A Kálmán-féle puha diktatúra
Kálmán miniszterelnöki kinevezésével tehát a Béla Párt liberális frakciója jutott hatalomra. Álmost tárgyalásra hívta az új kormányfõ, és az eredmény meglepte a közvéleményt: a régi ellenfelek kibékültek, és megpróbálkoztak azzal a közjogi kompromisszummal, ami Salamonnak és Gézának illetve még korábban Andrásnak és Bélának csak arra volt jó, hogy elhalasszák a polgárháborút. Álmos megtarthatta a belügyi tárcát, és az ezzel járó miniszterelnök-helyettesi tisztséget Kálmán új kormányában. Álmosnak azt is le kellett nyelnie, hogy Kálmán beteljesítette azt, amit a László-éra éveiben csak követelt. Enyhítette a diktatúrát, sok területen csökkentek a büntetési tételek, és ritkultak kivégzések is. Nagy feltûnést keltett, amikor törölték a Btk.-ból a magukat állatnak álcázó ellenzékiek büntetésére vonatkozó paragrafust. Korábban több, kutyát kormányhivatalok mellett sétáltató polgárt végeztek ki e törvény alapján. Az úgynevezett "striga-törvény" eltörlése hosszú idõre a Kálmán-kor emblémájává vált. A Btk. elsõ átfogó reformját 1100-ban fogadta el a parlament.
Kálmánnak rögtön 1096 nyarán, alig néhány hónappal kormányra kerülése után komoly külpolitikai kihívással kellett szembe néznie. A NATO felszólította Magyarországot, hogy segítse a közel-keleti térségben indított háborúját. Kálmán úgy döntött, hogy a magyar hadsereg nem vesz részt a konfliktusban. Azt azonban nem védhette ki, hogy az elsõsorban németországi bázisokról a forró térségbe átdobott csapatokat ne engedje át az országon. A légtér megnyitása után szárazföldi csapatokat is átengedett Magyarországon. A NATO erõi hónapokon át vonultak végig, szinte megbénítva ezzel a vasúti és közúti forgalmat.
Kálmán, a stratéga
Az 1098-as választások után Álmos nem vállalta el újra a belügyminiszteri posztot, és megpróbálta elérni, hogy õ legyen a miniszterelnök. A fantasztikus stratégaként híressé vált Kálmán azonban újra megegyezett vele, és minden maradt a régiben. Kálmán egyre aktívabb külpolitikája egyébként is imponált az erõ bûvöletében élõ Álmosnak. Az 1099-es ukrajnai hadjárat azonban súlyos vereséggel végzõdött. A magyar csapatok a helyi polgárháborúba avatkozta be, de a Kálmán által támogatott ellenzék elbukott. A magyar koporsókat hazaszállító gépek látványa elkeserítette a nemzetet, Kálmán ezért délen keresett kárpótlást.
1102-ben László nyomán haladva tovább erõsítette a horvátországi magyar befolyást, aminek csúcspontjaként megválasztották horvát miniszterelnöknek is. A helyi ügyekkel azonban elsõsorban helyettese, az általa kinevezett bán foglalkozott. Ettõl kezdve a horvát tengerparti üdülõhelyeken forinttal is lehetett fizetni, és megkezdõdött a magyar flotta kiépítése is. 1105-re a dalmáciai szigetek mindegyikén kitûzték a magyar trikolórt, Horvátország teljesen Esztergom befolyása alá került. Kálmán közben nagyon fontos szerzõdést írt alá a Nemzetközi Valutaalappal, ami biztosította, hogy elismerjék kiterjedt hatalmát a nyugati nagyhatalmak is: elfogadta, hogy az IMF határozza meg a mindenkori magyar költségvetési hiány mértékét, és a legfontosabb vámtarifákat.
Álmos folyamatosan próbált külföldi támogatókat szerezni, hogy megszerezze a hatalmat. 1106-ban Lengyelországban Ferdeszájú Boleszláv belügyminisztertõl fegyvereket vásárolt, és belügyi különítményeseivel támadást szervezett Magyarország ellen. Lengyel kollégájával azt remélték, hogy a Balti-tengertõl az Adriáig tartó közép-európai szuperállamot hozhatnak létre. Kálmán azonban ismét ügyesebben tárgyalt, és az utolsó utáni pillanatban a lengyel kormány visszavonta a támogatását. Álmos ezután a NATO közel-keleti missziójához csatlakozott, és kisebb parancsnoki posztot kapott Jeruzsálemben. Befolyását megpróbálta arra is felhasználni, hogy az amerikai kormány támogassa egy új párt alapításában, hogy megszerezhesse a magyarországi hatalmat. Kálmán azonban sikeresen keresztülhúzta ezt a számítását is. 1115-ben Álmos magyarországi szövetségeseivel egy puccsot készített elõ, Kálmán titkosszolgálata azonban felgöngyölte az összeesküvést. A megtorlás kemény volt, de nem kíméletlen. A két fõkolompost, Álmost, és az ifjú készenléti rendõrségi vezetõt, Bélát, megvakítatta.
Kálmán a bulvárlapok címlapján
Kálmán elsõ felesége viszonylag fiatalon meghalt. A gyász után nem sokkal azonban elvette feleségül Eufémiát, akit korábban Ukrajnában Miss Vlagyimirnak választottak egy helyi szépségversenyen. A gyönyörû Eufémia képeivel tele voltak a lapok, és kajánul élcelõdtek azon, hogy vajon hogyan hódította meg szívét a kicsit púpos, és nála egy fejjel alacsonyabb Kálmán. Az igazi botrány 1114-ben tört ki: Kálmán bejelentette, hogy elválik a terhes Eufémiától. Kálmán állította, hogy a köztársasági õrezred egy tagja felvételeket készített, amin jól látható, hogy Eufémia megcsalja õt, és közölte, hogy "biztosan tudom, nem én vagyok annak a gyermeknek az apja, akit Eufémia hord a szíve alatt."
Eufémia visszatért Ukrajnában, ahol megszülte a kis Boriszt. Borisz a magyar bulvárlapok kedvence lett: mindenki azt nézte, hogy hasonlít-e a magyar miniszterelnökre. Eufémia minden létezõ talk-showban és interjúban váltig ismételte, hogy Borisz Kálmántól van, és beperelte a kormányfõt tartásdíj fizetéséért.
Kálmán hamarosan, még a per vége elõtt, 1116-ban meghalt. Utolsó éveiben nem csak a magánéleti válsága gyötörte meg, hanem az olasz hadsereg is. Az új, agresszív olasz kormány bejelentette igényét a dalmáciai szigetekre, és rendszeresen lõtték az új magyar helyõrséget az Adrián.
István II., a tábornok-miniszterelnök
Kálmán halála után a kormánypárt rendkívül megerõsödött liberális platformja István II-t választotta kormányfõnek. István elképesztõ fegyverkezési programba kezdett, és a sajtó hamar ráragasztotta a "tábornok" becenevet. Ehhez István azzal is hozzájárult, hogy elõszeretettel mutatkozott katonai egyenruhában, és sok polgári tisztségbe is a hadsereg leszerelt fõtisztjeit nevezte ki. Évekig háborúzott az olaszokkal, Zárát hol az olaszok hol a magyarok bombázták. A háborús hangulat az egész országot felrázta.
A Dalmáciában lekötött István nem akart újabb frontot nyitni, azonban a parlament akarata ellenére is megszavazta az ukrán beavatkozást. A helyi, végelláthatatlan polgárháborúból azonban vereséggel távozott a magyar expedíciós hadtest, és az olaszokkal is kompromisszumra kényszerült. Zára végképp elesett, és több sziget is olasz fennhatóság alá került, azonban a partvidék jelentõs részét megtarthatta Magyarország. Közben kisebb harcok folytak a cseh határon is, melyek magyar gyõzelemmel végzõdtek, azonban a hatalmasra dagadt magyar hadsereg és a folyamatos háborúság megterhelte a magyar gazdaságot. Az ország belsõ részein azonban mindvégig béke volt.
A vak Álmos újabb szervezkedésbe fogott a 20-as években, István azonban lebuktatta új, illegalitásban mûködõ pártját. Álmos külföldre menekült, és hamarosan meghalt. Társa, a szintén vak Béla azonban elrejtõzött. Egy tanyán húzta meg magát Baranya megyében, miközben István úgy tudta, hogy szintén külföldön van. 1030-ban a magyar titkosszolgálat megtalálta, és István magához hívatta a vak zendülõt. Meglepõ módon amnesztiában részesítette, és a MOL igazgatótanácsában kényelmes és zsíros álláshoz juttatta. István így próbálta leszerelni a háborús helyzetet kihasználó ellenzéket, mely az 1128-as választások után annyira megerõsödött, hogy több ellenjelöltje is volt az egyébként ilyenkor formaságnak számító miniszterelnök-választáskor a parlamentben. 1131-ben István II. meghalt, temetésén a hadsereg hatalmas díszszemlével tisztelgett elõtte.
Vakpali, vakpali mindent lát
István halála után a kormánypárt Kálmán-féle liberális vonala nem tudta megõrizni régi befolyását. Ebben komoly szerepet játszott Béla II, a vak igazgatótanácsi tag, aki belépett a kormánypártba, és behozta az Álmossal szimpatizáló régi szövetségeseit is. Az 1031-es választásokon a kormánypárt listáján már õk voltak többségben, így nem volt meglepõ, hogy Bélát választották kormányfõnek. A vak politikus a László-féle keménységhez kívánt visszatérni.
Hatalomra jutása utáni hónapokban elképesztõ megtorlásba kezdett: a kormánypárt liberális platformjának vezetõit egymás után tartóztatta le, megkezdõdtek a B-listázások, melyekben ezrek estek el az állami hivatalvállalás lehetõségétõl. Összesen 68 volt képviselõt végeztetett ki, akik mind megszavazták a valamelyik korábbi ciklusban az õ megvakíttatásához vezetõ belbiztonsági törvényeket. A rendõrség és a titkosszolgálat ellene nyomozó tagjait szintén kivégezték.
Béla új, véres kezû államvédelmi hivatala mindent látott, innen ered a címben is szereplõ rigmus, melyért több éves börtönbüntetést kapott, aki nyilvános helyen kimondta. Béla elsõ számú jobbkeze az új belügyminiszter, Ilona lett. A vasladynek is becézett politikus irányította a leszámolásokat, és parlamenti pletykák szerint a vaksága miatt korlátozott cselekvési képességû miniszterelnök helyett is õ vezette az állam ügyeit. A külföldi emigráns sajtóban egyre-másra jelentek meg cikkek arról, hogy a szigora miatt rettegett Ilona szeretõje is a vak Bélának.
Béla ellen a szó szerint lefejezett ellenzék maradéka Boriszhoz fordult, Kálmán Ukrajnában élõ törvénytelen fiához. Borisz jórészt ukrán zsoldosaival 1132-ben betört az országba, de a kormánycsapatok hamar kiverték õket, és az Ilona által megszervezett rögtönítélõ bíróságok újabb ellenzékieket ítéltek halálra megtorlásul. Elég volt egy régi Boriszról szóló pletykalap õrizgetése a padláson ahhoz, hogy valakit elvigyenek az Ilona-kommandósoknak is csúfolt belbiztonságiak.
Béla az István által megerõsített hadsereget azonban nem bántotta, sõt, tovább erõsítette. A magyar hadsereg visszafoglalta az olaszoktól Splitet, és horvát önkéntesek ezreivel megerõsítve elfoglalta Bosznia-Hercegovina jórészt horvátok lakta északi részét is. Az új boszniai közigazgatás megszervezésével Béla egyik legfontosabb szövetségesét, az illegalitás éveiben megismert Lászlót bízta meg.
1137-ben az egész országot megmozdító ünnepségsorozat kezdõdött. Béla hazahozatta Görögországból Álmos földi maradványait. Az újratemetés jó alkalom volt, hogy az új vezetés fitogtassa hatalmát. Kálmánt és István II-t pedig démoni személyekként állították be, neveik szitokszóként szerepeltek csak a hivatalos sajtóban.
1141-ben Béla II. váratlanul meghalt. A kivéreztetett ellenzék azonnal elkezdte propagandáját, miszerint a miniszterelnök halálra itta magát egy fogadáson, a rezidenciájában. Béla valóban nagy ivó volt, sokszor dülöngélve ment végig a parlament folyosóin, és nem egyszer tett megdöbbentõ és agresszív kijelentéseket az õt faggató sajtónak. "Amikor ivott, Ilona döntött helyette. És nagyon sokszor ivott." - mondta halála után egy ellenzéki lapnak egy nevét nem vállaló hivatalnok, aki évekig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott Béla II. mellett.
(Folytatás lesz.)
