1995-2006, 11. évf. #008 

hazád
A mezõkövesdi Miss Afganisztán

Homoki-Szabó Attila - Bõdi Timit mindenki mosolygós, segítõkész lányként ismeri Mezõkövesden. A fiatal roma lány Zsórifürdõn dolgozott, jegyárusító volt. Ott akadt meg a mit sem sejtõ boldog kislányon a pesti nagypolitika, és végsõ soron a világpolitika szeme. Az álmodozó Tímeát elragadta a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem, és most maga sem tudja, hogy kicsoda. Csoda ez? Ha elolvassák Homoki-Szabó Attila interjúját, kiderül, hogyan lett egy kedves, egyszerû, vidéki cigánylányból a Pentagon bábja, és a magyar diplomácia elsõ számú nagykövete.

Bődi Timi
MATULA: Mesélj valamit az életedrõl, mielõtt ez az egész elkezdõdött! - (Timi kedvesen emeli rám álmodozó tekintetét. Arca bájos, de a szemében valahol látszik, hogy olyan dolgokat ismertetett meg vele az élet, ami a fiatal szempárt egy öregember bölcs, ezer fájdalmat megélt nézésével elegyíti.)
BÕDI TIMI: 1983 nyarán születtem Mezõkövesden az oroszlán jegyében. Az anyuékkal laktunk, a tesóimmal meg a féltesóimmal és anyu bátyjáékkal meg a sógoromékkal, akik a nõvérem férjét, a nõvéremet meg a gyerekeiket jelentik. Apu meghalt, amikor nyolc éves voltam. Anyu a TSZ-ben dolgozott, aztán rokkantosították. Én ide jártam az általánosba, aztán hetedik utáni nyáron dolgoztam elõször a Zsóri strandon. Szerettem, mert Gyõzi bácsi zárás után engedett fürdeni az üres medencékben még egy fél órát, meg hát kellett a pénz is. Aztán a nyolcadikra még visszamentem az iskolába, de azóta itt dolgozom. Egyszer egy fél évet dolgoztam Miskolcon is, a keresztmamámék bátyjának a haverjánál, egy varrodában, de nem szerettem ott, mert a keresztmamám unokatestvére el akart venni feleségül, és nem hagyott nekem békét soha, amíg ott laktam náluk. Visszajöttem a strandra, és 2002 õszéig itt is voltam.

MATULA: Hogyan kezdõdött ez az egész?
BÕDI TIMI: Mármint az afganisztáni dolog? Hát egyszer lejött a Gyõzi bácsi, hogy valami pesti fejes beszélni akar velem. Hogy látott, amikor nálam vette a belépõjegyét, és azt mondta, hogy állami dologban akar velem beszélni. Én akkor nagyon megijedtem, mert az ÁNTSZ-bõl már voltak itt, és nem volt rajtam a fehér köpeny, és majdnem megrovásban részesült a gyógyfürdõ. Úgyhogy izgulva mentem fel az irodába. Ott volt egy ilyen nagydarab férfi, mosolygott, és megkérdezte, hogy levenném-e egy kicsit a fehér köpenyt. Én akkor azt hittem, hogy most be akarja azt vonni a múltkori miatt. De mondta, hogy ne féljek, nagyon jól járhatok, nem akar rosszat, csak meg kell néznie, mert válogatáson van.

MATULA: Mást is le kellett venni?
BÕDI TIMI: Mást? Mit?

MATULA: A többi ruhát...
BÕDI TIMI: Dehogyis. Azt mondta a férfi, hogy bánnám-e ha kisminkelne a kollégája. Mert akkor csinálna fotókat, és megmutatná az amerikaiaknak, akik lányokat keresnek egy kis munkára. Mondta, hogy ne ijedjek meg, ez nem szexes dolog egyáltalán, megmutatta az igazolványát is, hogy õ a miniszter, és a katonák vezére. Ferinek hívták. Azt mondta, sokat tehetek a világért. Kisminkeltek, lefotóztak. Azt hittem egy perverz, kicsit olyan a feje is, nem tudom, ahogy mosolygott. Mondtam is anyunak, de azt mondta, amíg nem kell vetkõzni, addig nincsen baj. Aztán két hét múlva jött a polgármester személyesen a strandra, hogy akkor õ a Timit, mármint hogy engem keresi, és fel kell vinnie Pestre, az önkormányzati gépkocsin.

MATULA: Mit gondolt akkor?
BÕDI TIMI: Hát semmit. Hogy mi lehet emögött.

MATULA: No és?
BÕDI TIMI: Felmentünk Pestre. Azt mondták, hogy én leszek az egyik afganisztáni szépségkirálynõ. Hogy indulnom kell a választáson. Mert az afgán nõk nem mernek elindulni, meg ki sem látszanak a lepedõk alól, csak a szemük egy kicsit, márpedig az amerikaiaknak kell egy ilyen királynõ, mert meg akarják mutatni, hogy Afganisztánban most már minden van. Ezért is kerestek cigányokat, mert a szõkékrõl senki sem hinné el, hogy afganisztániak. Az amerikai követségen vért vettek meg pisilni kellett egy ilyen kicsi pohárba. Aztán levittek Taszárra.

MATULA: Mit szólt ehhez a szépségkirálynõ-választósdihoz?
BÕDI TIMI: Hát nem volt ez olyan nagy dolog. Taszár felé megálltunk a Balatonnál, ahol lehetett fürdeni, és három katona vigyázott ránk. Tök jó fejek voltak, az egyikük Bob, tanított angolul. Azt játszottuk, hogy jegyet kér tõlem a Zsórira.

MATULA: Mi történt Taszáron?
BÕDI TIMI: Hát ilyen fotózáson kellett részt venni. Az egyik barakkban építettek egy ilyen látványfalat, ahol ott volt az afgán táj. Az elõtt kellett menni, és mosolyogni. Két napig fotóztak, aztán felvittek Pestre. Onnan már vonattal mentem haza.

MATULA: Kapott ezért valamennyi pénzt?
BÕDI TIMI: Akkor ott nem, de aztán a Hadügyminisztériumból utaltak anya nevére hetvenötezer forintot. Aztán láttuk csak, hogy a képemet felhasználták. Hogy én lettem a szépségkirálynõ. Akkor én örültem, hogy pont én lettem. Kaptam egy dísztáviratot is Amerikából, hogy köszönik a részvételemet a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelemben. Angolul volt, de lefordították nekem az iskolában.

MATULA: Hogy érzi most magát?
BÕDI TIMI: Hát, jól. Mondjuk az nem esett jól, hogy Sába, meg tálib, meg ilyeneket mondtak utánam a faluban, de aztán a polgármester meg a kisebbségi önkormányzat vezetõje is kiállt mellettem, hogy sokat tettem a hazáért. Meg hogy én voltam az ötödik hadosztály a szépség eszközével, és így Magyarország megmutatta, hogy nem csak emberélet árán lehet megnyerni a háborút. Csak kár hogy senki sem tudhatja, hogy én vagyok.

MATULA: Tervek?
BÕDI TIMI: Hát, úgy gondoltam, hogy megpróbálkoznék a modellkedéssel, de aztán kiderült, hogy Taszáron aláírtam valami papírt, hogy 10 évig nem jelenhet meg arccal a fényképem. Hát én akkor ezen nem gondolkodtam, de azt hiszem, ez a hajó már elúszott. Mondjuk a nõvérem szerint ez direkt jó, mert megtudhattam, hogy jól nézek ki, de nem is tették tönkre bulímiával meg más drogokkal az egészségemet, mint az ilyen modelllányoknak. Most ismét jegyárusító vagyok a Zsórifürdõben.










Matula Magazin © Minden jog fenntartva. 1995-2006 | Megjelenik, amikor megjelenik, kábé kéthetente. | Médiaajánlat | Impresszum