Zoli komótosan üldögélt otthon. A letkési ház lassan melegedett együtt a tavasszal, szódásüvegeken pára pihent meg minden szellõztetés után, a cipõt is le kellett venni, mert még mindig sarat hozott be az ember az udvarról. Ott viszont már bimbózott anyuka gyöngyvirága. Még tavaly a Szabiék kutyája lehugyozta és kiégett, azóta Zoli engesztelésül akkor is leveszi a cipõjét, ha nagyon részegen jön haza, vagy éppen beszívott a haverokkal. A kutya-ügyben persze összeveszett anyukával, megmondta, hogy elõfordul, és egy virágtõbõl nem lehet ilyen botrányt csapni, fõleg, de fõleg nem a barátok elõtt. Zoli a kutya-ügyben sohasem volt hajlandó bocsánatot kérni, tudta, hogy igaza van, de titokban azóta figyel a cipõre. Végül is nem szokott felmosni.
Zoli komótosan olvasgatta a Rúna Magazint, kicsit érdekelte. Két és fél éve írta már a szakdolgozatát történelem-földrajz tanári szakon, de még nem lett kész. Csöngettek. Zoli tovább olvasott. Újra csöngettek. Kinézett az ablakon, látta, hogy a fehérre festett drótkerítésbõl készült kertkapu mögött egy férfi álldogál, de nem ismerte. Õt nem keresheti. Anyukája viszont nincs itthon, gondolta, mert anyuka ki szokott menni mindig az elsõ csöngetésre. Hát kicammogott.
-Jó napot kívánok.
-Jó napot kívánok. Miben segíthetek?
-Csak azt akartam megkérdezni, hogy hogyan állnak a Fideszszel?
-Sehogy.
-Csak mert egyre több MSZP-s kezd átállni, és kíváncsi voltam?
-Köszönjük szépen. Viszont látásra. Mi nem álltunk át.
Zoli zsörtölõdve ment vissza a házba, levette a cipõt, de tetszett is neki a háborgás. Majd elmeséli mindenkinek, hogyan basztatták a fasiszták. A konyhában ráadásul megtalálta az aznapi Népszabadságot. Egy cigizõ nõ bumm-bumm-bumm lõtt egy férfi kikockázott faszára. Zoli komótosan belenyúlt a gatyájába, és húzogatni kezdte a bõrét. Bement a szobájába, beült a fotelbe és nézte a lapot. Kényelmetlenné vált az egész helyzet, ezért kivette a faszát. Kinézett közben egy kényelmetlen félfordulattal, legalább bereteszelte-e a konyhában a kertre nyíló ajtót, nehogy bejöjjön valaki. Nem reteszelte be persze, de már nem akart visszamenni. Ezért félig hátrafordult közben, hogyha mégis jönne valaki, akkor lássa, és félbehagyhassa azt, amit csinál. Ahogy a nõ szájában olyan lazán lelóg a cigi, az külön izgató volt. Meg mellette a pórázos fotó, ahogy húzta a földön a másik faszit. Megfeszült a vádlija, gyorsan valami zsepit akart keresni, vagy legalább valami letörölhetõ helyre célozni, de ekkor zajt hallott a kertbõl. Hirtelen leállította a keze ütemes mozgását, de érezte, hogy már késõ. Így viszont inkább sietni kellene, villant át egy szempillantás alatt az agyán. Másodpercekkel megelõzve a gerincvelõjét is tudott gondolkozni, gyorsan rázott még néhányat, felgyorsítva a már úgyis elkerülhetetlent, közben a konyha kerti ajtaja kinyílt.
-Ki volt az az ember, akivel beszélgettél? Mondta az Ilonka, hogy éppen kint volt, amikor látta, hogy valakivel beszélgettél - lépett be szuszogva anyuka.
A kurva életbe, a Rúnára ment az egész - gondolta Zoli, kicsit félve, hogy a színes lap apró csattanásait meg kell-e majd magyarázni. Szerencsére anyuka el volt foglalva valami szatyorral.
-Mit mondasz? Nem hallak, mit csinálsz?
-Semmi, olvasgatok - mondta Zoli, és gyorsan visszadugta a faszát, ami egy kicsit sajgott még az elkapkodott gyönyörtõl, de tudta, most már pár másodperc, és lelohad, és akkor nyugodtan visszafordulhat a konyha felé, és anyuka kihajthatja az ajtaját is akár, bár errõl már leszoktatta.
-Ja, csak valami polgári körös, azt kérdezte, hogy a Fideszre szavazunk-e.
-Hát ezek nem hagynak már békét.
-Nem - mondta, és magában dühöngve hozzátette: a kurva anyját a Fidesznek, most hogy adom vissza Szabinak a Rúnát, bassza meg, ezt a számot már Pesten sem lehet kapni.
