Hogy a francba létezhet ezen a földön egy olyan ország, ahol a független zenén kívül semmit sem csinálnak jól? És hogyan válhat a világ vezetõ szuperhatalmává? A fõzés, a világpolitika, az autóvezetés nehéz dolgok, de a szerencsétlen amerikaiaknak még az olyan dolgok sem sikerülnek, mint a magazinszerkesztés vagy a divatos öltözködés. A legkevésbé a sütés megy nekik, annyira sem, mint a fõzés.
Elmondok egy gusztustalan történetet, hogy alátámasszam ezt. Na, megyek ábécébe. Nézem, mit lehet enni. Van muffin, van bagel, ezek ocsmányak, ragadnak és édesek. Amerikában sajnos jó kis répacukor nincs, mindenbe édesítõszert raknak, és az édesítõszer mindig a Budapesti Kommunikációs Fõiskola (legyen átkozott) menzájára emlékeztet, amit utálok. Végre, van kenyér, mûanyagzacskóban, felvágva. Augusztus huszadika van, gondolom együnk kenyeret, én így ünneplek. Veknis kenyeret sajnos nem találtam, csak randa bageleket megint. Zacskósból viszont van körülbelül ötvenfajta, egyek leveszek a polcról, hazaviszem, aztán kinyitom. Olyan ocsmány bûz csapott meg, amit nem lehet leírni. Olcsó légfrissítõkhöz tudnám hasonlítani. Az is árulkodó jel volt, hogy amikor leejtettem (persze még zacskóstul) akkor puffant, és harmonikaszerûen össze lehetett nyomni.
Nem igazán volt kedvem megenni, de egy teljes dollárt fizettem érte, gondoltam tegyük meg, amit lehet. Kenyérpirító nem volt otthon, csak kerti grill. Egyszer az Arab On Radar együttes vendéglátóim házában szállt meg, és egy felfújható kerti pancsolóban kurvázták meg kokainozták végig az éjszakát. Abból nem lett botrány, gondoltam ebbõl se lesz.
Vissza a kenyérhez meg a grillsütõhöz. Ráraktam a kenyereket, majd mentem valami lekvárt keresni a hûtõben. Egy perc után látom, füst szálldogál a kertben. A kenyér csöpögött le a grillsütõ rácsain, és olyan szaga volt, mint amikor az utat aszfaltozzák. Kellett egy ideig sikálnom a grillkészletet, szopás. Bezzeg az Arab On Radaros arcok még a pancsolót se kellett hogy leengedjék maguk után.
Aznap vacsora nélkül mentem koncertre. Gondoljátok el, annyira sokra tartják magukat, Budapesten a Szabadság téren a tûzõ napon kell állni, meg ilyen kérdésekre válaszolni, hogy tudsz-e fegyverrel bánni, csak azért, hogy betehesd turistaként a lábad a recesszióval és erkölcsi válsággal küzdõ kis országukba, és gyakorlatilag szeméten élnek, ami megolvad a tûzön. Nem is értem mi ez a macera a vízummal, van ebben az országban mondjuk ötven Mohinder, kétszáz Fugazi meg száz Shellac lemez, van pár faszkalap, akinek imponál Bajor Imre, van pár elvetemült mozirajongó, meg olyanok, akiknek nem esik le, hogy a Golden Gate híd olyan, mint az a fehér a Ferenciek Terénél, csak pirosra van festve. Ezektõl féltik Amerikát? És mi a halál faszáért maradnának az emberek ott?? Hülye bébiszitter kiscsajok lesznek, amíg világ a világ, de ki akar illegálisan kivándorolni egy olyan országba, ahol egy zsinórt kell meghúzni a buszon ha jelezni kíván az ember? Igen, egy randa mûanyag zsinórt, ami csilingel, mint egy felboruló karácsonyfa.
Az amerikai kórházakról se mondanám, hogy valami nagyon jók. Egyben voltam csak, San Francisco General. Karambolozni se volt valami nagy szám Amerikában, olyan mint otthon. Van valami hülye, aki nem teszi ki az indexet és gyorshajt is hozzá, meg egy másik hülye, aki jogosítvány nélkül belehajt a sárga lámpába. Sok vidám történet kezdõdött már így, de kevés folytatódott úgy, hogy a jogosítvány nélküli vezetõ megúszta azzal, hogy a kedves rendõrök megjegyezték, hogy hülyén néz ki a fénykép a diákigazolványában, majd a vonzó San Diego helyett (igazi Amerika, marhacsonkítások, drive-in bankok, délutáni talk showk, mexikói határ) San Francisco elegáns, ódon, és felettébb meleg hangulatú belvárosában kellett rohadnia két hétig. Amúgy San Diego is a napfény városa, nemcsak Debrecen! Nincs más hátra, rendezniük kell egy Játék határok nélkül vetélkedõt a megtisztelõ címért.
Azt is elárulom, a házibulik is úgy mennek, mint itt. Lehet táncolni, meg a végére kiürül a hûtõ, és a konyhában beszélget mindenki. Nekem mindegy hogy az Erase Errata vagy a Moog együttes tagjaival rúgok be. Az Erase Errata amúgy nagyon szar élõben, pedig lemezen tetszett. Nem is voltak sokan a koncerten. Mondom, a zenéhez értenek. Ami nekem furcsa, mert a melegek nem szoktak érteni a zenéhez, és San Franciscóban mindenki meleg, de tényleg. Ebbõl a szempontból számomra mindenki gyanús, akinek köze van ahhoz a városhoz. Hallom hogy a nagy Matulakedvenc, a Tigerbeat6 kiadó feje, KID 606 is a Bay Area lakosa. Remélem az októberi budapesti koncertjére idõzíti majd a coming outot, milyen vicces lenne. Bár ha jól emlékszem, a Tigerbeat6 oaklandi illetõségû, és Oakland az öböl másik oldalán van, hogy a buzik a szivárvány-dombokra épült metropolisz felõli oldalról, és a csóróbbak az Oakland felõli oldalról ne tudjanak átúszni.
Még annyit szeretnék elmondani, hogy a sok panaszkodás ellenére remekül éreztem magam, és Chicagót nagyon megszerettem. Amerika egyik legtisztább városa, olcsó az élet, remek lemezboltok vannak, és nincs annál nagyobb dicsõség, mintha valaki állatjelmezben szerepelhet a tévében. Kenyér nélkül lehet élni, ki nem szarja le igazából. Olyan rosszul érzem magam. amiért kényes a gyomrom, annyi szórakozástól esek el, hogy szörnyû.
Van Chicagóban egy Chic-a-go-go nevû tv mûsor, amiben egy patkány bábfigura és egy iskolai egyenruhába öltözött japán lány a mûsorvezetõk, mindenféle menõ együttes lép fel, és a számok közti szünetekben a helyi underground zenei élet prominens alakjai és gyerekek együtt táncolnak vetített háttér elõtt. Egy ilyen tévémûsor nagyon menõ, ez nem vitatható.
A mekiben is vannak gyerekek, meg vannak jó bábfigurák. Van a házam közelében egy meki, és én mindig begyûjtöm a mekis képregényeket, amiket nagyon szeretek. A mostani számban egy felhõben van az étterem, és élõ kígyókon kell lecsúszni a játszótérre, amit a képregény végén elönt az árvíz. Ez mekkora királyság. Ez kell ide nem metróvers meg @rc-plakátok, sok iparmûvészetis faszkalap húzzon visssza matricázni a budai galériáikba. Aki nem szereti a vidám, színes, félig ember, félig madár, félig hamburger, kifestett bohóc, lila babzsák képregényfigurákat annak nincs esze, és a meki ráadásul olcsó is. Amit a legjobban szeretek benne, hogy soha nem találkozhatok egy mekdonaldzban feministákkal, ideologista punkokkal, sXe köcsögökkel, hungaristákkal és egyéb aljanéppel. Viszont tele van gyerekekkel és turistákkal, akik nagyon viccesek tudnak lenni! Mindig elhatározom, hogy most majd ott ebédelek, de soha nincs erõm eljutni a második fogásig. Emiatt rosszul szoktam magam érezni, de rendszeresen újra megpróbálom a dolgot. Az a manusz, aki egy hónapig mekit zabált nagyon menõ. Ráadásul a tévében is benne volt, két legyet egy csapásra! Hja igen, pénzt is keresett, hármat, bassza meg, mindig lesz, akinek jobban megy, mint nekem!
Egy hír a végére. Az amerikaiak mûveletlennek tartják a magyarokat, mert egy közelmúltban készült felmérés szerint ötven magyar iskolás gyerekbõl ötven nem tudja, mi Rhode Island, Wyoming, Arkansas és Oregon államok fõvárosa. Pedig Rhode Islandot azért tudni kéne, mert Providence-ben van a Load Records székhelye, ami a legmenõbb amerikai kiadó mostanság, meg volt egy ilyen sorozat is hogy Providence, tényleg, akinek megvan videón az dobjon már nekem egy emailt, death_to_false_metalKUKACmailbox.hu, elõre is köszönöm.
