A tüntetésre és az ellentüntetésre nem vesztegetnék sok szót, mindkét oldalon a társadalom azon lecsúszott egyedei lopták a napot, akikkel én, és Te, a Kedves Olvasó nyilvánvalóan csak kényszerbõl szívünk közös levegõt. Ki szereti a nyugdíjasokat, akiket a legjobban azzal lehetett volna felhúzni, ha elmesélik nekik mennyire drága egy gramm kokain? És a fogalmatlan goás-retrómelegítõs-rasta-ördögbotozó-színesruhás-színeshajpántos kukikat és puncikat? Pláne egy Anima Sound System koncerten! Buagh!
Foglalkozzunk inkább a megmozdulást szervezõ Kendermag Egyesülettel, akik a rendezvény jelmondatának azt választották, hogy "Engedd szabadon az embert!". Ez a szlogen a belém épített hippimérõn magasabb értéket ért el, mint az SZDSZ Új Generációnak egy olyan ügyvivõje, akinek egyik szülõje Janis Joplin, a másik pedig Jim Morrison. A hippiség lenne itt a legkisebb baj, a nagy az, hogy ezek a kendermagosok pontosan úgy hazudnak a drogokról, mint az általuk támadott magyar hatalom, vagy mi az istennel van bajuk.
Egyszerûen megdöbbentõnek találom hogy mostanáig, amikor már a Magyarság karrierje Új Hajnalra ébredt és beléptünk Európába, ahol minden jó és soha többé senki nem lesz paraszt, egyszerûen senki nem képes rendet vágni itt drogügyileg. Átkozza a naivitásom a Kedves Olvasó, de én mindig a médiától várom a tisztánlátást és a pontos értékítéletet, különösen annak fényében, hogy akit én ismerek a magyar médiából - és tele vagyok Kapcsolatokkal - az majdnem mind a nap fénypontjának tekinti, amikor végre nyugodtan beszívhat. Pontos statisztikai kimutatás szerint Magyarországon az újságíróknál csak a hiphop-dídzsék szívnak több füvet, ami egyszerre nyújt kiváló magyarázatot a magyar hiphop és a magyar újságírás kakagyenge minõségére.
Szemben azzal, amit a dekriminalizálós, a füveseket börtön helyett elterelésre küldeni vágyó kendermagosok össze-vissza beszélnek, amikor beengedik õket valami rádióba vagy tévébe, a kábítószerek egyszerûen jók, és aki nem próbálja ki a lehetõ legtöbbet rövid élete során, az egyszerûen buta vagy gyáva, esetleg a kettõ kombinációja. Kemény szavaknak tûnhetnek ezek a Kedves Olvasónak, ezért most egy olyan példán keresztül szemléltetem mondanivalómat, amely minden bizonnyal minden Kedves Olvasóhoz közel áll, ez pedig a szex.
Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre heteroszexuális férfi vagyok, aki egészségesen vagy egészségtelenül irtózik attól, hogy ánusza kétirányú utcává váljon. Életem egyetlen aranyér-vizsgálata is napokig tartó lelki megtartózkodást okozott. Van azonban egy barátom - hozzám hasonlóan igazi Heteroszexuális Magyar Férfi, még ha eléggé zsidó is -, aki nagyon kedvezõen nyilatkozik a prosztatamasszázs szépségeirõl, ami ugye a popsiba legalább egy ujj felhelyezését jelenti. Valószínûleg igaza van, hiszen az még hagyján, ha õ hülyeséget beszél, ám hasonló állásponton van vele prosztata-ügyileg a szexualitással foglalkozó teljes komoly szakirodalom a Káma Szutrától a Nerve.com-ig. Szexuálisan kalandvágyó barátom lelkes élménybeszámolója óta izgat - hehe - a prosztata-masszázs, ám sajnos a mai napig a gyávaságom vezet. Tudom hogy jó, de egyszerûen nem merem.
Ezen a ponton visszakanyarodva a fûhöz, az LSD-hez, az extasyhoz és a többi földi jóhoz szögezzük le, hogy az ezeket a szereket kipróbálók közül gyakorlatilag a teljes populáció csillogó szemmel tud mesélni narkós élményeirõl. Mert jó. The most fun you can have with your pants on, ahogy az angol (vagy az amerikai?) mondja. Igen, valamennyi káros az egészségre, akárcsak a vibráló monitorok vagy a mûszálas alsónadrág. Igen, van aki belehal vagy a Lipótra kerül, ám számuk annyira elenyészõ, hogy még a Blikk sem mindig talál rájuk. Igen, a Magyar Adófizetõknek kell fizetniük a maroknyi heroinista kórházi kezelését, és ez ellen bárki tiltakozhat, aki a 2004-ben még mindig disznózsírral fõzõk azonnali kivégzését is támogatja.
Maradjunk egy kicsit a haláleseteknél, mert amikor valaki meghal, az igen komoly dolog. Általában két kábítószert szokás a nyugati civilizáció legnagyobb ellenségeként emlegetni, a Magyarországon nem igazán elterjedt heroint, és a még nyomokban sem jelen lévõ cracket. Ezt a két szörnyû bestiát tényleg nem óvodásoknak találták ki, ám pusztító erejük eltörpül az ellenük háborút vívó gépezet által a világra szabadított nyomorúsághoz képest. A lassan egy évszázada folyó drogháború nem néhány lakótelepi gyerek életét cseszi el, hanem Burmától Kolumbiáig komplett országokat nyom le a pokol színvonala alá. Még ha el is hisszük - de persze nem -, hogy a kábítószerek legalizálása automatikusan több halálesethez vezetne, akkor is emberbaráti kötelességünk a legalizálás mellé állni, hogy végre egymással kézenfogva legyõzhessük az egyetlen dolgot, ami valóban undorító a drogokban, nevezetesen a rátapadó maffiát.
Természetesen valószínûtlen, hogy Magyarországon vagy bárhol máshol a világon rövid idõn belül legális lenne a drogoknak a marihuánától a heroinig terjedõ teljes spektruma. (Igen, a heroin is. Tudom, hogy ez egy kendermagos számára érthetetlen, ám náluk sokkal okosabb és a témához értõ szakemberek komoly brit újságokban elég meggyõzõen tudnak e mellett érvelni, lásd ezt a cikket.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ennél a szerencsétlen tüntetésnél ezerszer szórakoztatóbb és hatékonyabb akciókat szervezni, amelyekben akár ötszáz embernél több is részt venne.
Elsõ körben például igen megható gesztus lenne a magyar sajtó részérõl, ha valaki lenne olyan bátor, és a fent hivatkozott Guardian vagy a még komolyabb Economist mintájára jól kiírná a címlapjára, hogy ideje lenne ezt a hülye bûnüldözésdit abbahagyni. Nem csak hihetetlenül vicces Magyar Nemzet publicisztikák végeláthatatlan sorát szabadítaná ezzel miránk, hanem elindítaná a társadalmi párbeszédet is, ami állítólag egy jó dolog. Ezután valaki vehetné a fáradtságot, hogy leszervezzen a Kossuth térre mondjuk 1500 békés polgárt, akik semmi törvénybe ütközõt nem tennének azon kívül, hogy fejenként elszívnának egy darab dzsointot. Fogalmam nincs, mit tenne a rendõrség, ám a frenetikus hatás egészen biztosan nem maradna el.
Nem baj, ha valaki nem akar drogozni. A szexrõl önként lemondó papokat is el lehet fogadni, még ha a társadalom náluk okosabb része fel nem tudja fogni, miért mond le valaki ilyen kiváló szórakozásról. Cserébe hadd nyomjon mindenki magába azt, amit akar, hiszen egy cseppel sem veszélyesebb, mint prosztatamasszázs közben disznózsírral fõzni.
