Alex rendet tesz
Az Esztergomból titokban útnak indult repülõn három miniszter, stratégiailag fontos üzemek vezetõi és a hadsereg több tábornoka is rajta volt. Egy dologban értettek csak egyet: ha bárki alakítana kormányt a magyarországi jelöltek közül, azonnal polgárháború, vagy ahhoz közeli feszült helyzet alakulna ki. Márpedig a stabilitás mindannyiuk közös érdeke volt. 1172 március közepén érkeztek Moszkvába, és azonnal Béla III. irodájába mentek. Béla III. gyerekkora óta kint élt, azzal a magyar emigráns csoporttal, mely Borisz, László II. és István IV. köré szervezõdött. A társaság idõsebb tagjai még Béla II. idején töltöttek be Magyarországon jelentõs pozíciókat, de már évtizedek óta Oroszországban éltek. Aki hazatért, azt elõbb-utóbb megölték. Õrizték a romantikus magyar virtust, de közben nyakig benne voltak az orosz világban: szinte mindannyian olajjal foglalkoztak.
Béla III. már az iskoláit is kint végezte, vállalkozása dollár milliárdokat ért, az orosz elnök személyes bizalmasa volt. A korabeli sajtó beszámolói szerint szinte teljesen eloroszosodott, nem is magyar nevét használta, hanem Alexnek hívatta magát és Alexander Arpadovics néven vezette cégbirodalmát. Kezdetben esze ágában sem volt üzleteit otthagyni, az életveszélyesnek látszó magyar kormányfõi poszt kedvéért.
A gyõzködés és a tárgyalások hónapokig tartottak. Végül sokat számított, hogy az orosz elnök váratlanul úgy döntött, hogy nem kér többet Alex tanácsaiból és pénzébõl, és megpróbálta államosítani a nagy olajcégeket. 1173-ban Alex, immár újra Bélaként, hazatért, és Kalocsán kormányt alakított. Béla III. hihetetlen energiával kezdte megerõsíteni a hatalmát, és minden korábbi reményeket felülmúló sikereket ért el a következõ 23 évben.
Pedig minden nagyon rosszul kezdõdött. A sajtója kimondottan rossz volt, orosznak bélyegezték, és a maffiával hozták összefüggésbe. Ráadásul úgy tûnt, hogy a szokásos hatalmi harcok úgy folytatódnak, mint elõdei idejében. Géza, aki István III. idején frakcióvezetõje volt a kormánypártnak, hamar szembe került vele. Az agilis, fiatal Géza volt az oroszellenes érzelmeket meglovagoló hecckampány hangadója, és szerette volna átvenni az ország irányítását. Béla III. már 1173-ban lecsukatta, de Géza 1174 elején megszökött börtönébõl, és Ausztriába menekült. Béla III. okulva elõdei szerencsétlenségeibõl a lehetõ legkeményebben válaszolt: csapatokat vont össze a nyugati határon, és követelte Géza kiadatását.
Háború nem lett a konfliktusból, hanem hosszas jogi procedúrák után az osztrákok kiutasították Gézát, aki Csehországba menekült. A cseh hatóságok egy korábbi megállapodás értelmében azonnal elfogták, és kiadták Magyarországnak. 1177-tõl ismét magyar börtönben volt a renitens politikus, aki idõközben elvesztette támogatóit, és élete végéig rabságban maradt.
Béla a teljes kormányzati rendszert modernizálta és kemény törvényekkel visszaszorította a burjánzó korrupciót. Komoly infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett, elsõsorban az informatika, az oktatás és a mezõgazdaság területén. Olyan ösztöndíjprogramot indított, mely magyar diákok százait Európa legjobb egyetemeire juttatta. A végzetteket új állami hivatalok várták itthon. Rendet tett a földhivatalokban, a bankrendszerben és a cégbíróságon is.
A kormánypropagandát profikra bízta, komoly költségvetéssel létrehozva az Országimázs Központot. A Párizsban végzett Mester P. vezetésével soha nem látott költségvetéssel filmeket, újságokat készítetett a magyar történelemrõl. Hatalmas országos ünnepségeket szervezett István I. emlékére 1185-ben, majd 1192-t László I. emlékévnek nevezte el. Esztergomban új kormányzati negyed épült. Ekkorra országszerte mindenütt Béla III. személyes jelképe volt látható a hivatalokban, a pénzeken, az iskolákban: hatalma szimbóluma, a kettõs kereszt, végül a magyar címerbe is bekerült.
Ügyes diplomataként Európa-szerte népszerû volt, egyszerre lett szövetségese és jó barátja a francia elnöknek és a német kancellárnak. 1189-ben átengedte az ország légterét a NATO éppen aktuális közel-keleti háborújához. Sikerrel terjesztette ki hatalmát a volt Jugoszlávia területén, annektálva Zára városát is.
Parancsnokok civódása
A továbbra is Géza Pártnak nevezett kormánypárt erõsen tartotta magát. Az 1180-as évektõl Béla legfontosabb szövetségese Imre volt, aki belügyminiszterként a helyettese lett. Egyetlen komoly ellenfele akadt csupán, mégpedig András II. személyében. András II. a második magyar hadsereg parancsnoka volt, és évekig Ukrajnában szolgált, ahol jelentõs magyar békefenntartó erõ állomásozott. 1190-ben azonban a magyar csapatokat kiverték Ukrajnából, az éppen aktuális puccs után, és András hazatérve úgy érezte, hogy megvalósíthatja politikai ambícióit. Hiába ajánlotta fel szolgálatait, nem kapott politikai pozíciót. Ekkor harcot indított a Géza Párt ellen.
Nem közvetlenül Bélát támadta, hanem Imre ellen indított kampányt, megpróbálva lejáratni az ország második emberét, többek között korrupciós vádakkal hírbe hozva a nagy hatalmú politikust.
Béla III. azonban hamar rendet tett: a megcsappant népszerûségû Imrét a Jugoszláviától elfoglalt területek kormányzójává tette, és a távoli délvidékre küldte, Andrást viszont még messzebbre zavarta. Õt nevezte ki annak a magyar hadtestnek a vezetõjévé, melyet Béla a NATO-nak ajánlott fel, és Andrásnak Jeruzsálemben kellett parancsnokoskodnia. A két politikai nagyágyú távol volt Esztergomtól, amikor Béla III. 1196-ban meghalt.
Polgárháború és Szerbia elfoglalása
Béla III. halála után András azonnal hazarepült Jeruzsálembõl a magyar NATO hadtesttel. Új pártot alapított, és idõközi választások kiírását követelte. Ezt figyelmen kívül hagyva Imrét választotta a parlament miniszterelnökké, aki a déli hadtestre támaszkodva András hívei ellen indított hajtóvadászatot.
Az ország két pártra szakadt. Nem csak a két párt milíciái estek egymásnak, hanem a teljes magyar társadalom megosztottá vált. Míg Imre a kemény kéz konzervatív politikájával lépett fel, addig András liberális programot ígért: privatizációt és az állam háttérbe szorítását propagálta. A harcok a konzervatívok gyõzelmét hozták: András elõbb Ausztriába menekült, majd ismét fegyveres csapatok élén tért vissza.
1199-ben a két vetélytárs kiegyezett, és koalíciót kötöttek a konzervatívok a liberálisokkal. Imre megtartotta a kormányfõi posztot, míg András a déli megszállt területek kormányzója lett. András megerõsítette tartományait és hamarosan hadjáratot indított Szerbia-Montenegró ellen. 1201-ben fényes gyõzelmet aratott. A katonai siker jót tett népszerûségének, de Imre osztozni akart a gyõzelemben: a szerb kormányfõi tisztséget felvéve jelezte, hogy az új területek is hozzá tartoznak majd. A két politikus viszonya annyira megromlott, hogy sikertelen külföldi közvetítési kísérletek után 1203-ban Andrást letartóztatták. Néhány hónap múlva kommandósai megszöktették, és külföldre menekült.
1204 szeptemberében Imre váratlanul meghalt. András azonnal hazatért. Az Országgyûlésben többségben voltak Imre konzervatív hívei, akik László III-nak adtak megbízást kormányalakításra. László III. azonban nem tudott élni a hatalommal, mert a nemzeti megegyezés jelszavával a kormánypárt titkos tárgyalásokat kezdett Andrásékkal. A megállapodás értelmében a liberális párt egyesült a konzervatívokkal, és a nagy egyesülési kongresszuson Andrást választották pártelnökké. A kormánypártot ettõl kezdve Egyesült Pártnak nevezték. A döntés váratlanul érte László III-at, aki megijedt Andrástól.
László Ausztriába utazott 1204 telén gyógykezelésre, és soha többé nem tért haza. András ideiglenes kormányfõként kezébe vette az ország irányítását, a hivatalosan betegszabadságon lévõ László helyett. Egy év múlva László III. fiatal kora ellenére egy Bécs melletti magánklinikán meghalt. Politikai pletykák szerint András végzett vele, de ezt soha senkinek sem sikerült bebizonyítania. 1205 elején új választásokat tartottak, ahol az Egyesült Párt listáján már szinte csak András hívei kaptak befutó helyet. 1205 májusában András II. hivatalosan is miniszterelnök lett.
(Folytatás következik.)
