Atomtámadás Magyarországon ellen
1241 április 10-rõl 11-re virradó éjjel a korábban dicsõséges magyar hadsereg elpusztult. Muhinál állította hadrendbe az ország alakulatait a belpolitikai válságoktól egyébként is meggyötört magyar kormány. A csapatokat egyetlen éjszaka alatt szétbombázta a japán légierõ. A magyar Pearl Harbornak is nevezett muhi tragédia után megszûnt az önálló magyar államiság. Béla IV. a támadás idején szinte csodával határos módon tudott elmenekülni bunkerébõl, a köztársasági õrezred néhány tisztje segítségével. Az õt kísérõ konvoj több gépkocsiját is kilõtték a japánok, õ azonban sikeresen megszökött, majd egy sportrepülõgéppel Ausztriába távozott.
A japánok néhány nap alatt megsemmisítették az ország szinte teljes infrastruktúráját. A hidakat, erõmûveket szisztematikusan végigbombázták, majd nukleáris csapást mértek Budapestre. Az áldozatok számát sohasem sikerült pontosan felmérni, azonban a teljes hadsereg elpusztult, és egyetlen háborúnak sem volt annyi civil áldozata Magyarországon, mint az alig egy éves japán megszállásnak. Néhány értékesebb gyárat szétszerelve vasúton Tokióba szállítottak, máskülönben teljesen lerombolták az ország ipari központjait. Az óvóhelyekre menekült embereket japán õrjáratok élelemmel csalták elõ, majd a föld alól felbukkanókat halomra lõtték. A nemzetközi közvélemény riadtan figyelte a magyarországi népirtást. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa több határozatban is elítélte a japán kormányt, de katonai segítség nem érkezett.
Sõt, Ausztria csak egymilliárd dollárért vállalta volna a magyar miniszterelnök befogadását. A pénzt védelmi célokra fordították volna, mert a japán terrorveszély úgymond megnõtt volna Béla befogadásával. A magyar kormányfõ ezért hamarosan Horvátországba távozott, ahol a megszállás keserû hónapjait végül szerencsésen kihúzta.
1242-ben kormányválság tört ki Tokióban. Az európai expedíciós hadosztályokat haladéktalanul kivonták a térségbõl, és a japán csapatok váratlanul és véglegesen kivonultak Magyarországról. A kétségbeesett helyzetre jellemzõ, hogy az emberek többsége hetekkel a kivonulás után is az óvóhelyeken maradt, rettegve a japánok visszatéréstõl. Még évekkel késõbb is akadtak tanyák, ahol önellátásra berendezkedett menekültek azt hitték, hogy még tart a megszállás.
Újjáépítés és a második Béla-kormány
Béla IV. haladéktalanul új kormányt alakított. Az Egyesült Pártot feloszlatta, és helyette Nemzeti Megmentési Front néven új pártot alakított. Az új erõ nem csak nevében, hanem politikájában is teljesen megváltozott. Míg korábban Béla IV. kifejezetten kereste a konfliktusokat, és újraállamosító törekvéseivel a liberálisokat és a vállalkozókat, míg kun-politikájával a nemzetieket haragította magára, addig most kiadta az új jelszót: "Aki nincs ellenünk, az velünk van!"
Bevezette az úgynevezett Fegyver-kölcsönt, mellyel bárki állami vagyonhoz juthatott, ha garantálja szerzeménye fegyveres védelmének megszervezését, és megfelelõ bombabiztos óvóhelyek kiépítését. A nemzeti vagyon szinte teljes egészében újraoszthatóvá vált, hiszen a tulajdonosok jelentõs része meghalt a háborúban. Szinte minden család gyászolt, és a sugárbetegek még évtizedekig testükön hordozták a japán megszállás legszörnyûbb nyomait.
Újra megjelentek az országban a kunok, akik visszatérhettek a kun lakótelepekre. Szigorúan kijelölt körzeteikben a menekültek fegyveres szolgálattal tartoztak, az új magyar hadsereg derékhadát adták a betelepülõk. A Béla-kormány ahhoz is hozzájárult, hogy külföldiek vegyenek termõföldet, ha vállalták a mezõgazdasági termelés folyamatos biztosítását birtokaikon. Több tízezer külföldi vállalkozó élt a lehetõséggel. Hatalmas külföldi hiteleket is felvett az ország, és több olyan tröszt is visszatérhetett, amelyek még András II. idején vetették meg a lábukat Magyarországon, majd éppen a Béla-kormány alatt államosították vagyonukat. A korábban éles vitákat gerjesztõ izraeli ingatlanfejlesztõ csoportok is adókedvezményben részesültek.
A japán veszély még közel tíz évig állandóan napirenden maradt. Az iskolákban légiriadót gyakoroltak, éberségi vetélkedõk és honvédõ klipek mentek a magyar tévékben. Új városok nõttek ki a földbõl, de az általános elszegényedés így is évtizedekre vetette vissza a magyar gazdaságot.
Szakadás a Megmentési Frontban
Béla IV. mindent megtett azért, hogy minden politikai erõ az újjáépítésnek rendelje alá magát. Második kormányának megalakítása után nem sokkal tûnt fel egy agilis fiatal politikus, István V., aki élen járt a Front szervezésében, és fáradhatatlanul járta az országot, gyújtó hangú beszédeket tartva. István V. karrierje gyorsan szárnyalt: 1246-ra belügyminiszter lett, és hamarosan remek kapcsolatot alakított ki a kun kisebbség vezetõivel is.
Az ötvenes években õ vált az ország legnépszerûbb politikusává, és egyre hangosabban bírálta Béla IV-et. Keményebb és militaristább politikát sürgetett, és ehhez elsõsorban a keleti országrészben talált követõkre. A japán megszállástól leginkább sújtott területeken népszerûsége jóval meghaladta Béláét.
Az 1262-es választás elõtt István V. megalakította a Magyar Megmentési Frontot, melyet a Béla-féle Nemzeti Megmentési Fronttal szemben kívánt elindítani a választásokon. Béla az utolsó percben engedett, és olyan közös listát állítottak, melyben fele-fele arányban voltak a két Front jelöltjei. A választások után István V. új pozíciót kapott: ettõl kezdve a Miniszterelnöki Hivatal vezetõje volt, korábban ez a poszt nem létezett Magyarországon.
István V. azonban ezt is kevesellte, és felszólította Béla IV-et, hogy adja át a kormány teljes irányítását. Béla azonban ezúttal nem engedett, és István eltávolítását is kilátásba helyezte. István V. az ország keleti felére költözött, ahol pártja segítségével egy új fegyveres testületet toborzott. Komoly támaszt talált a kun tábornokokban is. 1265-ben Isaszegnél megtámadta a Bélához hû, hivatalos magyar hadsereget, és gyors gyõzelmet aratott.
Béla IV. a japán veszélyre hivatkozva nemzeti összefogást sürgetett, és vállalta, hogy elõre hozott választáson dõljön el az ország sorsa. Míg a keleti megyékben István 70 százalék fölötti eredményt ért el a Magyar Fronttal, addig a Dunántúlon tarolt a Béla-féle Nemzeti Front. A választások után a két politikus a Margitszigeten tartott csúcstalálkozót, jelképezve, hogy semleges területre léptek. A kompromisszum a következõ volt: Magyarország szövetségi köztársasággá alakult át, két, szinte egyenrangú kormánnyal és két parlamenttel. A belsõ határt a Duna vonala jelentette. A keleti országrésznek saját külügyminisztere és pénzügyminisztere is lett, saját költségvetéssel és hadsereggel.
A Magyar Szövetségi Köztársaság azonban nem bizonyult hosszú életûnek. 1270-ben Béla IV. meghalt, és István V. hadseregével bevonult a Dunántúlra. Hatalma elismertetésével nem kellett törõdnie, mert a káoszra számító cseh hadsereg áttörte az ország nyugati határát. A japán megszállás elõtti belharcok arra figyelmeztették a dunántúliakat, hogy elfogadják István V-öt, aki a teljes keleti hadsereget átdobta Gyõrbe, felsorakoztatva õket a csehek ellen.
A gyors gyõzelem után István V. könnyedén kormányalakítási megbízást kapott, a korábban Nemzeti Fronthoz tartozó politikusok is õt támogatták. Az új, egységes kormány azonban mégsem maradhatott sokáig hivatalban. István V. két évvel a miniszterelnöki eskü letétele után meghalt, és utódjáról már a kun katonai vezetõk dönthettek.
(az utolsó rész következik)
