Szájbabaszott hülye magyarok, híveim!
Sokan és sokat basztattatok imáitokban a "Ki a fasz vagy te? Honnan jöttél, bazmeg, te pöcs?" féle és ehhez hasonló könyörgésekkel. Talán azt hittétek nem hallom meg, holott tudhatnátok, hogy mi, lelkipásztorok lehallgatjuk az imákat, hogy úgy mondjam, megszûrjük õket. Egy részét a Mindenható Istennek küldjük el, egy részét bulvárlapoknak továbbítjuk (Azt hiszitek elég az a szaros állami támogatás, meg az összekuporgatott vagyonkák egy százaléka valamire?), másik részét meg magunkba tartjuk, és vasárnaponként ihletet merítünk belõle.
Igazatok van, szájbabaszott hülye magyarok, híveim. Nem mondtam el sosem, ki vagyok én, és honnan jöttem. Holott megismerszik az ember lábnyomairól, miként a zsiráf az õ lábnyomairól (Kocsis 4,26). Szép sorjában feltárom hát elõttetek életemet is, remélem hasznotokra válhatik ez az igaz és szép történet. Most a "Honnan az anyámból jöttél te, buzi köcsög?" kérdésre fogok választ adni. (Ez a könyörgés egyébként - csak hogy tudjátok - Kováts Imre Zoltán mocskos száját hagyta el Budapesten a XIII. kerületben február 13-án, szarás közben.)
Honnan jöttem, kik a felmenõim? Bizony mondom nektek - és basszátok meg egyúttal - nagyon szép az én õseim története, mivel a lelkipásztori tevékenységet már Krisztus elõtt megkezdte az én famíliám, holott akkor még egyetlen keresztény sem volt. Abban az idõben Alexandriában élt az én õsapám, és italos embernek ismerték a szomszédai, olyannak, aki két pofont ad az asszonynak, és nem egyet. Úgy hívták ezt az embert, hogy Hót, de hatvanas éveinek derekán rájött, hogy a hagymatermesztésbõl nem fog megélni. Ezért kitalálta, össze-vissza hazudozik az embereknek, és pénzt kér majd érte.
Hót ükapa felkerekedett hát egy szép nyári napon, és megindult a birodalom másik felébe szerencsét próbálni. E helyt elárulom azt is, nem az ujjamból szoptam a káromkodás mesterségét, hanem az anyám csecsébõl. Az összes felmenõmnek egytõl-egyig olyan mocskos a szája, hogy a történelemben mi húztuk azt a nagy barna széles vonalat, ami még ma is olyan jól meglátszik benne. Hót ükapámat sem kellett félteni, észt ugyan nem sokat osztott, de annál több tüzes átkot szórt szerte széjjel az ókor kõporos szelébe. Sajnos szerencsétlennek és az õ fiának, Hódnak valamint unokájának, Hotónak még nem állt rendelkezésre a kereszténység érvrendszere, sem szervezeti háttere, ezért a legtöbb helyen hülyének nézték õket. Így telt nagy szenvedésben és értelmetlenségben õseim élete.
Hanem aztán megszületett Jézus Krisztus, és minden jóra fordult. A Megváltó megjelenése biztos alapot adott Kocsisék prófétai mesterségének, és ezáltal a család töretlen lelkipásztori sikerének évszázadokon keresztül.
Családom a Megváltó születése után néhány évtizeddel évvel vált Krisztus követõjévé. Hocus nevû õsöm a latin nevet a ránk oly jellemzõ hirtelenséggel vette fel egy fergeteges, Róma városban eltöltött éjszaka után, miután házasságot kötött egy polgárjoggal rendelkezõ, de iszonyatosan kövér római nõvel. Sokat pislogott szegény öreg, hogyan váljon meg ettõl a dagadt kurvától, amikor arrafelé korbácsoltak éppen egy ókeresztény szerencsétlent. Az öreg arra figyelt fel, hogy a vérben és szarban forgó, halálra botozott szerencsétlen a megváltó nevet kiáltozta, amely Hocus papa delíriumos állapotában jól passzolt a "Csak megválni ettõl a büdös kurvától." vissza, visszatérõ gondolathoz. Néhány hetes józan fürkészés után sikerült is nyakon csípnie egy rejtõzködõ radikális ókeresztényt (ez nagy mûvészet volt, akkor még a keményvonalasok szó szerint a föld alatt szervezkedtek), akibõl kiszedte a legszükségesebb tanokat, és akitõl megtudta, a lelkipásztori szolgálattal összeegyeztethetetlenek a dagadt feleségek. Hocus papát a családi legendárium szerint az gyõzte meg végleg, hogy egyre kevesebb adományt tudott összekalapozni beszédeivel. Próféciáiban a kocsmai élet szereplõi elevenedtek meg, az egyszerû történeteket ("Úgy bebasztam, gyerekek, hogy elájultam. Adjatok hát pénzt a szegény prédikátornak.") a germán mondavilág fordulataival próbálta meg feldobni ("De álmomban tovább vedeltem Thorral, és most kurva sokkal tartozom neki. Tényleg nem akartok megdobni pár petákkal?").
Úgy találta, a Jézus Krisztusról szóló történet meglepõen kerek és tanulságos, és könnyen fazonírozható iszákos életmódjához is. Rájött arra is, azért van olyan sok nap az évben, hogy minden reggel újra meg lehessen fogadni, és fogadtatni a köréje gyûltekkel, hogy nem paráználkodnak, és nem káromkodnak többet, hogy Isten nevének említésérõl ne is beszéljünk. Hocus papa tehát felvette a keresztséget, és nevét Cocusra változtatta, bár a történelmi hûség kedvéért hozzáteszem, ezt egy körözés miatt volt kénytelen végül megtenni.
Családom elsõ korszakának története a végéhez közeledik, ti pedig kicsit elpilledtetek a szokatlanul hosszú beszéd alatt, nyavalyás seggfejek vagytok! Térdepeljetek le, majd álljatok föl. Egy kis vérkeringés-serkentés, buzikáim.
Sajnos Cocus papa volt az, aki elszalasztotta a családfa mindmáig legnagyobb lehetõségét az igazi felemelkedésre, arra, hogy egyszer is mindenkorra megjegyezze az összes buzi a világon, kik voltak a Kocsisok. Akkoriban íródott az Újszövetség, és Cocus papa megérezte benne a nagy üzlet lehetõségét. Meglehetõs népszerûségre tett szert ugyanakkor a Birodalom peremvidékén elõadott ocsmány, de a nem túl válogatósnak számító légiósok, csempészek és egyéb kocsmatöltelékek körében "lenyûgözõen érzékletesnek" tartott beszédeivel. Legnagyobb hatású szónoklataiból ugyan a közönség számára leginkább az derült ki, hogy az üdvtörténet a világ legszennyesebb históriája, ahol mindenki mindenkivel baszik, de a kies vidéken erre volt igény, és Cocus papa pénzbõl élt, amit nehezen kerestek meg már akkoriban is. Cocus papa végül kitalálta, hogy az Újszövetség többi szerzõjéhez hasonlóan, õ is leveleket fog írni, amiket majd tervei szerint beválogatnak a Bibliába. Sajnos újdonsült istene sem áldotta meg íráskészséggel, ezért - némi joggal - a szent szövegeket kanonizáló buzgómócsingok gondolkodás nélkül kiszórták írásait, így azok nem kerültek be a nagy könyvbe. Csak egy pár soros töredék maradt fönn, amibõl úgy tûnik, a levelek valójában nem voltak túlságosan terjedelmesek, a pár soros töredék valójában maga a levél lehetett. Íme:
"Arintioszhoz* írt levél (Cocus 1,1)
Te pogány görög buzi, add meg a tartozásodat, különben betemetlek kénnel. Isten igazságos, õ is tudja, hogy három ezüsttel jössz nekem. Isten jó is, ezért nem vágott beléd még a ménkû. Basszon meg az anyád, Arintiosz, ha nem veszed komolyan legalább a Jóistent!"
*Arintiosz - lecsúszott kiskereskedõ, Cocus papa ivócimborája volt egy ideig
Így történt, hogy a Kocsisok nemzetsége felvette a kereszténységet, és Szent Péter apostol nyomán megkezdte hirdetni Krisztus igazságát, a kereszténység tanait. Ne haragudjatok, sötét lelkûek, de ilyenkor potyognak a könnyeim. Tanuljatok szenvedéseinkbõl, és értsétek az Írást!
Az Isten basszon szájba titeket, a szentmise véget ért, menjetek békével!
(A szemelvények Kocsis atya nemzetsége címû könyvbõl voltak valók.)
