szaladni a klozettra gyakorlatoztatni az ezredest :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Csókol
Fenék Tibi

Kedves Matula!

Rendszeres olvasója vagyok a lapnak, a legtöbb cikken nemcsak röhögni, hanem elgondolkodni is lehet. A kibaszott világ rovat a legjobb, de kedvencem a Pornó rovat volt. Az most hol van? Lesz? Kocsis atya kiégett? Egyre kevesebbet ír.

Legközelebb meg szerintem ne kezdjétek fikázni a dídzséket (különben is egyre szebbek mint például a dagadt-kopasz-karvajorrú sterbinszki), mert akkor megint ilyen szánalmas tiltakozó igenis-az-ekik-az-audisdílerek-meg-a-szopóskurvák-nem-is-a-dídzsés-partikhoz-köthetőek témájú levelekkel lesz tele az olvasói rovat.

Ja, meg válaszoljatok.
Kösz
Valdez

Kedves Valdez!

Hát akkor most válaszolunk. Na de mégis mit? Kérdeztél néhány dolgot, amikről azért te is sejtheted, hogy nem veled fogjuk megvitatni, a második bekezdésed meg számunkra értelmezhetetlen. Még arra se jó a leveled, hogy valami megérdemelt legyalázás eszünkbe jusson. Többször inkább ne írj nekünk.

Üdv,
Matula

Bazze.

Errõl az amerikamániás lúdról van szó. Elõször is, ki a fasz képes ilyen címet adni bárminek is, mint "A metropolisz, amely felett örökké ragyog a szivárvány"??? Ez legalább akkora buziság, mint az amerikai himnusz a csomó kérdõjelével, meg allegóriájával.

Az addig okke, hogy hogyan pocskondiázza az ameriKKai kenyeret. Azt még a burkina fasoi komenista párt budipuCColói is tudják, hogy az ottani kenyér a vízvezeTTékelzáródás-szétmaró miszter pOPPEr bodobácsos labBorjából való, csakúgy mint a koKKakúla.

Namostviszont nem kibaszott elleNMondás, hogy a megdöneldzt meg hogy diCCSéri?? HoVa? Elment a ass-e?! Ráadásul ezek a homokoZSGenyú képregények!

Az a egy-hétig-hambürgert-esszek kazuista pöCCS meg inkább akasztaná fel magát! Az is meNNõ, nem? Ezeket a hónaJJszõr zenekarokat meg dugja fel magának mindenki, akit felizgatnak. A nómális ember az ilyet le se háNNYa.

Na
Egy miskóCCi fosadékfej
A cikk irója is az, igaz-E?

Kedves fosadékfej!

Próbáltuk összeolvasni a nagybetűidet, hátha azokba van elrejtve a leveled értelmes üzenete, de így sem állt össze a kép.

Üdv,
Matula

Helo, helo kedves Marcika!

Cikked nagyon tréfás volt hülyére is röhögtem magam rajta, bár kissé nehéz eldönteni, hogy te tényleg ekkora rockerpunk vagy vagy csak provokálod a jámbor és meglehetős fegyvertelen elektronik szcénát.

Mindenesetre a dj gyülöletedről az a részeg haverom jut eszembe aki megpróbálta elmagyarázni nekem h "amit nem pattintott kővel készitett hangszerrel csináltak az nem zene, és egyébként is a kurva anyjukat mert ők dugják meg a csajokat, és nem én, rohadt djk, rohadt heti hetes, miért van pénzük és miért népszerűek, nem is dolgoznak stbstb";. Elmélkedsz a zenei szaktudáson de fel vagy háborodva - persze lehet hogy csak ál, sőt nagyon valószinű - hogy a djzés nem teljesítmény. Miért az teljesítmény volt h andy warhol kinyomtatta a marilyn monroe képét és eladta 20000$ ért? A te szemszögedből persze nem, hisz nem kell hozzá semmi, csak épp a világot változtatta meg:)

Azért nehogy belelovalljam magam abba, hogy komoly cikket irtál kigyűjtöm az együttesneveket amikkel példáloztál: Kraftwerk, Stockhausen, Steve Vai, Joe Satriani, Lemmy, Jimi Hendrix, Depeche Mode, Metallica, Sex Pistols, Red Hot Chilli Peppers, Rolling Stones, Specials, Ramones, Strebinszky, Palotai (hopp azért képbe vagy te elektromosan is), hát jó sok 80as 90es évek popcornja lehet nálad. Mindenesetre úgy írsz poéncikket elektronikus zenéről hogy 3 elektronikus nevet emlitesz, ebből az egyik az általad visszapityergett punk korszakban dolgozik, a másik 2 meg Magyarország két legismertebb neve. Kicsit olyan ez mintha a baloldali politikát két névvel jellemeznéd Sztálin meg a Megyó.

Azon tűnődöm hogy az indulatod megjátszott-e, simán lehet, mert szoktál idiótáskodni a sokszor lesajnált elektronikus portálokon, szintén teljesen fogalmatlanul. Akkor vicces. Sőt mindenképpen. Ha viszont tényleg komolyan gondolod amit irtál (cca 20%os valószínűséget adok neki, és ezt a relatív nagy számot azért kapod, mert a drumandbass.hu fórumán annyira gyengét nyújtottál h még az is lehet, hogy ezt komolyan gondolod, bár csak a lapotok alapkoncepcióját nézve ez az esély jóval kisebb lenne), akkor viszont eszméletlen loser vagy, ajánlanám a konzultációt a Lelkiismeret 88 csoporttal vagy esetleg Trianonért zokogást, csomó anyagot tudnál tőlük beemelni, illetve zászlóégetésnél jól jönne az ilyen erejű fröcsögés.

Szemezgetnék picit ha szabad a remekekből:

"dubplate-eken megjelenő"; - a dubplate marcikám sajna az a cucc amire a megjelenés előtt vágják ki a zenét a djk hogy teszteljék mer aztat lehet kis példányszámban is, persze a sterbinek nincs ilyen, se a lemmynek, de te se láttál még egyet se az tuti. Szóval ironizálni is azon érdemes amiről tudod, hogy mi, nem csak eletrik haverok mondták, miközben te irigykedtél. Mellesleg a cdj-k elterjedésével ennek egyre kevesebb a jelentősége, bár a p2pken terjedő mp3akat is zsokták dubplatenek hívni annak ellenére h nincs tányér alakjuk."

"Ami gyakorlatilag minden magyar dídzsében közös, és ami alapjaiban mond ellent a dídzsézés lényegének, az a totálisan beszűkült stílusfasizmus." - Bezzeg a Ramones nem ugyanazt a két akkordot játszotta húsz évig. Ami viszont a gigalol, hogy arra a fröcsögésre h a rokkerek mennyivel jobb fejek mint a teknósok (ez vagy te) emberek képesek "a teknósok jobb fejek mint a rokkerekkel" válaszolni.

Te a saját cikkedet nem értékelnéd teljesítménynek és lesavaznád, h szar, ilyet bárki tud irni, én éreztem, pláne a hiperlúzer reakciókat, és azoknak a vicces leoltását. A focista fiúkat is sokan védték??? :) Vagy azt nem a ti lapotok csinálta, keverem ezt a sok magyar vulgárpojén szájtot meg hirlevelet.

"Ja, és helló seggfejek! MÁSOK lemezeit játsszátok." - Hehe ez mondjuk igaz, de hát miért fáj ez neked, megmondom miért mert te nem is csinálod nem is játszod:) Én csinálom és csak néha fáj h a dj-k több csajt tudnak meg.

Szóval én értékelem ezt az akcióművészetedet, pláne hogy az emberek hajlamosak voltak komolyan venni, de a savszerű iróniához nem árt némi research is, meg egy kis irónikus véna. Mint pl a válaszokra adott válaszokban simán van is, te irtad azokat is?

Sok sikert a további agressziókhoz, és remélem szellemes leoltásokkal próbálkoztok velem is, és kiteszitek a levelem a palotai közönséget 30éves diplomásként beállitó tag irása alá. Ja és van Good Looking Records és Looking Good Records is, minda2 a valóban elég oldboy bukemé, az exet MINDIG a 16 éves felgyöngyözött lányoknál keressétek.

Puszil
Andor

Kedves Andor!

Először a nem-beavatott olvasóink kedvéért áruljuk el, hogy te egy zenész vagy, aki eszméletlenül trágya számokat ír, természetesen a drumandbass keretein belül. Sajnos a nímand haverjaiddal közös művészneveteket nem fogjuk most ideírni, mert ez azt jelentené, hogy a Google-ban a Matula Magazin neve örökre összefonódna a produkciótokkal.

Leveledet az teszi hihetetlenül gyomorforgatóvá, ahogy próbálod az értelmes csávót adni, aki pont ugyanolyan okos, mint mi, csak más véleménye van egy konkrét ügyben, de ez nem baj, respektáljuk azért mi egymást, mi hasonlóan nagy elmék. Hogy érted te a mi komplikált vicceinket, meg szerinted is hülyék azok a kis bohócok, akik védik tőlünk a Palotait meg bele tudod sűríteni egy mondatba az mp3, cdj és p2p rövidítéseket.

Összekacsintasz, bratyizol és a lehető legmesszebb próbálod magad pozicionálni attól a szánalmas színtértől, amelynek prominens tagja vagy. A szomorú igazság azonban az, hogy buta vagy és korlátolt, bár lehet, hogy egyszerűen meghasonlottál, amikor elolvastad a cikkünket arról, hogy mekkora baromságot képviselsz.

Három apró megjegyzés még. Egyrészt a cikkben egy büdös rossz szót nem szóltunk senkire, aki nem kőbaltával, hanem számítógéppel csinál zenét. Másrészt biztosak vagyunk abban, hogy lényegesen többet tudunk nálad a te kis elektronikus tánczenédről - éppen azért nem írtunk bele a cikkbe mindenkit Manuel Göttschingtől Jace Claytonig, hogy te is megértsd a mondanivalónkat. Végül pedig le kell szögeznünk, hogy a téged olyannyira felkavaró cikk egyetlen egy szavát sem szántuk viccnek. Komolyan.

Good Looking - Looking Good ügyben igazad van.

Üdv,
Matula

Hello evribadi,

soxor toroltem mar ki a Matulat olvasatlanul, mert egyszeruen nincs idom elolvasni. Az utolsot elolvastam.

Az olvasoi leveleken megdobbentem. Mennyi barom probalja az igazat elmagyarazni kulonbozo indittatasbol, eszmeletlen. Fenyegetoznek, baromsagokat irnak, es az egyeszet egybevetve, tok ertelmetlen. Gondolom nektek azert teccik hogy mehet a fikazas oda - vissza. Ha lenne meg hely a lapban, megprobalnek osszerakni valami jot :)) Viszont ha erre nincs eselyem, akkor maradok az olvasoi tarsadalom alantos retegeiben.

hev a najsz ivning
Gabor

Kedves Gábor!

Van egy olyan érzésünk, hogy nem a létező vagy nemlétező helyhiány fogja megakadályozni, hogy te összerakj valami jót. Hidd el, nem olyan alantosak azok az olvasói társadalmi rétegek.
A fenyegetőzésektől mi is teljesen készek vagyunk. Az ilyenek inkább ne is olvassanak minket!!!

Üdv,
Matula

Üdvözletem!

Bede Márton hírhedt írása, a Bekapod a pikapod című szösszenet a Matula magazin egyik legjobb írása az utóbbi időben - mondom ezt úgy, hogy magam nem olvastam el. Miért tehetem ezt? A Matula magazin provokatív médium, célja a közösség izgatása (egyik kedvenc kifejezésem, mindig Michelle Wild jut róla eszembe, bocsássák hát meg, hogy itt is ezt használom), a véleménynyilvánítás kikényszerítése, azazhogy az álmos szemek fölnyitása. Erre ez a cikk tökéletesen megfelelő volt. Aki a Matula magazint olvassa, nyilván tisztában van vele, hogy milyen témájú internetes médium került a szeme elé - ha mégsem, egy cikk után már nyilvánvalóvá válik ez számára. Ennyi (felháborodott) olvasói levél csak azt jelentheti, hogy a cikk elérte célját: betalált. Azt én nem is vizsgálom (nem is tehetem), hogy Bede úr helyesen szólt-e, bár abban nem kételkedem, a véleményét írta le.

Ezzel szemben érkezhetett néhány igényes, no meg pár igénytelen reakció - s éppen ez a Matula magazin célja, legalábbis az én olvasatomban. Ezért tehát gratuláció illeti Bede Mártont. A cikket akkor meg elolvasom, ennél nem kell jobb hirdetés.

BA

Kedves BA!

Basszus, erre nem is gondoltunk.

Üdv,
Matula

Zdraszvuj!

Az a ti bajotok, hogy folyamatosan sipítoztok, ahelyett, hogy a dolgok pozitív oldalát néznétek. Én például nem hittem volna, hogy ennyi magyar DJ tud olvasni. A fene se nézné ki belo"lük.

Bajusz Orsi meg nem ír rosszul, csak rosszról.(juteszembe, építo" jellegu" kritikáért nem szokott szopni?) Kalifornia??? Könyörgöm, a Cypress Hillen kívül még semmi értelmes nem jött ki onnan. Egyébként is, remélheto"leg pár éven belül beleszakad a Csedes-Óceánba.

A vidéki elbeszélések közöt meg helyet kaphatna egy egri nagydarab, szakállas, agresszív állat is, aki mindenkit összever, aki egy rossz szót mer szólni a Cypress Hillro"l.

Kedves egri nagydarab, szakállas, agresszív állat!

A Cypress Hillt mi is gyakran hallgattuk tinédzser éveinkben, viszont aztán - hogy a klasszikus viccet idézzük - amikor elfogyott a spangli, egyből megkérdeztük, hogy mi ez a szar zene. Most elkezdünk menekülni az ellenkező irányba, te dúvad.

Üdv,
Matula

Sziasztok!

Jó ez a mixtape-kritika, de nem tűnik fel, hogy már korábban is csináltatok ilyet? Nézzétek néha meg a saját archívumotokat! (és a köcsögválogatottra is ugyanez vonatkozik) Amúgy jók vagytok! Ja, és tényleg együtt piáltatok Kozma Orsival ? Mit szólt ehhez hites ura? :)

na csá
Cubic

Kedves Cubic!

Leveled egyszerre implikálja azt, hogy nem tudjuk, mit írunk korábban, illetve hogy a cikkeinkben hazudunk. Te ugye konkrétan kibaszott hülye vagy, bazmeg?

Üdv,
Matula

iszonyú primitív a cikked
nem állok semelyik oldalon, csak megállapítás,
primitív, sötét, indulatos vagdalkozás (mondjuk indulatokat kelt, ha ez volt a cél, valószínüleg sikerült) eddig szerettem a Matulát, de most csalódtam...

Boros Regina

Kedves Regina!

Tudsz arról, hogy bizonyos női nevektől a férfiak farka azonnal feláll? Nem is ismerünk, de mégis, amint láttuk a neved, arra gondoltunk, hogy te olyan 170 centi magas vagy, vállig érő sötétbarna hajad van, és formás, bár a mi ízlésünkhöz képest kicsi melled van. Sales-ként dolgozol egy kisebb médiacégnél, és mi szeretnénk ráverni az arcodra.

Üdv,
Matula

ubazzz

oszinte leszek, eddig ( nehany, nem tobb mint 10 buli) alkalmaval ugy tekintettem a palotaira mint egy felisten (masik felisten hajos, aki azert szegyen nem szegyen tartja magat). aztan elolvastam a 2-3 hettel ezelotti dj alazo cikket ( dj vagyok en is, bar tom ez is szegyen:) jott a mai este, jott a lassan menetrendszeruve valo palotai szett az egyik helyi szorakozohelyen,mondom leviszem mar a baratnomet is. Aki mellesleg tokeletesen funky illetve rock arc, de mondom tag neki a zenei vilaga, tecceni fog neki a zsolti papa is.

nos, nem teccett, sot nekem sem, tokeletesen az az erzes keritett hatalmaba hogy mondom ez mitakar. valahogy nem fogott meg 10 zenebol csak kb 2, nem fogtak meg a mixek sem, nem volt ott egyaltalan semmi, minta winampot hallgatnek, picit jobban beatmixelve.

Felnyilt a szemem? vagy csak egyszeuen szar volt ma este a "mester? segitsetek, legalabb vmi tracklistaval, hogy ne haljak zeneileg ehen

G.

Kedves G.!

Ha nem kaptunk volna még annyi futóbolondtól levelet, akkor most gyanakodnánk, hogy ez valami trükkös szopatás meg csőbe húzás. De inkább tudod mit? Kurvára őszintén örülünk, hogy megváltoztattuk az életed, és a jó útra térítettünk.

Üdv,
Matula

Kedves Matula!

Nemrég tévedtem a honlapotokra és hát ez Franz Ferdinand-al szólva "superfantastisch"! Bede Márton DJ-kről szóló cikkéhez pedig csak gratuláni tudok,99,9%-ban egyetértettem vele (azért a Red Hot nem rossz zenekar).

A zenekritikák egész egyszerűen zseniálisak,szellemesek,viccesek,de ordít róluk,hogy az írójuk tökéletesen tisztában van a könnyűzenével. A hájjal kenegetés után azért lenne néhány apró észrevételem.A Beastie Boys lemeze szerintem nem annyira gáz,van rajta néhány hallgatható szám,na jó mondjuk nem sok,kb.a lemez harmada!:)A haverjaimmal például jót röhögtük azon,hogy Adam Yauch őszülő halántékkal nyomta: "Abrakadabra"!:)Persze a dalok alapjai tényleg elég szarok.A zenekar hitelessége viszont megkérdőjelezhetetlen!Na mindegy.Nekem egyébként a Check your head a csúcs!

Még csak annyi,hogy az idei gitárlemezek közül azért lemezkritikát érdemelne a The Bees új albuma meg a hibátlan Ordinary Boys!Bár lehet,hogy írni fogtok róluk majd a jövőben,nem tudom. Ja és a Kings of Convenience új lemeze is fantasztikus! Na ennyit akartam.Minden jót,CSAK ÍGY TOVÁBB!!!

Üdv,
Csaba

Kedves Csaba!

Minden szavad igazság, kivéve az, hogy a Check Your Head a csúcs, hiszen mindenki tudja, hogy a Paul´s Boutique az. Nem baj. Állj be te is az irántunk feltétlenül rajongók egyre gyarapodó táborába, és érezd, hogy egy kitűnő ember vagy.

Üdv,
Matula

Sziasztok Matulasok!

Most tudtam csak elolvasni Bede Marton kollegatok cikket a didzsekrol, es a rakas hozzaszolast, amin egyebken jot derultem.

Mikozben a cikket olvastam, visszagondoltam a szegedi egyetemi bulik lemezlovasaira, meg a pesti bulikban hallott didzsekre, es bakker, teljesen igaza van Martonnak: ezek altalaban total begyoposodott, korlatolt zenei stilust produkalo valakik voltak.

A szegedi Jate vagy, mondjuk, a Szote klubban, mar szinte fejbol ismertuk az osszes dalt, amit egyfolytaban engedtek ezek az emberek. Mondhatjuk, hogy szinte annal ellenere is jol tudtuk erezni magunkat ezekben a bulikban, hogy olyan zenet adtak, amilyet adtak. Semmi fantazia, semmi ujitasi vagy, semmi batorsag a valtoztatasra.

Ugyhogy en gratulalni szeretnek a cikkhez, tele van nagy igazsagokkal: es hogy ez faj, az a sok felhaborodott hozzaszolason is latszik.

Tovabbi jo munkat, es ne hagyjatok magatokat! :)

Udv,
Attila

Kedves Attila!

Köszönjük támogató és elismerő szavaidat. Szóval Szegeden is??? A rohadékok... Pedig abban bíztunk, hogy legalább a Szote klubban van a dídzsékben egy kis kurázsi. A picsába. Mindegy, hagyjuk.

Üdv,
Matula

KÖZLEMÉNY

A Ténylegkurvajófej Matulaolvasók Köre örömmel értesíti a Matula magazin munkatársait megalakulásáról. A non-profit szervezet 2004. szeptember 7-én, budapesti székhellyel jött a létre, azzal a céllal, hogy felhívja a Matula magazin szerkesztőségi tagjainak figyelmét arra, az elsőre talán merő fikciónak tűnő tényre, hogy nem minden olvasójuk takonyrakéta, hanem vannak közöttük Ténylegkurvajófejek is. Ennek megállapítása, és az üzenet széles rétegekhez való eljuttatása elemi érdeke, mind a Matula magazin szerkesztőségének, mind mindenkinek, aki ha nem is Ténylegkurvajófej, de legalább is nem egy kis buz. A missziót magáravállalók megítélése szerint, amit szűk körű, de annál reprezentatívabb közvéleménykutásra alapoznak, a Matula magazin népszerűsége az utóbbi hónapokban hullámvölgybe került. A okok feltárásának elmulasztása a magazin fennmaradását veszélyeztetheti. A TMK Kht. első projektje a Matula magazin erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és a rá leselkedő veszélyeket próbálja érdemben feltárni. A TMK Kht. ingyenesen letölthető SWOT-analízise remélhetőleg segítségére lesz a Matula magazinnak egy jővőorientáltabb és felhasználóbarátabb magazinhoz vezető stratégia kialakításában.

WEAKNESSES
1. Korrupciós ügyek lengik be a magazin házatáját. Nem kell nagyon a múltba visszanyúlnunk, ha ilyen ügyeket akarunk reflektorfénybe helyezni. Gondoljunk csak Bajusz "Kőrösi" O1rsolya zsurnaliszta vesszőfutására. A neves világjáróval kapcsolatban felmerült vádak nemhogy nem tisztázódnak, visszatetszést kiváltó cinikus nyilatkoztok látnak napvilágot: "Hát igen. Mi csak szopatunk naphosszat, a jobbnál jobb cikkek meg gyűlnek halomba." -reagálta a magazin az olvasók jogos felháborodását a szerkesztőkkel szembesítő olvasói levélre, a IX. évfolyam 20. számában. Más európai országban ezért már lemondott volna a fél szerkesztőség demindegy.
2. A magazin oldalain egyre gyakrabban olvashatóak olyan vélemények, amelyek a medium hitelét és a korábban hűséges olvasók odaadását is alaposan megrendítik. Emeljük ki csak a legutóbbi "két Technics = rövid ész" tétel körül fellobbanó, heves indulatokat kiváltó vitára. A vitát eldönteni ez a levél nem hivatott, de egy rövid megjegyzés azért belefér. "Megannyi nemzetközi hírű magyar zeneszámválogató-művész eltulajdoníthatatlan érdemeket szerzett felelősségteljes ízlésformáló munkája során." - halljuk az egyik irányból. Két hónap további gondolkodási időt sorsolunk ki azok között, akik tudnak ilyenekről és megírják nekünk a nevüket. Valamint várjuk azok jelentkezését, akik hitelt érdemlően bizonyítani tudják (és teszteknek és hazugságvizsgálatnak is hajlandóak alávetni magukat), hogy több mint egy témábavágó olvasói levelet végigolvastak az előző számban. Aki minden tekintetben megfelel a követelményeknek azt controller munkakörben módunkban áll alkalmazni, így nekünk nem köti le energiánkat a magazin olvasása, így minden tudásunkkal azon lehetünk, hogy hogyan legyen jobb.
3. Stílusok mentén elköteleződő, részrehajló, kiegyenesúlyozatlan zenekritikai tartalom, és a popzene szemüvegén keresztül való világlátás.

STRONGNESSES
1. A "Hírügynökségi jelentések" rovat aktualitása és objektivitása példamutató és irányadó bármely internetes hírportál számára.
2. Bede Márton.
3. Vicces olvasói levelek.

THREADS
1. A Matula Magazin felett gyülekező sötét felhőkben már az első esőcseppek is kezdenek összeállni, hogy aztán ezernyi társukkal mennydörögve zúduljanak alá a magazin korábbi érdemeit megtépázandó. Ez a folyamat tehát még csak most kezdődik, csírájában még feltartóztatható. A TMK Kht. a probléma háttérben a magazin szerkesztői gondolkodásának mélystruktúrájában lezajló folyamatokat látja meghúzodni. Szervezetünk párhuzamot vél felfedezni a szerkesztők szexuális életének feltételezett konjunktúrája és a weboldal erotikus tartalmának radikális csökkenése között. Szóval jó, hogy van, aki titeket leszop, de azért nem kéne elhanyagolni a kevésébé szerencsés olvasókat sem.
2. Ha már szó esett róluk: az olvasói levelek arról tanúskodnak, hogy az olvasók, hát.. okosak, csak nem nagyon. Hülyéknek írni nem jó, a munkatársak motivációvesztése ilymódon elkerülhetetlen.Természetesen szar cikkeket csak hülyék olvasnak, tehát a cikkek színvonala és az olvasók IQ és EQ hányadosa egyenes arányban állnak. Jó cikket írni nehéz, mert az munka. Megítélésünk szerint ez a gyökere a bajok 98%-ának. Javasoljuk tehát a célcsoport, mint a "nem hülye humanoidok" meghatározását, és az adekvát igények pontos specifikációját, illetve kielégítését.
3. A magazin pszeudointellektuális divathullámok általi befolyásoltságága és azok oltárán való feláldozásának veszélye olyan tényező, amit nem szabad elhanyagolnia egyetlen internetes médiumnak sem. Lévén a Matula is csak egy a blogkultúra virtuál-spirituális szupermarketjének polcain álló számtalan termék között, ügyelni kell az egyediség, megkülönböztethetőség fenntartására, és ezzel az olvasói igények ébrentartására.

OPPORTUNITIES
1. Innovatív és megkapó az a báj, amivel a médiaajánlatok kérdéskörét kezeli a magazin, bár az oldal frissítésének gyakorisága hagy némi kívánnivalót. Megfontolandónak tartjuk hardcore-pornó tartalmú amatőr videók belinkelését.

ÖSSZEGZÉS
A népszerűséghajhászás köztudottan nem a Matula kenyere, de olvasók azért kell, hogy legyenek. Így ajánlatos tudatos politika kialakítása az olvasókkal való kapcsolattartásra, az olvasókban kialakult kép fenntartására, ápolására, ill. jelen esetben módosítására. Az a kérdés ugyan nem merül fel bennünk, hogy a Matula premier életmód magazin-e vagy bulvárlap, de jó volna tudni, hogy mégis hova akarja pozicionálni a lapot a menedzsment. Ennek kommunikálása a headlány környékén ajánlott.

Kellemes újjászületést kíván a TMK Kht!
A közleményt megszövegezte F. Kaláírni, ügyvezető igazgató.

Állás:
Legyen Ön is Magyarország legdinamikusabban fejlődő vállalati tanácsadó cégének munkatársa. Amit kínálunk: versenyképes jövedelem, dinamikus és Ténylegkurvajófej társaság. Elvárás: dinamizmus A TMK Kht. keresi munkatársait piackutató, it business analyst, ketrecharc-instruktor, személyzeti munkatárs, orvoslátogató, Technischen Leiter, bakterológus, botanikus (román állampolgárság előny), copywriter editor, folyamatgazda, zseblámapkezelő, minőségbiztosítási mérnök, valamint felszopógyakornok munkakörökbe. Ja és controller. Az angol, német, francia, spanyol, és olasz nyelvű önéletrajzokat és kísérőleveleket a KMT@freemail.hu e-mailcímre várjuk.

Kedves F. Kaláírni!

Leveled elolvasása után mindannyian titkosítottuk telefonszámainkat, vidékre költöztünk, és megesküdtünk, soha nem szervezünk író-olvasó találkozót. Ijesztő vagy.

Üdv,
Matula










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum