Madridban megtörtént, aminek nem kellett volna megtörténnie: rengeteg ember meghalt. Eljött hát a pillanat, amikor el kell gondolkodnunk az európai biztonság kérdésén, annak az Európának a biztonságán, amelynek nemsokára mi is tagjaivá válunk. Talán másfél éve már, hogy "gyakorló nyugdíjasként" tollat ragadtam, és mindennapi tépelõdéseimet az Európai Unióról papírra vetettem, amelyet aztán a Matula Magazin volt szíves lehozni (cikk >>), igaz a Népszabadságnak küldtem el elõször. Akkor így fogalmaztam: Mit ér a magyar, ha európai? Most a következõ kérdést teszem fel:
Mit ér a biztonság, ha európai? Hogyan járulhatunk hozzá egy biztonságos Európához?
A kérdés, amelyre sürgõs választ kell adnunk, rendkívül bonyolult, nem sokan gondolták még át. Évszázadokon át hadakoztunk egymással, az európai államok még a huszadik században is legvéresebb színterévé váltak a történelemnek. Kezdetben a germánok támadtak a rómaiakra, aztán a rómaiak a germánokra, aztán a germánok megint a rómaiakra. Bár a második világháborúban egymás oldalán harcoltak, de vajon létrejöhetett volna-e ez a paktum, ha nem áll ott villámhárítóként a japán császár? Most azonban más a helyzet: a japánok nincsenek sehol, Olaszország és Németország újra farkasszemet néz egymással. Nos, a kisboltban, ahova vásárolni járok, a tejtermékek között fõként olasz és német exportból származó - biológiai támadás során bármikor felhasználható - élelmiszer található. Özönlik be a horvát húsleveskocka, az osztrák joghurt. Körül vagyunk véve fenyegetéssel, akárhova állunk, vesztettünk, ha nem tudunk konszenzust teremteni.
Lengyelország megint egy probléma. Sokan vannak, erõs, szláv emberek. A privatizáció viszont kitaposta belõlük a kurázsit, katonaságukról közismert, hogy homokzsáknak vetik be Irakban. Két dolgot említek, ami jellemzi katonai potenciáljukat: tavaly saját pilótája vezette földnek Leszek Miller miniszterelnök gépét; az al-hillai támadás során a lengyel tábort az éles szemû mongol õrök védték, nem a homokzsák-lengyelek. Európának szüksége van ránk.
"Nyugodtan üljenek fel a buszokra." - mondta a honvédelmi miniszter. Én bízom a magyar titkosszolgálatokban, amikor azt mondják: biztonságban vagyunk. De ha itt robbantanak, adhatok egy ötletet, talán hasznát veszik: vagy 7-es buszt használják fel, vagy a Deák térre jönnek. A Nyugati pályaudvar se kizárható mint lehetséges célpont, a sok arab miatt a Keleti pályaudvar viszonylag biztonságban van.
Mondják, több a rendõr az utcán. És nyugodtan kijelenthetem: több nyugdíjas is! Idõs, megbízható emberek, akik bármikor bevethetõk! Tapasztalt, idejüket nagyrészt magányos megfigyeléssel eltöltõ nyugdíjas ilyenkor sokkal éberebbé válik. A nyugdíjas felismeri az arabokat, felismeri a gyanús mozdulatokat. Talán munkásõrséget állíthatnánk a szónak a jó értelmében. Kovács László és Juhász Ferenc szakértelmében megbízhatunk. Nagyon rokonszenves Horn Gyula magabiztos magatartása is, mert kijelentette: "Ki kell tartani!" Szakítsunk a nemzeti hagyományokkal: magyar katonáinkat ne hívjuk haza, a külföldieket a megfigyelés idejéig tartsuk itthon.
Az európai biztonság kulcsát jelentheti a dán-francia, illetve az észt-brit viszony. Ha a franciák és a britek félretennék vitáikat e két kis állammal, talán dûlõre jutnánk. Ha ez nem történik meg, Európát nyugati felét lerombolja az iszlám, keleti felében pedig fasiszta kormányok kerülnek hatalomra. Tudom, mert nyugdíjasként tudhatom: a történelem ismétli önmagát.
