András II. 1205-ben gyorsan hozzálátott programja megvalósításához. A neoliberális gazdaságpolitika meggyõzõdéses híveként indította el "új gazdasági mechanizmus" nevû programját. Az állami olajcég, a telefonvállalat és a paksi atomerõmû eladása után saját pártja is éles kritikákat fogalmazott meg. András II. azonban nem hagyta magát, és egymás után hozatta kormányával a privatizációs döntéseket. Meglepõ módon olyan szerveket is koncesszióba adott, melyek hagyományosan állami feladatot látnak el. Így került egy amerikai-izraeli céghez tartós bérleti szerzõdéssel az APEH, majd egy szaúdi vállalkozó csoporthoz a Vám és Pénzügyõrség. A külföldi nagyvállalkozók maguk hajtották be a vámot és az adókat. András egy német társaságnak pedig eladta Brassó városát is, a környékkel együtt. A Deutsche Rittere Gmbh. korábban a Közel-Keleten a NATO logisztikai kiszolgálója volt, és most Brassó környékét akarták felvirágoztatni: õk szedték a helyi adót, cserébe infrastrukturális beruházások sorát ígérték.
Az új gazdasági mechanizmus már az 1210-es évek elejére rengeteg ellenséget szerzett a miniszterelnöknek. A legtöbb szerzõdés mögött korrupciót sejtettek az ellenzékiek, de a nemzeti oldal felháborodása még keményebb volt: egyenesen Magyarország kiárusításáról beszéltek. A kormányzó Egyesült Párton belül is egyre erõsödtek az ellenzéki hangok. Béla IV. vezetésével megalakult a nemzeti platform, mely az összes szerzõdés felülvizsgálatát követelte. Kívülrõl azonban senki sem merte megtámadni a kormányt.
A first lady lett az áldozat
Miközben a parlamentben és a parlamenten kívül is egyre nõtt az András-féle politikát ellenzõk tábora, új fogást találtak a miniszterelnökön: a feleségét. Árpádháziné Meráni Gertrúd ugyanis ügyesen lobbizott férjénél. A rokonai több tucat állami vállalatot szereztek meg a privatizációs dömpingben, többek között a kalocsai paprikafeldolgozót és a bábolnai állami gazdaságot is. Gertrúd a bulvársajtó céltáblája lett. Naponta interpellálták András II.-t a feleségével kapcsolatban a parlamentben. Havonta tüntettek a kormány ellen nemzeti karszalagos felvonulók, és többször szidták a "meráni kurvát", mint férjét, a miniszterelnököt.
1213 szeptember 23-án Andrásék pilisi víkendházát hatalmas robbanás rázta meg. András II. éppen vidéken volt hivatalos úton, de Gertrúd a ház kertjében napozott. A bomba a medence szélén robbant, és a felrepülõ márványkövek halálra sebezték az asszonyt. Gertrúd halála után a nyomozás a legfelsõbb politikai körökig jutott. Bánk belügyminiszter és Péter budapesti rendõrfõkapitány egyaránt tudott a merénylet tervérõl, derült ki egy titkos nyomozás során. András azonban megijedt. Pétert ugyan kivégezték, de Bánk megúszta annyival, hogy a kormányból kikerült. Hamarosan azonban Horvátországban kapott magas állami hivatalt. András egyszerûen attól félt, hogy polgárháború törne ki, ha keményebben vágna vissza, így viszont azt remélte, hogy a merénylet utáni sokk lecsillapítja akedélyeket.
Vérrel mosni le a gyalázatot
András II. tekintélye a gyenge megtorlás után annyira megcsappant, hogy az Egyesült Párt vezetõi már nem is akarták megbuktatni õt. Arra számítottak, hogy jobbnál jobb pozíciókat csikarnak ki Andrástól, és a rivalizáló csoportok közül így senkinek sem kell majd gyõznie.
András új taktikához fordult, és jól bevált recept szerint háborús politikával próbálta visszaszerezni az ország egységét, és saját erejét. Még miniszterelnöki kinevezése elõtt épp egy déli háborúban szerzett hírnevet magának. Most is erre játszott. 1213-ban Ukrajnába vezetett hadjáratot. A harc szokás szerint az egyik ukrán párt mellett folyt, korábban már sokszor sikerült magyar-barát bábkormányt ültetni Kijevbe. Most azonban elbukott a magyarok favoritja, és András csapatait kiverték az országból. 1217-ben még nagyobb vállalkozásba kezdett ezért András II. Személyesen vett részt a NATO palesztinai háborújában. Soha ekkora magyar sereg nem harcolt korábban a NATO csapatokkal. A háborúhoz szükséges pénzt András úgy teremtette elõ, hogy privatizálta a Postát és a Szerencsejáték Rt-t is. A hadjáratnak hatalmas médiatámogatottsága volt: a Jeruzsálemnél felvonuló magyar katonák integetettek minden lap címlapján. Ennek ellenére komoly katonai sikert nem tudtak elérni a magyar csapatok, és alig egy év múlva hazahívták a költséges expedíciót.
Aranyos alkotmány
Amíg András II. távol volt, és Jeruzsálemben egy magyar tank tetejérõl beszélt mûholdas telefonon minisztereivel, itthon különösen erõs pozíciót szerzett az Egyesült Párt nemzeti platformjának vezetõje, Béla IV. A fiatal és agilis politikus az államosítás programjával vonzotta magához a szavazókat, miközben nem alakított új pártot, hanem belülrõl készítette elõ a hatalomátvételt.
1222-ben a nemzeti platform olyan erõs lett a pártban, hogy a képviselõk ultimátumot intéztek András II-höz: új választások kiírásáért kezdenek küzdeni, vagy András teljesíti követeléseiket. András kényszerûen engedett. Ez volt az elsõ eset, hogy egy magyar miniszterelnököt saját pártja fegyver nélkül kényszerített engedmékenyekre. Az 1222-es alkotmánymódosítás szinte teljes egészében tükrözte a nemzeti platform követeléseit. Bekerült az alkotmányba, hogy külföldi cégek (az izraeli és az arab vállalatokat külön kiemelték) nem szerezhetnek koncessziót semmilyen illeték beszerzésére. Olajjal csak állami cég kereskedhet. Ekkor került be az alkotmányba a képviselõk mentelmi joga is, hiszen a platform tagjai tartottak a megtorlástól. A szakszervezeteknek szintén sikerült széles körû jogokat kiharcolniuk. Az új alaptörvényt nem gyõzte eléggé értékelni a korabeli közbeszéd: így kapta az "arany" vagy "aranyos alkotmány" kitüntetõ címet.
András mindezek ellenére már néhány év múlva az újraállamosított cégek közül többet is bérleti szerzõdéssel külföldi vállalkozóknak juttatott. A Magyar Villamosmûveket pedig egy csomagban eladta a Cohen Electric Ltd. nevû amerikai cégnek, és hozzákezdett a Mol gázüzletágának eladásához is. 1231-ben azonban ismét visszakozni kényszerült. A képviselõk ezúttal összeszedték a megfelelõ számú aláírást az új választások kiírásához, és András ismét engedett. Nyilvánvaló volt, hogy az Egyesült Párt listáját Béla IV. vezette volna egy új referendum esetén. András II. megerõsítette az aranyos alkotmányt, amibe újabb cikkelyek kerültek. A miniszterelnöki hatalom komolyan korlátozódott, és egy olyan passzus is belekerült, amely újdonság volt a hazai politika világában: a képviselõk több mint 50 százaléka megbuktathatta a miniszterelnököt. A bizalmatlansági indítvány ettõl kezdve 1848-ig a magyar miniszterelnökök réme volt.
Béla IV. ugyan távozott a kormányból, de továbbra is komoly pozíciókat szerzett. A déli területek kormányzója, majd Erdély fõkormányzója lett. Utóbbi területrõl pedig elüldözték a Deutsche Rittere Gmbh-t, és Brassó is Béla IV. irányítása alá került. Az infrastruktúra-fejlesztõ német cég a Baltikumban szerzett magának pozíciókat, ahol saját kikötõket épített a lengyel és a litván kormány nagy bosszúságára.
András II. megpróbált a nemzetiekkel szemben alternatívát felmutatni, és a fiatal Kálmánban talált szövetségest. Kálmán egyszerû képviselõként kezdte, de Béla erdélyi kinevezésekor õ kapta meg a horvát területek vezetését. Kálmán is megpróbálkozott egy platform alapításával, de a liberális csoport közel sem kapott akkora támogatást, mint a népiek.
Béla IV. restaurációs kísérlete és a menekült probléma
1235-ben András meghalt. Az Egységes Párt azonban nem esett szét, mert minden csoport és irányzat érezte, hogy Béla IV. mellett más jelölt nem jöhet szóba a kormányfõi poszt elfoglalására. Béla IV. elsõ döntése a Privatizációs Visszaéléseket Vizsgáló Bizottság felállítása volt. A PVVB pedig nem húzta az idõt: néhány év alatt több tízmilliárdnyi állami vagyont vett vissza, kárpótlás nélkül, külföldi és hazai befektetõktõl egyaránt. Az intézkedések népszerûek voltak ugyan, de a befolyásos üzleti körök elfordultak Bélától, és a nemzetközi pénzintézetek is rosszallásukat fejezték ki. A Gyáriparosok Országos Szövetsége egyenesen adómegtagadásra buzdította tagjait.
Közben fenyegetõ hírek érkeztek keletrõl: 1236-ban híre jött, hogy a japánok már Oroszország belsejében vannak. Az imperialista Japán kormány néhány évtized alatt szinte egész Ázsiát elfoglalta, és a gyorsan mozgó japán csapatok szõnyegbombázásaikkal mindent elpusztítottak. Béla IV. tudta, hogy az ázsiai veszedelem vészesen közeledik Záhony felé. A harmincas években menekültek tízezreit fogadta be Magyarország. A betelepülõ kun népességtõl Béla IV. fegyveres szolgálatot kért, ingyen házakért cserébe.
A menekültáradat felháborította a magyar társadalmat. Míg a vállalkozói körök eleve gyûlölték a Béla-kormányt az államosítások miatt, most a nemzeti oldalt haragította magára. Sokan nem tudták elviselni, hogy a menekültek adókedvezményt, szociális lakást kapnak, miközben egy-egy magyar fiatal évtizedekig nem juthatott lakáshoz vagy álláshoz.
1241 március 12-én a japán tankok átgördültek a Vereckei hágón. Az ország háborúra készült. Óvóhelyek épültek és a magyar légvédelem folyamatosan gyakorlatozott. Egy önkéntesekbõl álló magyar hadtest március 17-én azonban nem a japánokra támadt, hanem szörnyû pogromokat hajtott végre a frissen épült kun lakótelepeken. Több száz embert gyilkoltak meg és lakónegyedeket robbantottak fel. A feldühödött kun zsoldos-sereg ezután magyar városokra támadt, már a japán támadás elõtt kimerítve a lakosságot. A kunok kelet felé kivonultak ugyan az országból néhány hét után, de ahogy elmentek, a japánok máris a Tisza környékéig nyomultak elõre.
(folytatás következik
