A SAJÁTOM, CSINÁLOM, ÉRDEKEL
Matula: Elõre szólunk, hogy az olvasóink hülyék ehhez a zenéhez, ezért a kérdések is olyanok lesznek.
Tigrics: Mindig ez van.
Matula: Na igen, ha megjelenik rólad egy cikk, te azonnal leírod a blogodra, hogy ez faszság. Mintha mélyebbre vennéd, mint kellene, nem?
Tigrics: Nem, ez hülyeség. Valamilyen irányba terelgetned kell azt, hogy mit írnak rólad, különben mindig Aphex Twinezés lesz belõle, ami azért nekem már sok. De én már feladtam, hogy ez változni fog.
Matula: Mit szeretnél, hogy írjanak rólad?
Tigrics: Azt szeretném, ha nem írnának rólam.... Nem tudom, nem vagyok kritikus, csak amikor hülyeségeket ragad ki valaki, az zavar. Vagy ha még a tényekkel sincs tisztában; például valaki egyszer azt írta, hogy lemezjátszókon játszom.
Matula: Nem gondolod, hogy ez azért van, mert nehéz leképezni a zenédet? Fogódzó kell hozzá, hogy az egyszeri befogadó-olvasó el tudja helyezni magában, és ennek a hasonlítás a legegyszerûbb eszköze.
Tigrics: De miért nem lehet rámondani egyszerûen, hogy elektronikus zene?
Matula: Mások pont azt utálják, hogy egyszerûen elektronikus zenének nevezik, amit csinálnak, mert hogy ilyen alapon amiben gitár van, az is elektronikus.
Tigrics: Ja? Nem tudom... Kategóriákról nem lehet velem megegyezni!
Matula: Szóval, még mindig ott tartunk, hogy azért olyan nehéz írni a zenédrõl, mert...
Tigrics: Nem mondtam, hogy nehéz írni a zenémrõl.
Matula: Mégis, a Motörheadet valamiért könnyebben meg tudják fogni.
Tigrics: Az már a Lemmy hibája. Egyszerûen arról van szó, hogy még nem olvastam olyat a zenémrõl, ami arról szólt volna, ami.
Matula: Ehhez a zenéhez mindig elitizmus társul. Benned van bármiféle elitizmus a zenéddel kapcsolatban?
Tigrics: Nincsen, csak fontos mert a sajátom, csinálom és érdekel. Napokat töltök valami hülyeségnek a leprogramozásával, amit lehet, hogy a végén kidobok.
Matula: De azt azért aláírod, hogy a zenéd nehezebben befogadható?
Tigrics: Azt simán aláírom. Legutóbb a Fennesz elõtt például egy óra zajt játszottam. Elindítottam valahol és aztán próbáltam kiszállni belõle...
Matula: Apropó, miért van az, hogy a koncertjeiden a zene teljesen más, mint a lemezeiden?
Tigrics: A lemezeken sokáig dolgozik az ember, szûri-szûri, puhítja, és lesz bennük csomó minden, ami kioltja egymást egy idõ után... Tudod, ilyen felhõk...
Matula: Szeretsz koncertezni?
Tigrics: Kurvára szeretek, csak néha kínlódom a felszereléssel.
Matula: Mikor jó a koncert?
Tigrics: Amikor hangulat van és visszaszívok energiákat a terembõl.
JÓ ZENÉT KELL CSINÁLNI
Matula: Amit te csinálsz, annak van itthon egyáltalán színtere?
Tigrics: Sokszor ugyanazokat az arcokat látom a színpadról, akiket lehet látni az Ultrahangos eseményeken is meg az X-Peripheria fesztiválon. Pedig az lenne az igazi, ha többféle ember jönne el a koncertjeimre.
Matula: De ez a zene el is kell, hogy jusson hozzájuk, nem?
Tigrics: Ez nem érdekel. Amikor berakták az arcomat a Pesti Estbe, azon a héten nem nagyon mentem ki az utcára, mert ki tudja... persze lehet, hogy csak azért, mert szmókolok és paranoiás vagyok, nem tudom. Jó zenét kell csinálni, és kész.
Matula: Szerinted te jó vagy abban, amit csinálsz?
Tigrics: Szerintem nem tudok még annyira zenélni, hogy bevállaljam, hogy én most ezt csinálom. Lehet egyébként, hogy nem is a zenével fogok majd foglalkozni, hanem a grafikával.
Matula: A napi betevõd ugye a grafikából van?
Tigrics: Ja. Az elsõ munkám itt Pesten a Varga Stúdióban volt. Tussolni kellett, meg hátteret festeni. Van az a Rambós Neo klip, annak én csináltam a háttereit, megrajzoltam például az épületeket Moszkvában. Jöttek a Neós csávók, fura fejük volt, az egyiken ez a rasta, én meg ott ültem a szakadt pólómban, éppen fázisolok, és láttam a sztárok világát.
Matula: Nem kéredzkedtél be a stúdiójukba?
Tigrics: Ááá, dehogy, pedig akkor már nagyon kellett volna valami cucc.
Matula: Visszatérve az elõzõ témához, hogy érzi azt valaki, hogy nem elég jó?
Tigrics: Úgy, hogy zenekészítéskor nem vagyok elég gyors a programok közti mozgásban meg a keverésben, nem tudok gyorsan váltani, nem tudok még dolgokat, amik kellenének, vagy nem jut eszembe egy csomó dolog, ami tök evidens.
Matula: Beszéljünk a Drapdap lemezrõl. Miért pont a Neon Musicnál jött ki és nem az UCMG-nél, ahol a magyar elektronikus zenék szoktak?
Tigrics: Azért, mert az UCMG kirúgott. Na jó, az úgy volt, hogy küldtem demót a Széll Lacinak (Az UCMG kiadó vezére), aki mondta, hogy így meg úgy, én meg vittem neki különbözõ variációkat a lemezre, és egyszer meg is beszéltük, hogy akkor ez lesz a végleges változat, és ezt õ kiadja. Aztán két nappal a kiadási dátum elõtt szólt, hogy mégsem.
Matula: Mennyit adtak el a Drapdapból?
Tigrics: Ha jól tudom, néhány százat. Igazából nem érdekel.
Matula: Az elõzõ cédédbõl, amit a német Keplar terjesztett, több ment el?
Tigrics: Az sem lépte túl az ezret.
Matula: Fõleg Németországban és Ausztriában, nem?
Tigrics: Aha. Arrafelé egész sokat játszom. Legutóbb volt ez a turné Európában, amit egy pici angol kiadó szervezett: Bécs, Pozsony, Köln, Hamburg, Párizs.
Matula: Azt gondolnánk, hogy erre a zenére harapnak külföldön. Nem szoktad szétküldeni a zenédet kiadóknak?
Tigrics: Hát, látatlanba nem küldök cédét, mert drága elpostázni és kurvára nincs pénzem.
AZ ELSÕ DOLOG, HOGY BEKAPCSOLOM ÉS ZENÉLEK
Matula: Miért nem kerülöd meg ezt az egész lemezkiadást?
Tigrics: Mert nem akarom. Szeretem azt, hogy lemezt ad ki az ember, hogy ezzel lerak valamit az asztalra.
Matula: Akkor viszont nem vagy belefásulva abba, hogy csinálod a zenéidet, de soha nem lesz harmincezer eladott lemezed?
Tigrics: Egyáltalán nem. Én csinálom akkor is, ha nyolcvan százalékban a fiókba megy. Itt van egy csomó gép, amit megtanultam kezelni és kurvára szeretem õket, ha hazajövök, az az elsõ, hogy bekapcsolom õket és zenélek.
Matula: Ezek a kiadatlan anyagok megütik azt a szintet, hogy lehetne lemez belõlük?
Tigrics: Kicsit kellene dolgozni rajtuk, de egyébként igen. Van, ami teljesen készen van, van ahol csak ötletek vannak összedobálva.
Matula: Miért van az, hogy ebben a mûfajban mindenki ennyire termékeny, míg egy rockzenekarnak eszébe nem jutna felvenni egy évben hat lemezt?
Tigrics: Eszükbe jut, csak gondolj bele, ott egy számot is egy csomószor el kell játszani, mire végül felveszik. Én meg hazajövök, fél óra alatt összerakok valamit a keverõmön, és az már egy rekord. Még megvágom, fölé rakok sávokat, legranulálom, satöbbi, de ez akkor is sokkal kevesebb meló.
Matula: Honnan indul ki nálad egy szám?
Tigrics: Akármibõl. Elkezdek szarakodni a motyókkal, aztán jönnek a témák, vagy dallamok, amikbõl van, hogy elsõre összeáll a dolog, és van, hogy akármeddig dolgozom rajtuk. A Drapdapon az elsõ számot hat hónapig csináltam, egy második havi verzió van rajta a lemezen, nekem van még nyolc másik.
Matula: Mikor döntöd el, hogy na ez a végleges verzió?
Tigrics: Számomra nincs végleges verzió. Akkor van, amikor le kell adni a lemezt és már ütik a fejemet. Vagy ha már nem tudok hozzányúlni többet.
Matula: És mikor dobsz ki egy számot?
Tigrics: Amikor kell a hely a winchesteren. Ha van itthon cédém, akkor learchiválom a zenéket. Ha nagyon kell a hely, mert éppen jobb cucc van, mint amit már felvettem, akkor pedig törlök. A gnú csorda meg az oroszlán esete, tudod...
A PALOTAIVAL VAGYOK KÖSZÖNÕ VISZONYBAN
Matula: Hogy kezdõdött nálad a zenélhetnék?
Tigrics: Kaptam kölcsön egy effekt processzort két napra meg egy keverõt. Ezzel vettem fel dolgokat, konyhai eszközöket meg ilyesmi. Ez volt tizenvalahány évesen, nem is tudom pontosan.
Matula: Akkor már volt fogalmad arról, hogy mi az az elektronikus zene?
Tigrics: Ááá. Az volt a szomorú, hogy akkor még nem is hallottunk semmit.
Matula: Miért, mit hallgattál akkoriban?
Tigrics: Smithst meg Cocteau Twinst, rengeteg Cocteau Twinst. Aztán az Orb már megvolt, hogy az jó, késõbb bejöttek a Seefeelek az MTV-n. Ismertem a Petit (Prell - szintén zenész) és elkezdtük együtt a Rianást, ´95-ben. Mindez Tatán történt. Kaptunk kölcsön egy szintit, a legolcsóbb vendéglátósat, amin még tempó sem volt. Aztán kinõttük magunkat, pár ember csatlakozott hozzánk. ´97 március 15-én volt az elsõ Rianás koncert. Egy dark klub volt meghackelve. Kilencen voltunk a színpadon, senki nem tudta, hogy mit csinál, csak elkezdtük, mondtuk, hogy toljanak fel, és nyomtunk valami teljesen ritmustalan dolgot. Fél óra múlva a szervezõk megköszönték. Akkoriban mindennel ellenkeztünk, ami a környezetünk felõl jött.
Matula: Tényleg, neked a kilencvenes évek eleji-közepi magyar partiszíntér megvolt?
Tigrics: Csak nagyon kevés dolog.
Matula: De csak ismersz valakit a magyar dj-k közül?
Tigrics: A Palotaival vagyok köszönõ viszonyban.
Matula: Oké, szóval mi volt ´97 után?
Tigrics: Én ezen a ponton kábé elhúztam Szegedre, ott voltam két évet, nem csináltam semmit, és amikor visszamentem, Peti tök kész volt; nagyon jó gépei voltak, megtanult dobolni és nagyon jó zenéket csinált. Beszálltam mellé, belecsavargattam a cuccaiba. Megvettem életem elsõ szintijét, egy analógot. Meg kaptunk kölcsönbe egy pécsi sráctól dobgépet, a Peti a mai napig nem adta vissza, és ezekkel zenéltünk.
Matula: Akiktõl a felszerelést lejmoltátok, ugyanúgy zenélnek, mint ti?
Tigrics: Hát, elvettük a felszerelésüket... Peti csomó mindent összetörve adott vissza, mert mindent szétszedett, átforrasztott. De hát ezek olcsó cuccok voltak.
Matula: Akkor azok a dolgok, amiket az ember elképzel egy magadfajta zenészrõl, hogy kiskorában mindent szétszerel, megvoltak neked?
Tigrics: Apám rádióamatõr volt. A haverjaival feljártak a Gerecse-hegyre, az oroszoktól elkértek egy tornyot, és amikor megfelelõ volt az idõ, volt gerjedés ezt úgy mondták, mindenki vitte fel a családját és ez volt a hétvégi program. Én nagyon élveztem, mert lóghattam az erdõben. Persze az volt az elsõ, hogy átmentem az orosz laktanyába.
Matula: Na de akkor szétszerelted a rádiókat vagy nem?
Tigrics: Nekem otthon meg kellett ezt tanulni. Nem volt telefonvonalunk, úgyhogy az apámnál volt egy kézi beszélõ és néha rám szólt, hogy hol vagyok. Ha nem voltam otthon, akkor gáz volt. Volt hogy egész set-upokat mozgattam a lakásban egyik szobából a másikba. De nem, én nem szedtem szét a cuccokat egyébként.
Matula: Van kedvenc hangszered?
Tigrics: Hangszer hangszer, mint a zongora? Kurva sok hangszert szeretek, csak nem tudok játszani egyen sem, és ritkán találkozom olyannal, aki úgy szólaltatná meg õket, ahogy azt én szeretném.
Matula: Nem is játszottál valamilyen hangszeren?
Tigrics: Ének-zene tagozatos iskolába jártam. Trombitáltam nagyon minimális ideig, aztán azt mondta a tanárom, hogy semmi tehetségem hozzá, úgyhogy abba is hagytam.
Matula: Szeretnél rendes hangszerekkel dolgozni?
Tigrics: Persze, jó lenne a zenémet élõ hangszerekre átrakni, de én nem tudok rajtuk játszani, a zenészeket pedig ki kellene fizetni, és pénzem az nincs.
Matula: Énekessel próbálkoztál?
Tigrics: Az is megvolt, ja. Õ tök jó volt, csak én nem éreztem, hogy az én zeném kell alá. De szeretnék más emberekkel együtt dolgozni.
Matula: Hangminta is elég kevés van a zenédben.
Tigrics: Van abban rengeteg, csak be vannak ágyazva, és annyira le vannak húzva, hogy sok hang hoz ki egyet, amitõl tök furán hatnak.
Matula: A "Nem kell annyira elkeseredni" hangminta, az mibõl van?
Tigrics: Az a Minden egér szereti a sajtot meselemezrõl Bodrogi Gyula. Egyszer megveszem azt az embert. Milyen lenne már egyszer vele együtt fellépni?
Matula: Mi jelentené számodra a legnagyobb elismerést?
Tigrics: Ha valaki megírná hangszerekre a zenémet.
