Szájbabaszott hülye magyarok! Híveim!
Krisztus feltámadott!
Dübörög a nagyhét, közeledik a húsvét, báránykáim, be Jeruzsálembe, és ki Jeruzsálembõl, micsoda idõk, egészen elvesztem a fejem, rock ´n´ roll, a kurva anyátokat, éljen a tavasz, éljen a feltámadás, akárki mozduljon is meg a halottas házban. Rockerek, ez aztán az ünnep, hogy basznátok szájba, de jó dolgotok van nektek!
Szájbabaszott hülye magyarok! Híveim!
Krisztus feltámadott!
Nagyhéti prédikációkat olvasgattam szombaton az egy darab zsidó barátomnál, Jákobnál. Ne nézzél, te polgárikörös! Ötezer forintot kapok, ha szombaton ülök a konyhájába, és nyitogatom neki a hûtõszekrényt, mert tilos a szerencsétlennek a kettõhúszhoz nyúlkálni ilyenkor. Na, szóval olvasgatom tudós kollégáim remekmûveit, mirõl is beszéljek, hogyan fogjam meg a témát, hogy ti is megértsétek: nem a kibaszott nyulak szaporodását ünnepeljük húsvét napján, hanem Jézus Krisztust, akit ugyan felszegecseltek a bankárok a keresztfára, de rábasztak, mert harmadnap elõjött, váltott az apostolokkal pár szót, és tessék! Itt állunk Isten színe elõtt, morajlik a Szent Péter tér, már kétezer év telt el, de még mindig nekünk, keresztény arcoknak áll a zászló. Minden másodrangú útelágazásban Jézus tárja szét a karját a kereszten, és azt üzeni: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet! Becsuktam én ekkor tudós kollégáim remekmûveit, mert csak a hülyeség folyik szerencsétlenekbõl, és rázártam zsidó barátom fejére a hûtõszekrény ajtaját. "Tanuljad már meg Jákob barátom, sose mentek ti semmire ezzel a pöcsöléssel, lecsúsztatok a Megváltóról, csúnyán lecsúsztatok róla, ez fáj nektek. Hát hadd fájjon!" - kiáltottam neki, drága testvéreim, és a feltámadás ígéretével hazaeredtem, hogy imádkozhassak a csúf pofátokért.
És akkor rájöttem én valamire, szarfaszúak! Minek görcsölünk? Ne görcsöljünk! Nyúljatok a nõk szoknyája alá, és csókoljátok meg a seggüket! Tavasz és feltámadás! Támadás! Krisztus feltámadott, hozsanna a fedélzeten! Brékó, brékó, halló, halló: itt Kocsis atya beszél!
Szájbabaszott hülye magyarok! Kezeket a magasba!
Krisztus feltámadott!
A rend kedvéért azért beszéljünk egy kicsit a húsvétról, nehogy ránk szakadjon a templom fedele. Ipi-apacs egy, kettõ, három, két kérdésre kell válaszolnunk: Mit ünneplünk pontosan? És: Mikor van vége a szentmisének?
Az elsõ kérdéshez elmondok egy tanulságos történetet, ami velem esett még fiatal koromban. Abban az idõben szerzetesként tengettem az életemet, kilenc csomó feszült a derekamon, mezítláb jártam télen is, nem mostam a micsodámat két teljes évig, és én cseréltem a lepedõt a Parkinson-kóros rendfõnök, Arisztid-testvér alatt, mert megfogadtam az én egyetlen Istenemnek, addig nyúlkálok a ganéban, amíg arannyá nem válik a kezemben. Hülyének néztek, nyomorultak? Pedig fiatalon ne tudd meg, hogy én mennyire szent akartam lenni. Ábrándoztam, amint freskóm az apácákra mosolyog, azok meg elpirulnak, és persze utánnyomatokat rendelnek belõle a zárdacella falára! Szent akartam lenni akkoriban, ezért cserélgettem én a koszos lepedõjét a súlyos beteg rendfõnök úrnak.
Történt egyszer húsvét vasárnapján, hogy benyitok Arisztid testvérhez, aki ahelyett, hogy a szokásos reggeli bûzben nyöszörgött volna, Szûz Máriával beszélgetett éppen, a szobában pedig rózsaillat terjengett. A jelenést magát én ugyan nem láttam, de ez normális dolog, nem is illik egymás jelenését kifigyelni, én például mindig pucér angyalkákkal hancúrozok, pedig Isten a tanúm, hogy csak egy kis könyörületért és azonnali világbékéért szoktam fohászkodni, és akkor fény támad, és pucér angyalok jönnek seregestül. Az anyátok picsáját, ha olyan jóra törekedõ életet élnétek, mint én, hát bizony nektek is jutna egy-kettõ ezekbõl az édes pofákból. Ti csak szarjatok az igaz életre, ha az a jó nektek, de ki ne ejtsétek a nevemet a Pokol kapujában, ne könyörögjetek ott halálra váltan. Ott a rémületet megkacagják!
Húsvét vasárnap volt, és Arisztid testvér Szûz Máriával beszélgetett, én meg álltam a sarokba szemérmesen, vártam hogy végezzenek. Egyszer csak felém fordult Arisztid testvér, aki engem különösen nagyon kedvelt, és azt mondja nekem...
- Most mindenki ébressze fel a mellette ülõt, az a búval baszott homoszexuális kántor meg orgonáljon egy keveset, mert röviden összefoglalnám a húsvét lényegét, már amit itt a templom falai közt lényegesnek szoktunk tartani, seggarcúak!
...folytatom: Idefigyelj, te Kiskocsis - így a gatyamadzagját rendezgetõ Arisztid testvér - bûzölögsz már te is mint a szar (Na, ezért értettük meg egymást mi Arisztid testvérrel!), én sem vagyok a legjobb állapotban, a beleim már átadták magukat az enyészetnek, mire Krisztus feltámad, én már halott leszek. De mondok én neked valamit, te ütõdött! Bizony nem a szenvedés a legrosszabb, de az öröm a legjobb dolog az életben, és ezek mindig így következnek egymás után, mint halál után a feltámadás!
Hülye, szájbabaszott magyarok! Híveim! Kezeket a magasba!
Krisztus feltámadott!
Szájbabaszott hülye magyarok! A másik kérdést is megválaszolom!
Itt a vége a szentmisének, menjetek békével, és dobjatok pénzt a perselybe, és csókoljátok meg egymás seggét! Krisztus feltámadott! Boldogság a mennyben, boldogság a földön! Krisztus feltámadott, halló, halló, itt Kocsis atya beszél, Krisztus feltámadott, basszátok meg, mert ez nektek jó hír!
Ámen.
