Ahogy az közismert, a spanyol bajnokságban - és könyörgöm, ne nevezzük azt magyarul semmilyen spanyol néven, ugyanis nincs neki spanyol neve, egyszerûen elsõ osztálynak hívják - játszanak a világ legjobb csapatai és a világ legjobb játékosai. A világ leggusztustalanabb csapata is itt játszik, a Real Madrid személyében. Érdekes lenne valamiféle áttekintést írni arról, hogy a történelem során éppen a világ mely csapatát utálták a legtöbben, mindenesetre a Manchester United után a trónra Júdás Figo, a Dagadt Nyúl és az Izzadó Arab kerültek fel barátaikkal együtt.

Florentino Pérez elnök nem sokat tanult a tavalyi év hibáiból, amikor a saját és egymás sebeit nyalogató sztárok az ellenfél térfelén ácsorogtak, miközben a harmatgyenge hátvédek annyit szoptak, hogy mindent elvesztettek a spanyol kupától a bajnokságon át egészen a BL-ig. Hátulra leszerzõdtette ugyan Samuelt a Rómából, rajta kívül azonban az egyetlen jelentõs igazolás az a Michael Owen, akit pont öt évvel ezelõtt kellett volna valamelyik spanyol nagycsapatnak megszereznie a Liverpooltól. Most már semmi haszna nem lesz, viszont állandó stresszhelyzetet fog eredményezni szerencsétlen Raúl számára, akit ugyan gyakorlatilag örökös szerzõdés köt a Madridhoz, ám tavalyi tragikus szezonja után idén egészen biztosan jó sokat fog rohadni a kispadon. Helyzetét tovább nehezíti, hogy Pérez visszahívta Monacóból a kölcsönben ott játszó Morientest, aki a tavalyi szezon legjobb formában focizó spanyolja volt. Most, hogy a jelek szerint Vieira mégis marad az Arsenalban, ez a keret nem tûnik jobbnak a tavalyinál, ráadásul a kispadon az a Camacho fog ülni, akinek edzõként nincsenek jelentõs eredményei, rettentõ gyávaságán és gusztustalanul védekezõ felállásain kívül pedig semmit nem tud felmutatni.

Szerencsére a Real Madridot ellensúlyozandó a spanyol bajnokságban játszik minden idõk legjobb csapata, az FC Barcelona is. A katalánok már évek óta semmit sem nyertek, ám a tavaszi menetelésük annyira lenyûgözõ volt, hogy nem csak a Madridot sikerült a hajrában megelõzniük, hanem a tragikus õszi forduló után majdnem a bajnoki cím is meglett. A Barcelona kerete ráadásul sokat erõsödött, például sikerült végre elpasszolni az évek óta csak a pályán ácsorgó Kluivertet, és valószínûleg Saviola is elmegy, hogy fejletlen fizikumával más csapatok szurkolóit keserítse. Helyettük érkezett két bombabiztos brazil hátvéd, Belletti és Edmilson, valamint a világ egyik legtehetségesebb futballistája, a kameruni Samuel Eto´o, akinek amennyiben sikerül végre úrrá lenni meglepetésszerûen felbukkanó idegrohamain, Ronaldinhóval együtt Európa legveszélyesebb párosát alkothatja. Mellettük további két új szerzemény, a sokat ígérõ Deco, és az ide már csak levezetni érkezõ, ám életveszélyességét az EB-n ismét bizonyító Henrik Larsson garantálja majd a Barcelona idei diadalmenetét.

A Valencia idei formájára még tippelni sem nagyon merünk. Bár õk a bajnoki cím védõi, a csapatnál olyan alapvetõ dolgok változtak meg, amelyek teljesen tönkretehetik a Liverpoolhoz távozott Rafa Benítez eddigi munkáját. A Valencia tavalyi sikere elsõsorban a kiváló csapatunkára lett felépítve, erre az egyébként itt már korábban edzõsködõ Claudio Ranieri elsõ lépésként egy rakás nem különösebben kiemelkedõ olasz honfitársát szerzõdtette le. Vajon mi olyat tud Corradi, Fiore és Di Vaio amit Vicente, Mista vagy Angulo nem? A képlet teljesen egyszerû: ha Ranieri elkezdi a digókat játszatni, a közönség már készítheti is elõ a Valenciában sikertelenség esetén hagyományosan a pályára bedobált narancsokat. A Deportivo la Coruna bár szimpatikus csapat, sok vizet az idén azon kívül nem fog zavarni, hogy Mauro Silva megdönti Donato öregségi rekordját a klubnál.

Ez lesz a végeredmény: 1. Barcelona; 2. Real Madrid; 3. Valencia.
Meglepetéscsapat, amely sok ideig a legjobbakkal küzd a bajnokságért, majd dicséretes, UEFA-kupát érõ pozícióban végez: Villareal.

Aki a focit szereti, vagy az angol, vagy a spanyol bajnokságot imádja, leszámítva azokat, akiket még mindig lázba hoz egy Internazionale-Milan unalomderbi, de róluk késõbb. Még ha valaki annyira is utálja az angol futballt, mint ahogy azt majdnem a teljes Matula teszi, el kell azért ismernünk, hogy a Heysel stadion átrendezése óta igen sokat fejlõdött a Premiership, amit egyébként akkor még nem is így hívtak. Az angolbuzikat általában nem zavarja a tény, hogy a változások (az angolbuzik által nagyon helyesen gyûlölt Manchester United kivételével) külföldi edzõknek és külföldi játékosoknak köszönhetõek, de hát ha nem lennének ennyire hülyék, akkor ugye eleve inkább a spanyol meccseket néznék.

Az egy beláthatatlanul egysíkú évtized folyamán szinte egyeduralkodó Manchester Unitednek tavaly nem hogy komoly vetélytársa akadt, hanem az Arsenal egyenesen simán megnyerte a bajnokságot, és a Chelsea is viszonylag sokáig bírta a versenyt. Idén is õk hárman döntik majd el maguk közt a bajnoki cím sorsát, bármennyire is fáj ez a Liverpool drukkereinek. Az oké, hogy végre elment onnét a kispadról a szívbajos francia, és jött a helyére Benítez, meg hogy végre sikerült túladni minden idõk legbénább olyan játékosan, akit valaha valaki is jónak tartott, nevezetesen Emile Heskey-n, viszont elment ugye Owen is, aki nélkül a BL-szereplés kivívása is kõkemény feladat lesz. Ezen pedig az esetleg érkezõ Xabi Alonso sem változtathat majd sokat.

Amióta Beckham már nem náluk játszik, valahogy a Manchester Unitedet is képesek voltunk szívünkbe zárni. Muszáj fejet hajtani Sir Alex Ferguson lassan húsz éve tartó munkája elõtt, meg a csapat is egységes és hatékony, a tavalyi elcseszett szezon ellenére. Legfontosabb idei erõsítésük az argentin Heinze, aki megbízható és brutális, mint nemzete majd minden labdarúgó gyermeke - az évek óta együtt játszó játékosok kemény magja azonban együtt maradt. Bár a már lejátszott elsõ fordulóban csúnyán kikaptak a Chelsea-tõl, a szezon végén egészen biztosan ott lesznek az elsõk között, sõt, szerintünk kifejezetten jót fog nekik tenni, hogy végre nem õvelük, hanem a kúrógép svéd szövetségi kapitánnyal lesz tele a The Sun.

Ha Vieira marad az Arsenalnál - márpedig úgy tûnik, marad - akkor nem fognak rosszabbul játszani, mint tavaly. És ha úgy játszanak, mint tavaly, akkor nagyon nehéz lesz bárkinek is eléjük kerülni. Igazolni ugyan nem igazoltak senki nagypályást, hiszen minek, azonban a tavasszal már ott játszó spanyol Reyes (minden idõk legjobb cigány focistája) idén feltehetõen olyan formát fog mutatni, hogy Henry-n kívül valamennyi csatárjuknak vért kell majd izzadnia a csapatba kerüléshez.

A Chelsea-t egyszerû lenne ugyanúgy utálni, mint a Real Madridot, hiszen mögöttük is ott mélyül egy feneketlen pénzeszsák, azonban van egy alapvetõ különbség - a Chelsea cool. Egy hazájából elmenekült orosz tulajdonos, az cool. Az EB után vásárolt két játékosuk, a kapus Cech és a középhátvéd Ricardo Carvalho egyaránt cool. A harcos ír szélsõ, Damien Duff cool. Az, hogy van egy izlandi csatárjuk, aki ráadásul rendszeresen játszik, az aztán nagyon cool. Mindezek mellé pedig Abramovics megvette az utóbbi két év legjobb európai edzõjét, a Portóval mindent megnyerõ José Mourinhót, aki ha a Chelsea-vel is képes bajnokságot vagy valamilyen kontinentális trófeát megnyerni, akkor Johan Cruyff barcelonai edzõsége óta a sport legnagyobb mesterévé válhat. Ez azonban idén még nem fog neki sikerülni, elõbb rá kell húznia az elképzeléseit az angol focira.

Ez lesz a végeredmény: 1. Arsenal; 2. Manchester United; 3. Chelsea.
Meglepetéscsapat, amely sok ideig a legjobbakkal küzd a bajnokságért, majd dicséretes, UEFA-kupát érõ pozícióban végez: Ahogy azt mindenki tudja, aki valaha is olvasta Tandori Dezsõ gombfoci-könyveit, természetesen a West Bromwich Albion.

Semmi nem mutatja jobban, hogy milyen mélyre is zuhant a német foci, mint hogy már nem is utálja õket senki annyira, mint amikor kilencvenben megnyerték minden idõk legunalmasabb vébéjét, vagy a Bayern Münchentõl rettegett egész Európa. Már Oliver Kahn hülye feje is inkább egy kedves méregzsáké, mint a saját játékosait az anyjukba elküldõ üvöltõ pszichopatáé. Ha ez így megy tovább, még maga Gary Lineker is módosítja legendás tézisét arról, hogy a futball egy olyan sport, amelyet két tizenegy fõs csapat játszik, és mindig a németek nyerik. Például hogy "a futballt két tizenegy fõs csapat játssza, de a németek már a csoportmeccseken kiesnek, és az egyik csatáruk polák, a másik meg egy kanadai magyar brazil".

Itt azonban érjen is véget a gúnyolódás, mivel a német foci a 2006-os vébére egészen biztosan újjá fog születni, és ennek elsõ lépéseként csapataik az idén jól szerepelnek majd a BL-ben, és a bajnokságuk is visszatér a nyolcvanas években megszokott tempóhoz és színvonalhoz. A Bundesligában ugye egy - nevezetesen a Bayern München - játszik mindenki ellen, illetve mindenki az az egy ellen. Racionálisan lehetetlen megindokolni, de idén a Bayern verhetetlenül jó lesz, ez kérem szépen benne van a levegõben. A kispadra Hitzfeld helyére érkezõ Felix Magath keze alatt elöl Santa Cruz és Makaay megállíthatatlanok lesznek, és a két fiatal német középpályás, Deisler és Schweinsteiger pedig a feladathoz felnõve Ballackkal együtt osztják majd a germán észt. A levezetni hazatérõ Lizarazun kívül fontos játékos nem távozott a csapattól, úgyhogy bajnokok lesznek, akárki meglássa.

A tavalyi bajnok Werder Bremen elõzõ szezonbéli és idei szereplése között minden bizonnyal pont ugyanakkora lesz a különbség, mint az eladott Ailton és a pótlására érkezõ Klose játéktudása között. Esetleg Lisztes Krisztián a hátán cipeli a csapatot a bajnoki címig. Vagy inkább nem. A dobogón azonban ott lehetnek, akárcsak rajtuk kívül még egy rakás csapat.

A Bayern mögötti "második legjobb német csapat" - istenem, ez de megtisztelõ - címért most már rendre a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen csatázik. Az utóbbi mintha többet erõstett volna a nyáron, elsõsorban a Milanból érkezõ Roque Juniorral, mégis az elõbbi tûnik a befutónak, elsõsorban a két csehnek, Rosickynek és a világ legjobban focizó kézilabda-átlövõjének, Jan Kollernek köszönhetõen.

Az igazság azonban az, hogy a Bayernnek odaítélt bajnoki címet leszámítva teljesen sötétben tapogatózunk a többi helyezést illetõen, és most kivételesen nem azért, mert német bajnokikat nézni igazán embert próbáló feladat. Tippelhetnénk akár a kilencvenes évek eleji formájába visszavágyó Kaiserslauternre, amely mellett leginkább az szól, hogy visszahozták Olaszországból azt a Carsten Janckert, akirõl szentül hisszük, hogy vele minden német csapatnak muszáj nyernie, hiszen az ellenfél egyszerûen megijed ennyi egy emberbe sûrített németségtõl. Vagy ott van a Schalke 04 is, ahol meg Európa legjobb stadionjához próbálnak már évek óta egy méltó csapatot összehozni. Franc tudja.

Ez lesz a végeredmény: 1. Bayern München; 2. Borussia Dortmund; 3. Kaiserslautern.
Meglepetéscsapat, amely sok ideig a legjobbakkal küzd a bajnokságért, majd dicséretes, UEFA-kupát érõ pozícióban végez: Wolfsburg (Mivel sajnos Európa egyetlen punk rock focicsapata, a St. Pauli továbbra is képtelen feljutni).

Nem véletlenül választottunk az idei olasz bajnokság reprezentálására egy ilyen hangulatos képet Totti vagy Zambrotta szexi felsõteste helyett. Az minket ugyanis különösebben nem érdekel, hogy mi történik az olasz focipályákon. Az oké, hogy a digók ezt nézik, nekik ez jutott, mi viszont szeretjük a focit. Balhéban ezzel szemben lassan már õk a legjobbak, ha eltekintünk a szerb és az orosz stadionokban folyó mészárlásoktól. Talán még nem ebben a szezonban, de egészen biztosan hamarosan az olasz huligán-helyzet az angol kollegák nagy hetvenes-nyolcvanas évekbeli menetelését fogja idézni, tippünk szerint a Lazio fasisztái és a Roma kommunistái között elõbb-utóbb nem csak hogy vér fog folyni, mert azon már rég túl vagyunk, hanem egy olyan igazi Heysel-stílusú tömeggyilkosság is össze lesz hozva.

Idén Olaszországban ismét az a Milan lesz a bajnok, amely ebben a sivatagban messze a legjobb focit játssza. Nem ez az egyetlen csapat, amelyben elõfordulnak tehetséges focisták, viszont csak itt hajlandóak mutatni is valamit a tudásukból a sok hajzselé és látványos sírógörcs között. Kaká és Sevcsenko - amellett, hogy egyikük sem olasz - látványosak és hatékonyak, ráadásul az idén mellettük lesz az a Crespo, aki tavaly a Chelsea-ben nem csinált szart sem, Olaszországban viszont már többször bizonyított. Hátulra ugyan pont azt a Stamot sikerült megvenni, aki néha a magyar mezõny szintjére képes szellemileg lelassulni, azonban egy Nestával a csapatban nincs min aggódni.

A Milan mögött három csapatnak kéne versenyeznie, ám mivel a Roma hihetetlen érzékkel adta el a nyáron két leghasznosabb játékosát, Samuelt és Emersont, venni meg nem vett senki használhatót a helyükre, õk maximum a Lazio ellen vérontás nélkül megúszott derbiknek örülhetnek majd.

A Juventus idei formájára nehéz tippelni, Lippi otthagyta a kispadot, és bár talán a legsokoldalúbb olasz edzõ, Capello jött a helyére, az egyre öregedõ Del Piero és a csak akarata ellenére Torinóban tartott Trezeguet súlyos ballaszt lehetnek az Öreg Hölgy cekkerében*. Igen, Nedved tényleg maradt, ám egyrészt évek óta csúcsformában játszik és ez nem tarthat örökké, másrészt az utolsó ember, aki egyedül bajnokot tudott csinálni egy olasz klubcsapatból, az Maradona volt.

A futballgyilkos olasz mezõnybõl is kiemelkedve untató Internazionale idei kerete annyira látványosan a folyamatos egynullázásra és smucigkodásra van belõve, hogy egészen biztosan sokra viszik. Az új edzõ, Roberto Mancini szinte önmagában garancia lenne erre, ráadásul olyan színvonalas olasz segítõi lesznek, mint Materazzi, Cannavaro és a méretes paraszt Vieri. A Barcelonából illetve a Lazióból érkezõ Davids és Mihajlovics reklamálásban illetve alattomos bunkóságban világelsõk - nincs ezen mit tovább taglalni, az idén az Inter, legalábbis otthon, magasra tör.

Ez lesz a végeredmény: 1. AC Milan; 2. Internazionale; 3. Juventus.
Meglepetéscsapat, amely sok ideig a legjobbakkal küzd a bajnokságért, majd dicséretes, UEFA-kupát érõ pozícióban végez: Fiorentina, ha már évekig a pokolban senyvedtek. Bár Olaszországban soha nincsenek meglepetéscsapatok, a Chievónak is csak majdnem jött össze pár éve.