Vannak néha ünnepnapok a magányos férfi életében. A naptárban ezeket nem találni, de valahogy mégis megérzi az ember, mikor eljönnek ezek a reggelek. Ilyenkor jó a kedve, nem retteg például betegesen a hétfõtõl, nem veri szét a kisszekrényt, mert beleakadt a könnyû tavaszi kabát csücske, még egy mosolyt is megereszt az ablakpárkányon turbékoló galamb felé.
Egy problémája azért mégis akad: nem tud mit ünnepelni. Mereng a konyhaszéken, érzékeli a különleges nap különleges fényjátékát, mert ilyenkor érzékennyé válik a mikrokozmoszra, apró zsírfoltokat is felfedez a letisztított (!) tûzhelyen, konyharuhával letörölgeti õket, de hogy mit ünnepel tulajdonképpen, maga sem tudja. Ilyenkor jut eszébe a pacalpörkölt. Az igazi pacalpörkölt, amit nem a boltban vásárolt, és nem konzervbõl borítja ki a hideg fazék aljára. Az ünnepi, házi készítésû pacalon kezd járni az agya. "Bazmeg, csinálok egy jó kis pacalpörköltöt!" - mondja, és kihúzza magát.
A pacalpörköltrõl a legnagyobb undorral a nõk és a nõlelkû picsadugaszok tudnak értekezni, történeteik csúcspontja általában abban merül ki, hogy grimasszal az arcukon kiejtik a pacalpörkölt nevét, és percekig borzonganak. Ilyenkor a magányos férfi egy nagy ívû, de egyszerû öklössel teszi valóban komikussá a helyzetet, majd tárcsázza magányos férfibarátjának számát, hogy a pacal elkészítésének nehézségeire hivatkozva, segítséget kérjen, valójában pedig csak nem akarja egyedül töltenie a hirtelenjött ünnepet.
PACALPÖRKÖLT VÖRÖSBORRAL, SZAFTBAN FÕTT KRUMPLIVAL KUKTÁBAN
Hozzávalók (2 személyre, 2 napra, 1500 forint):
- 1 kg pacal
- kukta
- pirospaprika
- vörösbor
- cserepes, zöld majoránna
- 10 százalékos ecet
- 30 dkg füstölt szalonna, némi zsír
- paradicsom, zöldpaprika, hegyes erõs paprika
- 1 kg krumpli
- só, bors, fokhagyma
A dietetikus véleménye: Nagyon laktató étel, ezért inkább éhesen fogyasztva javaslom. A pacal nem tartalmaz sok zsírt, ezért ne sajnáljuk alá a szalonnát. Erõs paprikával gyomorpanaszokra kitûnõ!
Elkészítés (2 óra, közepesen megerõltetõ):
A szokásos program szerint korán délelõtt szombaton találkoznak a csarnokban a magányos férfiak. Ilyenkor valóban a teremtés koronáiként járnak-kelnek a tömegben, az ünnep és a férfibarátság magabiztossággal és jövõképpel látja el õket. Ilyenkor még az sem borítja ki a magányos férfit, ha a zöldségesek baszakodnak vele, mert valami új szokásuk szerint nem lehet válogatni a zöldségek között. Mégis piros, leves paradicsom átadására kényszerítik az agrárium kötekedõ kurváját, és szereznek be hozzá kövér paprikát, hogy a reggeli feketérõl és cigarettáról már ne is beszéljünk. Kettejüknél már csak a Nõk Lapja szerkesztõségi publicisztikája lehet optimistább.
A pacal vásárlására figyeljünk oda, bár ezt talán kár is mondani, a magányos férfi egy dologra mindig oda tud figyelni. Nem kevés idõt s fáradságot spórolhat meg az, aki elõkészített, csíkokra vágott pacalt vásárol, a legjobban mégis a pacal tisztaságára kell összpontosítani: a sárgás, zöldes, barnás árnyalatokat kerüljük. Csak a hófehér pacal némi vajszínû árnyalattal passzol az ünneplõbe öltöztetett férfilélekhez!
Nehézkesen vall magáról a magányos férfi, fõleg ha a nõkrõl van szó: ez alól ugyanúgy a pacal jelent kivételt. A pacalpörkölt ugyanis eszébe juttatja az egyetlen nõt, akivel viszonya jórészt problémamentesen telt, a nagymamát. A nagymamák a legjobb ismerõi a pacal készítésének, mert legyen bár a Kelbimbó topping ananász dresszinggel toplessben elkészítve Stahl Judit legizgalmasabb receptje, a nagymama fõzte évtizedeken át a nagyfaternak a pacalpörköltöt, tudása ezért megkérdõjelezhetetlen. A magányos férfi tehát pacalpörkölt készítése elõtt értekezik saját, vagy valakinek a nagyanyjával, a fõzés során az õ szavai szerint jár el. (Kivétel persze a vörösbor.)
A pacalt kibontjuk, és fogdosni kezdjük, kiélvezzük az úszósapkákat idézõ gumisság minden részletét, majd egy-két deci ecetben átmossuk kétszer-háromszor, végül vízzel öblítjük le. Ha nincs már szaga - de egyébként milyen szaga volt, TE-JÓ-ISTEN! - felaprítjuk apró kockára a hagymát, a szalonnát. Elõfõzésre sima lábost használunk, de legyen nálunk kukta, ugyanis: felére rövidítjük a fõzés idõt, szaga pedig nincs, sehol, semmi.
A zsiradékra vessük a hagymát, megvárjuk míg üveges lesz, majd rádobjuk a pirospaprikát, aztán a pacalcsíkokat (Óvatosan dinszteljünk, hogy meg ne keseredjen!). Amikor már jól összerázódtak, és a pacalnak kis színe lett, az egészet átpakoljuk a kuktába, vizet eresztünk rá, csak annyit, hogy ellepje a marhagyomor darabjait - ha kezdõk vagyunk, inkább többet. Ha megvagyunk, beszélgessünk, igyunk rövidet a pacal, a nagymama, a múlt és a jövõ tiszteletére, van ugyanis másfél óránk a puhulásig. Ez idõ alatt hámozzuk meg a krumplit, készítsük elõ a paradicsomot, paprikát.
Amikor eltelt másfél óra, imbolyogjunk a kuktához, eresszük ki a gõzt a tetején, majd vegyük le a fedõt, és töltsük meg tüdõnket a világmindenség illatával. A nagymama nagy trouvaille-a a következõ: a köretnek szánt krumplit ne sima sós vízbe, hanem a pörkölt levébe, a pacallal együtt fõzni meg, ha a lé kevés, kicsit utána lehet önteni. A krumpli mellé félúton be lehet vetni a paprikát (zöldet, erõset) és paradicsomot, jó ízlés szerint öntsünk rá vörösbort is, majd a levétel elõtt pár perccel bõven szórjuk meg friss majoránna levelével. Készen is vagyunk, a világmindenség illata fûszer és bor illatával keveredik - uraim, az élet nem teljesen reménytelen!
Tálalás tehát a krumplival együtt, nagy fehér kenyérrel és borral fogyasszuk. Mit is mond ilyenkor az ember? Pontosan ezt: "a kurvaistenit, de kibaszott finom!" Aztán csak dadog, és zabálja a másnapra tartogatott adagot is. Ez az a gasztronómiai pillanat, amikor már Stahl Judit se jut eszébe, vagy ha mégis, kizárólag a gyomra, amint felcsíkozva rotyog a kukta fenekén.
