Ott még nem tartunk, hogy az aluljárókban összeverekedjenek a Népszabadságot és a Magyar Nemzetet olvasó emberek a napilapok kifüggesztett példányai elõtt. De úgy-e hogy nem olyan abszurd ez a vízió?! A magyar pártok és politikusok csak a gyepálás mûvelését ismerik. Apropó! Pamplonában megöltek egy péket. Mert nem rakott ki egy gyászszalagot a kirakatába. Ott már itt tartanak az indulatok. Még jó, hogy nem olyan heves a magyar vér. De már nem kell sok, hogy forrni kezdjen. Meleg az, hogy...! Vagyis, hogy az amerikomagyar nyelvet használók ne értsenek félre, megnõtt a hõmérséklete. A közvélemény barométerén kilengett a mutató. Ilyenkor kellenek a bölcs vezetõk. Kérdés, hogy most csak kellenek, vagy végre elkelnek? Pozsgay Imrének nem áll jól, hogy petrezselymet árul a politikai táncparkett színpadán. Elfelejtve, mint a tiszta gondolat a pártirodák ötletelõinek, a köp-doktoroknak a fejében.
Emlékeznek 1990 baljósságában is ünnepi pillanataira? Mi volt az a jelszó, az az üzenet, amely hatalomra segítette a nem is olyan buta Antall-doktort? "Nyugodt erõ!" Mi volt az a se-nem- kapitalista-se-nem-államszocialista harmadik út, a rárakódott üledékektõl megtisztított értelmû "magyar út", melyet a Magyar Demokrata Fórum dinoszauruszai ki akartak taposni? Aki erre a kettõre emlékszik, és érti, hogy mit jelentenek az események mögötti üzenetek, azok ne is olvassák tovább a cikket! Ne húzzák az idõt! Gondoljanak Pozsgay Imrére, kapcsolják össze az olvasottakat, és szervezzenek! Követeljenek új államfõt! Vagy legalábbis mondják, hogy kire szavazzunk 2005-ben! Elõtte persze azért kell hallatniuk hangjukat, hogy egyáltalán élhessen a nép az õt illetõ joggal, a megválasztás jogával, amit nem sikerült azon a bizonyos baljós-ünnepi hangulatban megszerezni. Õseink mintha régen pajzsra emelték volna vezetõiket. Mi csak a pajzsot tartóknak tarthatunk bakot. Magyarország, most ne lõj bakot!
Bonyolultan hangzott talán, de leírom egyszerûen: Magyarországnak Pozsgay Imrére van szüksége. Mivel a pártok elfordultak tõle, és nem keresik bölcs tanácsait, ezért miniszterelnök nem lehet belõle. Nem is kellene, hogy ilyen formában meghenteregjen a pártpolitika mocsarában. Így köztársasági elnök kell, hogy legyen. Abból jövõre úgyis kell másik! Mivel most a pártok választják az elnököt is, élni kell a miniszterelnök felajánlásával, és meg kell szerezni a választói jogot mindenkinek, és meg kell szavazni Pozsgayt. Ilyen egyszerû.
Pozsgay Imre tudja, hogy mit gondol a nép. Ismeri, mert itt jár-kel, elgondolkodó, búsongó fejével néz a Kossuth Lajos utca szürke ködébe, mikor dolgozni megy a Magyarok Házába, irodájába. Az orrából kigõzlõ pára teszi csak sejtelmesebbé a valóságot, mert õ nem szerviensek jelentéseit olvasgatja, ha tudni akarja, hogy meddig ér a hó, és meddig van az ember hócipõje, ha egész nap benne mászkál.
Pozsgay Imre figyel a népre, és gondolkodik. Nem beszél fölöslegesen, csak úgy bele a pusztába, mert õ halk szavú ember. Õt meg kell hallgatni. Nem azért, mert extrém, hanem azért, mert érdemes. Ahogy õ úgy veszi, hogy tiszteletet ad megszólalásával, úgy a hallgatótól is illik e tisztelet. Ha meghallgatjuk egymást, már tettünk egy pici lépést közben, úgy-e milyen egyszerû?
Pozsgay Imre higgadt határozottsága bizony népfelkelésekkel ér fel eredményében, mégis békés, jámbor. Hamarosan újra választunk, mert az áldemokratikus show színészei és kaszkadõrei csak így tudják fenntartani a publikum érdeklõdését. Egy békés országban hisztéria kell a tévének, hogy két valóságsó között híradó lehessen. Ezért minden évre kell egy választás, hogy az indulat tüze ki ne aludjon, a vitáknak mindig legyen gyõztese és vesztese, az emberek õrjöngjenek, és minden évben vissza lehessen vágni a tavalyi sérelemért. 2002 országgyûlési+önkormányzati, 2003 EU, 2004 EP, 2005 elnök (remélem!), 2006 orsz..
Most csak egy választást kérek a néptõl, hogy aztán nyugtunk lehessen! Válasszuk meg 2005-ben Pozsgay Imrét köztársasági elnöknek, és utána döntsük el, hogy tíz évig nyugtunk lesz. Nem kell állandóan össze-vissza szavazni, mert az csak megbolondítja az elmét!
